26. Rész - Utazunk

Meglepi!!! :D Több hónap vagy már talán 1 év kihagyás után Wia nénikétek (😂) visszatér, ezzel együtt Wia és Armin. Már nyugdíjazásom előtt írni kezdtem ezt a részt, szóval majd lesz benne egy kis időugrás, az a mostani, de megmondom nektek őszintén, hogy lusta voltam átolvasni az elejét, így emlékezetből folytatom.

De kijelenthetem, hogy folytatódnak az eltervezett dolgok, bár egy-két dolgot előrébb hoztam, de ezt csak itt ilyen megjegyzés céljából írtam le. Szóval nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást!

Reggel fél 5-kor szólt az ébresztő. Annyira fáradt voltam, hogy hagytam had szóljon, majd utána felkelek és felkeltem Armint is.
- Kapcsold ki. - rakta rám a csörgő telefont.
- Utállak. - mondtam fáradt hangon.
- Tudom. - ölelt át. Kikapcsoltam az ébresztőt és felé fordultam. - Elfogunk aludni.
- Tudom. De egy perc. - dőltem a mellkasára.
- Nagynénéd nemsokára ide ér.
- Lehet, de én fáradt vagyok.
- Na, gyerünk. - kelt volna fel az ágyból, de én átkaroltam. Nagy nehezen kimászott, de rajta lógtam így szó szerint lehúzott az ágyról. A földön feküdtem, amíg felhúzta a redőnyt.
- Neeee! Éget. - takartam el a szemem.
- Kellj már fel. - emelt fel a földről, de nem tartottam meg magam. - Rosszabb vagy, mint én.
- Az ágyam akarom. - csúsztam ki a kezei közül. - Majd kelts fel, ha menni kell.
- Itt akarsz aludni?
- Aha.
- Oké. - felöltözött meg minden én pedig szép lassan elkezdtem kúszni az ágy felé. De Armim megfogta a lábam és egész a szekrényig húzott. A tenyerem végig csikorgott a padlón, majd ledobta a lábaim.
- Armin, kérlek, csak 1 másodperc.
- Letelt.
- Még 1-et.
- Mivel vehetnélek rá, hogy megmozdulj? - erre megmozdítottam a kezem. - Nagyon vicces.
- De még a nap se kelt fel.
- Igen, nem kelt fel...
- Ne szólj be. Na, de ha oda adod az egyik felsőd akkor felkelek. De fel is öltöztethetsz. Amíg válogatsz addig alszok egyet. - indultam meg az ágyam felé zombi járásban. Mikor oda értem beestem és becsuktam a szemem. Aludni nem aludtam, mert már semmi álmosság nem volt a szemeimben.
- Ezt a felsőm neked adom. - dobta rám. - És legyen ez a szoknya.
- Szoknyát nem veszek fel.
- De ez az a japán szoknyád. Hozzá a felsőm. Láttam már animében és jól néz ki.
- De akkor sem veszek fel szoknyát, keress egy rövidnadrágot.
- Az nincs.
- Ja, tényleg. Bőröndben van az összes. - raktam vissza a fejem a párnák közé. - Mindegy, felveszem a felsőd, autóban úgy sem látszik mi van rajtam. Levettem és felvettem a rám dobott felsőt.
- Egy ilyen nem kell? - dobta hozzám az egyik melltartóm, amit nem szerettem ezért nem is raktam el a bőröndbe.
- Nagyon dobálós kedved van. Egyébként nem, így sokkal kényelmesebb.
- Értem. - és ezzel vissza is dőltem az ágyba.
- Én lemegyek. Leviszem a cuccaid. - hümmögtem egyet és itt hagyott. Magamra húztam a takarót és becsuktam a szemem. Pár perc múlva szólt be Armin, hogy keljek, mert indulnánk.

A hátamra fordultam és a plafont kezdtem el bámulni. Kicsit félek, hogy újra visszamegyek, láthatom a régi szobám, amit nem tudom milyen állapotban hagytam ott. De ami a legfontosabb, hogy újra találkozhatok a régi barátaimmal.
Hallottam, hogy nagynéném hangját, hogy itt hagynak, ha nem sietek. Szinte kiugrottam az ágyból, összeszedtem a telefonom és fülhallgatóm és már mentem is le hozzájuk.
- Szia! Mehetünk.
- Na végre!
Elköszöntem anyától és ültem is az autóba.
- Na, mehetünk? - kérdezte vidáman nagynéném és mindketten beszálltuk az autóba.
- Még szép! Kíváncsi vagyok mi változott.
- Semmi. - nevetett nagynéném.

***

- Ah, ez most komoly? - Arminnal mindketten felnéztünk a telefonból, hogy mi a baj. Egy hatalmas kocsisor elé értünk be.
- Oh, itt fogunk élve megfőni az autóban. - dobtam oldalra a telefont.
- Megy a klíma. De szerintem elüldögélünk itt egy darabig. Addig meséljetek valamit. - nézett a visszapillantóban ránk.
- Mit meséljünk? - kérdeztem vissza.
- Suli vagy, hogy mit terveztek Los Angelesben. Remélem nem otthon fogtok egész nap ülni.
- Neeem. Meg akarom Arminnak mutatni a kedvenc helyeim. Tök jó lesz. - fordultam felé. - Van egy tök jó játékterem a közelben, bár tény, hogy rohadt kicsi, de mindig a legújabb játékokat szerezték be.
- Jaj, azt akartam is mondani. - szólalt meg Minzy mielőtt Armin bármit is mondhatott volna. - Bezárt.
- Hogy mit csinált? - a szemeim is kikerekedtek.
- Nem igaz, csak egy nagyobb helyre költöztek. Szóval már nem olyan kicsi, mint volt és nagyon felkapott hely lett.
- Na király, legalább több játékgép van.
- Milyen típusú játékok vannak? - kapcsolódott be Armin is beszélgetésbe.
- Gondolom ugyanazok vannak, mint régen csak több, nem nagyi? - bólintott egyet. - Akkor van szerencsejáték, amiben még soha senki nem nyert. Akkor sokféle pvp van. Régi játékokat is szerintem megtartották, vagyis van pacmen, márió és sonix.
- Wia te aztán tudsz. - nevetett nénikém.
- Gondolom ott töltötted a fél életed. - nevetett Armin is.
- Nem is. Azért jártam ám bulizni is. Mondjuk, ezek a helyek már egynek mondhatók. Nincs sok olyan hely, ahol ne lenne játékgép is.
- Na, akkor ha bulizni támad kedved én se fogok unatkozni.
- Haha nagyon vicces vagy Armin, nem gondoltad, hogy majd külön válunk egy ilyen helyen?
- Csak vicceltem. - csókolt meg, nagynéném pedig köhögni kezdett. Elfelejtettem szólni Arminnak, hogy néném előtt semmi romantikusat nem lehet csinálni. Elővettem a telefonom és leírtam neki, de ez még csak a bevezetés...

***

- Ahj, mennyi van még? - kérdeztem szenvedve, már több, mint egy órája ültünk a dugóban.
- Hát még van jó pár kilométer.
- Ahj... - csúsztam le az ülésről. - Itt fogunk mumifikálódni.
- Ne szenvedj már ennyire. - csípett Armin oldalba.
- De már szét ültem a seggem és fáj a lábam.
- Miért nem szálltok ki? Innen úgyse mozdulunk sehova. Sétálhatnátok egyet.
- Ez jó ötlet. - nyitotta ki Armin az ajtót.
- De kint meleg van, meg egyébként is, bugyi van rajtam. - nyúltam végig a hátsó üléseken, amint Armin kiszállt.
- Ne szórakozz már, gyere. - megfogta a kezem és kihúzott annyira az autóból, hogy karba tudjon venni.
- Nem akaroook és bugyi van rajtam.
- Ne nyávogj már, csak nyújtózunk kicsit. És egyébként is olyan, mintha rövidnadrág lenne rajtad.
- Ahj... Oké, de csak kicsit, utána felhívom Rint.

Armin bólintott és lementünk a partra. Los Angeles határában vagyunk, innen már látszódnak a nagyobb épületek.
- Már ezer éve nem voltam itt. - jelentettem ki, miközben a part mentén sétáltunk.
- Nálad egy év, ezer évnek számít?
- Nem egy év, voltam vagy 10 éves, mikor utoljára jártam itt. A város határába ritkán jöttem. De van egy jó helyem. Gyere! - ragadtam meg a kezét. Sietősen vettük a város felé a lépteink. Már messziről látszódott a kis a sziget kicsit beljebb a parttól. Régen simán belehetett sétálni, max derékig ért a víz. Remélem ez most se változott.
- Oda akarsz bemenni? - nézett rám hülyén Armin.
- Aha, gyerünk. - ledobtam a cipőm és elindultam a vízbe, nem sokkal később Armin is követett. A víz nem volt hideg, kellemesen meleg volt, de ahogy haladtunk beljebb már kezdett hideg lenni. Jó derékig ért a félúton, majd ahogy a sziget felé közeledtünk, hol újra sekélyedni kezdett. Kis halak rebbentek szét a bokáig érő víznél.
- Végre! - ült le Armin a part szélén.
- Csak nem elfáradtál? - ültem mellé. Bólintott egyet majd csendben néztük hosszasan a tenger hullámzását.

Elmélyedtem a gondolataimban. Hogy pontosan, hogy is hagytam a szobám, mekkora kupi vár ránk. Végül Armin térített észhez, hogy megindult a kocsisor, és ideje lenne megkeresni nagynéném, hogy haza érjünk mehessünk végre.

***

Otthon hideg fogadott a bekapcsolt klíma miatt. Miután élve megfőttünk az autóban ez a fagyasztás nagyon jól esett.
- Nos Armin, üdv nálunk! Érezd otthon magad. - köszöntötte nagynéném, amin elnevettem magam. - Most mit nevetsz?
- Öregszel már. Gyere inkább megmutatom a kis birodalmam én is. Nagyi mindent úgy hagytál ahogy volt igaz?
- Persze, nem nyúltam egyik férjedhez sem.

Kinyitottam résnyire az ajtót és benéztem, már pontosan én se tudom, hogy hagytam el a szentélyem.
- Nem mersz bemenni? - nyitotta ki Armin teljesen az ajtót, hogy lássa mit is rejtegetek. - Aztakurva! - lassan sétált be a szobába majd megállt pontosan a közepén és körülnézett. A szobám minden egyes falán egy milliméter nem volt, beleértve a plafont is melyet a poszterek sokasága takart. - Kibaszott menő a szobád. Mindegyik fal más témájú poszter. Miért hagytad itt őket?
- Anya nem szerette mikor fangirl voltam, így muszáj volt itt hagynom.
- Szóval egy gamer fangirl vagy, ez rohadt jó. Eddig miért nem mondtad?
- Mert anya azt mondta, ha ott is fangirlködni fogok leborotválja a fejem. A játszást megengedte és az animézést is, de ennyi. Azt mondta, hogy a többit túlzásba viszem, így ha megtudja leborotválja a fejem. Pedig a manga olvasás is hasznos...
- Ez rohadt nagy. - nevetett ki, majd közelebb lépett a poszterekhez. - Ezekkel a játékokkal mind játszottál?
- Igen. Mindent ismerek és szeretek, amiről itt poszterem van. Ahogy az összes mangát olvastam a polcon, többször is.
- Oh értem. Menő. Sokkal menőbb a szobád, mint az enyém.
- És ha még látnád mik vannak otthon a kartonokban. Szóval ja, igazi fangirl voltam, aki egyébként bulizott, játszott és animézett és zenét hallgatott.

- És akkor ő a férjed? Belőle van a legtöbb poszter. - nézett végig az ágyam mellett lévő falon.

- Igen. Bár a létezésemről nem tud, de legalább él. Tán féltékeny vagy?

- Nem, nekem is van feleségem, bár ő nem él, de szintén énekel.

- Persze-persze Miku. Majd veszek neked egy kis hologramot. - némán bámulni kezdtem a falat. - Armin... Nem zavarna, ha most egy kicsit, de tényleg csak kicsit átváltoznék fangirl-é?

- Erre kíváncsi vagyok. Csak nyugodtan, elvégre 1 éve nem jártál itt.

- Kösziiii~ - csókoltam meg. Mély levegőt vettem majd, teljesen elvesztettem a fejem. - Kyaaa, életeim megjöttem. - öleltem meg a falat.

Armin tátott szájjal nézett rám, majd elnevette magát. - Te se vagy normális.

- Tudooom, de imádom őket.

Mondanám, ha tetszett a rész írd le a véleményed, de nem tudom mennyire összetett, ezért majd a kövi résznél kérem ezt. Persze, ha megjegyzést hagysz, örömmel fogadom ^^ 

25. Rész - Készülődés

A hetet végig animéztünk én pedig szenvedtem, mert melegem volt, bár nem mintha változott volna a hőmérséklet a mai napra, meg lehet dögleni. Szeretem a meleget, de azért ez már túlzás. De legalább már nincs meg és nyugodt szívvel mehetek vásárolni.

- Anya, elmentem vásárolni! - kiabáltam a konyhába és a választ nem megvárva szaladtam ki az ajtón. Vennem kell egy új ruhát magamnak és valami cipőt. Rinnek is akarok valami ajándékot és nagynénémnek is kellene valamit. Na meg Sarah, róla sem feledkezhetek meg. Végig gondolkodtam az egész utat, hogy kinek mit kellene vennem, de csak addig jutottam, hogy Agata nénémnek valami díszt, Rinnek pedig valami egeret, múltkor úgyis panaszkodott... Viszont, hogy milyent, az már passz.

A plázában a gamer sarokba vettem az irányt, hogy Rint letudjam. Egy darabig nézegettem az egereket és mindegyiket kézbe vettem, hogy melyiknek a legjobb a fogása. Végül egy közép árkategóriás Razer Ouroboros gamer egér mellett döntöttem. Bár nagyon fájdalmas lesz oda adnom neki, de nekem még jó. Fizettem és mentem is magamnak valami ruhát nézni.

- Szia Leigh! - vágtattam be az ajtón.
- Szia! - nagy szemekkel nézett rám, hogy hova ez a nagy sietségem. De még be is kell pakolnom holnapra, a többi ajándékról nem is beszélve. A ruhákhoz mentem céltudatosan és próbáltam magam rá venni, hogy ne térjek át a nadrág trikó szettjeimhez.
- Sziaa!! - ijesztett meg Ros. - Beteg vagy? Armin megfenyegetett? Netán... Na jó nincs más ötletem. Miért veszel ruhát? - nézett rám bután.
- Megyek vissza Los Angelesbe, vagyis megyünk, mert Armin is jön.
- Repülővel mentek? Még soha nem ültem olyanon.
- Nem, én félek rajta.
- Attól is? Ne csináld már.
- Nem úgy, csak olyan para mikor fel és leszáll. Egyébként nincs gond, csak jah...
- Oh, akkor te ezek szerint már ültél.
- Igen, nem is egyszer. De ha van lehetőség, akkor inkább kihagyom. Így néném jön értünk, reggel 6-ra.
- Értem. Akkor egy Los Angelesi stílusú ruci kell. Gyere, az nem itt van.
- Oké. - követtem Rost. Egész hátra mentünk és közben elhaladtunk a férfi részleg mellett, ahova csak benéztem, de egyből kiszúrtam egy pólót. - Ez... Ez kell nekem! - fordultam be a sorba.
- Wia? Mit csinálsz? - jött utánam.
- Ezt szerinted felvenné Armin? - egy fekete póló volt, amin egy halálfej volt és a szeméből és szájából úgymond festék folyt ki. - Áh, nem érdekel. Nekem kibaszottul tetszik szóval megveszem neki. De ha nem veszi fel, akkor majd én hordom, ha ott vagyok.
- Ezt így gyorsan eldöntötted. De tutira nem fog neki tetszeni.
- Szerinted feketét vagy fehéret vegyek?
- Figyelsz te rám?
- Igen, nem fogja felvenni. De magamnak csak nem vehetem meg. Az milyen már? Majd azt mondom neki, hogy vettem neked-magamnak egy felsőt.
- És gondolom, most azt hiszed, hogy kedves vagy.
- De nem jól állna rajtam? - raktam magamhoz. Ros elhúzta a száját, majd nevetni kezdett.
- De, nagyon.
- Oké... Nem tudom milyen méretet hord.
- Erre nem mondok semmit. De gyere ruházni, utána veszel neki egyet. - kacsintott rám.
- Te tudod Leight méretét? - csak bólintott.
- Szoktad a ruháit hordani nem? Felveszed és tudni fogod, hogy jó lesz-e rá.
- Igazad van. Na, akkor ruha. - mutattam Rosnak, hogy mutassa az utat. Közben magammal hoztam egy M-es méretet, ez tuti jó lesz rám.
Végig sétáltunk a sorokon, egészen az üzlet végiéig.
- Itt keresgélj, ezen a soron végig. - mutatott a kezével az említett sorra.
- Rendicsekk. Te nem maradsz?
- Nem, anyunak kell segítenem.
- Ja, oké. Akkor szia!
- Majd küldj fészen képet! - kacsintott rám és el is ment.
Neki kezdtem a ruháknak, ahol teljesen átváltottam a rövidnadrágokhoz. A ruha valahogy nem az én stílusom.
A próbafülkébe három magasított derekú rövidnadrággal és hat haspóló féleséggel vonultam be. Felpróbáltam az összeset és rájöttem, hogy ezek a nadrágok forrónacik. Pedig nagyon tetszenek, de így csak egyet veszek. Felpróbáltam a felsőket is a választott nadrághoz, de egyik se volt az igazi. Mindegyik bevitt ruhát vállfára raktam és a felsőkből mindent, a nadrágból pedig egy kivételével mindet visszaraktam a helyére. Asszem hagyom a felsőket és tényleg veszek valami ruhát.

