11. Rész - Lemondott randi

- Eljössz és választasz egyet.
- De úgy kéne, hogy ne tudjon róla.
- Megmondod, hogy elkaptad a kolerát.
- És szerinted akkor nem jönne el ápolni?
- Akkor este megyünk. Addig mamámmal beszélek, hogy rakja külön, amiket el lehet vinni.
- Rendben, de csak fiú kell. Azt írták, hogy a lányok néha agresszívek.
- Én nem értek annyira hozzájuk, de oké.
- Köszi. Szia!
- Szia! - raktuk le a telefont.

***

Majdnem kiugrottam az ágyból mikor megszólalt a telefonom. Annyira fáradt voltam és ha ez nem volna elég, még izomlázam is van. Felöltöztem; a mai szettem egy magasított derekú rövidnadrág és egy top volt. Miután elkészültem lassan lementem a lépcsőn.
- Neked mi bajod van? - kérdezte anyu, miközben szedte össze magát, pont most indul.
- Izomlázam van. - nevettem.
- Mit csináltatok tegnap? - nem is kérdés volt, inkább beszólás.
- Kösz. Na, menjél. Jó munkát! Szia!
- Szia! - ment el nevetve.

Leültem, hogy megegyem a csokim, de csak a felét tudtam, mikor megláttam az ablakból Armint.

- Szia! - köszöntöttük egymást egy csókkal.
- Egy gyors kérdés már korán reggel.
- Mond.
- Baj, ha pénteken nem megyünk moziba?
- Öhm... Nem. - most komolyan lemondta a randinkat? Oh, de megütném most.
- Akkor jó, szombaton úgy is megyünk versenyezni. - és most nekem ettől boldognak kéne lennem?
- Ja, igen. Azt akartam is kérdezni.
- 7-kor kezdődik.
- Oké. De nem a falon megyünk. - szögeztem le, de a kijelentésen elnevette magát.
- Miért? Tök jó volt.
- Hallod. Te a lépcsőt használtad. Tudod milyen izomlázam van?
- Oh, te szegény. - ölelt magához.

Suliba menet már csak a szombatot beszéltük. Beszéltünk a másik legjobb versenyzőről, de tulajdonképpen semmit nem tudtam meg róla. Még azt se, hogy hányas szinten van.
Mikor beértünk, Amberék fogadtak gúnyos kacajjal. Nem figyeltem rájuk, tudom, hogy semmit nem tudtak meg pluszba, azon kívül, amit tegnap hallottak.
- Ezek mit nevetnek? - nézett vissza Armin rájuk.
- Tudnak pár dolgot rólunk. De csak azt, ami minden párnál előfordul. Biztos irigy.
- Nem csodálnám. Castiel tavaly visszautasította. Még nem volt neki senkije.
- De gáz. Ő állt Castiel elé? - döbbentem le. Én biztos nem állnék senki elé, hogy szerelmet valljak.
- Ja, az osztály előtt, azt gondolta akkor nem utasítja vissza.
- Az igen. Én nem vagyok ilyen. - mentünk be a terembe, nem figyelve másokra.
- Azt tudom. Te túl cuki voltál, és nem tudtam ellenállni.
- Én ellenállhatatlan vagyok. - dobtam hátra a hajam.
- Az. De milyen óránk van?
- Majd amilyen tanár bejön. - rántottam vállat. Armin szokás szerint neki állt játszani én pedig Rosalyát vártam, mikor jön már be. A táskája már itt van, de ő nincs. Annyira ideges voltam már, hogy beszéljek vele, hogy inkább a keresésére indultam. Kilépve az ajtón Natanielbe botlottam.

- Á, Wia pont érted jöttem.

- Értem? - nem szoktam vele beszélni. Sőt egyenesen kerülöm őt. Annyira irritáló számomra a személyisége, hogy rosszul vagyok már attól is ha rágondolok. Hogy lehet ennyit tanulni?

- Igen, mint dök elnök, nekem kell értesíteni a diákokat, ha valamiből rosszul állnak. Castiel és Kim bent vannak? - nézett be mellettem, de egyikőjük sem volt itt. - Akkor velük később beszélek. Gyere.

- Rendben. - az igazgatóiba menet összefutottunk Kimmel, aki tudta hol van Castiel, így elment érte. Végül mégis csak nem egyedül leszek.

