20. Rész - Gyerekek közt

Most cserélődnek a szemszögek :D Megismerhetjük Armin látáspontját és gondolatait. Személy szerint nekem ez lett a második kedvenc részem. :3 De ne tudjátok meg, hányszor váltottam át Wia szemszögére. xD

- Wia nem akar jönni? - kérdezte tőlem anyu.
- Honnan tudjam?
- Bemutathatnád a család többi tagjának. Na, gyerünk hívd fel.
- Még alszik.
- Ilyenkor?
- Én is aludnék. Nem tudom minek kell mennem.
- Mert az unokatestvéreid. De akkor összekészülünk és elmegyünk hozzájuk. Ha jön megvárjuk. Oké?
- Nagyszerű.
- Több örömöt. - csípte meg az arcom és neki állt kávét főzni. Lehajtottam a pultra a fejem és próbáltam visszafogni a szenvedésem. Minek kell minden évben ilyen hülye családi napot tartani? Az egyetlen személy, aki igazán örül ennek, az Alexy. A többiek csak úgy csinálnak, mintha örülnének.
Megreggeliztünk, bepakoltunk és 8-kor elindultunk.

- Na, gyerünk szólj neki. - álltunk meg Wiáék előtt. Kiszenvedtem magam a kocsiból és becsengettem. Wia nyitott ajtót. Ő is, ahogy én is meglepetten álltunk egymással szemben.
- Te nem alszol?
- Most keltem. De te nem a családi napon vagy?
- De, csak anyám azt mondta te is eljöhetnél, persze ha van kedved.
- Tényleg? Az jó lenne. - mondta nagy mosollyal az arcán.
- Akkor pakolj össze, 1 éjszakára megyünk.
- Rendben. Gyere be, segíts mit vigyek?
- Telefontöltőd, én sikeresen otthon hagytam.
- Nem arra gondoltam első sorban. - felmentünk a szobájába és elő kereste a bőröndöt. Felrakta az ágyra és kinyitotta.
- Na, akkor?
- Ruhát, más nem kell. - kinyitotta a szekrényét és elkezdett keresgélni a sok ruha közt. Nekem mutogatta a ruhákat én meg dög unottan néztem őket... Kis idő múlva egy vékonyka doboz keltette fel a figyelmem. Mindig is kíváncsi voltam, mik is vannak a szekrényében. Azt tudtam, hogy rendes ruha és cosplay vegyesen volt. De a dobozok mindig rejtve maradtak előlem.
- Abban a dobozban mi van?
- Melyikben? - nézett a felső polc dobozai felé.
- Abban a vékonyban.
- Passz. - vont vállat - Ha érdekel nézd meg. Lehet valami paróka.
- Oké. - nem kellet kétszer mondani. Épp, hogy elértem lábujjhegyen. Kinyitottam és egy régi kép meg egy fekete ruha volt benne. Kivettem a képet, hogy közelebbről szemügyre vegyem.

Hosszas nézegetés után sem tudtam eldönteni, hogy most ő van a képen vagy sem. Ezért rákérdeztem.
- Ez te vagy? - oda jött, hogy megnézze a képet.
- Igen. Ezt a kórházban csinálta Rin.
- Régen rövid volt a hajad?
- Nem, csak amíg bent voltam levágattam, hogy ne kelljen vele olyan sokat foglalkozni.
- Értem. Itt hány éves voltál?
- Asszem 13. De nincs rajta dátum? - kivette a kezemből és megfordította. Egy ceruzás írás volt rajta. De olvashatatlan volt.
- Ti nem voltatok osztálykiranduláson 3 évvel ezelőtt Los Angelesben?
- Azt nem tudom, hogy mikor volt, de voltunk. Viszont nagyon ismerős vagy rajta.
- Nem csodálom. Hisz találkoztunk.
- A gamer boltban, igaz?
- Igen.
- Nagyjából emlékszem. De az tisztán előttem van mennyire megtetszettél ebben a ruhában.
- Tényleg? - lepődött meg.
- Aha.
- Egyébként én csak azért mentem, mert Rin azt szajkózta milyen helyes pasit látott és, hogy kettő volt belőle. Aztán végül másképp sült el szegénynek.
- Oh, akkor még Alexy-nek is fekete volt haja.
- Igen. De egyébként tényleg azt hitted japán vagyok?
- Elkészültetek már? - jött be anyu.
- Oh, egy pillanat. - kapta ki a kezemből a dobozt és az ágyra hajította. Vajon még belefér? Míg Wia pakolt beraktam a ruhát a többi alá. Újra látni akarom rajta.
- Hozz bikinit is. - ment ki anyu. - És siessetek, mert nem érünk oda. - kiabált kintről.
- De én nem vetkőzők le ott mindenki előtt. - karolta át a derekát.
- Nem is kell. - mentem oda hozzá és megcsókoltam. - Majd mutatok mást helyette. Remélem tudsz fára mászni.
- Meglepődnél, ha látnád milyen jól mászok. De azért elviszem az új bikinim.
- Oké.
Még berakott pár ruhát és nagy nehezen összecipzároltuk a bőröndöt. Pontosabban úgy, hogy ő rajta ült. De a lényeg, hogy sikerült.
- Hozhatod. - nyitotta az ajtót nekem.
- Minek ennyi ruha?
- Mit ennyi? Kell ruha, ha valami történne.
- Mi a jó isten történne?
- Mondjuk, ha megjönne.
- Most volt, nem?
- De. De mindenre fel kell készülni.
- Igen, az apokalipszisre is.
- Ne szemtelenkedj velem, inkább gyere.
- Megyek. - magam után húztam a bőröndjét, már mindenki lent várt, rám.
- Fiam, otthon is lehetnél ilyen segítő kész. - istenem, már csak ez hiányzott.
- Nem szokott segíteni? Nekem Wia mindig segít. Bár meg kell mondjam nem sokat, de amit mondok általában meg is csinálja.
- Ah, Armin csoda, ha kukát kiviszi.
- Itt vagyok ám. - jöttem le az emeletről - Mehetünk. Viszlát! - mentem ki az autóhoz. - Vigyázok majd rá.
- Mindig ilyen kedve van?
- Nem, csak nem szeret a rokonokhoz menni.
- Értem. Akkor jó utat. Vigyázz magadra kicsim!
- Igen. Sziasztok! - szaladt ki Wia a házból és megfogta kezem.
- Egyszer szeretném, ha nem csak pár cuccom hoznám el.
- Most arra célzol, hogy majd költözzünk össze?
- Igen. Nem volna jó? Senki nem parancsolgatna.
- Nem lenne rossz. Na, majd egyszer. - nyomtam egy puszit a homlokára.
- Oksi. - bemászott Alexy mellé. Én pedig utána. Boldogan integetett a szüleinek majd fejét a vállamra hajtotta. Két órás út áll előttünk. Egy idő után elkezdtem zenét hallgatni. Közben Wia elaludt.
Az úton a 3 évvel ezelőtti napra gondoltam. Sok minden eszembe jutott, hogy Wia nem akarta megmondani a nevét, majd Rin szaladt be az üzletbe a nevét kiabálva. Aztán az ölelése után rosszul lett, vagyis azt hittem. De nem, mert akkor a vágás miatt volt kórházban. Eddig fel sem tűnt a név, de úgy látszik neki sem. Aznap azt hittem csak egyszer találkozunk, most meg itt ül mellettem és épp a nyálát folyatja rám...

