Sziasztok!
Egy kis kitérőt teszünk a történetben és megünnepeljünk, hogy immár 2 éves a blog és szerény 23 600 oldalmegjelenítést tudhat a háta mögött. Ezt mind nektek köszönhetem! Imádlak titeket!
Szóval, a mai kitérőnk témája replay.
Biztos nektek is van olyan, hogy "Ezt így is csinálhattam volna; Ezt kellett volna mondanom; Ez jobb lett volna; Mi lett volna ha?" és a többi. Rengeteg új helyzetet lehetne ezekkel a mondatok mögötti ötletekkel kreálni. De, hogy így utólag mit tehetünk? Semmit. De nekem ez nagyon nyomja a szívem és némelyik azért elég vicces lehetett volna, ezért beavatlak titeket is.
Mit változtatnék most a történet részein? És néhány nagyon sokszor ismétlődő kérdést is megválaszolok nektek. :)
1. Rész
Kezdjük rögtön az elején.
Wia ugye Los Angelesből jött, nos eredetileg Las Vegast akartam írni. Erre egyébként a napokban jöttem rá... Valahogy összetévesztettem a két helyet. Igen, ez is csak velem fordulhat elő. De most már ezzel a várossal kell tovább dolgoznom és a legjobbat kihozni belőle.
3. Rész
Ebben a részben van egy kisebb rész, ahol Nataniel féltékenykedését figyelhettük meg. De ekkor kapcsoltam, hogy "Mi van?! Nataniel? Hülye vagy Vivi?" Nem tudom, mit akartam kihozni ebből. Soha nem szerettem őt, erre beakartam vonni. Nos, azóta már nagyon ügyesen kivontam őt a sztoriból.
5. Rész
Áh, ez a Los Angeles kísérteni fog most már minden részben. >.< Gomen, de tévhitet építettem bennetek. Nem L.A., ahol a dolgok ott maradnak, hanem Las Vegas. "Ami Vegasban történik, az ott is marad." Ahj, de utálom magam ezért. Nem értem, hogy véthettem ekkora hibát...
A matek tanár (ezt fontos megjegyeznem), a saját matek tanáromról mintáztam. Annyira jó beszólásai voltak, hogy muszáj volt róla mintáznom. Mint valami kényszer. xD "Köszönöm Tanár Úr, hogy 4 éven keresztül, adta az ihlet forrásokat!"
Ebben a részben próbáltam Castielt jobban bevonni a történetben, de, mint ahogy a mostani részekből is kiderül, nagyon nem jött össze. :')
Na jó... Itt untam meg. Annyira borzalmasak ezek a régi részek, hogy nem bírom elolvasni őket. xD Annyira vicces, hogy milyen béna részeket írtam a mostaniakhoz képest. És csodálkoztok, mikor azt írom, hogy nem szoktam elolvasni a részeket. Mert ja, nem szoktam. :D Van egy kis füzetem és ott összegezem a részeket, kiírom a lényeget így tudom folytatni. Bár vannak részek, amiket imádok, ezekre ki is térnék most.
10. Rész
Mindig is nagy álmom volt, hogy egy ilyen helyre eljussak. Hát én nem jutottam el, de első sorban azért hoztam létre a blogot, hogy ezzel jussak el, ráadásul úgy, ahogy én elképzeltem. Mindenhol játék és Just Dance! Ahj... imádom ezt a játékot. De szerintem ez a blogból is átjött. :D
12. Rész
Ez a rész az, ami reggel 10 perc alatt született meg. Felkeltem és azaz igazi ihletem volt. :D Nem tudom honnan jött, de nagyon jó rész lett. Nekem kimondottan tetszik. Bár féltem, hogy nincs olyan, hogy valaki félne a tyúkoktól, de pár hónappal később rengeteg hasonló videó jött velem szembe facebook-on. xD Sőt, még egyik barátnőm is szinte a nyakamba ugrott mikor megindult felé az egyik tyúk. xD
Egyébként itt kap Wia egy nyuszit, vagyis választ. Nos szerencsétlen nyúlról azóta se volt szó. De nyugalom! Már úton van egy ilyen kis összefoglaló rész, hogy majd betudjam kapcsolni a történethez. Bár lehet ez a rész valahol útközben megdöglött, mert elég régóta szenvedek vele.