- Lényegre törően, nem érek rád. - mondta Castiel, miután beértünk az igazgatóiba. Az igazgatónő még nem volt itt, vagy lehet nem is jön.

- Oké. Bukásra állsz fizikából, matekból, kémiából, informatikából és történelemből. Ezzel megdöntve a 11.-es rekordot. Te vagy az, aki a suliban a legtöbb tantárgyból valaha is bukásra állt.

- És? Egyébként is, neked ehhez mi közöd van?

- Csak annyi, hogy én intézem az iskola papírügyeit. - láttam köztük, azokat a kis villámokat.

- És én miből állok bukásra? - szóltam közbe, mielőtt egymásnak esnek.

- Fizikából és kémiából.

- Az akkor még nem is olyan sok. Jól van megnyugodtam.

- Kim, te pedig matekból és fizikából.

- De jó. Akkor most, hogy ezt elmondtad mehetünk? - mondta Castiel flegma és gúnyos hangon.

- Persze, de amíg ki nem javítjátok a jegyeiteket, addig minden nap bent kell maradnotok négyig tanulószobán.

- Na, persze. A kezedet ne kérjük meg? - ment ki dühösen Castiel, akit Kim is követett. Én maradtam egyedül Nataniellel, kezdem kicsit kínosan érezni magam.

- Öhm... Hát jó, akkor, most én is megyek. - szaladtam ki az ajtón.

Visszamentem a terembe. Ros már bent volt, de elsőnek el kell mondanom Arminnak, hogy minden nap egyedül megy haza.

- Wiaaa. Nincs mit mesélned nekünk? - kérdezte Alexy mikor elhaladtam mellette.

- De, de most nem érek. - mutattam hátra.

- Ráér. Egésznap vele vagy. Gyere ülj ide és mesélj nekünk. Armin tegnap egész későn jött haza.

- De eddig is későn ért haza.

- Nem. Iskola időben általában csak hazakísér. - mint valami nyomozó szájából hallanám.

- Oké. - ballagtam vissza hozzájuk, és felültem a padra. Mindenki kíváncsian nézett rám. Főleg Ros és Alexy.

- Elmentük Armin régi haverjaihoz, egy játékterembe.

- Lisához? - kérdezte Alexy. A többiek értetlenül néztek rá, hogy kiről is van szó. Most derül ki, hogy Armin mégis csak él valamilyen formában szociális életet.

- Igen. De ez semmi. Előtte a három liba követett, azzal a céllal, hogy még megtudjanak rólam valamit.

- Csak nem hallották a tegnapi beszélgetésünk?

- Milyen beszélgetés? - kérdezték egyszerre.

- Áh, semmi. - legyintettünk Rosával.

- De én még mindig nem értem, hogy kerültetek egy játékterembe. - értetlenkedett Iris. Esküszöm ez a lány, néha olyan buta tud lenni, hogy egyenesen sajnálom.

- Ez nagyon egyszerű, ott van Armin gépe. - válaszolt helyettem Alexy.

- Én akkor sem értem. - most így szívesen megütném.

- Azért mentünk oda, hogy letiltsuk Ambert, hogy rám találjon.

- Ja! 

- De ebben az volt a vicc, hogy falat mászatott velem.

- Minek?

- Mert úgy izgalmasabb volt, meg szoknyában voltam, de az már mellékes.

- Az nagyon veszélyes lehetett. Én biztos nem mentem volna bele. - ecsetelte Viola, aki egy szúnyogtól is megijed.

- Hát mondhatjuk úgy, hogy nem volt más választásom.

- De akkor is. Ez nagyon félelmetes. Nem féltél?

- Kicsit. De mikor megláttam a tetőről a kilátást. Mese szép volt.

- A tetőn voltatok? - akadt ki Rosa.

- Igen, de olyan jó volt. Mint egy animében.

- Miben? - kérdezte Iris.

- Semmi. Nem fontos. De beneveztem egy versenyre. Jó volna, ha eljönnétek ti is.

- A just dance-re? 

- Igen. Remélem Alexy rád számíthatok.

- Igen. De tudod ki ott a legjobb?

- Épp ez az, senki nem mondja el.

- Akkor én se fogom.