Pár órás ruha válogatás után nem is egy, hanem egyből két ruhát is találtam. Egy kék rövidnadrágos overált és egy fekete hosszúujjú combközépig érő ruhát. Az utóbbi jó lesz estére, ha esetleg megyünk valamerre. 

- Na sikerült? - kérdezte Leight.

- Igen. Életemben nem töltöttem ennyi időt ruha vásárlással.

- És még Ros se volt itt.

- Oh, vele gyorsabb lett volna.

- De drágább is.

- Hát az biztos. - nevettem el magam. Fizettem és elköszöntem tőle. Kezdek kicsit izgatott lenni a holnapi nap miatt.

Még nénikémnek és mamámnak kell vennem valamit.

Ahogy sétálgattam a plázában egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mit vegyek nekik, ezért felhívtam anyut, aki nem volt túl nagy segítség. Csak annyit mondott, hogy amiről eszembe jutnak. Miért ilyen nehéz valakinek ajándékot venni? Kínomba bementem egy ékszer üzletbe. Mamám úgyis szereti a bizsukat, nénémnek meg veszek valami gazat és kész.

Sokáig nézelődtem a boltban, már sokadszora megnéztem a karkötőket és a nyakláncokat, mikor megakadt egy félhold alakú nyakláncon a szemem.  Egy kisebb dombornyomott félhold medál, aminek a láncán még egy kis csillag is volt. Ez tökéletes lesz, egyszerű, de mégis szép. Elégedetten távoztam az üzletből. Most már minden meg van mehetek haza egy kis kerülővel. Az egyetlen virágbolt, ami ismerek az tőlünk pár utcával arrébb van. 

***

Gyorsan lerendeztem a virág ügyet és siettem is haza. Már 5 óra volt és azon kívül, hogy már éhes voltam, azt se tudtam, hogy mit pakoljak össze.

20 perc alatt haza értem, feldobtam a cuccokat a szobámba és mentem is egyből a hűtőhöz.

- Miért nem várod meg a vacsorát? - kérdezte anya.

- Mit eszünk?

- Még nem tudom, mit együnk?

- Spagetti?

- Nem tudsz mást kitalálni? Állandóan azt ennél.

- Mert szeretem.

- Vagy csak ez az egy dolog, amit könnyen feltudsz vinni a szobádba.

- Az mellékes. De egyébként is itt szoktam lent enni veletek, ha nem baj.

- Még szép, hogy itt eszel velünk. Amíg itt laksz, addig az én szabályaim szerint élsz.

- Szóval, akkor jó a spagetti? Az legalább gyorsan meg van. 

- Jó akkor legyen az.

- Majd kiabálj, ha kész vagy írj messengeren. Én addig összepakolok holnapra. - felballagtam a szobámba és elővettem a bőröndöm. Kinyitottam és leültem az ágyra. Elsőnek arra gondoltam, hogy megvárom míg belemásznak a dolgok maguktól, de mivel ez nem fog sajnos soha megtörténni, azért inkább szétnéztem a szekrényemben. Elsőnek fehérneműket pakoltam el, abból legalább nem kell válogatnom. Ezután az ágyra dobáltam minden rövidnadrágom és hozzájuk a kedvenc felsőim párosítottam. De nem tudtam közösnevezőre jutni, ezért mindent bedobtam a bőröndbe és kész. Becipzároltam és arrébb akartam rúgni, de átestem rajta.

- Bazdmeg! 

- Szerencsétlen.

- Te mióta vagy itt? - lepődtem meg. Armin az ajtóban állt és rajtam nevetett. Átmásztam a bőröndön és ezúttal kézzel toltam a sarokba. Nem is olyan nehéz, mégse tudtam lábbal megmozdítani.

- Csak pár perce. De pont jókor jöttem, hogy ezt lássam. Jaj, annyira béna tudsz néha lenni. - beljebb jött és széttárta a karját. Odaléptem hozzá, hogy megöleljem.

- Muszáj minden bénaságom megjegyezni?

- Ezeket nem lehet nem megjegyezni.

- Neked is vannak hülye lépéseid.

- Igen, de neked sokkal több van. - kócolta össze a hajam és kényelembe helyezte magát az ágyamon és bekapcsolta a tévét. Pár másodpercig sértődötten néztem rá, majd lementem kajálni. Armin nem jött le, mikor felmentem még mindig a tévét nézte. Tényleg semmit nem fog csinálni a szünetben. Az, hogy nem jött le, ebből arra merek következtetni, hogy nem éhes, ha az úgy is kiszolgálja magát, így elmentem pancsolni.

Megengedtem a kádat és teleraktam habfürdővel. Kimentem a telefonomért és közöltem Arminnal, hogy nem jöhet be. Beültem a kádba és felhívtam Rint messengeren webkamerán.

- Haliii!

- Szia! Na mizu? Elkészültél holnapra?

- Oh, ez nem kérdés.

- Már mindenkinek szóltam, hogy Wia visszatér.

- Jahj, már úgy várom. Tök jó lesz azzal a sok hülyével találkozni.

- Kíváncsi leszek Armin mit szól hozzánk.

- Hát téged bír, a többire én is kíváncsi vagyok.

- Viktor is a városban van.

- Nagy ügy, senkit nem érdekel már. Egyébként se tudta betolni a pofáját a kórházba.

- És Viktor? Még mindig nem volt senkije.

- Egyem meg. - nevettem el magam.

- Na de Wia! - nevetett ő is.

- Most mi van? Nem ezt mondtam, hogy összejövök vele. Semmi pénzért! De azért gáz, hogy még mindig rám vár.

- Azt nem mondtam, hogy rád vár. 

- Rin, kérlek. Tudod milyen. 

- Jó nem szóltam.

- Na, azért. Egyébként meg már ezerszer megmondtam neki, hogy...

- Wiaaa! Gyere gyorsan! - hallottam kintről Armin hangját.

- Várjál. - mondtam Rinnek. - Mi bajod van? - kiabáltam a kádból.

- Gyere már!

- Oh baszki... - motyogtam magam elé.

- Mi baja van?

- Nem tudom. Biztos kitalált valami hülyeséget.

- Gyere már!!!

- Megyek már! - a kádszélére tettem a telefonom és kimásztam a kádból. Magam elé fogtam egy törölközőt és kinéztem az ajtón. - Mi a fasz bajod van?

- Na, hogy beszélsz? 

- Armin. Épp fürdenék és Rinnel is beszélek. Mi ilyen sürgős?

- Már semmi, egy új filmet akartam meg mutatni, amit most adtak.

- Ezt nem hiszem. Én meg azt hittem valami olyat akarsz.

- De perverz vagy! - nézett rám nevetve.
- Nem vagyok perverz! Csak szexin gondolkodom. Jó?

- Én kérek elnézést. - emelte fel védekezően a kezeit.

- Keresd meg neten és küld el.

- Sokáig leszel?

- Szerintem igen. - nem vártam meg míg válaszol, becsuktam az ajtót és a kezeim közé vettem a telefont. 

- Na, mit akart? Nem sokat értettem.

- Valami filmet akart megmutatni. Nem is ő lenne, ha valami másért kiabált volna.

- De ezért szereted.

- Ezért is.

- És? Még miért? Mi fogott meg benne? Biztos nem az, hogy egész nap játszik.

- Na, azért az is sokat számít.

- Igen, azért nem játszottál már hónapok óta. Tudod milyen kihalt nélküled a szerver? Na, de nem eltereljük szót. Szóval? Külső-belső.

- Hát kezdem a külsővel, az a legkönnyebb. Fekete haj, tudod, hogy imádom.

- Igen.

- A kék szeme. A hasa, mondjuk ezt csak később tudtam meg, hogy kockás, de akkor is.

- Ez ilyen meglepetés volt.

- Igen. Akkor passz... Térjünk át a belsőre.

- És a cuki tulajdonságokra.

- Igen, arra. - nevettem el magam. - Akkor imádom a humorát, hogy mindig megtud nevettetni. Ahogy hozzám szól, a nevetése. Juj, meg mikor nem érti a dolgokat és a hajába túr. Istenem...

- Ilyenkor úgy utállak. Én miért vagyok egyedül? 

- Mert ott nincsenek ilyen jó pasik, mint itt.

- Ott is csak egy van, vagyis csak volt.

- Honnan tudod? Lehet van több is. Van ám itt játékterem. Mondjuk egyik fiút se néztem.

- Pedig mondtam, hogy keress nekem valakit.

- Bocsi... Majd kölcsön adom Armint.

- Hülye. Barátnő pasija egyébként is tabu.

- Tudom. Csak azért mondtam, hogy lásd milyen nagy lelkű vagyok. - nevettem el magam és Rin is nevetni kezdett. Még beszélgettünk 1 órát, mire 5%-ra merültem. Elköszöntünk egymástól. Kidobtam a telefont a székre és gyorsban lezuhanyoztam. Fogat mostam és felöltöztem.

- Nya, mit is kellett... - Armin a távirányítót tartva elaludt. - Akkor nem is volt olyan fontos az a film. - még csak fél tíz, de már alszik. Tuti csak pár órát aludt, mert játszott. Nem ébresztettem fel, csak bemásztam mellé az ágyba. Egy puszit nyomtam az arcára és elvettem tőle a távirányítót. Kikapcsoltam a tévét, majd rájöttem, hogy mászhatok ki a lekapcsolni a villanyt. Ahogy kimásztam az ágyból Armin befordult a helyemre.

- Na, nem. Armin, gyerünk kelj fel. Armin!

- Hagyj!

- Nem hagylak, mert én alszom belül. És egyébként is nem kellene átöltöznöd?

- Megoldottam már.

- Utállak. - kapcsoltam le a villanyt.

- Tudom. - durcásan feküdtem be mellé. Elfordultam tőle és duzzogni kezdtem. Egy idő után átölelt hátulról és megcsókolta nyakam.

- Még mindig utállak.

- Kiengeszteljelek? - felé fordultam.

- Amiért elfoglaltad helyem nincs szex.

- Akkor jó, úgyis fáradt vagyok. - befordult a falhoz és elköszönt.

- Hogy te milyen izé vagy.

- Szeretlek.

- Én nem, csak kicsit. - követtem a példáját és én megpróbáltam elaludni. De az ölelése nélkül nem bírtam, így én öleltem át.

- Tudtam, hogy nem bírod nélkülem.

- Menjé már aludni. Most haragszom, nem szólok hozzád. - nevetni kezdett és felém fordult, majd megcsókolt. Még beszélgettünk a holnapi nappal kapcsolatban, mikor valamikor bealudtam, miközben hallgattam mit mond.

24. Rész - Rossz hír, vagy mégse?

Lucia és Agatha telefon beszélgetése

- Biztos nem gond?

- Nem, dehogy. Elleszünk mi hárman is, vagy ketten.

- Akkor jó. Majd megbeszéljük, hogy hogyan is legyen az utazás.
- Elmegyek én, ha kell. Csak 3 óra.
- Rendben, majd még felhívlak.

***

Ahogy felébredtem, totál fáradtan nyúltam a telefon után, hogy mennyi is az idő, fél 2. Ezt betudva bújtam a takaró alá és csuktam vissza a szemem. Semmi kedvem nem volt felkelni és nem is kellett, elvégre se iskola, se programom nem volt a mai napra. Addig pihenek, amíg a hasam ki nem csal az ágyból, vagy amíg nem kell pisilnem. 

***

- Nem tudom hol van egész nap... - hallottam anyu hangját az ajtó előtt. Tuti Armin jött.

- Gondolom ágyban. Elkezdődött a szünet. - miért jöttél? Nem akarok felkelni.

- Jól van, akkor rángasd ki, mert még nem is ebédelt. - hallottam, ahogy kattan az ajtóm és kinyílik, majd újra becsukódik. Nem fogok megmozdulni, nem akarok felkelni. Ekkor Armin takaróstól emelt fel az ágyról.

- Nemár... - beszéltem a takaró alól, majd felfedtem arcom.

- Jó reggelt! - csókolt meg.

- Mi benne a jó? - nyújtóztam ki a karjai közt.

- Hogy velem indítod a reggelt... helyett a délutánt.

- Ugye nem terveztél semmit?

- Nem, túl lusta vagyok ahhoz. Most egy hétig biztos nem csinálok semmi közös programot, ami nagy mozgást igényel. - rakott vissza az ágyra.

- Szóval, ha én hívlak valahova nem jössz?

- De, csak én nem fogok gondolkozni, mit kellene csinálni. - ült le mellém, vagyis inkább feküdt.

- Akkor jó, mert én se. Viszont jössz Los Angelesbe igaz?

- Persze, miért ne?

- Oh, király! Ne felejtsd, hétvégén indulunk. Már várom, hogy bemutassalak a barátaimnak. Meg a kedvenc helyeimet és a várost. Meg megismerheted...

- Wia! Nyugi, annyi mindent sorolsz fel, hogy lehet a felére sem jut idő.

- Oh, dehogynem. Majd gondoskodom róla.

- Ahogy akarod. Viszont egyél azután animézünk.

- Mit nézünk? - kérdeztem kíváncsian, de nem kaptam választ. Visszakuckóztam a takaróm alá és aludni akartam, de Armin levette rólam. - Nemár! Csak még egy picit.

- Anyud is beszélni akar veled.

- Mi? Minek? Tegnap nem szóltam be senkinek sem. Pedig tegnap este megjött, szóval ingerlékeny vagyok.

- Ennek örülök, de nem tudom mit akar mondani.

- Ahj... Kiviszel? - nyújtottam felé a kezeim.

- Sokba fog ez neked kerülni.

- Majd megbeszéljük. - kacsintottam rá. Karba vett és lecipelt a lépcsőn, egyenest a konyhába.

- Ezt nem hiszem. - csóválta anya fejét. - Nem vagy te egy kicsit elkényeztetve?

- Csak kicsit. - csókoltam meg Armint és letett. - Mi a reggeli?

- Amit találsz. Van müzli.

- Oksika. Te kérsz? - kérdeztem meg Armint, de már reggelizett, vagyis ebédelt. Kivettem a müzlim és a számba öntöttem a dobozból.

- Nem tudnál kulturáltan enni? - ült le anya. 

- Ha a kezemből eszek, az annak számít?

- Nem.

- Akkor nem. - rántottam meg a vállam és ültem le én is. - Szóval miről akarsz beszélni?

- Az útról.

- Tán elnapoljuk?