13. Rész
A bűvös 13-as. :D Ez most így utólag esett le. Így már meg se lepődöm, hogy ebben a részben írtam az első szakítást. Mikor Armin ellöki Wiát, hogy nyerjen. Ez vicces rész lett. Fogalmam sincs, hogy honnan jutott ilyen eszembe, de tök jó lett utána a rész. :D Áh, imádom még mindig, de csak onnan, hogy ellökte.
A külön részekből is van egy pár kedvenc...
Sötét múlt
Hát nem tudom ti, hogy vélekedtek erről a részről (nyugi, megírtátok ;) ), de én oda vagyok érte. Szerintem annyira át tudom érezni és adni, az ilyen balesetes cuccokat. Soha nem voltam ilyen érzelgős típus, de a filmekből rengeteget lehet tanulni, meg az is sokat számít, hogy beleélem és belehelyezem magam az adott szituációba és mindig megkérdezem magamtól, "Mit csinálnék a helyében?" Szerintem ez lehet a kulcs, hogy jól áttudjam adni az érzelmeket, vagyis nálam. De lehet csak én gondolom így.
Költözés
Szintén egy tetszetős (mi ez a szó? xD) rész lett. Valahogy az ilyen szomorú részeket jobban át tudom adni, mint a vidámakat. Ez szerintem a sok horrorfilmtől van. Megtanultam, lefigyeltem, hogy mutatják ki a színészek a érzelmeiket, a fájdalmaikat (az üvöltésen kívül) és a kitartásukat. Vagy valami ilyesmi.
És amit utálok, az első 9 részen kívül a 21 és 22. rész.
Hát az valami borzalom lett. Kínszenvedés volt, mire megírtam, főleg a 22-et. Akkor megfogadtam, hogy soha a büdös életbe nem mennek kirándulni. Még most is felhúzom magam, elég csak rágondolni és ideges leszek. xD
Anya-lánya kapcsolat
Ez a "Mindig is tudtam, hogy utálsz." érzés. Nem tudom miért így írtam a kapcsolatot Wia és az anyukája között. Mindig is kíváncsi voltam, egy ilyen viszonyra. Soha nem tapasztaltam még ilyet és nem is nagyon láttam, ezért az elképzeléseim szerint megy, de szerintem nem is olyan rossz. :D
Apa-lánya kapcsolat
Na, hát tökéletesen mintázza apuval való viszonyomat. ^_^ Ezt nem is kell magyarázni. Wia egyke, így apuci pici lánya. :3
Új karakterek
Új karaktereket azért kellett kitalálnom, mert valahogy nem tudtam elképzelni Wiát az osztályban. Egyszerűen nem illik ott egyik társaságba sem. Ilyen Kim-Lisa-Rin társaságot tudnék elképzelni neki, ami a tökéletes lenne, de talán még Kimet sem.
Régiek, de hol vannak?