Már én is kezdtem elaludni, mikor megérkeztünk. Felráztam Wiát, aki zombi fejjel nézett rám és közben megtörölte a száját.
- Uh, bocs. - kezdett nevetni. - Miért nem szóltál?
- Már megszoktam, hogy nyáladzol, de megjöttünk. - kiszálltam az autóból, ő pedig utánam.
- Itt ilyen sok gyerek van?
- Ja, én vagyok a legidősebb.
- Egy perccel. - állt mellé Alexy.
- Akkor is ő az idősebb. De most te tényleg ennyi gyerek közé hoztál?
- Nem leszünk velük.
- Ugye nem a régi faházba mész megint? - kérdezte anya. Mindig ott vagyok, már nagyon jól berendeztem magamnak. Remélem Wiának is tetszeni fog, mert én ezekkel nem alszok egy szobában.
- Oda viszed? De nem emlékszel mi történt mikor kicsik voltunk?
- De, nem vagyok amnéziás. Gyere menjünk. Figyeld, hogy szeretnek a kis lurkók. - megfogtam Wia kezét és a többiekhez vezettem. Amint megláttak, minden gyerek kiabálva hozzám szaladt.
- Sziasztok! - ölelt meg az összes egyszerre.
- Ő a feleséged? - állt a majdnem a legkisebb unokatestvérem Wia előtt. Most töltötte a 7. születésnapját.
- Nem, még nem a feleségem. - nevettem el magam. - Gyerekek, ő a barátnőm Wia.
- Wia, ő a 7 éves Judy, ő a 9 éves Oliver, a 4 éves Amy, a 14 éves Emily és a... - néztem körül. David már megint az erdőben van. - Van még egy kis srác, majd később bemutatom.
- Rendben.
- Armin... - jött hozzám Amy - Azt mondtad, hogy engem fogsz csak szeretni. - kezdett zokogásba.
- Látod, pont ezért nem lesz gyerekem. - szeretem mikor Wia támogat. Szerencsétlen gyerekkel most mit csináljak?
- Téged is szeretlek. - guggoltam le hozzá.
- De azt mondtad, hogy csak engem.
- És csak téged is szeretlek. Jó? - simogattam meg a fejét. - Hagyd abba a sírást és menj játszani a többiekkel. - szemét törölgetve elszaladt a többiekhez.
- "Csak téged szeretlek." - próbálta utánozni Wia a hangom és megölelt, majd nevetni kezdett. - Olyan megható volt, majdnem én is sírtam már.
- Most mit mondtam volna neki?
- Én azért nem mondok ilyeneket.
- Igen, nem is tudom, mit mondtál a múltkor.
- Te más vagy. Bár néha olyan vagy, mint egy nagy gyerek, de még elfogadható állapot.
- Oh, beszélsz te, aki minden este felviteti magát az ágyába.
- Armin jössz játszani? - szaladt hozzám Judy és Oliver.
- Most nem. Dolgom van, de később bepótoljuk. Gyere. - fogtam meg Wia kezét, mielőtt még rángatni kezdenek és akkor tényleg be kell közéjük állnom. Az erdő felé vettem sietősen az irányt.
- Uh, megmutatod a faházat?
- Igen.
- De mi van azzal, ami régen történt? - éreztem, hogy vissza akar tartani, de nem álltam meg. Ha meglátnak a többiek akkor még az erdő közelébe sem jutunk anélkül, hogy mindenki pánikba ne essen.
- Azt a sztorit én találtam ki.
- Vagyis?
- Ha oda értünk elmesélem.
- Rendben. - az utat csendben tettük meg. Wia a tájat figyelte. És minden kis zajra hozzám bújt.
- Még meddig megyünk?
- Ezen a folyón átmegyünk és ott lesz.
- De hoztam a telefonom. - vette ki a zsebéből. Én is zsebembe nyúltam, nálam is itt volt.
- Mi volna, ha átdobnám őket? Persze nem biztos, hogy sikerül.
- Nekem jobb ötletem van. Add. - vette ki a kezemből. - Guggolj le. - követtem, amit mondott és a nyakamba szállt. - Oké. Felállhatsz. - megfogtam a két lábát és felnyomtam magam.
- Oké, akkor mehetünk. De el ne ejtsd a telefonom.
- Legalább tudom, hogy nem vágsz a vízbe.
- Az még nem biztos. Mos jut eszembe, hogy új telefont akarok venni, te meg majd megoldod valahogy.
- Tudod mit, leszállok, inkább dobd át.
- Nem. - elindultam a víz felé. Hidegebb volt, mint amit gondoltam és mélyebb is, a közepén mellig érő volt.
- Nem fázol?
- Most komolyan megkérdezed?
- Nekem fázik a lábam. - kezdett fészkelődni a nyakamban. Minden áron kiakarta venni a lábait a vízből.
- Ha így folytatod elfogok esni.
- Dehogy fogsz elesni. Erős vagy te.
- Ha meg hátra esel, az én hibám lesz.
- Igen. De akkor abba hagyom, csak siess.
Mire átértem a másik partra rendesen el is fáradtam. Ledobtam magamról Wiát és egyenest a faházikóhoz vezettem.
- Itt kéne felmásznom? - tátott szájjal és nagy szemekkel nézett rám.
- Nem gondoltam, hogy le van vágva az első két ág.
- Nem gondoltad? Gondolom akkor azt sem tudtad, hogy 10 méterre a folyótól van egy híd.
- És csak most szólsz?! Mi a jó istent csináltál a nyakamban?
- Fényképeket a szülinapodra. Tudod, most te voltál alul.
- Most úgy csinálsz, mintha szex közben nem te parancsolgatnál. - nem is figyel rám, már a fánál szenved, hogy felmásszon. - Gyere tartok bakot. - ha nem lenne úgy kéne kitalálni ezt a lányt.

- Nem érem el.
- Nyújtózz még egy kicsit.
- Nem megy. Nem érem el. - lépett ki a kezemből.
- Akkor nem tudom, hogy megyünk fel.
- Én tudom. - lépett ki David a fák közül egy kampós kötéllel a kezében. - Sziasztok!
- Szia! - köszöntünk meglepetten.
- Ő az elveszett? - kérdezte tőlem halkan.
- Igen. Wia ő David. David a barátnőm Wia.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.
- Úgy szint. Armin, oda kellene feldobni. - mutatta a régi létra helyét.
- Te ezzel szoktál felmászni?
- Igen, mivel tudom, hogy csak te és én tudunk kötelet mászni.
- Látszik, hogy te vagy a kedvenc uncsim. - öleltem magamhoz. - Na, akkor lássuk. - eldobtam egy párszor a kötelet mire célt talált.
- David megtanítom neked, hogy miért a lányoké az elsőbbség. Wia kész vagyunk.
- Na, végre. Már teljesen elültem a seggem. - jött oda hozzánk és közben leporolta magát.
- Remélhetőleg kibír.
- Ez nem túl biztató.
- Leesel akkor elkaplak.
- Rendben. - megfogta a kötelet és lassan mászni kezdett felfelé.
- Látod. Ezért engedjük előre a lányokat. - mutattam fel.
- Ne bámuljatok már alám!! - kiabált le ránk, de úgysem tud mit csinálni, hisz már a kötél felénél van. Nem fog visszafordulni.
- Nincs a barátnődön bugyi?
- Tényleg? - felkaptam a fejem. - Tényleg nincs rajta.
- Látod mondtam.
- Nagyon jó szemed van.
- Ti hülyék! Van rajtam!!!!
- Ne kiabálj, mert meghallják.
- Mégis ki hallaná az erdő mélyén?
- Nem tudom. De akkor Wia van rajtad?
- Van.
- Este megnézhetem?
- Meg.
- Látod, van is esti programom.
- Hű Armin tőled tényleg lehet tanulni.
- Attól a perverztől ne tanulj semmit. Inkább gyertek.
- Mehetsz. - David villám gyorsan felmászott én pedig utána. Felhúztam a kötelet és lecsuktam az ajtót. És ami fogadott... Hát nem erre számítottam.
- Te takarítottál ki? - néztem körül. Minden manga a helyén volt. Semmi pókháló, semmi levél. Túl nagy a tisztaság.
- Igen. Szoktam ide járni, mert mindig eszembe jut, mennyit lógtunk itt.
- Juj, de cuki. - Wia egy gyerekre azt mondta, hogy cuki?! Szerintem rossz lányt hoztam át a folyón.
- Nem vagyok cuki!
- O-K-É.
- Hé! Szépen beszélünk a lányokkal.
- Ha olyan nagy leszek, mint te, akkor nekem is lesz barátnőm?
- Biztos. - vontam vállat és lefeküdtem az ágyra.
- Igen, neked is lesz. - mosolygott Wia rá. - Ha ennek a nagy marhának lett, neked is lesz.
- Ezt most nem hallottam.
- Oké. - nevette el magát.
- Armin megint itt leszel?
- Wia tetszik ez a hely?
- Ja, nem rossz.
- Akkor igen. - ültem fel. - Megtennéd nekem ugyanazt, amit tavaly?
- Persze. De majd játszol velem?
- Igen, csak most hárman fogunk.
- Oké. Akkor ide hozom a cuccaitokat.
- Kösz haver.
- Nincs mit. - le eresztette a kötelet és lemászott rajta.