- Is.

- Váááárj... Kitalálom. Túl sok munkád van, ezért nem jössz. Eltaláltam?

- El... - szomorodott el.

- Hát jó... Egyébként Armin is jön. De asszem ezt már mondtam. 

- Lehet. De jól van.

- Mikor indulunk? - kérdezett rá Armin.

- Jövőhét hétvégén és olyan 5 körül.

- Tessék?! - egyszerre akadtunk ki mindketten. 5-kor épp a másik felemre fordulok át, nehogy már akkor.

- Agatha jön értünk? 

- Igen. De már itt lesz fél 5-re, ha esetleg hamarabb elkészültök.

- Aha, én még délben se készülnék el. De oké, megoldjuk. Időben fogunk indulni.

- Én nem biztos, hogy itthon leszek, mert rengeteg a munkám, de Armin rád bízom, hogy időben elkészüljetek.

- Nem lesz gond. 

- Akkor ez most azt jelenti, hogy Armin itt alszik? - remélem nem értettem félre.

- Igen. - felcsillantak a szemeim.

- Na, már épp ideje volt, hogy ti mondjátok. - felkeltem az asztaltól és az üres dobozt a kukába hajítottam. - Még valami? - néztem anyára, de megcsóválta a fejét. - Jó, akkor sziasztok! - elhagytam a konyhát, majd a lépcső előtt nevetve visszafordultam. - Te nem jössz, vagy megyünk valahova? - kíváncsi tekintettel néztem Arminra.

- Ennyi volt? - kérdezte meglepetten. Nem tudom pontosan mire értette, de legyen az bármi is, igen. 

- Ja, úgyhogy anime time.

- Oké.

- Milyen kaját kértek, mert akkor gyors elszaladok boltba. - ajánlotta fel anyu.

- Csokit! - vágtam rá. - Rengeteg csokit. 

- Meg van? 

- Aha. De legalább nem lesz mire megyünk. - megfogtam Armin kezét és magam után húztam. - Mit nézünk?

- Amit akarsz, utána azt, amit én akarok.

- Akkor az egyik kedvencem. - beléptem a szobámba és lehuppant az ágyra. 

- És melyik az a kedvenc?

- Majd meglátod. - leült a gép elé és pár billentyű lenyomásával, már a monitoron volt. Bekapcsoltam a TV-t és már a videó elindításra várt.

- Mi a címe?

- Majd mondják. Indíthatom? - bólintottam és elindította. Értetlen arckifejezést vágva, néztem a képernyőre. Miután vége lett az openingnek, ránéztem Arminra. - Ne ítélj az első 5 perc alapján.

- Meg sem szólaltam! - emeltem fel védekezően a kezeim és újra a képernyőt bámultam.

- A szemedből látni. Pedig ez az egyik kedvenc animém.

- Oh, kedvenc anime. Az ecchi kategóriába tartozik?

- Vígjáték, jó?

- Aha...

Megnéztük az első részt, majd a másodikat és a harmadikat is. Végig nevettem az egészet. Lehet csak azért, mert az első napban voltam és olyankor nulla életkedvem van és mindenen tudod nevetni, vagy tényleg tetszett. Armin többször rá kérdezett, hogy milyen, de csak elsuhintottam egy nem tudomot. De vicces volt és tetszett Mugen jelleme, valamiért Armin jut róla eszembe.

***

A vége felé bekajáltunk már minden chipset és üdítőt. Az utolsó három részt már Arminhoz bújva néztem végig. Egy egész délutánt végig animéztünk és kivételesen nem én választottam, de újabb befejezett animével bővült a gyűjteményem.

- Na milyen volt?

- Van második évad?

- Sajnos nincs, de örülök, hogy tetszett. - csókolt meg.

- Semmi folytatás nincs?

- Nincs. De holnapra is kereshetek valamit.

- Oké. Amíg meg van tudunk animézni, de utána akarok venni pár ruhát és ajándékot.

- Jól van. Akkor hat animét simán végig tudunk nézni.

- Igen, nagyjából. Plusz, mínusz egy nap.

- Hat és kész. - szögezte le. 

- Rendben, na. Ne basszál már le.

- Csak mondtam. Meg ennyi kinézett animém van a nyárra.

- Csak ennyi? Hosszú ám a nyár.

- Tudom, de megyünk nyaralni is.

- Hova?

- Majd meglátod.

- Uh, én is megyek? - izgatottság és a kíváncsiság hallatszott a hangomban.

- Nem akartam, hogy gyere, de anyu ragaszkodott hozzá.

- Annyira szemét vagy. - löktem meg finoman. 

- Veled mindig. - csókolt meg. - Viszont megyek. Későre jár. - elővettem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő.

- Csak fél kilenc. Fiatal még az idő, főleg, hogy nyári szünet van. 

- Fiatal lenne, ha nem lenne meg neked.
- Ch...
- Csak hülyéskedtem. De azért holnap reggel hatkor kibaszlak az ágyból.

- Ugye azt tudod, hogy akkor meghalsz?

- Vállalom a kockázatot. Lekísérsz vagy maradsz?

- Megyek.

Szinte kiugrottam az ágyból. Nem is olyan rossz egész nap az ágyban lenni. Kikísértem Armint és egy csók keretében elköszöntünk egymástól. Az ajtón belépve egyből anyához rohantam, az udvarra.

- Anyaaaa! Holnap csak tíz után engedheted be Armint.

- Miért is?

- Azt mondta, hogy hatkor akar kelteni.

- Hát így jártál kislányom. - nevetett ki.

- Köszi, ma mindenki olyan kedves velem. - nevettem el magam.

- De gondolod, hogy felfog kelni?

- Szerintem igen. Ha szemétségről van szó, megcsinálja, ezt élvezi.
- Eltanulta tőled.
- Persze, én soha nem voltam ilyen gonosz.
- Soroljam?
- Csörög a telefonomon. Ma már nem jövök le, bekajáltam egy csomó chipset. Szóval jó éjt!
- Apádnak legalább köszönj majd felfelé menet.
- Rendben

Felfelé ment köszöntem apunak. Épp meccset nézett, de azért rákérdezett milyen napom. Elmeséltem a túl izgalmas napom és mentem is aludni, mert még én is elálmosodtam a mesélés közben, apu meg valószínűleg nem is figyelt, mert épp gólhelyzet volt. Na mindegy, én válaszoltam neki.
Lepancsoltam és megmostam a hajam. Totál lusta voltam, hogy megszárítsam legalább egy kicsit, így inkább csöpögő vizes hajjal mentem ágyba. Majd holnap megpróbálok Armin előtt felkelni és csinálni vele valamit. Az ágyban úgy kettőig nyomkodtam a telefont, majd bealudtam.

Igen rövid lett, de ennek oka van. ;) Készül a nagy a durranás. :D 

Ha tetszett a rész ne felejtsd el ezt a tudtomra adni. :)

23. Rész - Vacsora

Sziasztok! Visszatértem! :D Most már nem lesz ilyen hosszútávú kihagyás. Mondanám azt, hogy tanultam, de nem szokásom tanulni. Egyszerűen csak nem tudom, hogy mit is kellene írnom. De ihlet néni megszállt és befejeztem. :) 

Reggel mindenki korán kelt és mindent összepakoltunk. A tanárok is a nagy pakolás közepette keltek fel és értetlenül néztek szét. De szerintem nem a nagy pakolás ragadta meg a figyelmük.
- Mi történt az arcukkal? - nézett rajtunk végig Mr. Faraize.
- Ez a tegnapi naphoz tartozik. - válaszolt Iris.
- Mindenki így néz ki?
- Nem, Melody tiszta maradt, mert nem játszott.
- Értem. De mégis mi történik?
- Senkit nem érdekel már ez az egész. Pakolunk és megyünk haza. - mondta Peggy.
- De hát a busz csak 4-re jön. Mégis, hogy akarják ezt megoldani?
- Oh, már megoldottam max. fél óra és már a buszon ülünk. Tudja, újságírói képesség, hogy nagyon jó memóriám van és szemem. Nem volt nehéz lenéznem a telefonszámot, mikor múltkor beírta a telefonjába.
- A többiek is menni akarnak? - nézett ránk. Szinte felpakolva álltunk előtte és még megkérdezi.
- Maga szerint?
- Rendben. - kicsit szomorúan lépett vissza a sátorba. Mi folytattuk a pakolást. Már úgy nézett ki a hely, mintha senki nem járt volna itt. Miután mindennel végeztünk elsétáltunk az erdő szélére, ahol a busz fog megállni. Szerencsénkre hamarabb jött a busz és egy percet sem kellett várnunk. Nagyjából délre haza is érünk. Felszálltunk a buszra. Én belülre ültem Armin pedig mellém. Ros és Alexy mögénk, Iris és Viola pedig elénk ültek.

- Én aludni fogok. - jelentettem ki és levettem a cipőmet.

- De büdös van. - mogorván ránéztem. - Csak vicceltem. - kócolta összehajam.

- Szemét... - felhúztam a lábaim és eldőltem a széken, a fejem Armin ölébe hajtva.

- Srácok ez félreérthető ám. - hajolt fölém Ros. Hátamra fordultam és kinyújtottam a nyelvem. Válaszként csak ő is kinyújtotta.

- És én vagyok gyerekes. - szólalt meg nevetve Armin.

- Neeee! Te ne szólalj meg. - mondtam nevetve.

- Sokkal komolyabb vagyok nálad. - jelentettem ki.

- Aha, persze. Melyik bolygón? - csípett oldalba. Amire megugrottam.

- Ne csipkedj már!! - böktem oldalba.

- Mert neked lehet? - csípett meg újra.

- Ne kötözködj velem. - ültem fel, de visszarántott.

- Mert mi lesz? - kezdett el csikizni. Hangos nevetésbe kezdtem, mire minden tekintet rám irányult.

- Neee! Hagyd abba! - mondtam már könnyek közt.

- Szegény lányt ne kínozd. - nevetett Alexy.

- Nem kínzom, látod, hogy nevet.

- Nemááár!!! - hagytam abba a nevetést. Kicsit meglepetten nézett rám.

- Na, mi a baj?

- Semmi. - nevettem ki. Megfogtam a pólóját és magamhoz húzva hosszan megcsókoltam. - Megyek aludni.

- O-KÉ. - láttam rajta, hogy nem értette miért kapja a csókot, de egyetlen mód, hogy leállítsam és így békén hagy majd, miközben alszom. De megjegyezte, hogy a múltkori nyáladzásomból nem kér.

Gyorsan elaludtam, kikapcsoltam és nem törődtem a kinti világ zajával. Arra keltem fel, hogy Armin telefonja szól.

- Ez a tiéd. - félálmosan vettem át a telefont. Anyu volt az. Persze, hisz én lemerültem.

- Szia! - szóltam bele a telefonba.
- Szia! Csak szólni akartam, hogy siess haza, mert bejelentésem van.
- De úgy volt, hogy Arminnál alszom.
- És ezt kivel beszélted meg?
- Most mondom.
- Ezt itthon megbeszéljük.
- Oké... - leakartam rakni, de még mindig beszélt.
- Mikor jöttök?
- Nagyjából 20 perc. - néztem ki az ablakon. - Már itt vagyunk a városban.
- Rendben. Szia!
- Szia! - kissé mérgesen adtam vissza a telefont.

- Mit akart?
- Esti program lefújva. Anyám valamit beakar jelenteni.
- Nem mondta, hogy mit?
- Nem, viszont remélem nem elköltözni akar. Tavaly is így csinálta. Nagy bejelentés aztán bumm, pakolj lány megyünk.
- Majd laksz nálam.
- Nem vagyok még nagykorú, szóval nem engednék meg. Főleg apu.
- Egyébként, ha már szóba került. Apud mennyire utál engem?
- Mondtam már, hogy nem utál. Csak nem tudja elfogadni, hogy két férfi van a családban. Mint egyetlen gyerek, ráadásul hozzá kell tennem, hogy nem is élhetnék. Nagyon vigyáz rám.
- Ezt, hogy érted? - lepődött meg.
- Hát, anyu szervezete ki akart lökni vagy mi. Soha nem figyeltem teljesen mikor mesélte.
- Értem.
- Na, de folytatom az alvást, már majdnem kialudtam magam. - természetesen nem tudtam aludni, mert első sorban Armin piszkált, másodszor pedig a buszsofőr úgy befékezett, hogy majdhogynem beestem a székek alá. Az volt a szerencsém, hogy Armin elkapott.
Mikor megérkeztünk szétnéztem hátha anyu vár minket, ha már megkérdezte mikor jövünk. De nem volt itt, így sétáltunk.

***

- Meggyüttünk! - törtem be az ajtót.
- Ez igazán parasztos megnyilvánulás volt. - nevetett Armin.
- Köszönöm. - kihúztam magam és büszkén mosolyogtam.
- Ti mégis, hogy néztek ki?! - kiáltott fel anyu.
- Uh, bakker tényleg. Mi meg így vonultunk végig a városon. - nevettem.
- Most már értem, miért néztek ránk furcsán.
- Nem baj, legalább ketten csináltunk hülyét magunkból. - öleltem meg és megcsókoltam.

- Ez ugye nem alkoholos filc? - dörzsölte meg anyu az arcom.
- Nem? - néztem Arminra. - Neeeem! - zavart arckifejezéssel néztem anyára.
- Ez nagyon meggyőző volt.
- Tudom. Na, de mi az a nagy bejelentés?
- Gyertek, üljünk le. - ment be a nappaliba.
- Ez már régen rossz. - leültünk a kanapéra. Idegesen néztem anyára, aki csak mosolygott és folyamatosan járt a lábam. - Szóval hallgatjuk.
- Előléptettek! - mondta boldogan. Mintha egy percre megszűnt volna a világ.
- Ennyi? - kissé sokkos állapotban ültem előtte, a legrosszabbra készültem fel.
- Nem. Ma este megyünk megbeszélésre egy munkatársamhoz, akivel együtt fogok most dolgozni az elkövetkező fél évben.
- Nekem nem kell menni, igaz? - kérdeztem lelkesen.
- De!
- De nekem miért? - teljesen összegörnyedtem a kanapén és szomorúan bámultam anyára.
- Mert az egész családot hívták. És egyébként is jó benyomást kelt rólam, ha látja a főnököm, hogy van egy ilyen jól nevelt lányom. - ezen mindketten elkezdtünk nevetni.
- Igen, látnod kéne a testem többi részét. Tele vagyok firkálva.
- Majd szépen addig fogod áztatni magad, amíg le nem jön.
- Akkor következő kifogásként, nincs ruhám.
- Vettem neked, még aznap. Egy kék-szürkét.
- Oh, már jól hangzik. Armin megyünk vacsorázni, persze nem anyuékkal.
- Na, ne szórakozz már. Jönnöd kell. Van egy veled egykorú lányuk is.
- Armin is jöhet?
- Hát nem is tudom...
- Már megkérte a kezem, szóval a család tagja.
- Tényleg? - lepődött meg, majd a kezemre nézett.
- Ki házasodik? - jött le apu a lépcsőről, nem is tudtam, hogy itthon van.
- Senki apu... - legyintettem egyet a kezemmel.
- Ajánlom is, még túl fiatal vagy a házassághoz, de a kapcsolathoz is.
- Igen, apuci pici lánya szent és sérthetetlen. - dőltem Arminra.
- Ti meg, hogy néztek ki?! - jött közelebb apu. Teljesen kiakadt, pedig szerintem tök jó arcfestést végeztünk egymáson.
- Ő kezdte. - mutattam Arminra.
- Ez nem igaz.
- Így, hogy fogsz eljönni velünk? Miért kell ilyen hülyeségeket csinálni?
- Most mérges. - súgtam oda Arminnak.
- Azonnal menj és takarítsd le magadról. Mi pedig elbeszélgetünk.
- Oké. Sziasztok! - húztam Armint utánam.
- Nem anyáddal gondoltam beszélgetni! - kiabált utánunk.
- Oh, dehogynem.
- Kislányom! Wia Carter! Azonnal gyere ide!
- Mi van már? - fordultam vissza a lépcső alján.
- Armin minek megy?
- Öhm... Ja, igen! Vigyáz rám nehogy megfulladjak a kádban.
- Majdhogynem 18 éves vagy. Nem kell fogni a kezed.
- Drágám hagyd már őket. - szólt rá anya.
- Pontosan! Hallgass anyára. - hagytuk őket ott. Szobámba Armin egy szót se szólt. Már megszokta, hogy apu milyen.