- Nem is kell. És ti lányok eljöttök? - fordultam hozzájuk.

- Attól függ mikor lesz.

- Szombaton, este 7-től.

- Engem olyankor már nem engednek el. - szomorkodott Viola, és Iris is a fejét rázta. Ez nem volt meglepő. Nem is számítottam, hogy eljönnek.

- Én eltudok menni, de nem maradok sokáig. Már van programom.

- Oké. - szálltam le a padról. - Majd még mondok valamit, de az már más.

- Miért csak Rosalyának mondod el?

- Hát, mert... Nem tudom.

- Na látod. Üljél ide vissza, és kezdjél bele. - parancsolt rám Alexy.

- Oké, de ígérjétek meg, hogy nem nyírjátok ki. Biztos nyomós oka van rá, hogy ezt csinálta.

- Rendben, nem ölünk meg senkit.

- Armin lemondta a pénteki mozit. - felkészültem arra, hogy bármelyikőjüket is lefogjam, de nem indult meg senki.
- És miért? - kérdezte Viola.
- Nem tudom. De azzal boldogított, hogy szombaton úgy is együtt leszünk.
- Majd este kikérdezem.
- Nem kell. Nem nagy ügy. Úgy is mindig az van, amit én akarok. Nem akarom pórázon fogni.
- Nem nagy ügy? Néztél már tükörbe mikor ezt kimondod? - most tudom, hogy lecseszett, mert nem kérdeztem meg, miért mondta le a randit.
- Tegnap óta nagyon balszerencsés vagy. - jegyezte meg nekem Alexy.
- Ezt most miért mondod?
- Rád szálltak az okoskák, az, hogy nem tudod a szombati ellenfeled és a randid.
- Ja és még azt is hozzá kell tenni, hogy bent kell maradnom tanulószobán.
- Látod, tiszta balszerencsés vagy.
- Dehogy, majd lesz jobb is. - szálltam le a padról és elmentem Arminhoz, mindjárt csengetnek így már mindenki bent volt. Láttam Castielen milyen mérges, hogy bent kell maradnia. De hát aki hülye... Mondjuk pont én gondolom így. De akkor is, legalább csak két tantárgyat kell kijavítanom.

- Na, meghaltál már? - borultam Armin nyakába.

- Akarsz valamit? 

- Nem, miért kérdezed?

- Akkor szoktál így ölelgetni. - jó igen, olyankor szoktam így rámászni, ha akarok valamit.

- 4-ig bent kell maradnom tanulószobán. - elsőnek nevetett, mert nem hitte el, de mikor látta, hogy nem viccnek szánom kicsit szomorú lett. De nem annyira, hogy sajnáljon.

- Akkor szabadok lesznek a délutánjaim.

- Szóval most azt mondod, hogy péntek este is ráérsz?

- Nem, sajnálom.

- De mit csinálsz?

- Azt nem mondhatom el.

- Jó, akartam is mondani, hogy nekem is közbe jött valami. - fontam keresztbe a kezeim, és felemelt orral elfordultam tőle.

- És mi? - rakta le a konzolját.

- Azt nem mondhatom el.

- Tudom mit fogsz csinálsz. - derekamnál fogva maga felé fordított, és ránehezedett a combomra. Kiegyenesedtem, ezzel jelezve, hogy kicsit nehéz.

- Na, mit? - húztam fel a szemöldököm.

- Megdöntöd a rekordom a Mikus számban, amit tegnap állítottam fel. - teljesen ledöbbentem, még múlt héten, vért izzadva állítottam fel egy 12 ezres rekordot.

- Mi? Megdöntötted a rekordom? Tudod milyen nehezen állítottam fel?

- Ha tudnád milyen könnyen megdöntöttem.

- Nemhogy inkább egymást döntenétek meg. - jött hozzánk Kim. - Hallod csajszi kövi szünetben beszélnünk kéne.

- Baj van?

- Nem csak hallottam valamit az előttem ülőktől. - elnéztem arra, ahol Kim ül. Előtte Amberék ülnek.

- Oké.

A szünet hátra lévő 5 percében Arminból próbáltam kiszedni mit fog csinálni péntek este, de nem volt hajlandó elmondani.

Végül kiderült, hogy rajzóránk van, de mivel a tanárnő nem fejezte be a tegnap elkezdett animét, azt rajzolhatunk, amit akarunk, ő pedig megnézte az utolsó részt.