- Csak vele jössz ki ilyen jól?
- Igen. Felhúzod a kötelet?
- De nem jön vissza?
- Majd kiabál. Addig pedig megnézem, hogy mit láttunk lent.
- Mondom, hogy van rajtam bugyi.
- Jól van, elhiszem. De azért le ellenőrzöm. - nem szólt semmit, csak felhúzta a kötelet és bezárta az ajtót.
- Akkor harcolj meg érte.
- Elfogadom a kihívást. - becsuktam az ágynál lévő ablakokat, majd rám vetette magát.
- Baszki, leszakad.
- Dehogy szakad. Játszunk olyat, hogy akinek hamarább sikerül levetkőztetnie a másikat, teljesít valamit. - közben a pólóm alá nyúlt és gyengéden végig vezette a körmeit a mellkasomon.
- Benne vagyok. - kezet fogtunk rá. Majd egyből a trikója alá nyúltam.
- Ez nem ér. - kezdett nevetni. - Nem készültem még fel.
- És az engem hol érdekel? - egy gyors mozdulattal megszabadítottam a felsőjétől.
- 1 - 0 ide.
- De te erősebb vagy.
- Te fogadtál velem.
- Jó, de akkor még nem mértem fel a helyzetet. - leszállt rólam, és nevetve hátrálni kezdett. - Nehezítsünk, elsőnek el kell kapnod. - láttam rajta, ahogy körül néz, hátha tud valamivel védekezni, de semmi nem volt. Lassan indultam meg felé, ő pedig a falba ütközött. Mikor oda értem hozzá nevetésbe kezdett és magához ölelte a fát, ami köré építve volt az egész ház.
- Ha valamit kigombolunk akkor le kell venni?
- Igen. Oh, baszki vagyis nem.
- Sajnálom az első választ fogadják el mindig. - mivel mást nem tudtam csinálni, így kikapcsoltam a melltartóját.
- De ez nem ér. - nyújtotta át nekem.
- Jó, hogy legyen esélyed leveszem a pólóm.
- Hát ezzel aztán nagy esélyem lett.
- Figyelj... Ha azt mondom kiesett az ablakon a melltartód nagyon megharagszol?
- Mi van?! - szaladt az ablakhoz. - Várj, hogy tudott ki esni? - kezdett gondolkodni.
- Sehogy. De nem mondták még, hogy félmeztelenül ne állj ablak előtt? - csuktam be az utolsó nyitva maradt ablakot is. Mikor felém fordult kigomboltam a rövidnadrágját is. - Ezt most már le kell venned.
- Tudom. De neked is.
- Mi?!
- Egyenlő az állás.
- Az. De én nyertem. - mire kimondtam már bugyi sem volt rajta.
- Ha úgy vesszük még mindig rajtam van.
- De nem a helyén.
- Mindig megversz. Ez nem ér. Visszavágót követelek.
- Most nem fogok azért felöltözni.
- Akkor... Na jó nem tudok mást kitalálni.
- Feleslegesen is próbálkoznál.
- De mikor meséled el a történetet?
- Majd. Ne húzd az időt, David már mikor elment, bármikor visszajöhet.
- Nem tud feljönni, hála nekem. - dobta hátra a haját, majd megindult felém és egyenest az ágyig tolt. Közben félúton az utolsó ruhát is elhagytuk. Hátra dőltem ő pedig rám mászott majd csókolózni kezdtünk. Végig csókoltam a nyakát, amitől kirázta a hideg. Szép lassan betettem, ügyelve arra, hogy ne fájjon neki, de így is felnyögött és megcsókolt. Lassan mozogtunk, közben Wia nyakam csókolta és harapgált.
- Mikor jön vissza? - kérdezte meg nehezen.
- Most már bármikor.
- Akkor siessünk, ha már múltkor nem bírtuk befejezni.
Gyorsítottam tempón, mire elkezdett nyögdécselni. Megcsókoltam, hogy csöndbe maradjon, nehogy valaki erre járjon. Pár perc múlva mindketten elélveztünk. Fáradtan dőltem Wia mellé. Aki nevetni kezdett.
- Fényes nappal, egy erdőben.
- Szerepelt a bakancs listán?
- Nem, más szerepel rajta. De ezt soha nem gondoltam volna. Eleve félek az erdőben.
- Túl sok horrort nézel. - felültem és elmentem a ruháinkért.
- Az lehet. De az életem is az volt. Kösz. - vette el tőlem a ruháit.
- De csak volt, most már jobb lesz.
- Remélem. - csókolt meg.