- Felrakod töltőre a telóm? - dobtam a kezébe és épphogy elkapta.
- Most apud tényleg komolyan gondolta?
- Ezen gondolkozol? Csak viccből mondta. - vagyis nagyon remélem. El kell vele beszélgetnem, hogy ne szólogasson be neki.
- Akkor jó.
- Addig megcsinálom a vizet, te pedig elsőnek felrakod töltőre a telefonom, utána jöhetsz segíteni.
- Adod ám a feladatot.
- Csak egy javaslat volt. Aztán te eldöntöd, mit választasz. De tudom, hogy engem fogsz. - mentem be a fürdőszobába. Megnéztem magam a tükörben és halkan nevetni kezdtem. Ez nem fog egykönnyen lejönni az arcomról. Miközben megengedtem a vizet, telenyomtam habfürdővel. Amíg elkészül a víz, addig felkötöttem hajam és megpróbáltam arclemosóval leszedni a macskabajuszt. Ezzel csak annyit értem el, hogy az egész arcom fekete lett, mert szétkentem.
- De csúnya vagy. - lépett be Armin és nevetni kezdett.
- Köszi. Majd meglátjuk te, hogy fogsz kinézni. Egyébként kész a víz. De olyan meleg, hogy ebben fogunk megfőni.
- Már megszoktam zuhanyzásnál. - belenyúlt a vízbe. - Ebben van víz is?
- Nem tudom. De szeretem, ha sok hab van benne.
- De hogy fürdesz meg?
- Hát lemosom magam, utána meg addig vagyok benne, míg el nem tűnik a hab. Vagy áztatom magam utána pedig lezuhanyzom. De általában közben Rinnel szoktam webkamerázni.
- Neked aztán van időd. De várj. Ti meztelenkedtek egymás előtt?
- Igen. - perverz mosolyt vágtam hozzá.
- Egyszer így előttem nem akartok ilyet csinálni?
- Nem. - nevettem fel.
- De most komolyan? Ti láttátok már egymást?
- Igen. Mert te Alexy...
- Nem. - vágott közbe - Soha, már vagy 10 éve. El sem tudnám képzelni. Te jó isten. - teljesen kiakadt. Jó megértem, lehet én se jelennék meg meztelenül a húgom előtt. De sokszor aludtam Rinnél, ahogy ő is nálunk. A kórházban is sokszor segített a fürdésnél a csövekkel.
- Jól van, értem. Nyugi van.
- De mosd már le az én arcom is.
- Minek? Az enyémet is csak szétmaszatoltam. Maszatos cicamica lettem. - nyomtam neki a mosdókagylónak. Bezártam kulcsra az ajtót, hogy még véletlenül se támadjon kedve anyuéknak bejönni.

- És most megölsz itt bent. - rakta a fülem mögé a hajam. 

- Nem tudom mit szólnál, ha tényleg megölnélek. - karoltam át. 

- Nem tudnál utána nélkülem élni.

- Megtartanám a tested. - csókoltam meg. Megfogta fenekem és még közelebb húzott magához. Mikor már kezdtem tökre beindulni kopogtak az ajtón. Elkaptam a fejem és eltávolodtam Armintól.

- Mi van?! - kiabáltam ki és vártam. 

- Wia! Fürödtök? - épphogy érthetően jött a kérdés anyutól.

- Ez most komoly? - súgtam halkan magam elé. - Nem! Mi az?

- Bemehetek?

- Mi van? - nyitottam ki az ajtót.

- Csak annyi, hogy nem bálba megyünk, szóval ne nagyon sminkeld ki magad.

- Oké, csak a szokásos. Ennyi?

- Tessék a ruhád, - adta be vállfán. - ne gyűrd össze, ha lehet. - bólintottam és felvont szemöldökkel néztem rá, hogy akar-e még valamit. - és olyan cipőt vegyél, amiben tudsz is járni.

- Tornacsuka! - vágtam rá, de nem tetszett neki a kis viccem.

- A ruhához illőt.

- Csak vicceltem... De oké, még valami?

- Szeded rendesen a bogyóidat? Mert tudod nem akarok még unokát.

- Sziaaa! - csuktam be az ajtót. Anyu nevetése hallatszott kintről, Arminé pedig bentről. Teljesen zavarban voltam, nem szeretek erről beszélni, főleg nem anyával, egyszer elég volt, még sok is. Bezártam újra kulcsra egy egyszerű mozdulattal az ajtót majd elrugaszkodtam tőle.

- Na, hol is tartottunk? - vettem le a felsőm. Egy vállrántással válaszolt a kérdésemre. Pólója alá nyúltam és végig vezettem a kezem a hasán.

- De kibaszott hideg a kezed. - húzta be a hasát.

- Mert már meghaltam. - megcsókoltam és levettem a felsőjét.

- Kihűl a víz.

- Mintha téged az érdekelne.

- Engem nem is. - neki nyomott a szekrénynek és egyik lábával betérdelt az én lábam közé. Végig csókolta a nyakam és közben levette a melltartóm.

- Wia! - kopogott anyu az ajtón már megint. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de annál erősebben folytatta. Magam elé vettem a törölközőm és kinyitottam az ajtót.

- Oh, édes istenem mi van már?? - láttam az arcán a meglepettséget és hogy tekintete nem rám, hanem befelé irányul. - Nadrág van rajta. - huncut mosoly jelent meg az arcomon és jobban kinyitottam az ajtót, de ami igazán meglepett azaz, hogy most láttam anyut először zavarba jönni. - Mit szeretnél?

- Jó... Jó lenne, ha sietnél. Még a hajszárítás és vasalással nagyon sok időt elfogsz szunnyogolni, utána pedig kapkodás lesz a vége. Tudod jól, hogy apád nem szeret elkésni.

- És az igazság az, hogy ha nem jönnél 5 percenként zaklatni, már rég a hajammal szenvednék.

- Inkább örülj neki, hogy nem apádat küldöm.

- Most úgy csinálsz mintha nem tudná mik történnek, ha egyedül vagyunk.

- Nem is tudjuk, mert nem mondasz semmit.

- Mert semmi közötök nincs hozzá. Amíg ti nem mondtok semmit a nemiéletetekről, ami persze engem egy kicsit se érdekel, addig én se fogok nektek élménybeszámolót tartani.

- Nem is ezt mondtam.

- Engem meg nem érdekel. És most, ha megbocsájtasz fürödnék. Nem kell percenkénti ellenőrzést tartani, vagy kiküldjem Armint?

- Nem, de mondtam, hogy miért jöttem.

- Én meg mondtam, hogy miért megyek. - csaptam be az orra előtt az ajtót és neki dőlve az ajtónak lecsúsztam a földig.

- Jól vagy?

- Úgy nézek ki? Nem értem mi baja van.

- Biztos izgul a vacsora miatt.

- Hát most, hogy felhúzott izgulhat is.

- Na, gyere. Fürödj le, mielőtt kihűl a víz, aztán készülődj. Majd utánad lefürdök.

- Oké... De folytatjuk, az ágyban, ott úgy is kényelmesebb.

- Rendben. - csókolt meg. Gyors levetkőztem és befeküdtem a kádba, Armin pedig közelebb húzta az egyetlen széket, letúrva róla a ruháim és leült.

- Annyira nem hiányzott ez az utolsó heti kirándulás. - csuktam be a szemem és nyakig a vízbe süllyedtem.

- Szerintem jó volt. - nevetett.

- Gondolom a pomponos bugyi miatt, de a szivatásokról nem beszélnék...

- Azért na, vicces volt.

- Persze, ilyen fazonú bugyit csak a gyerekek hordanak.

- És ebben is jó segged volt. De egyébként is gyerek vagy még.
- Annyira utálom az ilyen beszólásaidat.
- Tudom. - mondta büszkén.

Gyors lefürödtem, hajat mostam és kiszálltam a kádból. Míg megtörülköztem, majd magam köré csavartam a törcsim. Megnéztem magam a tükörben, nagyjából lejött filc az arcomról, egy kis alapozóval el lehet tüntetni teljesen. Elővettem a hajszárítót és neki kezdtem a a hajamnak, közben Armin is lezuhanyozott.

- Nem tök jó lenne, ha együtt edzenénk? - néztem végig rajta.

- Én nem szoktam edzeni. 

- Aha, és magától teremtődött oda azaz izom.

- Pontosan. Miért te szoktál edzeni?

- Néha, egy kicsit. De csak azért, hogy formában tartsam magam.

- Mert egyébként elhíznál? - nevetett ki.

- Igen. - húztam fel az orrom. Ezen mindketten nevetni kezdtünk. Armin felöltözött én pedig törülközőben flangáltam a lakásban. Még rengeteg időm van, szóval a smink és hajvasalás ráér.

- Nem akarsz felöltözni? - kérdezett meg anya miután már negyedszer fordultam meg a konyhában.

- Mikor is megyünk? - néztem az órára, mintha az időt számolnám, de fogalmam sincs, hogy mikor indulunk.

- 1 órád van. Mire haza visszük Armint és odaérünk...

- Mennyi?! - vágtam a szavába. - Nos, akkor én megyek. - sietősen vettem a lépcsőfokokat, ténylg kapkodás lett vége.

- 1 órád van befejezni a játékot. - mondtam Arminnak, miközben átsiettem a szobámon a fürdőbe.

- Tudom. - a válasz hallatán megtorpantam.

- Te egészvégig tudtad, hogy mennyi idő van?

- Igen, csodálkoztam is, hogy nem vagy még kész.

- Szólhattál volna.

- Azt hittem tudod.

- Persze... - ismerhetne már ilyen szempontból, hogy ritkán figyelem az időt. Mindegy, ezen most nem húzhatom fel magam.

Gyors előkeresem a hajvasalóm és bedugtam, amíg melegszik felfogtam a hajam és lealapozóztam az arcom és kihúztam a szemem. Kivasaltam a hajam és felöltöztem.

- Kész vagy? - jött be Armin. - De furcsa.

- Mi? - néztem rá.

- Hogy ennyi smink van rajtad. Mintha nem is te lennél.

- Mert nem is én vagyok. Utálom a sminkeket. - a sminkes dobozomra nézett, ami tele volt mindenféle termékekkel. - Ez nem az, aminek látszik.

- Aha. - jött beljebb, hogy megnézze mit is rejt a doboz. Ki vett egy matt fekete külsejű rúzst és kitekerte. Tulajdonképpen semmit nem szólt a vörös rúzs láttán.

- Az még Los Angelesből van.

- Kidobhatom? - mi?! Próbáltam a meglepettségem és egyben az idegességem leplezni, de mindhiába. Kedvenc rúzsom.

- Persze, úgyse használom már. Majd át kellene néznem mik vannak benne. Költözésnél csak beledobáltam őket. - egy egyszerű mozdulattal a kukába hajította. Istenem, hazajövök és kiszedlek onnan...

- Bocs, de tudod kik használnak ilyen színt.

- Igen, tudom. De régen volt. - csókoltam meg. Ezért még kapni fogsz.

- Na jól van, van még 20 perced. - lépett ki a fürdőből.

- Köszike, hogy szóltál. - leakasztottam a vállfáról a ruhát és belebújtam. Kimentem Arminhoz, hogy cipzárólja össze.

- Biztos, hogy tovább húzzam? - kicsi volt rám a ruha, így a felénél már nem nagyon ment tovább könnyedén a cipzár.

- Persze, legfeljebb szétszakad majd rajtam.

- Oké. - éreztem, ahogy egyre szorosabbá válik a ruha, remélem az estét kibírja. Elővettem a szürke tornacipőm és kész is voltam.

- Miért nem ezt veszed fel? - mutatott egy sötétkék magassarkút.

- Mert nem tudok benne járni.

- Akkor minek vetted meg?

- Mert hívogatott. Hallottam a sírását, mikor ott akartam hagyni. Egyébként, csak leértékelt volt.

- És csak azért megvetted.

- Meg.

- De ha nem tudsz benne járni.

- Jaj, ne keresd a logikát. Megyünk?

- Mehetünk. - lesiettünk a lépcsőn és megálltunk a bejáratnál. Sehol senki.

- Remélem anyáék itt hagytak.

- Ennek még én is örülnék. - átkaroltam és puszit nyomtam a szájára.

- Nincs kedvem menni. - bújtam hozzá.

- Anyudnak ez fontos, és csak egy vacsora. Kibírod, én is kiszoktam mikor apámhoz jönnek.

- Jó, de apud informatikus ott szívesebben ülnék én is. De most anyám irodai munkáját hallgatni... Felér egy kínzással.

- Mosolyogsz és kész.

- Könnyű azt mondani, mikor olyan fáradt vagyok.

- Nem csak te.

Rövid beszélgetés után meghallottam anyuék beszélgetését az emeletről. Anyu végig azt magyarázta, hogy ő milyen ideges.

Összeszedtük magunkat és beültünk a kocsiba. Armint haza vittük és mentünk is tovább. Előkerestem a múltkor itt felejtett fülesem és kapcsoltam zenét az útra. Már majdnem elaludtam mikor megérkeztünk. Egy hatalmas fehér ház volt, óriási udvarral. Megálltunk a ház előtt és kiszálltunk. Láttam, ahogy anyu szája mozog és tekintete rám szegeződik, majd egy hirtelen mozdulattal kirántotta a fülemből a headsetet.

- Hé! Mi az már? - kapcsoltam ki a zenét és összeszedtem a földről a fülhallgatóm.

- Ezt a kocsiban hagyod és jó lenne, ha normálisan viselkednél. - flegma pofával visszadobtam a fülesem az autóba.

- Tudom... Felnőttként. De mi lesz már, nem érek rá egész nap. 

- Wia! Ez anyádnak fontos. - szólt rám apu. 

- Tudom, felfogtam. - anya kissé mérgesen csengetett be. Pár perc múlva a kapu magától nyílt ki és bementünk. A bejárati ajtóban egy magas, őszülő barna haja arra következtet, hogy már a 40-es éveiben járó férfi állt mosolyogva. Egy farmer és ing volt rajta. 

- Áh, a Carter család. - szinte kiabálta. Próbáltam visszafogni magam, nehogy valami pofát vágják, de ez se normális. - Örülök, hogy megismerhetlek. - nyújtotta felém a kezét. - félve, de kezet ráztam vele. - Ronald Covey.

- Wia.

- Nem túl bőbeszédű a lányod Lucia. - ch... paraszt. Meddig fogunk még itt állni?

- Most ért haza az osztálykirándulásról. Kicsit fáradt.

- Oh, értem. Hello, gondolom te vagy Philip. - bezzeg az én nevem nem tudta. Köszi anya...

- Hello.

- Gyertek be. - nyitotta ki az ajtót, anyu ment előre én pedig utána. Belülről is hatalmas volt a ház. Egy kis folyosóra érkeztünk. Levettük a kabátjainkkat és a cipőinket. Ronald mindenkinek adott egy-egy papucsot, de én visszautasítottam. Nem szeretek papucsban flangálni a lakásban.

Beljebb érve egy hatalmas nappaliba érkeztünk. Az asztalnál, két hosszú fekete hosszú hajú nő ült, feltételezem a lánya és felesége.

- Oh, sziasztok! - mindketten mosolyogva jöttek hozzánk.

- Amanda, a lányom Wia és a férjem Philip.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket. Lucia rengeteget mesélt rólatok. - csak intettem egyet a kezemmel és hátrébb léptem. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonom. Egy üzenetem jött. Anya mellém lépett.

- Halkítsd le. - súgta a fülembe mosolyogva. Elővettem és láttam, hogy Armin írt. Gyors lehalkítottam és visszacsúsztattam a zsebembe.