Eh, nem tudom. Annyira elcsesztem néhol a történetet, amit már nem tudok visszafordítani. Sajnos a történet csak Wiára és Arminra épült, de próbálok egy új kezdetet elindítani a Los Angelesi (miért ez a város? T_T) utazás után. De ez sem garancia, hogy Nataniel benne lesz, egyszerűen nem tudom elviselni, Kentinnel egyetemben. Csak őt teljesen kivontam a forgalomból. xD
Wia
Nem, nem ő fog megszólalni, bár vicces lenne, ha ő alkotna rólam véleményt. xD Kíváncsi lennék. :D Biztos utálna, amiért ennyit szenvedtetem. :3 Na, de ha már a szenvedésnél tartunk, vele is eléggé megszenvedek. Páran már észrevettétek és meg is kérdeztétek, hogy Wia miért nem játszik? Hááát, ez úgy volt, hogy nem tudom. Elkanyarodtam tőle, mivel én is animézek, így ő is. Ebben a témában jobban benne vagyok, de szerencsére vagyis remélem, hogy Arminnál nem történt ilyen, mert ő 100%-os gamerrnek készült. Nem akarok eltérni ettől, szóval ha a világ is összeomlik, akkor is játszani fog, amíg bírja az aksi. :D De nem tervezek világvégét. :D Egyelőre. :3
No, de. Néha elgondolkozom, hogy a bulizás és a gamerkedés, hogy illik össze, majd eszembe jut, hogy az animézés és bulizás? Hát egyszerűen, nem kell a nap 24 órájában játszani, meg lehetnek kihagyások is. Elvégre Wiát nem antiszociálisra terveztem, így ebben az egyben nem csalódtam. :D
Armin
Ő nem érdekel senkit sem.
Najóó, lehet mégis. Jött pár kérdés, így azokat válaszolom meg, mert nem tudom mit írhatnék róla.
"
Meddig marad ilyen köcsög Wiával?"
- A végéig. Egyébként szerintem nem köcsög, vagyis jó néha az. De most nem akarok egy tökéletes kapcsolatot. Mindig is szerettem, ha pasi szemétkedik a csajjal. Ez nálam egy ilyen alap és ez így is fog maradni.
"
Hogy fogadta Armin Alexy nemi identitását?"
- Erről van egy külön rész, bár szerintem soha nem fog kikerülni. Szóval, inkább elmondom. :D Elsőnek furcsának találta, azt hitte K-popot hallgat ezért öltözködik ilyen feltűnően, de idővel elfogadta.
"
Lesz róla is külön rész?"
- Van egy pár >.< De nem tudom...
Tanárok
A legtöbbje ilyen álom tanár. Hát nem menő lenne egy olyan rajztanár, mint ami Wiának van? *-* Szép álom. :D
Múlt
Hát erről nincs sok minden mondani valóm. Azt hiszem szépen és jól felépítve adagolom nektek szerencsétlen lány múltjának kis darabkáit, amik eddig elég tragikusak. De lehet majd lesz valami vidám is. :D Sajnos most nem írok egyet se, így nem tudom. De gondolkodom folyamatosan, csak egyelőre szintén negatív történeteken jár az agyam.
Jelen
Próbálom kicsit kibővíteni Wia látáskörét, hogy ne csak Arminról szóljon az élete, mert valljuk be, most eléggé csak kettejükre fókuszálok. Ezzel persze nem is lenne baj, ha nem fogynék ki rohadt gyorsan az ötletekből.
Jövő
Annyi, de annyi ötletem van és rengeteg rész is kész van már. :D Nagyon várom, hogy eljussunk oda. :D Rengeteg hülyeség, sírás és boldogság van tervben. *-* - ez egy értelmes mondat volt tőlem, jár a taps. -
És amit szeretnék még így végszóban megjegyezni.
Én nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre egy-egy résszel kapcsolatban. De alig kapok visszajelzéseket, így nehéz bármit is eldöntenem, hogy most jó vagy sem. Lehet úgy vagytok vele, hogy úgysem veszem figyelembe, ha esetleg kértek valamit. De ez nálam nem így van, mindig tudok változtatni a történeten, ha az olvasók azt kérik. Ha valaki nem is akar itt a blog alatt írni, ezer helyen megtalál a Facebooktól kezdve a játékokon át egészen az e-mailig.
Szóval, ha van véleményetek ne tartsátok magatokban. Ha egy poén csalt mosolyt az arcodra azt is szívesen veszem, ha leírod, hogy "ez jó volt" vagy valami. Csak mert, kezdem elveszíteni a motivációm az írás után, pedig rengeteg ötletem van és sok rész vár már rátok, csak nincs kedvem kirakni...
Na mindegy..
Boldog Szülinapot Nekünk! Mert nélkületek nem jöhetett volna ez létre!