- Armin!! Itt vannak a cuccaitok!
- Látod, így kell időzíteni. - bújtam a felsőmbe és megvártam míg Wia is teljesen felöltözik. Leeresztettem a kötél kampós végét és ráakasztotta a bőröndöket.
- Wia segíts már. - már félúton voltak, mikor nem tudtam tovább húzni, teljesen elfáradtak a kezeim.
- Megyek. - elindult felém és szembe feküdt velem.
- Nincs rajtad melltartó? - nem mintha zavarna, de pont benéztem a felsője alá.
- Szorított.
- Mondhattad volna, hamarább is leveszem.
- Inkább húzd. - ketten gyorsan felhúztuk, de azért leszidott közben, hogy minek kellett mindkettőt egyszerre ráakasztani. Amíg én tartottam, addig leakasztotta a bőröndöket.
- Egy napos közös élet kezdete. - mondta Wia gonosz vigyorral az arcán. Visszaraktam a kötelet és felmászott.
- Látod milyen egyszerű gyereket csinálni? - öleltem magamhoz.
- Ennyire szereted a gyerekeket?
- Aha. Én elvagyuk velük. - meghúzta a száját. Tudom, hogy nem szereti annyira őket. De majd megváltozik. Nagyjából kipakoltunk, nekem segített David, én pedig Wiának. Persze egyből lefoglaltam a fehérneműit. Csak tangát hozott. Ezek olyanok, mint a csúzlik.
- David gyere. - leült mellém - Figyeld, elmegy megint és ha lehajol... - kifeszítettem a bugyiját. - Ha sokat játszol, nem lősz mellé. - bemértem a fenekét és mikor lehajolt, ellőttem. Célba talált és megugrott. Mi nevetni kezdtünk és lepacsiztunk.
- Én veletek nem maradok itt.
- Jaj, ugyan. Tán a gyerekekkel alszol?
- Hát... Más választás nincs?
- Nincs.
- De ha még egy ilyen, vele foglak megfojtani.
- Oh, akkor most kipróbáljuk. - kifeszítettem a következőt és megindult felém. - Na, még kicsit közelebb. - lépett kettőt és előttem, de kitért előle. - Jó volt ismerni haver. - Wia leült az ölembe és hanyatt nyomott. - elnéztem Davidre. - Látod én vagyok alul, de nem sokáig.
- Dehogynem. - nyomott le újra a vállamnál fogva a földre.
- Azt hiszem, ezt nem tanulom meg tőled.
- Várjál. Wia sajnálom. - megfogtam a két lábát és hanyatt vágtam. Próbáltam a kezemmel tompítani az ütést, de láttam az arcán, hogy nem jött össze.
- Uh, nagyon fájt?
- Kicsit, viszont egy hirtelen mozdulat és meghalsz. - éreztem, ahogy lent megmarkolt. Egyből elengedtem, de ő nem.
- Hallod a gyerek előtt semmit.
- Semmi pánik. Nyugodj meg.
- Én nyugodt vagyok. De nyugodtabb lennék, ha másik kezed is látnám.
- Elmenjek? - kérdezte meg. - Ha azt akarjátok. Tudod.
- Mond, hogy nem te avattad be szerencsétlen gyereket.
- De. De tudod milyen jó történettel meséltem el neki. Tiszta Star Warsos verziót adtam neki elő.
- Te jó isten. Azt még is, hogy?
- Hogy űrhajó...
- Ne. Kérlek ne folytasd. Miért nem tudtad a gólyás verziót előadni? - kelt fel.
- Mert az nem vicces. De nem akarod folytatni a pakolást?
- Nem mert turkálni fogtok a cuccaim közt.
- Mentségemre szóljon, hogy én nem nyúltam hozzá. - mondta védekezően David.
- Cserben hagysz? Tudod mit fog csinálni velem este?
- Megkínozlak. Utána a folyóba doblak.
- Látod. Egy pszichopatával élek együtt.
- Hol élsz te velem együtt?
- Úgy köszöntöttek, hogy a feleségem vagy.
- Hát hinni bármit lehet.
- De ha megkérné a kezed igent mondanál? - ezen mindketten meglepődtünk, de azért kíváncsi vagyok a válaszára.
- Igen.
- Na, akkor már el van döntve a sorsotok. Én viszem majd a gyűrűt.
- Azért ne tervezzünk ennyire előre. Lehet nem élem túl az estét.
- Ne állíts már be gyilkosnak.
- Te mondtad.
- Jó. Ti csináljatok azt, amit akartok én meg kipakolom a maradék ruhám.
- Az azt, amit akarunk mondat mit is takar pontosan?
- Menjetek játszani.
- Jó, gyere Armin. Van új vízipisztolyunk. - rángatott le faházból és elmentünk értük.

- Wiát hol hagytad? - kérdezte tőlem Alexy.
- Megetettem vele a medvéket. Mikor eszünk?
- Nem tudom.
- Sokra megyek veled. - ültem le mellé, míg David összeszedi a játékait.
- De tényleg hol hagytad?
- Mondtam már. Nem hallottad, ahogy sikoltozik?
- Ez nem vicces.
- Baszki olyan gyökér tudsz lenni. Szerinted mégis hol van?
- Ne beszélj így a testvéreddel. - szólt rám a keresztanyám. - Egyébként meg úgy hallottam elhoztad a barátnőd is. Be sem mutatod?
- Majd ebédnél. Korán keltünk így alszik.
- Értem. Ő is olyan lusta, mint te?
- Lustább.
- Nálad senki sem lustább.
- Aludhatnék én is. - most visszagondoltam Wia pár igazán lusta átveréseire. Sokszor csinál úgy, mintha aludna, csakhogy elcipeljem az ágyba. Még szerencse, hogy azért elég könnyűnek mondható a súlya.
- Jól van, azért délre legyetek itt.
- Oké. - addig még van 1 óránk. David is megérkezett a játékokkal.
- Hozhatod a felét. - vágta hozzám a legnehezebbeket.
- Kösz, hogy megengeded. - visszamentünk az erdőbe.

- Nincs meg a régi létránk egyébként?
- De. Csak nem tudom hol.
- Akkor jó volna, ha eszedbe jutna. Még a végén Wia erősebb lesz nálam. És ez tudod mit jelent?
- Hogy meghalsz?
- Nem.
- Akkor?
- Nem tudom olyan egyszerűen levetkőztetni.
- Mindig a fiúk vetkőztetik a lányokat?
- Nem feltétlen, van mikor maguktól kezdik. Olyankor nekünk is bele kell menni a játékba.
- Értem. Sokat kell még tanulnom.
- Igen.
- De te megtanítasz mindenre, igaz?
- Persze. - elértünk a házhoz. Leraktuk a játékokat a fa tövébe és felmentünk. Wia nagyon idegesen nézett rám.

- Mi a baj?
- Te beraktad a régi ruhám?
- Most miért vagy így kiakadva?
- Mert annyi szörnyű emléket hoz fel.
- De nekem tetszik. Na, vedd fel. - öleltem meg.
- Mi volna, ha nem minden ölelésnél fogdosnál?
- Csak azért mondod, mert jelenleg utálsz.
- De nem utállak. Csak nem kellett volna elhozni.
- De azért felveszed nekem igaz?
- Fel...
- Oké, akkor elfordulunk. - megfogtam David vállát és a fal felé fordítottam. - Megígérem, hogy én sem lesek.
- Oké. - vártam pár másodpercet, majd én megfordultam, de David hasba vágott.
- Ah... Most te is ellenem vagy? - görnyedtem össze. Amilyen kicsi olyan erős is.
- Azt mondtad nekem, hogy amit ígérünk mindig betartjuk.
- Igaz... Akkor kibírom.
- Kész vagyok. - megfordultunk mindketten és én szóhoz sem jutottam.
- Aranyos. - dicsérte meg David.
- Köszi. Na, Armin? - fordult meg benne.
- Gyönyörű vagy benne. - még pont jó volt rá. Furcsa volt ilyen ruhában látni, de megtudnám szokni.
- Akkor most mehetünk játszani.
- Végre. Aki utoljára ér le, az lesz a vesztes.
- Nem is tudom kitől tanulta a versenyzési szokását.
- Nem tőlem.
- Oh, persze. Ki mondta, hogy rád gondoltam?
- Na menjél. - engedtem előre. Lecsúszott én pedig utána. David adott nekünk egy-egy vízipisztolyt és a patakhoz mentünk. Megtöltöttük és ismertettem a szabályokat.