Egy ideig néztem, ahogy Armin játszik, de megszállt az ihlet és elkezdtem rajzolni.

Már a vázlatom kész volt, csak finomítani kellett a vonalakon, mikor Armin meglökött.

- Uh, bocs! - most nem tudom, hogy direkt csinálta vagy véletlen, de szívesen megölném. Itt. Azonnal. Helyben.

- Most nézd meg, hogy néz ki Tomoe.

- Ki?

- Kamisama? Nem? Oké, akkor majd megnézzük.

- Vannak benne lányok?

- Igen. Nem is egy. - fordultam vissza a rajzomhoz. Még javítgattam kicsit aztán csak kicsengőre lettem figyelmes. Összedobáltam a cuccaim, mert Kim már várt. Kimentünk az udvarra és leültünk a padra.

Ros és Alexy

- Hallod. - löktem meg Alexyt, hogy figyeljen - Wia kiment.

- Oké, gyerünk. - odamentünk Arminhoz, szépen körbe ültük és elvettem tőle a konzolját.

- Mi bajotok van?

- Ezt nekünk kéne tőled kérdezni. - próbáltam visszafogni magam, de olyan ideges voltam. Miért ilyen szemét, hogy lemondja a randit.

- Mert?

- Te most tényleg nem tudod miről beszél? - Alexy hangján érződött, hogy teljesen hülyének nézi a testvérét.

- Ja, hogy elmondta.

- Igen. Szóval, mi dolgod van? - mosolyogtam rá. Bár ez a mosoly, nem kedvességből jött.

- Nem mondhatom el, mert meglepetés lesz.

- Te és a meglepetéseid.

- Valahova elviszed? Vagy veszel neki valamit? Uh, kivettél egy szobát hétvégére?

- Nem, nem és nem.

- Akkor?

- Nem mondom el, mert elmondjátok neki. - fel kelt a helyéről és itt hagyott minket. Összenéztem Alexyvel, aki csak szomorúan vállat vont.
- Reménykedjünk, hogy valamivel meglepi.
- Igen. - kicsit szomorú vagyok most, hogy nem tudtam meg, mit tervez. De remélem Wiának tetszeni fog.

Wia és Kim

Kim elmondta, hogy miket hallott Amberéktől, de szerencsére semmi olyat nem mondott, ami újnak számítana. Elmagyaráztam neki, hogy honnan tudta meg ezeket. Bár láttam az arcán, hogy kicsit haragszik, azért mert nem mondtam el neki. De ő nem kérdezte, mit van úgy oda?! 

A szünetet végig beszélgettük, annyira bírom Kimet. Nem olyan, mint Ros. Ő megmondja a tutit, nagyon sokban hasonlít a stílusunk. Rövid beszélgetés után, eszembe jutott a verseny és gyorsan témát váltottam.

- Tényleg! Nem akarsz eljönni szombaton te is? Versenyem lesz.

- Milyen verseny?

- Ilyen táncos. Armin, Alexy és Ros lesz ott.

- Szoktál táncolni? 

- Ilyen játék. Na, akkor jössz? 

- Hánykor lesz? 

- 7-kor. De akkor mész el, amikor akarsz, csak az elején legyél ott.

- Oké, hol lesz? - elkezdtem gondolkodni. Mivel mi máshol mentünk be, így fogalmam sincs, hogy hol van.

- Nem tudom. De valahol így a város szélén. - kezdtem mutogatni a kezemmel. Miért nem emlékszem, hogy hol jöttünk vissza?

- Jaj, tudom. Egy kis csajé.

- Igen. Lisáé.

- Nem tudom, hogy hívják. De oké, tudom hol van.

- Akkor jössz? - biztos válaszát a csengő zavarta meg. Befele menet mondta, hogy jön és végig ott is marad.

***

Az órák lassan elteltek, én pedig próbáltam stréberkedni. Armin meg is jegyezte, hogy már csak egy konty és egy szemüveg kellene.

Kicsöngetésnél dobtam anyunak egy üzit, hogy 4-ig bent kell maradnom. Azt, hogy miért, nem kell tudnia, mert akkor megölnének. De van még bő egy hónapom kijavítanom a dolgokat. Aztán végre nyári szünet. Nyaralás, délig alvás és dolgoznom is kell. De ez még messze van. 