- Amanda vagyok ő pedig a lányom Kimberly. Szerintem nagyon jól ellesztek. - mindketten végig néztünk a másikon. A lány mosolygott én pedig megforgattam a szemeim. Hosszú lesz az este úgy érzem.

- Gyertek üljetek le. - leakartam ülni minél távolabb az asztaltól, de anyu bokán rúgott, hogy máshová üljek. Megvártam míg apu leül és leültem mellé. Elkezdtek beszélgetni a munkáról és én a jó kislányt adva boldogan hallgattam végig. Fogalmam sincs miről van szó, soha nem érdekelt anyu munkája. De pár mondatváltás után el is vesztettem a fonalat. Asztal alatt elővettem a telefonom és visszaírtam Arminnak.

- Lányom nem mentek be, kibeszélhetnétek a fiúkat. - javasolta Amanda.

- De, gyere Wia. - grimaszt vágva indultam meg a lány után és közben felhangosítottam a telefonom.

A szobájába érve egy igazi lélek taszító látvány fogadott. Minden rózsaszínben pompázott és a falakon hatalmas Twilight poszterek voltak. Nem tudtam eldönteni, hogy hányjak vagy elmeneküljek a látványtól.

- Tessék, foglalj helyet. - tolt elém egy széket. Istenem, a gamer székem akarom.

- Köszi. - ültem le. Szétnéztem a szobájában. Semmi arra utalójel nem volt, hogy animézne vagy játszana. A rózsaszín álomképbe csak sminkek és körömlakkok fértek bele. Nézelődésem a telefonom hangja szakította félbe. Egyből előkaptam és elolvastam mit írt Armin.

- Pasid? - kérdezett rá a lány és közelebb ült.

- Igen. - arra gondoltam, hogy kicsit hátra gurulok a székkel, de az túl feltűnő lenne.

- Tudom, hogy nincs túl sok közös témánk az arcodról leolvasva mikor beléptél.

- Bocsi, de ez az egész nem az én világom. Szeretem a rózsaszínt, de ez már nekem sok.

- És a Twilight sorozat? 

- Walking Dead-es vagyok.

- Azért próbáltam valami közös témát keresni. - hát sok sikert bogaram. Tekintetem gyorsan visszaterelődött a telefonra.

- Mióta vagytok együtt?

- Fél éve nagyjából. De nem szoktam számolni, azt tudom mikor jöttünk össze, a többit csak saccolom.

- Ja, értem. Akkor te így lazára veszed a kapcsolatotok?

- Hát nem mondanám, mert a laza kapcsolat olyan, ahol összefekhet a másik bárkivel, vagyis én így gondolom.

- Ebben van valami.

- Neked nincs senkid?

- Nincs. A szüleim nem engedik, mert szerintük a tanulásra kell koncentrálnom. - szomorodott el.

- Oh, hát szerintem ez hülyeség. Szóval, ha van egy barátod, akkor megfogja érteni, hogy tanulnod kell, persze csak akkor, ha tényleg szeret.

- Te jó tanuló? - majdnem felnevettem a kérdés hallatán.

- De, persze. Gamer vagyok.

- Oh, én is szoktam játszani. - szememben egy kisebb reménysugár csillant fel.

- Mikkel játszol?

- Jaj, csak telefonos, a Roblox. - az a pici remény meghalt, ez nagyon gáz.

- Hát az nem valami nagy játék. Én azért sokkal komolyabb dolgokkal játszok, mondjuk gépen.

- Tényleg? Mivel?

- Amit esetleg ismerhetsz az a GTA, Zelda... - a Assassin's Creed-et nem mondhatom neki ezek után - Öhm... Nem tudom, Just Dance?

- Egyiket se. - mardos valami belül, mégis hova kerültem? Mindenki ismeri legalább a GTA-t. A legalapabb játék a világon.

- Én megpróbáltam. De tényleg nincs túl sok közös témánk.

- Hát nincs. - hosszú néma csend lett köztünk. Nem értem anyám minek erőltette ezt az egészet. Az egy dolog, hogy egy idősek vagyunk, de csak ez közös bennünk.

- Te mindig is itt éltél?

- Nem, tavasszal költöztünk ide. Egyébként Los Angeles-ben nőttem fel.

- Oh, a fények városa. Egyszer én is elszeretnék menni oda.

- Mi tart vissza? Nincs messze.

- Szüleim nem engednek, mert túl veszélyes.

- Ezzel egyetértek. - nevettem el magam. - Szinte minden nap történik valami. Ha nem kirabolnak akkor épp leszúrnak vagy megölnek. Persze, ez csak este meg függ a környéktől is. Jó mondjuk túlzás az előbbi, de tényleg vannak nagyon veszélyes környékek.

- Te ilyen helyen jártál már? - elkomolyodott az arcom.

- Ebben nőttem fel, de szerencsére soha nem történt velem semmi. Meg nem is az a bulizós fajta vagyok. Szerettem otthon ülni és játszani.

- De ott vannak ilyen kaszinók vagy bárok nem? - de jól informált.

- Igen, de... - mit is mondjak, valami jó hazugság kell. - Néha elmentem, de a neten játékokból több barátom volt.

- Ja értem. És az igaz, hogy ami Los Angelesben történik ott is marad?

- Igen.

- De ezt miért mondják?

- Fhú... Hát nem tudom. Most attól függ, hogy mi. Például, ha a bulizást hozzuk fel, szinte minden napos. Megszoktuk, hogy szinte minden éjjel végig halad az utcán egy banda és idézőjelesen szétvernek mindent. De így tényleg nem tudom. - elgondolkoztam, hogy miért is ragadt ez a kis mondás a városra, de fogalmam sincs. - Inkább olyat kérdezz, hogy mi más ott, mint itt.

- Oké. Milyenek a pasik? - ezen elnevettem magam.

- Ha egy éjszakás kalandokra vágysz bárkit megkapsz. De ritka az olyan, aki melletted is marad. Szóval, ha kéreted magad, akkor soha nem kapod meg azt a fiút, mert tovább áll.

- Hát ez nem hangzik túl jól, de gondolom vannak kivételek.

- Persze, csak sok a menő lány, hogy szépen fogalmazzak.

- Ez gáz... Veled volt már ilyen, hogy akivel együtt voltál ott hagyott egy másik lányért?

- Hasonló. Tetszett egy fiú, ezt ő is tudta, de csak kihasznált. Viszont nem bánom, hogy soha nem sikerült megcsókolnom, bármennyire is akartam. Megtaláltam az életem itt. - mosolyodtam el. Asszem túl gyorsan alkottam véleményt Kimberly-ről, bár sokat kérdez, de jó vele beszélgetni.

- De cuki. Szerinted, ha nem költöztök el, akkor is találkoztok?

- Szerintem igen. Mivel nem egyszer játszottam már vele és ott is jól elbeszélgettünk. Szóval, ha nem hagyok ki majd egy hónapot a költözés miatt, valószínű, hogy találkoztunk volna.

- Mennyi ilyen barátod van, akit az játékok által ismertél meg?

- Hát elég sok. De csak egyetlen barátnőm van, akire bármikor számíthatok.

- Ez tök jó. Én félek neten ismerkedni. Mi van, ha nem is az van a másik oldalon, mint akinek mondja magát? Te nem féltél mikor találkoztatok?
- Ez meg se fordult a fejemben. Szerintem így játékokból, azért kevés ilyen van, hogy átvernek, vagyis én még soha nem hallottam ilyenről. Meg azért ott vannak a keresztkérdések.
- Mintha valami profitól hallanám, komolyan... - ezen elnevettem magam.
- Sokat vagyok neten szóval gyorsan tanulok. Meg nem olyan nehéz, ha valaki nagyon nyomul, olyankor minél gyorsabban próbálom lekoptatni.

- Értem én, ettől függetlenül biztos nem állnék szóba senkivel. Főleg, hogy anyuék nagyon szigorúak.

- Amit nem tudnak, nem baj. De velem is szigorúak voltak egy időben. Anyu szerette volna, ha valami kiemelkedőbb suliba megyek. De utálok tanulni.

- Ugyan, azt kiszeret?

- Senki. - nevettük elmagunkat. - De úgy voltam vele, hogy mindegy a suli, mert utána bárki vállhat belőlem. Hiába van diplomád, ha a gyakorlat számít.

- Pontosan. Ha jó vagy valamiben feljebb emelkedsz, vagyis remélhetőleg.

- Igen.

- Lányok vacsora. - szólt be Amanda.

- Megyünk! - szinte felugrott az ágyról és sietősen indult meg az ajtó felé. - A kedvencem lesz.
- Akkor ezért ez a nagy sietség. - mosolyodtam el. - Mit eszünk?

- Gyrost. - a nyál is összefutott a számban. Azt hiszem a ruha most fogja megadni magát. Ha nem is szakad szét, biztos, hogy rosszul leszek benne.

Az asztal már meg volt terítve és ránk vártak. Kimberly elhúzta a tányérját az asztal másik végébe és én is követtem példáját. Külön ültünk, hogy tudjuk folytatni a beszélgetést. Anyáék is folytatták gondolom ott, ahol abba hagyták. Még jó, hogy eltávolodtunk tőlük így nem kell nagyon foglalkoznom velük. Mi kicsit visszatértünk erre az online barátságra, de elterelődött a téma a sportolásra. Megtudtam, hogy Kimberly zumbázik, mivel teljesen hülye voltam hozzá, beavatott, hogy mit is jelent ez pontosan. Végül nekem is megtetszett ez a dolog, és felajánlotta, hogy egyszer ketten is zumbázhatnánk. Boldogan mondtam rá igent. A zumba mellett még jógázik is az anyukájával.

- Valami baj van? - nem tudtam leplezni szomorúságom. Nagyon ritkán szoktam anyu társaságát hiányolni, de mikor valaki ilyen anya-lánya programról beszél nagyon is hiányzik. Mindig a munkával volt elfoglalva, rám pedig nem sok idő maradt, ha mégis már annyira elvoltunk távolodva egymástól, hogy semmit nem osztottam meg vele és ez a mai napig így van, még ha változott is a munkával való viszonya. Túl későn.

- Semmi. Csak eszembe jutott valami.

- Akarsz róla beszélni? - nézett rám hatalmas kíváncsi, de mégis megértő szemekkel. Mintha Rin nézne rám.

- Nem, tényleg nem fontos. - mosolyodtam el. - Már nem lehet mit tenni.

- Mindig lehet csinálni valamit. Gyere bent megbeszéljük. - felkeltünk az asztaltól.

- Wia, ne kezdjetek bele nagyon semmibe, mert mindjárt megyünk. - a telefonomra pillantottam, hogy megnézzem mennyi az idő, fél 9.

- Rendben. - Kimberly már a szobájában volt, mikor én is beértem. Leültem mellé az ágyra.

- Hallgatlak. Min nem lehet változtatni? 

- Anyuval való kapcsolatomon.

- Mert?!

- Mikor mondtad, hogy együtt jógáztok eszembe jutott, hogy én anyuval szinte soha semmit nem csinálunk együtt. Nincs olyan, hogy egy napot együtt töltünk, mert a munka.

- Uh, értem. Nem is próbáltátok megbeszélni?

- Hát mikor kicsi voltam, akkor ugye nem értettem, hogy miért nem játszik anyu velem. Most meg nem érdekel annyira távol állunk egymástól.

- Nem is próbált esetleg javítani a kapcsolatotokon?

- De pár hete elkísért a barátommal a tengerpartra. Azon kívül, hogy beszólt párszor, csak annyit csinált, hogy fejbe dobott labdával. Miután barátom kihalászott a vízből, adta az aggódó anyát.

- Nekem anyu soha nem szólt még be. Persze vannak veszekedések, de ki is békülünk, és nem csak én szoktam bocsánatot kérni.

- Oh, nálunk a veszekedések... Igazi csatatérré változtatják a házat olyankor és hetekig nem szólunk egymáshoz. Eddig a leghosszabb idő az több mint 2 hónap volt.

- Mennyi?! Te jó isten. De min vesztetek össze?

- Valamit nem értettem, hiába magyarázta el anyu többször. Ezt megunta és elkezdett hülyézni, mert nem értem meg és hogy lehetek ilyen hülye és a többi. Tulajdonképpen ő csinálta az egészet.

- Hát ilyenen összeveszni elég gyerekes viselkedés, ha én nem értek valamit, anyu vagy megmutatja vagy példákat hoz fel rá.

- Jó neked. A mi kapcsolatunk már halott ügy. Néha hiányolom, de ez az érzés gyorsan elmúlik.

- Sajnálom.

- Nem kell, már megszoktam. De apuval...

- Wia mentek. - szólt Amanda az ajtóban állva. Vajon mióta van itt? 

- Oh, rendben. - összeszedtem magam és kimentem én is a bejárathoz. Felvettem a cipőm és kabátom, majd elhagytuk a házat. Még váltottunk pár szót és elköszöntünk egymástól.

Kimberly

- Hallod anyu...

- Valami baj van kicsim? - láttam szemeiben az aggódást.

- Nem, nincs... De...

- Igen?

- Nem tudnál Luciával beszélni kicsit a Wiával való kapcsolatáról?

- De lehet, hogy megemlítem neki. Hallottam a beszélgetésetek végét. Szerencsétlen lányt nagyon szomorúvá teszi. Ha nem lenne ott az apja vagy a barátja biztos, hogy teljesen magába fordulna.

Wia

Beszálltunk az autóba és egyből a fülesem után nyúltam. Bekapcsoltam a kedvenc zeném és elfeküdtem a hátsó üléseken. Ha csak fél órát is, de én aludni akarok most. 

Philip

- Annyira izgultam a ma este miatt. Te nem?

- Valld be, hogy te Wia miatt izgultál csak, hogy hogyan is fog viselkedni.

- Jó, persze. Olyan kiszámíthatatlan. - összekulcsolt kezekkel dőlt hátra az ülésben.

- Volt kitől örökölnie, te is ilyen voltál.

- Ennyire azért nem.

- Ennyire nem, de azért meg kell hagyni te is egy nehéz eset vagy.

- Kösz, hogy ilyen őszinte vagy. De most nézd meg. - fordult hátra. - Mikor alszik olyan, mint egy angyal. Nincs nagy szája, nem vág pofákat.

- Lázadó korszakát éli.

- Te mindig ezzel jössz. 6 éve lázad.

- Hát nem tudom. Velem csak néha flegmázik.

- Persze, mert apuci picilánya.

- Az, a szemem fénye. Ezért is félek, hogy mi lesz vele, ha Armin ott hagyja.

- Nem fogja. De ha így viselkedsz akkor a te hibád lesz, ha szétmennek. Csak egy kicsit próbálj Armin felé nyitni. Szerencsétlen fiú próbálkozik, de te egy hatalmas kőfalat húztál magad elé, ami megmászhatatlan.
- Majd meglátom. - leállítottam az autót a ház előtt és kiszálltunk. Felébresztettem Wiát. Álmos, fáradt szemekkel nézett rám, de kimászott az autóból.

Wia

Fáradt léptekkel vettem a lépcsőfokokat. A szobámba belépve eszembe jutott a kukában lévő rúzs, de az ágyam vonzása nagyobb volt. Azon a rövid távolságon míg odaértem levettem a ruhám és szinte úgy estem a párnáim közé. Soha többet nem veszem fel ezt a ruhát és nem vagyok hajlandó ilyen osztálykirándulásra sem menni.

Ne felejtsd el véleményed leírni. :)

22. Rész - Kirándulás (2. rész)

Miután Armin is abba hagyta végre a forgolódást én is elaludtam, de nem tudtam rendesen. Ott motoszkált a fejemben, hogy egy erdőben vagyunk és állandóan felkeltem. De Armin fogta a kezem álmában. Olyan aranyos mikor alszik és mosolyog is. Kíváncsi lennék miről álmodik.
Megnéztem a telefonomon az időt, már mindjárt 4 óra. Nem kellett volna a lányoknak felkelteniük, vagy mit is beszéltünk? De most ez mindegy, mert pisilni kell.

Kinéztem a sátorból, hátha lesz annyi bátorságom, hogy éjszaka kimenjek, de inkább felkeltem Armint.