- Akkor két csapatra oszlunk.
- Hogy akarsz két csapatra, mikor hárman vagyunk?
- Hát valaki egyedül lesz.
- Nyugodtan mond ki, hogy én leszek egyedül.
- De csak most. David mindig velem van. Együtt meg túl erősek lennénk.
- Jó legyen. De aztán ne sírjatok.
- Nem fogunk.
- Hoztad a szalagot?
- Igen.
- Mire ennyi szalag?
- Ezzel jelöljük ki a pályát.
- David a szokásos fákkal kezd, nem nagyobbítjuk.
- Rendben. - szalaggal a kezében elszaladt.
- Nos, akkor minden szabály világos?
- A lényeg, hogy maradjak a szalagon belül. Fegyver töltésközben nem ér lőni. Akit meglőnek kiesik és a patakhoz kell mennie. Persze, minden világos. Mint a nap.
- Akkor jó. Amíg visszaér, elmesélem miért nem jönnek ide a többiek.
- Na, végre.
- Mikor 11 voltam, akkor ugyanezt játszottuk. Akkor is Daviddel voltam, Alexy és Emily ellen. Viszont, vesztésre álltunk. Így kiabálva kifutottunk az erdőből, teljesen rémült fejet vágva. A többiek pánikba estek és kérdezni kezdtek, hogy mi történt. Én meg csak annyit mondtam, hogy üldöz egy medve. Végül nem lett eredménye a játéknak és azóta se mer senki bejönni az erdőbe. Lényegre törően ennyi.
- Ekkora hülyeséget még nem hallottam.
- De tudod milyen hihetően adtam elő?
- Gondolom. Ha vesztésre állsz bármire képes vagy.
- Csak voltam. - javítottam ki.
- Igen.
- Ne mond, hogy nem bizonyítottam a múltkor. Hogy megvertél már mindenki előtt.
- Tudom.
- Na azért.

- De akkor bárhol lehetek csak a szalagon belül legyek?

- Igen.

- A nyerés a kezemben van.

- Nem biztos. A fegyverekről van szó.

- Te most egy vízipisztolyt fegyvernek hívsz?

- Ez is az valamilyen szinten. - felkapta és rám szegezte. Nagyon jól állt a kezében. De szexibb lenne, ha bikiniben térdelne, kisebb terpesszel. 

- Min gondolkozol?

- Semmin.

- Mond meg mert lelőlek.

- Ez ám a komoly hangnem.

- Lehetek komolyabb is. Szóval?

- Csak a szokásos elképzeléseim.

- Vagyis a perverz fantáziád. Várj kitalálom. Ha meztelen szegezném rád.

- És én vagyok a perverz... Közel sem gondoltam ilyenre.

- Akkor beteg vagy. De tényleg olyan, mint a fegyver.

- Mondtam.

- Mit mondtál? - ért vissza David is.

- Nem fontos. Akkor kezdhetjük?

- Kezdhetjük. - láttam Wia szemeiben az elszántságot és hogy ezért még kapni fogok. De tényleg túl erősek lettünk volna ketten.

Eltávolodtunk egymástól, míg teljesen látó határon kívülre nem kerültünk. Ismertettem Daviddel a tervem.

- Te eltereled a figyelmét, hogy én észrevétlenül mögé tudjak kerülni.

- Mi van akkor, ha hamarább lő, mint ahogy te gondolod?

- Nem fog eltalálni. Már rég játszott, nem tud annyira pontosan célozni, de maradj mindig a fák mögött. Hagyd, hogy kövessen.

- Oké.

- Akkor mehetünk?

- Mehetünk.

Wia

Most hasznát vehetném a sok felülésnek, amit tanulás közben csináltam. De egy hülye fát sem találok, amin... Oh meg vagy.

Felmásztam a fára és megnéztem elsőnek, hogy kibír-e az a vékonyka ág. Kibírt, akkor nézzük tudok-e rajta lógni. Az is ment, azt leszámítva, hogy minden ruhám a nyakamban volt, de tökéletes. Akkor most át kell gondolnom, Armin milyen tervvel állt elő. Próbáltam innen nézni, hátha meglátom őket, de semmi. Biztos azt akarja, hogy én menjek utánuk. Hát jó. Akkor most gondoljuk át, hogy is szokott játszani. Általában hátulról támad. Szóval akkor most vagy a szalag mentén haladnak, vagy csalinak használja Davidet. Legyen a második, így, ha mégis megkerülnék... de nem jó. Ha mögém kerülnek, akkor nem tudok fára mászni. Mindegy vállalnom kell a kockázatot.

Lemásztam és levettem a cipőm majd elindultam feléjük. Így, hogy levettem semmi zajt nem csapok. Fatörzs mögül, fatörzs mögé mentem, közben figyeltem a környezetem is. Senki sehol, majd egyszer csak beszélgetésre lettem figyelmes. Túl nyilvános volt így biztos voltam benne, hogy csapda. Felmásztam a fára és letörtem egy ágat, majd megpróbáltam melléjük dobni. Hát a mellé az nagyon mellé ment, de felfigyeltek rá. Két különböző irányba indultak el. Hát jó, akkor elsőnek David lesz az, aki kiesik. Úgy is ő indult meg felém. Viszont Armin kerül. A második gondolatom volt a jó. Feljebb másztam, hogy a levelek takarjanak és megvártam míg David elhalad alattam. Ekkor lejjebb jöttem és egy köszönés kíséretében hátba lőttem. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól lehet ezzel célozni. De arra végkép nem számítottam, hogy ilyen jól spricceli a vizet. Emlékszem az én gyerekkori vízipisztolyaimra. Azokkal egyszerűbb volt, ha megdobtuk az illetőt. De ez. Ezzel Arminnak semmi esélye.
David szomorúan ballagott el a patakhoz. Én pedig lemásztam a fáról és gyorsan az eredeti tervemhez tértem vissza. Felmásztam és vártam. Úgy éreztem magam, mint Katniss, már csak az íj hiányzik.
Nem telt sok időbe mire Armin is megérkezett. Szintúgy megvártam, hogy elhaladjon alattam, majd hátra vetettem magam.

- Vesztettél! - mondtam fejjel lefelé lógva. Mikor megfordult lőttem de mellé ment.

Armin

- Nyuszis bugyi van rajtad? - elsőnek megijedtem, mikor megláttam, de jó irányba fordultam így nem talált el. 

- Örülök, hogy most vetted még csak észre.

- Én is, jó célpont. - szegeztem rá a pisztolyt és lőttem. De mellé. Túl lassú voltam és már felhúzta magát. Mégis honnan van ilyen hasizma?

- Tudod miért nem találtál el elsőre? - nem jött válasz, de láttam a szoknyája szélét a fatörzs mellett. - Mert másképp kell irányítani, ha fejjel lefelé lógsz.

- Tudom. - szegezte a fejemnek a fegyverét.

- Ezt mégis, hogy csináltad? Levetted a szoknyád? - próbáltam hátra nézni, de nem nagyon bírtam.

- Még szép. Tökéletes elterelés volt.

- Ugye David már nem játszik? Mert kicsit kínos lenne, ha így találna ránk.

- Nem, gyorsan kiesett.

- De nem látott semmit? Vagyis nem ilyen bugyis taktikával csináltad?

- Dehogy. A fán ülve találtam el.

- Akkor most azt mond el, honnan van ilyen erőd? Utána megadom magam.

- Tanulás közben edzettem kicsit.

- Értem. - raktam le a fegyvert és felé fordultam. - Tanga?

- Mást nem hordok. - csókolt meg.

- És így mászkáltál a fákon? - azt tudtam, hogy lefogja venni a cipőjét, hogy kevesebb zajjal járjon, ha esetleg mászkál. De arra nem gondoltam, hogy felmászik a fára. Több apokalipszisről szóló filmet kellene néznem. Ezeket mind onnan szedi.