Kimentünk a teremből és Castiel állt mellém.

- Te bemész?

- Aha. Nem kell az igazolatlan. Meg kibírom azt a 2 órát.

- Én nem.

- Pedig neked is jönnöd kell. - parancsoltam rá. Nem mintha érdekelne, ha nem jön be, de na. Azt sem akarom, hogy megbukjon. Kedvelem Castielt a hülye beszólásai és a kihívó nézései ellenére.

- Hova mentek? - nyúlt Armin a hátsó zsebembe és kivette a telefonom.

- Mit akarsz? - adta a kezembe.

- Csak megnéztem az időt.

- Visszajössz majd értem?

- Nem, mire otthon leülök addigra jöhetek vissza.

- Ember a csajodért igazán visszajöhetsz.

- Úh! Ez beszólás volt.

- De, ha te nem, akkor majd én haza kísérem. - karolt volna át, de én felemeltem a kezem. Kérdően néztem Arminra, akit nem nagyon érdekelt a helyzet.

- 4-re itt vagyok. - jelentette ki, majd konzolját nyomkodva elindult az ajtó felé.

- Na, most jössz nekem egyel.

- Ja, esetleg egy pofonnal. - mentem a könyvtárba, ahol az óra lesz megtartva.

Castiel a nyomomban szaladt, majd elkapta a karom. Kirántottam a kezem és felé fordultam.

- Mit akarsz? - szinte éreztem teste melegét, olyan közel álltunk egymáshoz.

- Olyan titokzatos vagy, nem akarsz mesélni?

- Neked semmi közöd az életemhez. - indultam meg a könyvtárba. Nem kellett volna rávennem, hogy maradjon bent. Kim sincs itt, ez meg azt hiszi szabad célpont vagyok a számára, hogy Armin nincs itt. Nem tudom miért hiszi azt, hogy volna bármi esélye. Azért mert népszerű a lányok körében, nem jelenti azt, hogy bárkit meg is kaphat. Főleg nem engem.

Bementem a könyvtárba és egy körben diákok ültek, könyvekkel a kezükben. Egyel alattam jártak, és kíváncsian néztek rám.

- Sziasztok! - emeltem fel a kezem.

- Szia! - köszöntek kórusban, majd folytatták a beszélgetést. Castiel is beért, és hangos nevetésben tört ki. A gyerekek elhallgattak és kicsit félve néztek rá.

- Itt tartják a nyomorék találkozót? - ment oda hozzájuk és elvett egy lánytól egy könyvet.

- Hé!! Add vissza! - kelt fel egy elég kistermetű vékony lány a helyéről. Hosszú fekete haja, és elég lázadó külseje volt. Nem gondolnám, hogy olvas.

- Tudtad, hogy ebből a szarból van film is? - sokan csendben ültek mások pedig összesúgtak. Én jobban megnéztem a könyvet. Castiel a Z világháborút tartotta kezében.

A lány ugrálva próbálta kivenni a kezéből, de nem jött össze. Nem hagyhatom, hogy ilyen szemét legyen vele. Segítségére indultam, mikor Nat lépett be meglepetten.

- Nem szólsz rá? - kérdeztem tőle.

- Nem, figyeld.

Pár perc ugrálás után, a lány megunta és bokán rúgta Castielt. Olyan nevetésben törtem ki, hogy szerintem az egész iskolában lehetett hallani. Castiel kissé meggörnyedve állt, és átnyújtotta a könyvet.

- Köszi! - simogatta meg a fejét, mintha valami kutya lenne.

- Ezt még visszakapod. - jött hozzánk sántikálva. Ez nagyon gáz volt.

- Remélem tudod, hogy most megvert egy nálad fiatalabb lány.

- Fogd be!

Még mindig nevettem, mikor Nat mondta, hogy keddenként nincs tanulószoba. Erre a kijelentésre felkaptam a fejem és kirohantam az épületből. Ha gyors vagyok akkor utolérem Armint. Nem sok idő telt el, hogy elment. Meg úgy is játszik, szóval lassan megy.

Végig szaladtam két utcán, mikor az utolsón megláttam. Kicsit gyorsítottam a tempón, hogy utolérjem.