- Armin! - próbáltam felkelteni, de nem ment. - Armin! Hé, gyerünk, kelj már fel! - kezdtem el lökdösni, amire felébredt nagy nehezen.
- Mi van már?
- Pisilni kell.
- Jó. Akkor menj ki. De ezért hülyeség volt felkelteni. - fordult meg.
- De úgy gondoltam kikísérsz.
- Ne csináld már. Hány óra? - fordult vissza felém.
- Mindjárt 4.
- Szerinted az éjszaka közepén ki lesz az az elvetemült, aki esetleg veled egy időben tartózkodik kint az erdőben?
- Akkor is. Kijössz és őrt állsz nekem. - fontam keresztbe a karom.
- Oh, te lány. Hol a felsőm?

- Rajtam. Kell? 

- Nem.

- Én is így gondoltam. - másztam ki a sátorból és elindultam az erdőbe. Armin lemaradva jött utánam.

- Mégis hova megyünk már? - szólalt meg egy idő után.

- ...nehogy valaki meglásson.

- Nem értelek. Miért kell a bokrok közt is válogatni? Ráadásul olyan sötét van, hogy a földig nem látni el.

- Hát jól van. Nekünk nem olyan egyszerű, hogy kilógatjuk. Le kell guggolni meg minden.

- Hát azt gondoltam. - ült le egy fánál.

- Most mit csinálsz? 

- Vagy megbarátkozol ezekkel a bokrokkal vagy visszamegyek. Nem fogok itt járkálni örökké.

- Oké... - ballagtam be egy bokor mögé.

***

- Kész vagy már?

- Kész. - léptem elő. - Olyan gonosz vagy.

- Mert most mit csináltam? - akadt ki teljesen.

- Itt leülsz és közlöd velem, hogy itt kell pisilnem vagy sehol.

- Már bocs, hogy nem mentem el veled az erdő túlsó végébe.

- Nem is oda akartam menni. Meg egyébként is, nem várhatod el tőlem, hogy majd a sátorból kilépve le is guggolok.

- Én ilyet egy szóval sem mondtam.

- Akkor is...

- Csak, hogy felesleges volt ilyen mélyre bejönni az erdőben.

- Igen?! Hát jó! Máskor hozok pelenkát. - indultam meg vissza a sátrakhoz. Az egész utat végig veszekedtük. Tulajdonképpen csak egy pitiáner ügyön lovagoltam, de akkor is rosszul esett tőle, hogy nem kísért tovább. Tudom, hogy éjszaka van, de akkor is. Ennyit igazán megtehet, elvégre nem nagy dolgot kértem tőle. Befeküdtem a sátorba és elhúzódtam a sátor másik szélébe.

- Most ennyire haragszol?

- Jó éjt!

- Akkor durcáskodj... - kis idő után felé fordultam, ő is elfordult tőlem. Visszafordultam és megpróbáltam aludni. 

Reggel 9-kor ébresztettek. Reggelit a lányokkal töltöttem, utána pedig összehívtak minket a tanárok.

- Gyerekek, választhattok, hogy elmegyünk a közeli tóhoz vagy túrázunk.

- Csajok irány a bikiniért! - kiáltott fel Ros és elszaladt a sátrakhoz. 

- Nem hoztál bikinit, mi? - csípett meg Armin.

- Nem beszélek veled. - húztam fel az orrom.

- Még mindig? 

- Még mindig. - nevettem el magam. - Na jó nem. - öleltem meg. 

- Azért.

- Azé há. Megyek a ruhámért, mert hoztam. - elmentem sátorhoz és előkotortam a bőröndből. Miután mindent összeszedtem csatlakoztam a lányokhoz.

- Hol öltözünk át?

- Majd ott. - válaszolt Kim.

- De nem strandra megyünk. Így nem hiszem, hogy lesz bármiféle hely, ahol nyugodtan át lehetne öltözni.

- Jaj, ne stresszelj már ezért.

- Én teljes mértékben nyugodt vagyok. - mentem előre, hogy csatlakozzak a többiekhez. Rengeteget sétáltunk, ami felért egy túrával is, főleg, hogy többször megálltunk pihenni.

- Elhiszitek, hogy ez ilyen bújtatott túrázás? Akármit választottunk volna, akkor is a túrázás lett volna a vége. - mondta Kim.

- Szerintem is. - értett vele egyet Iris.

- És ebben még az a gáz, hogy nekünk kell cipelni a táskáinkat. - cserélte meg a táskát a kezében.

- Már, akinek... - néztek rám.

- Most mi van? - nevettem el magam. - Nem tehetek róla, hogy Armin kivette a kezemből félúton.

- De tehetsz, miért nem szólsz neki, hogy a miénket is cipelje?

- Figyelj, annyira levagyunk maradva, hogy lehet már rég oda értek.

- Minket meg itt hagytak az éhhalálba. - siránkozott Ros.

- Igen. Az ösvényen fogunk meghalni. Ne legyetek már gyerekesek. Inkább haladjunk. - mentem előre, hogy átvegyem a vezetést.

Bő 10 perc alatt oda értünk a tóhoz, ahol már mindenki kényelembe helyezte magát.

- Oh, végre! - dobták le a lányok a cuccaikat. Én oda mentem Arminhoz, hogy elvegyem a táskám. Fejét lehajtva ült a homokban és nyomkodta a telefonját. Mögé lopakodtam, hogy megijesszem, de ő lehajolt és szinte át estem rajta a lendülettől, majd a homokban kötöttem ki.

- Ennél ügyesebbnek kéne lenned. - húzott a lábamnál fogva magához és megcsókolta a homlokom. 

- Honnan tudtad?

- Az árnyékod.  - leolvasható volt az arcáról, hogy teljesen hülyének néz.

- Oh, ennél hülyébb már nem is lehetek.

- De. Rám bíztad a táskád benne a telefonoddal. Hagytam neked 20%-ot.

- Hé, kimondta, hogy hozzá érhetsz? - vettem ki a kezéből. 

- Nyugi, az intim fotóidat nem néztem meg.

- Nincs is olyan képem.
- Tudom, de nagyon kis aranyos voltál régen. Nem akarod megint olyan rövidre levágatni a hajad?
- Nem is értem minek vittem át azokat a képeket. Egyébként nem. Tán zavar, hogy ilyen hosszú?
- Hát elég idegesítő, hogy a hajaddal van teli a szobám.

- Oh, hát menten megsajnállak. - vettem el a táskám és elmentem a lányokhoz. Mindenkinek volt párja, aki tartotta a másiknak a törülközőt kivéve nekem. Nem akarok utolsóként átöltözni. 

- Armiiin! - fordultam vissza hozzá.

- Igen, így hívnak.

- Segítesz? Tartani kéne. 

- Persze. Segíts. - nyújtotta a kezét. Mogorván ránéztem, de felsegítettem.

- Látod milyen erős vagyok. - feszítettem be a karom.

- Az csak csont. - csikizett meg. - De mit kell csinálnom? 

- Tartod nekem - adtam a kezébe a törülközőt - amíg átöltözöm.

- Rendben. - kicsit távolabb vonultunk mindenkitől.

- Na, akkor így tartsd. 

- És mi van, ha így tartanám? - emelte fel függőlegesen. - Nem ez így nem jó, mert nem látlak. És ha ilyet csinálok? - körbe fogta körülöttem, így olyan volt, mint egy köröltöző.

- Meddig fogsz még szórakozni?

- Mert így nem jó? 

- Nem! Tartsd úgy, ahogy mutattam.

- Miért mindig az van, ami te akarsz? 

- Mindig így kell tartani, ha valaki öltözik. De te ezt nem tudhatod.

- Ne okosíts már ki.

- Soha. - nevettem. Gyors átöltöztem és oda mentünk a többiekhez.

- Oh, jó, hogy jöttök! - ragadta meg Ros a kezem. 

- Miről maradtam le?

- Játszani fogunk. Tudod van az a játék, amikor a lányok a srácok nyakába ülnek és le kell lökni a másikat.

- Aha.

- Szóval kihívlak. Ha veszítesz, egész reggelig bikiniben kell lenned és nem veheted fel a ruhád.

- De este hideg van.

- Nem baj.

- Hát... Legyen. De te kivel leszel?

- Már megbeszéltem Lysanderrel. Te pedig Arminnal leszel. Jó? Jó. - vágta rá magának a választ. - Elmegyek Lysanderért.

- Oké. - elszaladt el.

- Nem veszíthetünk! - fordultam Arminhoz - Érted? Nem!

- Nyugi, nem fogunk. Elvégre a gamerek nem veszíthetnek.

- Ugye tudod, hogy itt nincs konzol?

- Persze. De gyere - húzott arrább - Na, szóval. Hogy ne ess le, hátul összekulcsolod a lábad. 

- Na, mi van - ugrott Ros a hátamra - taktikai megbeszélést tartotok?

- Még szép, nem vertek le egy könnyen.

- Majd meglátjuk, de akkor gyerünk. - elmentünk a partszéléhez és felmásztunk a fiúk nyakába, akik bementek derékig érő vízbe.

- Akkor ismertetem a szabályokat. 3 fordulós lesz, így biztos nem lesz döntetlen. De ha esetleg mind a két kört én nyerném, akkor nem lesz 3. kör.

- Rendben. De nem fogsz nyerni.

- Majd meglátjuk. - Ros arcán igazi gonosz mosoly volt. Elszámoltunk 3-ig és elkezdtük. Külsőszemmel hatalmas harc lehetett köztünk, de végig nevettük az egészet. Egy ilyen pillanatban sikerült is lelöknöm Lys nyakából. Sikítással és hatalmas csobbanással ért a vízbe.

- Ennyi! - kiáltottam fel. - Béna vagy. Nagyon béna!

- Kérlek dobd már le a kedvemért. - mondta Ros a haját csavargatva. Armin megfogta lábam.

- Neeee! - kezdtem el sikítani.

- Nem doblak le, mert utána vízbe folytasz.

- Nem is. Túl sokat érsz. Na, meg nincs is holnap hol aludnom.

- Ezt úgy mondod, mintha nálunk laknál.

- Már lassan több ruhám van nálad.

- Igen, egy külön polcod is van már.

- Kösziii!!! Na, de folytassuk. Most lendületben vagyok. Elverünk. - Ros felhúzott szemöldökkel nézett rám és nekem esett. Hirtelen lendületével szemben úgy estem hanyatt, hogy még felfogni sem volt időm mi történt. Teljesen víz alá merültem és hajammal az arcomban jöttem fel.

- De aranyos vagy. - nevetett Armin és elő kereste az arcom. - Milyen aranyos vagy ilyen, vizesen és persze mérgesen.

- Menj már. - löktem el. - Befog göndörödni a hajam. - mondtam mérgesen.

- Hát sajnállak. - nevetett Ros. - Na, de jöjjön a mindent eldöntő.

- Armin sírni fogok, ha veszítünk. - ültem vissza a nyakába.

- Majd meg vígasztallak.

Újra elszámoltunk 3-ig és egymásnak estünk. Hosszú percekig próbálkoztuk a másikat a vízbe taszítani, de nem nagyon jött össze.

- Add már fel! - mondta mérgesen Ros.

- Soha!

- Akkor keményebb módszerhez kell folyamodnom. - megfogta a vállam és nagy erővel lelökött Arminról. Hatalmas sikítások közepette csobbantam a vízbe, de egyből feljöttem és Rosnak rontottam, aki már nevetve köszönte meg Lysnek a segítséget.

- Csaltál! - löktem meg.

- Nem és én nyertem.

- Nem ismered a játék szabályait!

- Ne üvölts már velem!

- Oh, én azzal ordibálok, akivel csak akarok. - indultam meg újra felé.

- Jól van kincsem. - fogott le Armin. - Tisztában vagyunk azzal, hogy kicsi a bors, de erős, viszont ettől függetlenül nem verheted meg a barátnőd.

- Armiiiiin!!!! Engedj el! - próbáltam kiszabadulni a karjai közül. De befogta a szám és kivitt a vízből.

- Téged mi szállt meg?

- Veszítettünk. - ültem le a homokba.

- És? Azt hittem te tudsz veszíteni. - ült mellém.

- De csalt. A csalást nem tudom elfogadni. Armin, megfogok este fagyni. Ott fogok remegni melletted, az ajkaim jéghidegek lesznek és hatalmas jégkockává fogok dermedni. - dőltem hozzá.

- Azért ne túlozz, nincs annyira hideg este.

- Mert te kövér vagy, de én megfogok fagyni.

- Nem is vagyok kövér.

- Ezt úgy mondtad, mint egy lány. Nem egyébként, azt hiszi Ros itt megfogott. Úgy volt, hogy nem vehetem fel a ruhám, de ha az a ruha a tiéd...

- Akkor már felveheted. Milyen jó logikád van.

- Hát aki tud, az tud. - dőltem hátra. - Kéne egy kis szín nekem. Tiszta hypo reklám vagyok. Hogy fogok kinézni Los Angelesbe?

- Tényleg. Most akkor az, hogy van?

- Hát néztem, hogy indul repülő is, vonat is és autóval is mehetünk.

- De nekem muszáj menni?

- Igen, nagynéném nagyon jó fej. Meg anyuval lesz egésznap, mi pedig azt csinálunk, amit akarunk. Meg egyébként is megakarom mutatni hol laktam.

- Nagy szobád volt?

- Nem, egy kis luk volt a szobám.

- Oh, azt hittem ott is olyan nagy volt.

- Neeem. Egy ágyam, asztalom és szekrényem volt. A garázs fele pedig az enyém volt, ott tároltam a cosplayeim.

- Ja értem. Akkor nem fogunk elférni.

- De csak este leszünk ott. Meg kell mutatnom a kedvenc helyeim. Bemutatom majd neked Los Angelest! - tártam szét a kezem úgy, hogy majdnem orrba vágtam.

- Azért nem kell lecsapni. - tolta el a kezem az arcából.

- Bocsi - bújtam hozzá. - Na, de napozok.

- Én meg játszok.

- Oké. - kényelembe helyeztem magam és hol a hátamon, hol a hasamon feküdtem. Mikor újra hátamon feküdtem Armin felém hajolt.

- Ne feküdj már rám. - fordultam vissza.

- Ki fekszik rád? - csókolt meg.

- Mit akarsz?

- Lemerítettem a telefonod.

- Mi?! - könyököltem fel. Remélem csak rosszul hallottam.

- Jó, 5%. Annyit hagytam neked. - mérgesen néztem rá, nem hoztam töltőt.

- Neked kell feltölteni a telóm este és lefogom kódolni. - ennek hallatán elkezdett nevetni.

- Az sem állítana meg. Tudod, hogy feltudom törni.

- Hagyj. Eltakarod a napot.

- Már lassan megsülsz. Kezdesz piros lenni.

- Tényleg?

- Igen.

- Akkor gyerünk az árnyékba. Oda viszel? - mosolyogtam rá.

- Hogy te milyen izé vagy. - vett fel.

- Csak lusta, de köszi. Úgy szeretem mikor így cipelsz.

- Azt gondoltam, de ne szokd meg.

- Már megszoktam. - csókoltam meg. Beértünk a fák árnyékába. Lerakott és akkor láttam, hogy tényleg kicsit kivagyok pirosodva.

- Hé! Nem akartok játszani? - kiabált Castiel, egy labdával a kezében. Ránéztem Arminra és csak vállat vont.

- Oké, megyünk. - karoltam át és felemeltem az egyik lábam, hogy felvegyen.

- Ah, nem. - kezdet nevetni és megcsípte a fenekem, hogy szálljak le róla.

- Azért egy próbát megért. - szaladtam előre, de Armin elkapta a derekam és magához rántott. Ezt most csak azért csinálja, hogy Castielt idegesítse, ő pedig van olyan hülye, hogy majd vissza is vág. Odamentünk a többiekhez. Messzebb a cuccainktól volt két szétrohadt fán egy szétszakadt háló. Régen biztos röpiztek itt. Beálltunk Arminnal szinte egymás mellé.

- A-a. Ti külön lesztek. - szólt Ros a másik oldalról.

- Mert? - húztam fel a szemöldököm.