- Baj? Nem gondoltátok, hogy ott vagyok. Már az elején eldőlt kinyer.

- Pedig olyan jó tervem volt.
- Tudtam, hogy ezt fogod választani. A játékok közben is így csinálod.
- Bannolni foglak.
- Próbáld meg.
- Na jól van, vesztettem. Menj a szoknyádért és szedjük össze Davidet. Éhes vagyok.
- Most, hogy mondod én is. - segítettem felmászni neki a fára és ledobta a fejemre a szoknyát, majd ő is lejött.
- Bocs, nem oda gondoltam. - kezdett nevetni.
- Persze, én is ezt mondanám.
- Tényleg. - nem mondtam rá semmit. Tudom mennyire kancsal tud lenni, ha nem kontroller van a kezében. Felöltözött és elmentünk Davidért, aki nem volt a megbeszélt helyen.
- Lehet elment.
- Nem hinném, mindig megvárjuk egymást.
- Oh, milyen romantikus. - ölelt meg. - Ha nem hagyod abba, esküszöm belöklek a vízbe.
- Tényleg, ebbe vannak halak? - kezdte nézni a vizet.
- Nem hiszem, én még soha nem láttam.
- Oh, nézd ott egy! - kezdett mutogatni, de én nem láttam semmit. Viszont szívesen belelökném, csak azért tényleg nagyon megharagudna. Így inkább hanyagoltam és néztem vele a vizet, közben Davidet vártuk.
- Hol van már? Nagyon unalmas ez a víz. - dobott bele egy követ, ami végig pattogott rajta.
- Te tudsz kacsázni? - döbbentem meg.
- Nem. Ez véletlen volt. De láttad?! - fogta meg a kezem, majd dobott újra, ami nagy csobbanással ért a vízbe.
- Hát ez nem jött össze. De tényleg, hol van már? - álltam fel és megfordultam. David ott állt mögöttünk, majd egy gyors mozdulattal a vízbe lökött.
- Én nyertem! - kiáltott rám. Hatalmas csobbanással értem a vízbe.
- Armin! - állt fel Wia csuromvizesen.
- Ne fogd rám, ő lökött bele!
- De, akkor is. Nem tudom ki mondhatott esetleg olyat, hogy egy játékban nem veszíthet.
- Tényleg mondtam ilyet neki egyszer.
- Na látod. - mire ezt kimondta már ő is mellettem ült a vízben.
- Most már ki hírhedettjük, hogy én nyertem.
- Igen, te nyertél. - egyeztem bele. - Mit szeretne a nyertes?
- Így jöttök enni, hogy mindenki lássa, milyen bénák vagytok.
- De nem kell hozzá szemmel látható bizonyíték.
- De. Gyerünk. - indult meg a híd felé. Elnéztem Wiára aki vizes hajjal az arcában ült. Elsőnek megijedtem tőle, de aztán elnevettem magam.
- Ne legyél ilyen mérges rá, hisz még gyerek.
- Most tudod, hogy fog kinézni a hajam?
- Úristen! Befog göndörödni.
- Igen.
- Most mi lesz?
- Ne legyél már ilyen. - próbált meglökni, de a hajától nem látta milyen messze vagyok és újra víz alá merült. Köhögve jött fel a vízre én pedig újra nevetni kezdtem.
- Ne nevess! - verte rám a vizet, amit én visszaküldtem, végül ebből az lett, hogy egymást fröcsköltük, mint két nagy gyerek. Végül én is teljesen vizes lettem.
- Figyeld! - mutatott nekem hátra Wia, mikor elnéztem víz alá lökött és ott csókolt meg. Mikor felemelkedtünk boldogan nézett rám. - Víz alatt csókolózni pipa.
- Bakancs lista?
- Az ám.
- Mikor kezdted?
- Mikor kórházban voltam.
- Majd megmutatod mik szerepelnek rajta?
- Igen.
- Meddig fogtok még ott ülni? - kiabált ránk David, ő már átért a másik partra.
- Megyünk. Addig menj előre.
- De nem öltözhettek át.
- Nem fogunk, ígérem.
- Oké.
Előre szaladt mi pedig elmentünk a hídhoz. Nem is volt olyan rossz, hogy vizesek lettünk. Legalább nincs annyira melegem. Wiát pedig elnézve fázott. Tiszta libabőr volt. Az egyelten személy, aki 40 fokban is megtudna fagyni. Átmentünk a hídon és útközben többször is kicsavartuk a ruháinkból a vizet. Mikor a házhoz értünk, mindenki minket nézett miért vagyunk tiszta vizesek.

- Hát veletek meg mi történt? - kérdezte anyu.

- Vesztettünk David ellen.

- Azt hittem, hogy téged nem lehet megverni. - nevetett Alexy.

- Hát erre én sem voltam felkészülve.

- Remélem nem volt nálad a telefonod. - mondta szigorúan a fater.

- Nem, sajnos...

- Nem vettem volna másikat, úgyhogy ne sajnáld. Inkább üljetek le. 

Leültünk Alexy mellé és vártuk az ebédet. Mikor mindenki asztalhoz ült bemutattam Wiát a többieknek. Mindenki örült, hogy nem egyedül fogok meghalni a gépem társaságában. Most, hogy ilyen szép szavakkal gratuláltak, neki kezdhettünk a levesnek. Én fintorogva fogtam neki, nem ugrálok túlzottan a levesért, de ennem kellett. Wia többször is megrúgott, hogy ne szenvedjek evés közben ennyire feltűnően, de most mit csináljak, ha egyszer nem eszek ilyen vackokat. A második fogás hot-dog volt. Megebédeltünk és még mondta nagynéném maradjunk, mert Judy születésnapja alkalmából lesz egy meglepetés, csak még nem értek ide.

A várakozás során előkerültek a tollasütők is, és mi is beálltunk. Eleinte Wiával játszottam, de utána Judy-val. Kicsit fújt a szél, így szegény nem tudta mindig eltalálni a labdát.
- Ahj! Fent annyira fúj a szél, hogy még a repülőket is eltéríti. - mondta ideges.
- Micsoda? - kezdtem nevetni. Ez ám a gyerekfantázia. De nem törődtem vele, helyet cseréltünk és most én nem tudtam mindig eltalálni a labdát, állandóan utána szaladtam, így gyorsan kifáradtam. Mondtam neki, hogy játsszon Wiával, én pedig ledőltem a padra.
- Hát nem sokkal jobb itt együtt? - ül le mellém a nagynéném és én is felültem.
- De, még meddig kell itt maradnunk?
- Most telefonáltak, nagyjából 5 perc és itt lesznek.
- De kik?
- A szokásos.
- De minek minden évben lovakat rendelni? Nem unják még?
- Tudod, hogy szeretik őket. De most többet kapunk és egész estig maradnak.
- Nagyon jó. - már Emily születésnapjára is lovakat hozattak. 10 éves korom óta lovagolok.
- Mióta vagytok együtt?
- Lassan fél éve.
- Oh, nem gondoltam volna, hogy egy lány ilyen sokáig kibírja melletted.
- Kösz... Miért hiszi mindenki ezt?
- Mert melletted még egy por is meghalna. Állandóan a telefonod bújod. Nem értem mit tudtál egész nap nyomkodni rajta. 