- Mert együtt túl erősek lennétek. Biztos passzolnátok egymásnak. - magyarázta el higgadtan Viola.

- De ez a játék alapja. Tudjátok csapatjáték. De jó, akkor átmegyek. - mondtam gondolkozás nélkül majd megláttam Castielt. Nem szeretek vele egy csapatban lenni. Elég volt egyszer tesin vele lennem. De mindegy, már elindultam. Oda álltam a hálóhoz.

- Most már boldog vagy? - fordultam oda Roshoz és csak megforgatta a szemeit.

- Nektek mi bajotok van? - lepődött meg Iris.

- Semmi... - tudtam le. Körbe néztem kikkel vagyok egy csapatban. Mellettem két oldalt Ros és Castielt állt. Középen Alexy és nyitónak Melody állt, mellette Viola volt. A másik oldalt, Armin cserélt Nataniellel helyet így ő áll velem szembe a hálónál. Két oldalán Nat és Iris, mögötte pedig Lys. A nyitó helyén Kim állt és mellette Peggy. Pont arányosan vagyunk, kivéve az erőt, nem tudom Castiel, hogy játszik, de rá támaszkodhatok remélhetőleg. A nyitás nálunk volt, ami szépen sikerült. Én nem tudok nyitni ellenben nagyon jól tudok játszani. Nem félek, ha labda alá kell szaladni. Sokáig ingázott a labda egyik térfélről a másikra, mikor Iris elrontotta.
- Ennyi! 1 - 0 ide. - mosolyogtam gonoszul Arminra.
- Csak várd ki, míg elkerülök innen. - újra nyitott Melody. Szintén sokáig játékban volt. Mikor felém jött labda, gondoltam felugrok, hogy ne engedjem át, de nem értem el és mögöttem senki nem lépett.
- Uh, azt hittem eléred. - sajnálkozott Alexy.
- Nagyon alacsony vagy. - nevettet Armin.
- Nagyon vicces... - forogtak, a labda átkerült hozzájuk és a nyitás onnan folytatódott. Elég sok időbe került mire feltornáztuk a pontszámot 15-re, de még így se mi vezettünk. Viola elég béna, ami azt illeti, így mindenki felé küldte a labdát, amit soha nem tudott rendesen elütni úgy, hogy esetlegesen más tovább játssza. Arminnak persze tetszett ez a helyzet, állandóan beszélt hozzám és már annyira felhúzott, hogy másra nem is tudtam gondolni, minthogy egyszer úgy üssem át, hogy eltaláljam.

Arminnal szemtől szemben álltunk, csak kivételesen nem a hálónál, hanem oldalt. Folyamatosan mosolygott rám és nem tudtam rendesen koncentrálni miatta. A labdáim épp, hogy átmentek, de azt is sikeresen visszajátszotta. Amik vagy gyengék voltak és egész a hálóig kellett szaladnom, vagy hosszúak, de még mindig nekem kellett elütni. Tulajdonképpen szinte csak ketten játszottunk és nekem a karom már épp, hogy le nem szakadt. De tudom, hogy azt akarja kifáradjak. De nem kell, már csoda, hogy nem köpöm ki a tüdőm. Mikor megint a hálóhoz közel ment a labda futásközben elestem a saját lábamba és beestem a háló alá. Ha tudtam volna, akkor lazán végig csúszok a homokon, de így csak a bikinim ment teli homokkal és a felsőm is szinte lecsúszott rólam.
- Jól vagy? - segített fel Armin nagy nevetés közepette.
- Aha. Bár már fáj a kezem és kiszaladtam a fél tüdőm és olyan helyen is van homok ahová a fény se jut be, de igen, jól vagyok.
- Hogy neked mennyi problémád van. - szólalt meg Ros.
- De te most komolyan provokálsz? Mégis mi bajod van? Nekem kéne megszólalnom, hogy csaltál.
- Már mondtam, hogy nem csaltam. Csak beképzeled magadnak.
- Mit mondtál? - indultam meg felé, de Armin elkapta a karom és visszarántott.
- Ne keresd a balhét, hogy tudsz ilyenért megharagudni?
- De Armin! Hisz csalt!
- És? Én is szoktam.
- Azt tudom, de akkor is... - ezen most elgondolkoztam. Armin rendszeresen csal, úgy szokott nyerni. - Jó mondjuk nekem is szokásom. Na jól van felejtsük el Ros.
- Oké, kisujj eskü, hogy többet nem borulsz ki ilyenért. - emelte fel a kezét.
- Kisujj eskü. - kötöttem vele békét.
- Bakker, hogy ti milyen gyerekesek vagytok. - jött el mellettünk Castiel, de még időben kitettem a lábam és megbotlott benne, de sajnos nem esett el.
- Bocsi. - mondtam mosolyogva.
- Hülye picsa.
- Mit mondtál?! - kaptuk fel a fejünket egyszerre Rossal.
- Armin te ezt hagyod?! Azt mondta rám, hogy hülye.
- Nekem csak a picsa kijelentés nem tetszett, mert azért valljuk be, néha tényleg nagyon hülye tudsz lenni.
- Mi?? Egy olyan esetet mondj, mikor hülyét csináltam magamból.
- Mikor múltkor végig sikítottad a játékot, pedig semmi nem történt.
- Ez nem is igaz, igenis megijedtem.
- Igen, a semmitől.
- Persze, fordulj te is ellenem. Még valaki?
- Hát, ami azt illeti... A szexbombás felkiáltásod is ott van a hülyeségeid listáján.
- Alexy. Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? - vetettem rá gyilkos tekintetet. - Erről senki nem tudott rajtatok kívül, miért kellett?
- Az vicces volt, anyu másnap meg is szólta. - nevetett Armin is.
- Juj, hagyjatok már. Mintha neked nem lennének hülye megmozdulásaid. - vágtam durcás arckifejezést és kiálltam a pályáról.
- Tudom, hogy vannak. De a tiéid igazán szórakoztatóak. - jött hozzám és megcsókolt.
- Gyerekek, remélem befejezték a játékot, mert indulunk. - kiabált a távolból Mr. Faraize. Mindenki elindult hozzá, én pedig a vízbe vettem az irányt.
- Hova mész? - kérdezte Armin.
- Megszabadulok a homoktól.
- Segítek. - jött velem.
- Egyedül is megy.
- És mi van, ha megtámad egy cápa? - fogta meg derekam.
- Igen, egy tóban. - fordultam vele szembe és átkaroltam.
- Akkor egy krokodil vagy pirája, de a pióca is ott van még. - ahogy végig mondta ezeket kirázott tőle a hideg. 

- Fhú de megütnélek most. - gyors megmártóztam, hogy megszabaduljak minden zavaró tényezőtől, csak közben elhagytam valamim. Jobban mondva Armin kikötötte a felsőm.

- Hé! Add vissza!

- Vedd el, persze ha tudod. - indult meg kifelé a vízből. Elsőnek utána szaladtam, de vízben elég nehézkes a futás, így lemerültem a víz alá. Mindig is ijesztő volt számomra az a tény, hogy kimerem nyitni a szemem a víz alatt, de már megszoktam. Bár a látás minimális volt, de láttam magam előtt Armint. Állt és tuti engem keresett. Egész közel úsztam hozzá, majd kiugrottam a vízből. Szegény úgy megijedt, hogy még el is fehéredett.

- Én vagyok a lokneszi szörny. - nevettem el magam. - Jól vagy? Kicsi sápadtnak látszol.

- Hülye vagy?! Úgy megijedtem, hogy még az életem is lepergett előttem. Ilyet többet ne csinálj.

- Megkötöd?

- Figyelsz te rám?

- Igen. Az életed is lepörgött, meg hasonlók. De ha láttad az életed... Én voltam a feleséged?

- Látod, megint hülye vagy. Csak azt láttam, amit megéltem már.

- Jó bevallom, most igazad volt.

- Nekem mindig igazam van.

- Srácok ti mégis mit csináltok ott még? - kiabált Ros.

- A bugyiját keresem. - kiabált vissza.

- Te hülye vagy. - fogtam meg a fejem. - Inkább kösd meg. - nyomta vissza a kezébe a felsőm. Megkötötte és mentünk is.

Arminnal sétáltam, lányok pedig előttünk és lesték minden szavunkat.

- Én fázom.

- Nem csodálom. Ez nagyon rossz ötlet volt.

- Sajnálom, ő egyezett bele. - fordult hátra Ros.

- Armiiin. - néztem rá kiskutya szemekkel.

- Ez már régen rossz. Mit akarsz?

- Nem adod oda a felsőd? Uh, vagy nem férek be melléd?

- Nem tudom, gyere. - emelte fel a felsőjét, de nem fértünk el ketten benne. Ettől függetlenül ott maradtam. Ráléptem a lábára és átkaroltam.

- Uh, de hideg vagy. - húzta be hasát.

- Megszámolom addig a kockáid. - nyaltam végig a mellkasát.

- Hé hagyd abba.

- Mert, ha nem?

- Kikötöm a melltartód.

- Oké, abba hagytam. - Armin levette a felsőjét és rám adta. - Oh, amúgy sokkal kényelmesebb volt.

- Neked, de nehéz vagy ám hosszú távon.

- Jól van, ha kinyújtom mérges leszel?

- Nem, majd veszel másikat.

- Oké. - próbáltam teljesen kinyúltani, hogy minél tovább érjen, majd egy halk szakadást lehetett hallani a nyakánál.

- Ez az volt?

- Aha. - néztem rá nevetve. - De nem szakadt el, csak egy picit.

- Jól van, most már a tiéd is maradhat.

- Ez egyértelmű volt. De siessünk mert teljesen lemaradtunk. Még a végén rosszra fognak gondolni.

- Mint például? - nyomott neki finoman a fának.

- Hát nem tudom. - csókoltam meg. Ő a felsőm alá nyúlt és kikötötte a bikinim. Leesett és lejjebb csúszott a keze.

- Hé, srácok mindenki rátok vár. - lépett ki mosolyogva Iris a fák közül. Ijedtemben összerezzentem.

- Nem tudtál volna később jönni? De hátra is hagyhatnátok, el leszünk.

- A tanárok is keresnek már titeket.

- Keressenek. Ráérünk nem?

- Hát, már mindenki unja ezt az egészet így, ha visszaértünk nagyjából összepakolunk, hogy holnap csak a sátrakat kelljen összecsukni. Szóval gyertek. - fordult hátra és ment vissza. Meglepetten néztünk Arminnal egymásra. Úgy volt, hogy csak holnap délután indulunk. Na mindegy. Bár be kell vallani én is unnom, de a röpi legalább jó volt.

- Oké, akkor menjünk. De este üvegezünk, szóval első feladatod, az, hogy nem veszed le a bikinim.

- Mi az, hogy már előre adod a feladatot?

- Mert most pont jól jött ki, mindenkinek megmutathatod milyen hülye is vagy valójában.

- Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? - csípte meg az arcom.

- Aú! Ez fájt. - ütöttem hasba.

- Hé! - csípte meg az oldalam.

- Na! - csíptem vissza.

- Verekedni akarsz?!

- Gyere, vaze! - mondtam nevetve és beálltam támadó pozícióba, mint a játékokban. Megindulj felém. - Juj, ne!! Tudod, hogy szeretlek. - fogtam meg a kezeit, de sikerült neki kiszabadítania őket és magához húzott.

- Én is kitaláltam neked egy jó feladatot. - kezdett el csikizni. Az egész erdő a nevetésemtől volt hangos. Sehogy sem tudtam elszabadulni, így végül a földön kötöttem ki.

- Na, jól van most már. - lépett hozzánk Ros. - Vagy most megindultok vagy én viszlek vissza titeket. - egyből abba hagytam a nevetést és Armin felhúzott a földről. - Gyerünk és előttem. - mint két kis gyerek, akik szót fogadnak anyukájuknak mentünk előre és meg se mertünk szólalni. Éreztem Ros gyilkos tekintetét a hátamon, ahogy mentünk a többiekhez.

- Na, végre meg vannak! Mégis mi van magán? - nézett Boris furcsán Arminra. Visszafojtott nevetéssel álltam mellette.

- Fogjuk rá, hogy elvesztettem egy fogadást.

- Azonnal vegye le.

- De nem tehetem. - nézett rám, én bólintottam, hogy le veheti, elvégre mindenki látta.

- Most pedig magyarázzák meg nekem, mégis hol voltak?

- Sajnáljuk, már fáradt voltam így lassabban jöttem és Armin kísért. Másodszorra pedig eltévedtünk. - ezzel azt a hatást keltem remélhetőleg, hogy nem a mi hibánk, hanem az övé, mert nem álltunk meg kicsit pihenni. Csak bólintott egyet és talpra állította a bandát, majd folytattuk a maradék utat. Végig olyan érzésem volt, hogy ha esetlegesen megint leszakadnánk kivégeznének. Felváltva figyeltek minket a lányok, így szorosan mögöttük tartottuk a lépést. Mikor visszaértünk mindenki elvonult és fáradtan, de csendben beszélgettek. Én beültem egy nagy fa alá és a telefonom forgattam a kezemben. 

- Szép kifogást alkottál törpe. Csak nem tőlem tanultad? - kócolta össze Armin a hajam és leült mellém. 

- Nem tudom miről beszélsz.

- Nem? - csípett oldalba, majd megcsókolt.

- Én nem tanulok tőled.

- Jót! Csak elrontalak.

- Hát igen arról nem is beszélve. Olyan fáradt vagyok.

- Akkor miért nem alszol?

- Mert nem tudok ilyen helyen nyugodtan aludni és a hátam is fáj.

- Megmasszírozzam? - ezen kérdésén meglepődtem kicsit, de egyből igent mondtam. Háttal fordultam ő pedig végig nyomkodta. Annyira jól esik, hogy órákig eltudnám viselni.

- Még egy kicsit folytasd. - nyomtam puszit az arcára.

- Mikor akarsz valamit olyan kis édes tudsz lenni. Hajad ne fonjam be?

- Most, hogy mondod. Egy kontyot elfogadnék, legalább nem látszik, ha be hullámosodik a hajam. - úgy nézett rám, mintha kínaiul beszélnék. Hát igen, Armin és a haj tudása ott kifullad, hogy fonás. Azt is csak Jinx miatt ismeri.

- Egy mit?

- Konty, tudod melyik az. Olyasmi, mint mikor für...

- Ja, tudom! - szólt közbe. - Mikor minden hajad felrakod a fejedre?

- Mert a hajam egyébként nem a fejemen van.

- Nem úgy. Ha nem, úgy felfogod és csinálsz egy macskaszarhoz hasonlító gombócot a fejedre.

- Igen. Maradjunk a gombócnál. Szóval csinálsz olyat?

- Még soha nem csináltam, de legyen. - feltérdelt és elkezdte felszedegetni a hajam. Én minden tincsnél felsziszegtem, mert húzta, de nem is érdekelte.

- Egyébként nem zavar, hogy húzod?

- Nem. - nevetett ki és még jobban meghúzta a hajam, úgy, hogy majdnem hátra is estem. - Fordulj ide. - kiszedett elől pár tincset, megigazította a frufrum és késznek nyilvánította. Megnéztem a telefonom kijelzőjén és elállt a szavam.

- Nem akarsz a fodrászom lenni? 

- Azért mert felpakoltam a fejedre az összes hajad? Ez ilyen nagy tudományt von maga után?

- Most szemtelenkedsz? Tudod milyen nehezen szoktam magamnak megcsinálni?

- Nem szóltam. - emelte fel védekezően a kezeit.

- Én is így gondoltam. De tudod mit kéne most? 

- Aludni?

- Honnan tudtad?

- A hangsúlyból. De akkor miért nem alszol?

- Mert egyedül nem alszok a sátorban.

- Aludhatsz az ölemben is. Mint egy hatalmas óvodás.

- Jóóó! - bújtam a karjai közé. - Ringass is.

- Altató dalt ne énekeljek?

- Cast away your worries, my dear... Nem ismered?

- Nem.

- Nekem mamám énekelte mindig.

- Akkor kérd meg, hogy énekelje, mert én nem is tudom és nem is fogom énekelni.