- Nem lenne most ilyen számítógépen, mint amilyen van.
- Oh, azért Wiára is költs, ne csak magadra.
- Megnyugtatlak szoktam.
- Akkor jó. Na, gyere ki velem a kapuhoz. - nem volt sok kedvem, de nem mondhattam nemet. Az oda vezető utat végig beszélgettük mi minden történt abban az 1 évben, míg nem láttuk egymást. Rákérdezett, hogy milyen lesz az évvégim és én a szokásos választ adtam. Hisz a lényeg, hogy ne bukjak meg.
Mire kiértünk, addigra már vártak ránk. 7 lovat hoztak köztük volt az enyém is Hope. Megköszöntük a lovakat és átvettük őket. Én fogtam 4-et többit nagynéném hozta. Félúton rájöttünk, hogy hülyék vagyunk, hisz fel is ülhetnénk, úgy gyorsabb lenne. Egymásután kötöttük a lovakat és felültünk. Pár perc laza lovaglás után beértünk a házhoz. Judy sikoltozva szaladt a lovakhoz és az elsőt egyből magához ölelte. Eloldoztuk a lovakat és sorban felültek, Amy-nek anyu segített, a többiek mind tudtak lovagolni. Odamentem Wiához, aki kivonta magát ebből.
- Félsz a lovaktól? - ültem le mellé.
- Nem, csak nem ültem még lovon.
- Akkor gyere. - nyújtottam a kezem, ő pedig mosolyogva fogta meg. Oda mentünk Hope-hoz és felültettem rá, majd vezettem egy kört.
- Nem is olyan rossz. Mi volna, ha lóháton megmutatnád a környéket?
- Nem is rossz ötlet. - leszállt, ami teljesen szükségtelen volt, hátra is csúszhatott volna, de mindegy. Felszálltam és segítettem neki felszállni mögém. Átkarolt és szóltam anyunak, hogy elmentünk, de még időben visszajövünk. Bólintott és az erdő felé vettem az irányt.
- Mióta lovagolsz?
- 10 éves korom óta.
- És utálsz ide jönni. Nekem nincsenek ilyen lehetőségeim.
- Teljesen egyedül vagy?
- Nem. Vannak uncsijaim, de nem tartom velük a kapcsolatot. Csak akkor tudtak keresni, mikor valami bajuk volt.
- Értem. Akkor most átöltözünk száraz ruhába és utána megmutatom a környéket.
- Oké. De nem tudsz gyorsabban menni vele?
- De, akkor kapaszkodj. - közelebb húzódott hozzám és vágtázni kezdtem. Gyorsan oda értünk. Nem kötöttem ki a lovat, remélhetőleg nem megy sehova. Gyors átöltöztünk. Wia egy fehér trikót és rövidnadrágot vett fel egy kalappal párosítva. Én egy egyszerű nadrág és póló kombinációban hagytam el a faházat. 

Felültem és most Wia is könnyedén feltudott ülni. Gyorsan tanul, ha a gyakorlatról van szó. 

Elhagytuk az erdőt és a mezőn átvágva a sín mentén kezdtünk menni. Van egy domb, amin egy fa van hintával az egyik ágán. Nem volna rossz, ha még meglenne. Útközben Wia végig panaszkodott, hogy már mindene elzsibbadt így megálltam kis pihenőt tartani. Amíg én megszámoltam már minden fűszálat unalmamban addig ő nagyon jól elszórakoztatta magát azzal, hogy a sínen mászkált.

- Nem akarsz menni?

- De mehetünk. De nem vezethetem most én?

- De még soha nem csináltál ilyet.

- De figyeltem mit csinálsz, meg te is tudsz segíteni. - kölyök kutya szemekkel nézett rám, miután látta rajtam, hogy nem nagyon tetszik az ötlete.

- Na jó.

- Szupi. - felült a nyeregbe én pedig mögé. Megmutattam, hogy mit kell csinálni, ha esetleg fordulni akar. Mindenre azt mondta, hogy tudja. Elindultunk, szépen sétáltunk. Pont jó volt, hogy jobban szemügyre vegyük a tájat, de Wia tiszta feszült volt. Nagyon koncentrált a ló irányítására.

- Nyugi. Csak lazán. - nyomtam le a kezét. - Látod megy magától is.

- Nem tudok lovagolni.

- Erre most majdnem mondtam valamit, de inkább nem.

- Perverz. - nevette el magát. Végig egyenest mentünk és közben megbeszéltük miket fogunk csinálni a nyáron. Bár én a felét elfelejtettem, de egy megmaradt. Vissza utazik 2 hétre Los Angelesbe a nagynénjéhez, addig én vagy a gép előtt fogok ülni, vagy mehetek vele. Nem is tudom melyiket kellene választanom. 2 hét azért elég sok idő nekem, egy idegen helyen. De mindig is kíváncsi voltam, hol lakott és miket csinált. Ezt még átgondolom.

Felértünk a dombra, de már csak a fa állt ott a hinta nem volt meg, pedig még mi raktuk fel. Hát ennyit erről. De Wiát ezt nem zavarta. Leszálltunk a lóról és a fához mentünk.

- Nincs itt a hinta, amit mondtam.

- Nem baj. Úgy szeretek ilyen helyeken lenni.

- A múltkori tyúkos incidens is tetszett?

- Ne szólaljál meg. Az nem volt vicces.

- Meg nézed a videót, hogy kergetnek?

- Nem. Inkább csak élvezzük a napot. - leült a fűbe és a város felé nézett egy darabig majd hátra dőlt. Én is követtem a példáját.

Beszélgettünk a kirándulásról és hogy ez lesz az utolsó évünk ebben a suliban. Utána továbbtanulás, azt persze nem tudjuk ki hova megy tovább, de biztos nem egy iskolába megyünk, főleg nem úgy, hogy ő azt se tudja mit akar. 