- Hát kicsit nehéz lenne megkérni.

- Oh...

- Nem azért. Csak Los Angelesben van. De, ha jössz velünk megismerheted.

- Mikor is mentek? 

- Ezt úgy kérdezed, mintha nem tudom milyen programjaid lennének nyárra.

- Honnan tudod, hogy nincs?

- Ja, igaz. Meg kell néznünk rengeteg filmet és animét. Segítened kell összepakolni a szobámba. De első sorban jössz velünk.

- Jó, majd meglátjuk.

- Jössz!

- Igen, persze, megyek. - dőlt neki a fának. - Nem akarsz aludni?

- Le van merülve a telefonom. Ha esetleg...

- Nem volt szándékomban, hogy játszak rajta.

- Hát persze. De hol a tiéd? - nyúltam bele a zsebébe.

- Tapizol? - csókolta meg a nyakam.

- Igen. - vettem elő a telefonját. - Ch.. Te majd, hogy nem maxon vagy és az én telefonom használod?

- Okosan kell csinálni, mert egyébként nem hoztam töltőt.

- Ki vagy te és mit csináltál a barátommal?

- Kigondolta volna, hogy az erdőben lesz áram?

- De külső aksit se hoztál?

- Eltörtem.

- Azt még is hogy?

- Játszottam és vesztettem. Az első dolog, ami a kezembe került az volt.

- Oh, értem. Na, de én alszok, vagy játszok a telefonodon.

- 50%-ig. Utána kérem. - ejtette szokás szerint a mellem közé. Kivettem és kikerestem a kedvenc játékom a Homescapes. Még mindig az én mentésem volt az utolsó, tényleg nem akarja kipróbálni. Nézte, ahogy játszok és minden pálya után ellenőrizte hány százaléknál tartok. Kicsit idegesítő volt, de holnap reggel még anyut is fel kell hívnom, így csak ezért nem szólok. Játszottam pár pályát, majd aludtam és Armin vette át, persze nem az én játékom. Ő a Soul Knight-al játszott. 

***

Arra ébredtem fel, hogy nem kapok levegőt. Mikor felnéztem Ros fogta be az orrom és mindenki visszafojtott nevetéssel állt körül.

- Hé!!! - ültem fel és közben lecsaptam a kezét. - Te ezt hagyod?

- Én is kíváncsi voltam, meddig bírod levegő nélkül. - nevetett. De nem csak ő, hanem a többiek is. Kikaptam a telefonját a kezéből és megnéztem az arcom, semmi.

- Mit nevettek? - néztem értetlenül a többiekre.

- A hajad. - vette ki a botokat a Armin. - Kösz. Ezt bezzeg hagytad.

- Én csináltam, mert unatkoztam.

- Oh, de sajnállak. Na, de mi ez a néző közösség?

- Mi van fázol? - kérdezte Castiel. Szeméből lenézhető volt, hogy hova figyel. Keresztbe fontam a karom és Arminhoz fordultam.

- Egyébként jöttök üvegezni?

- Ja. - kapott fel Armin 

- Neee! - kezdtem el sikítani.

- Ledoblak, ha nem hagyod abba.

- Aha, úgy sem mersz.

- Biztos vagy te ebben?

- Nem. De már megint ezt kell játszani. Annyira unalmas.

- Most nem lesz az, elvégre mindenki jön.

- Akkor is. - mérgelődtem az orrom alatt. Armin lerakott és leültünk. Kis tábortűz világította be az üvegezésre kigondolt helyet. Közel ültem a tűzhöz, hogy ne fagyjak annyira meg, de Armin is átölelt. 

- Na, akkor nincs választás, azt csinálod, amit más mond. Rendben? - mondta el Ros a szabályokat. Valahogy a tegnapi játék jobban tetszett. Ott legalább volt választás, de most nincs. Remélem mindenki a rendes nem ciki dolgok mögött marad.

- Rendben. - mondtuk egyszerre. Leültünk és Ros pörgetett. Mindenki visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy pörög az üveg. Peggy és Viola közt állt meg az üveg, de inkább Violához volt közelebb.

- Vallottál már szerelmet? - csillogó szemekkel kérdezte Ros. Szerencsétlen lány egyből zavarba jött. - Szóval?

- Nem, én olyat soha nem mernék.

- Jó. - rántotta meg a vállát Ros. - Pörgess. - látszott rajta, hogy csalódott. De nem lehet mindenki olyan, mint ő. Épphogy fordult kettőt az üveg, mikor megállt Castielnél.

- Uh, Viola valami ütőset találj ki. Én majd megvédelek.

- Ros fogd már vissza magad. Ne befolyásolj senkit. - szólt rá Lys.

- Én nem befolyásolok senkit se. Na, de Viola?

- Csókold meg a tőled jobbra ülőt. - kicsit kihajoltam, hogy lássam Alexy-től és Lysandertől ki ült Castiel jobbjára. Rosszabb személy nem is lehetett volna, mint Nataniel.

- Oké. - tátott szájjal néztem Castielre. Lassan közeledett felé. Mindenki csendben figyelte, majd röhögni kezdett. - Nem gondoljátok, hogy megcsókolom a szőkét?

- Hé-hé-hé! Akkor rajzolunk rád. - emelte fel Ros az alkoholos filcet.

- Nagy dolog. Mimet tárjam fel?

- Wia!

- Tessék? - néztem rá, mintha nem tudnám miről van szó.

- Te fogsz rajzolni. Oda! - dobta nekem a filcet, amit profin elkaptam.

- Mármint oda oda? Fölé, köldök alá.

- Én is úgy gondoltam... Nem kell egyből rosszra gondolni.

- Igen, ilyen perverz fejjel nem is lehet másra gondolni.

- Jól van már. Na gyerünk Castiel, feküdj le, tárd fel a dolgokat.

- Na, de aztán szépen, mintha Armin lenne itt. - húzta fel a pólóját. Próbáltam nem leragadni a hasán, de sokkal jobban kivolt dolgozva, mint Arminé. Ránéztem és csak a szemét forgatta.

- Na, akkor essünk túl rajta. Mit rajzoljak?

- Valami egyszerűt. Egy vonalat. - mérgelődött Armin.

- Rajzolj lentről növő virágokat.

- Pont gazakat?

- Igen. - mondta határozottan Ros. Mint parancs fogtam neki a munkának. Csak 5 virágot rajzoltam, mert már a másodiknál finoman épphogy csak hozzám ért Armin, hogy jelezze elég lesz már. Nem részleteztem semmit se. Csak a sima óvodai öt szirmos virágokat rajzoltam.

- És most feláldozunk. - raktam le a filcet.

- Hát ezután már meg is halhatnék. Kár, hogy nem csúszott lejjebb a kezed.

- Kár, hogy nem tudod befogni. - mosolyogtam rá kedves. Visszaültünk a helyünkre, viszont Armin nem ölelt át. Lehet picit megharagudott.

Ezután már nem voltak ennyire merész feladatok. Ros következett utána és neki twerkelnie kellett, amin totál meglepődtem, mert nem néztem ki belőle, hogy tud.

Utána Peggy jött, akinek meg kellett mutatnia azokat a képeket, amikről nem tudtunk. Ezen képek fele törölve is lett, amit nem túl nagy boldogsággal tett meg. De kivételesen készült olyan kép is rólam, ami jó volt. Mikor Armin nyakában ülök és lelöktem Rost. Ott őszinte mosoly volt az arcomon, ami meg is lett örökítve. Ezt is elkértem tőle.

Most én következtem, de csak egy kérdést kaptam, mint ahogy Peggy-től várható is volt.

- Ki volt az első szerelmed? - vágta hozzám.
- Ne kérdezz már tőle ilyet Armin előtt. - szólt közbe Ros.
- Engem nem zavar, elvégre az én ágyamban alszik. - nem is mondhatna más példát.
- Akkor jó. Az első szerelmem egy James nevű srác volt. De az inkább csak ilyen gyerekkori fellángolás volt, vagy mi.
- De tartod vele még a kapcsolatot?
- Facebook-on az ismerősöm, de már 4 éve nem láttam. Szóval nem.
- Aha. És akkor...
- Most már békén hagyhatod. - szólt rá Armin. Egy kicsit belelendült a kérdezősködésbe.
- Bocsi, megszokás. Sajnálom.
- Semmi baj. Már rég volt, de most úgy szívesen bevernék neki egyet. - közben pörgettem.

- Miért?

- Áh, hosszú és nem is érdemes róla beszélni. - az üveg Lysandernél állt meg, akit beküldtünk a tanárokhoz, azzal, hogy nem tudnak aludni így énekel nekik egy altatót. Mikor énekelni kezdett, mindenki felnevetett, minek hatására kijöttek a tanárok is.

- Üvegezés? - kérdezte Mr. Faraize karba tett kézzel.

- Igen. Alap egy kiránduláson.

- De jó lenne, ha minket kivonnának ebből az egészből.

- Rendben... Gyerünk vissza. - visszaültünk és pörgettünk és Alexynél állt meg. Neki csak szerelmet kellett vallania Violának. Hihetetlenül aranyos volt. Pörgetett és Arminnál állt meg.

- Kérd meg Wia kezét!

- Alexy nem mintha ellenemre lenne, de miért nem vicces dolgot mondasz?

- Mert olyan cuki titeket így látni. - válaszolt Ros.

- Na meg Armin biztos nem előttünk fogja a jövőben megkérni a kezed. - most komolyan sértődött fejjel mondta Kim?

- Hát ez lehetséges. - támogatta Iris.

- Kijavítalak drága Kim. Majd a hülye játékukban küld egy ilyen házassági felkérést, ha van ilyen. - jó persze, még Ros is felháborodik. Alexy csak azért nem szólal meg, mert a testvére és van esélye, hogy ott lesz, ha esetleg lesz ilyen. 

- Nem is rossz ötlet, az plusz XP.

- Na, mit mondtam? 

- Inkább csináljátok. Gyerünk, álljatok fel.

- Oké. - felálltunk és egymás felé fordultunk. - Most teljesen el kell játszanom?

- Igen.

- Sírnom is kell?

- Úgy lenne hiteles.

- Rendben, 1 percet kérek. - összeszedtem minden rossz emlékem, hogy elfogjon majd a sírás. - Kezdhetjük. - Armin letérdelt és megfogta a kezem.

- Leszel a feleségem?

- Ez így nem jó! - szólt közbe Ros. - Több érzéssel és ne csak ennyit mondj.

- És mi a jó istent mondjak?!

- Találd ki, te vagy a férfi!

- Inkább nagy gyerek. De ne kiabáljatok már. - mindenki befogta és Armin gondolkozni kezdett.

- Na, meg van. Szóval, kezdjük elölről.

- Az esküvőtökön is ezt fogod mondani? - kérdezte nevetve Iris.

- Nem, ott már betanult szövegem lesz.

- Na, jól van. Hallgatjuk a betanult szöveged.

- Drága, egyetlen szerelmem. Szeretném, ha velem élnéd le az életed. Játékok, animék és filmek közt. Szóval, leszel a feleségem?

- Igen! Igen! Igen!! Ezerszer is igen! - kezdtem zokogásba és megöleltem.

- Te most komolyan sírsz? 

- Jah.

- De tök jó már. Hogy csinálod? - lelkesedett Iris.

- Csak rossz dolgokra gondolok és jön magától.

- Értem. - mindenki elhallgatott és maga elé nézett.

- Folytathatjuk ám. Nem kell itt a rossz hangulatot teremteni. - pörgettem meg az üveget és megállt Kimnél.

- Mostantól rajzolunk. Castiel rajzolj valamit Kim mellére. - boldogan elvállalta és tele rajzolta virágokkal, mi pedig végig nevettük, hogy Kim milyen arcokat vágott közben. Következő megint én voltam, és Alexy rajzolt a combom belső felére. Armin mikor meglátta mi az, felnevetett. Egy kígyó volt, ami úgy mond felfelé kúszott a lábamon. Utánam Viola jött, aki bajuszt kapott tőlem, majd Lysander, akinek telerajzolva Viola az arcát szivecskékkel. Végül mindenki sorra került kivéve Armint.

- Jól van, hagyjuk abba, álmos vagyok.

- Hé, várjatok még, Armin szűz.

- Miért kell megszólalnod?

- Mert szeretlek és nagyon jól belejöttem a rajzolásba.

- Oldjátok meg. Reggel majd megnézzük. - felcsillantak a szemeim és tollat megragadva tepertem le a földre.

- Egy szabad testfelületed nem lesz. Mit szeretnél? Lányosat vagy fiúsat?

- Fiúsat.

- Oké. Akkor lányos.

- Fiús.

- Lányos.

- Fiús! - és kikapta a kezemből a tollat. Majd rajzolgatni kezdett a hasamra. Tulajdonképpen csak a szexxel kapcsolatos dolgokat írta fel rám.

- Kérem. Én jövök. - a kezembe nyomta és hátra dőlt. Egy lefelé mutató nyíllal kezdtem és fölé írtam, hogy fél centis. Ezután tele rajzoltam a hasát virágokkal és szívekkel. Az arcára pedig macska bajuszt és fekete orrot csináltam neki. Nagyon cuki volt.
A lapockájára nagy betűkkel felírtam, hogy okama alá pedig, hogy baka.
- Kész vagy. Nagyon cuki lettél.
- Add csak ide. - nyújtotta a kezét a filcért, amit át adtam neki.
- Te is macska leszel. Az én kis cicám. - megrajzolta a bajuszt és az orrot, majd apró pöttyökkel is kiegészítette az arcom.
- Mi volna, ha kiszínezném a körmeid?
- Ennyi volt mára. - dobta az erdőbe filcet.
- Hogy te milyen izé vagy.
- Mizé? - karolta át a derekam.
- Majd kitalálom, most fáradt vagyok. Elviszel a hátadon?
- Gyere. - felállt és felugrottam a hátára.
- Tudod mi lenne a gáz?
- Na?
- Ha anyu kitalált volna valami programot holnapra. Szép lennék, ha így jelennék meg valahol.
- Úgy is nálam alszol. Bár anyu biztos szét röhögi a fejét, ha meglát minket így.
- Nem baj. Majd lemossuk egymásról. - csókoltam meg. Ledobott a sátor előtt és én szinte beestem. Ez a mai nap nagyon unalmas, de egyben fárasztó is volt. De legalább holnap már megyünk haza. Lefeküdtünk és minden elcsendesedett csak a bogarak éjszakai zenéje töltötte be az éjszakát. Beszélgetésünk közben, aludtam el, de hamar felébredtem. Valahogy nem tudtam aludni. Hallgattam a kinti világ zaját, mikor halk léptekre lettem figyelmes. Mikor jobban hallottam felemeltem a fejem, de akkor egyszerre csend kerekedett. Minden nesz elhalt, amit hallottam. De amint visszatettem a fejem újra hallottam. Mintha valaki járkálna a sátrunk körül.

- Armin! - löktem meg gyengéden. Nem rég aludhatott el, mert egyből felébredt.
- Mond.
- Te nem hallasz kintről semmit?
- Nem. Mert te hallasz valamit?
- Igen. Olyan mintha járkálna kint valaki.
- Nincs kint senki. - megfogta kezem és úgy dőlt vissza. Bátorságot vettem magamon és én is visszafeküdtem. Arminhoz bújtam, aki átkarolt és magához ölelt.
- Ne félj. Itt vagyok.
- Jó, de...
- Semmi de. Ne gondolj állandóan a horrorfilmekre.
- Oké, igazad van. Elvégre azok csak filmek.
Behunytam a szemem és nagy nehezen elaludtam.

Ne felejts el véleményt hagyni ^_^ 

Véleményem erről a részről és egyéb magyarázatok:

UTÁLTAM! Ezek soha nem mennek többet kirándulni. xD Számomra annyira unalmas volt az írás, hogy elsősorban ezért is késett ennyit, mert nem volt kedvem hozzá. Másodszor pedig az iskola miatt.

De jó hír! Már félig kész vannak a részek a 26. részig. :D Igen azokhoz volt ihletem. ^_^ De nem tudom mikor jön, szóval érjétek be ezzel.