Figyeltük, ahogy a felhők szép lassan eltűnnek és közben élveztük egymás társaságát. Majd egyszer csak Wia felsikoltott. Hope legelés közben a haját is megkóstolta ezzel felrántva őt a fűből.
- Engedd el. - bedugtam szájába a két ujjam és már nyitotta is. Wia kócosan esett a földre. - Jól vagy? - emeltem fel az arcát.
- Igen. - csillogó könnyes szemekkel nézett rám.
- Annyira sajnálom...
- Nem a te hibád. Csak legelészett. Rossz helyen volt a hajam. - rántott vállat. Látszik nem haragudott Hope-ra, nem tudott haragudni, hisz imádja az állatokat. De azért tanultunk is belőle. Neki dőltem a fának, Wia pedig az ölembe ölt. Próbáltam a kezemmel úgymond kifésülni a haját, de még félig vizes volt, na meg nyálas is most már. Meg eléggé sikerült összerágnia.
- Mi volna, ha ilyen rövidre levágatnád a hajad? - épp, hogy vállig érőt mutattam neki.
- Inkább be kéne festeni.
- Milyenre?
- Vagy fekete vagy szürke.
- Feketére nem festheted, mert nekem is olyan.
- Akkor szürke. Milyen lennék szürke hajjal?
- Ugyanilyen, csak szürke hajad lenne. Mégis milyen lennél?
- Jól állna?
- Biztos.
- Annyira utálom mikor nem tudsz normális választ adni. - dőlt teljesen nekem.
- Tudom...
Megvártuk míg lemegy a nap és utána indultunk vissza. Mivel Wia kérte tőlem, hogy gyorsabban menjünk, mert fázik, ezért az egész utat végig vágtáztuk.
Nagynéném megkért, hogy ha már fen ülök, akkor ki is vihetném a kapuhoz a lovakat. Wia ebbe egyből bele egyezett és leszállított a lóról.
- Ülj át egy másikra és versenyezzünk.
- De biztos, hogy ilyen jól tudsz már ülni a nyeregben.
- Persze, mintha erre születtem volna. - megfordította a lovat egy gyors mozdulattal és várt rám. Összefogtam a lovakat és én is felszálltam az egyikre.
- Én így lassabb leszek, de nem sokkal. Ne menj nagyon előre, nehogy baj legyen belőle.
- Láttad már milyen jó hátsóm van, mikor így ülök?
- Most, hogy mondod, tényleg az.
- Na, akkor gyerünk. - megbökte a lovat, az pedig megindult. Tényleg elég jól lovagolt, ahhoz képest, hogy alig ült rajta. Én nem vittem túlzásba, mert már az elején lehagyott, úgy kiabáltam utána, hogy jöjjön vissza. Nem szeretném, ha esetleg leesne róla, mert most sikerült neki pár alap parancsot megtanulnia. Jöhet mellettem is, hogy tudjak rá figyelni. Megállt és bevárt engem.
- Nagyon lassú vagy.
- Ne szállj el magadtól. - hallatam el mellette.
- Mit mondtál? - jött mellém.
- Jól hallottad. Ne szállj el magadtól. A ló nem olyan, mint a kutya vagy a nyúl.
- Jó, ezt én is tudom. De akkor is. Már egész jól megy a lovaglás. Megtudnám szokni.
- Hát van lehetőség lovaglásra.
- Tényleg?
- Igen, viszont én nem kísérlek el. Elég 1 évben egyszer.
- Oh... Egyedül nem megyek.
- Akkor majd jövőre is jössz.
- Oké. - lemenő napban úgy nézett ki Wia, mintha valami western filmből jött volna ki. Fején a kalappal igazi tanyasi lánynak nézett ki. De gyorsan vége volt ennek, elértünk a kapuhoz, ahol már várták a lovakat. Átadtuk őket és kézen fogva sétáltunk vissza.
- Miután visszaértünk, megfürdünk. Lószagod van.
- Neked is. De mi volna, ha fürdés után megnéznénk a csillagokat?
- Legyen. - engem nem érdekelnek a csillagok, de ha ezt akarja.
- Megmoshatod a hátam.
- Nem kellett volna a kérned. De még a gyerekek előtt menjünk el mert, ha azok bemennek, soha nem kerülünk sorra.
- Oké.
Hosszas és fárasztó gyaloglás után, végre megjöttünk. Már mindenki bent volt, és társasoztak. Mi pedig elmentünk lefürödni. Így, hogy ketten fürödtünk, sokkal élvezetesebb volt. Wia végig nevette az egészet, mert a habból mindenféle szakállat és bajuszt csinált nekem. Nagyon jól szórakozott, mint valami gyerek.
Mikor végeztünk és én felöltöztem Wia még mindig egy szál törölközőben volt.

- Ha így haladsz soha nem leszünk kész.
- Mert fel tartasz.
- Oké, akkor rád se nézek.
- Azt nem kértem, de sietek.
Gyors felöltözött és mikor kiléptünk a lányok azt ajtó előtt törölközővel a kezükben vártak.
- Remélem azért gyereket nem csináltatok. - szólalt meg anyu, aki kissé ideges volt, hogy ilyen sokáig bent voltunk. A gyerekek ezen a megjegyzésen nevetni kezdtek és bementek. Idén anyu fürdeti őket.

A házból kifelé menet, elhoztam egy pokrócot, melyről nézhetjük majd a csillagokat. Még nem volt olyan sötét, de már kiültünk egy kevésbé fás részre én néztük, ahogy a sötétedéssel egyre több csillag jelenik meg az égen. Wia mutogatta melyik csillagképeket hol találom, de nem mentem sokra velük. Hiába kötöttem őket, nem nagyon hasonlított egyik sem a nevére.

Csillagnézés után, összeszedtük magunkat és visszafelé indultunk. Már nagyon sötét volt, így a telefonunkkal világítottunk. Amíg én magam elé, Wia oldalra, mert félt. Többször mondtam, hogy nincs semmi sem ott, de nem akarta megérteni. A következő ilyen pillanatban pedig elesett.
- Ezt a szülinapodra. - fényképeztem le gyors, mielőtt felkel.
- Ha, kimered rakni...
- Nem fogom nyugi. Gyere. - felsegítettem. - Jól vagy?

- Kicsit fáj a bokám. - elindult, de majdnem újra elesett. - Jó, kicsit nagyon fáj. - leült, én pedig rá világítottam. Nem látszott semmi komolyabb sérülés rajta.
- Szerintem meghúzódott.
- Pont ez hiányzott már csak. - kezdett nevetni. - Elsőnek megfürdettek, aztán megesz egy ló, most a bokám.
- De volt jó is ebben a napban.
- Szerencsére. - csókolt meg.
- Na, gyere. Támaszkodj rám. - átkarolt. Egy ideig így mentünk, de aztán éreztem, hogy már nem is nehezedik rám. Ennyit erről, hogy meghúzta a bokáját. Orvosnak sem kell elmennem. Elértünk a faházhoz.
- Feltudsz mászni?
- Persze, már nem fáj annyira.
- Oké. - lassan felmászott és pedig utána. Fent a házban olyan meleg volt, hogy ha lehetett volna, akkor a bőröm is levettem volna.
- Itt mindig ilyen meleg van?
- Legalább nem fázol.
- De ez már sok.
- Akkor alszol bugyiba.
- Ja, és reggel David erre jön fel. - gombolta ki az ingét. Csak egy aranyos, szintén nyuszis francia bugyi volt rajta. Én pedig azt hittem, hogy ez rövidnadrág. - De nem baj, majd én alszok belül.
- Mint mindig.
- Mit mindig?! Ha nálad alszok én alszom kívül.
- Igen. Ez csak akkor fordul elő, ha sokat iszol este.
- Örülj neki, hogy ha felkelek nem rajtad mászok át.
- Szerinted felkelnék?
- Nem, téged nem lehet könnyen felkelteni.
- Ne, látod. - dőltem hátra az ágyba, Wia is csatlakozott hozzám, csak ő rám feküdt.
- Örökkön örökké... - ásított egyet és le is hunyta a szemét.
- Igen. - simítottam a végig a haján.

Reggel korán keltünk. Utolsó nap, összepakoltunk és elvittük a többiekhez. Kicsit meglepődtünk, mikor mindenki a kocsiba pakolt.
- Már megyünk? - kérdeztem apát
- Igen. A nők már megint összekaptak.
- De én még akartam napozni. - mondta nekem Wia.
- Hát most nem napozol. Inkább segítsünk.
- Oké. - elmentünk segíteni összepakolni. 10-re végeztünk mindennel és el is indultunk hazafelé. A kétórás út közben, megnéztünk a telefonomon egy filmet.
Kitettük Wiát és mentünk is tovább, mert anya duzzogott. Kíváncsi lennék, milyen hülyeségen vesztek már megint össze.
Otthon kipakoltam, minden ruhám a mosásba dobtam, nem számít, hogy volt-e rajtam vagy sem. Én biztos nem fogok hajtogatni. Amint ezzel kész voltam, fel mentem játszani, amit csak az ebéd, majd a vacsora zavart meg. Végül lefekvésnél jutott eszembe, hogy lehet össze kellett volna pakolnom holnapra, hisz kirándulni megyünk. Na, mindegy ennyi játszás után, már nem kezdek neki. Holnap majd megpróbálok hamarább felkelni.

A lovaglós rész nem tudom milyen lett. >.< Még soha nem lovagoltam, szóval csak a neten leírtakat tudtam felhasználni.