- Armin!!! - ugrottam a hátára nagy lendülettel, aminek hatására előre esett.

- Ne, a konzolom. - vette fel - Oh, jól van, nem tört el. Szerencse.

- Hahó én is itt vagyok.

- Érezem. Ekkorát még soha nem estem. - porolta le magát, majd engem is felhúzott a földről.

- Szívesen. - végig nézett rajtam, majd mosolyogni kezdett.

- Leverted a térded. - lenéztem a lábamra. Nem is kicsit vertem szét a térdem. A sebből halovány vér folydogált. Leültem és elővettem egy zsepit, amit sebre szorítottam.

- Gyere! - emelt fel a földről - Nálunk leápolunk.

- De ez csak egy seb. - volt már rosszabb is, mint ez. De hiába ellenkeztem Armin akkor is csak elvitt hozzájuk. 

Viktória mosolyogva nézett ránk, bár furcsának tartotta, hogy Armin a karjaiban vitt haza.

- Sziasztok!

- Jó napot!

- Anya, hozz valamit a sebére. - rakott le a székre.

- Mit csináltál?

- El...

- Kigáncsolt! - szóltam gyors közbe. Viktória mérgesen nézett a fiára, Armin pedig rám. - Jó nem igaz. Csak elestem. - nevettem el magam.

- Azért, már azt hittem meg kell verjelek. - mondta Arminnak és nevetve elment a fürdőbe, majd egy kis fehér dobozkával tért vissza.

- Ne, nem kell lefertőtleníteni.

- De, nagyon ronda.

- De csípni fog.

- Jaj ne nyafogj már. - parancsolt rám Armin.

- Tudod milyen rossz?

- Kibírod. - tudom, hogy csak törődik velem és én értékelem is a kedvességét, de egy nagyon nagy sebtapasz is megteszi.

Ahogy Armin rácsepegtette a sebre, becsuktam a szemem, összeszorítottam az ajkaim és mély levegőt vettem.

- Kész! - csókolt meg, mire kinyitottam a szemem. Kissé könnyes szemmel néztem a szemébe, mire megsimogatta az arcom és megpuszilta a homlokom.

- Látod, többet nem csinálsz ilyet.

- Aha, még a másik térdem jó. - mindhárman nevettünk. A dobozból előkerestünk egy sebtapaszt, ami pókemberes volt.

- Bocsi csak ilyen van, rég nem kellett ilyet használnunk.

- Nem baj, szeretem a filmet.

- Akkor jó. - rakta fel a sebtapaszt. Kicsit furcsán jártam, de elindultam az ajtó irányába.

- Nem maradsz? - kérdezte Viktória, de csak megráztam a fejem.

Armin elkísért. De csendben sétáltunk egymás mellett.

- Mi a baj? - kérdezte meg egy idő után.

- Csak fáj a térdem. - nem mondott rá semmit. Bicegve sétáltam. Milyen ismerős, Castiel is így járt én meg kinevettem érte. Ha most ő látna, biztos szakadna.
Lassan haza értünk. Armin nem jött be, egy csókkal elköszönt és el is ment. Én bebicegtem a házba és anya amint meglátott aggódóan rohant hozzám.
- Mi történt?
- Csak elestem. - mentem fel a lépcsőn.
- Ne segítsek? - jött anyu utánam.
- Nem kell! - emeltem fel tagadóan a kezem, hogy még ne is érjen hozzám.
- Nem értem miért kell ilyen makacsnak lenned. Arminnal is ilyen vagy? - úgy csináltam mintha gondolkodnék rajta, de mindketten tudtuk a választ.
Felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Azt hiszem itt az ideje, hogy videó chateljek Rinnel. Már 1 hónapja nem beszéltünk.
Hiába csörgettem többször is, nem vette fel. Biztos játszik. Majd visszahív, ha ráér.
Vacsoráig a neten lógtam és olvasgattam játék véleményeket. Sok új játék kijött már, de én még arra is lusta vagyok, hogy letöltsem kipróbálni, inkább a megszokott régieknél maradok.
6-kor anya szólt, hogy menjek vacsorázni. Letéptem a sebtapaszt a lábamról, ami rohadtul fájt, de legalább nem annyira feltűnő. Lementem és asztalhoz ültem. Anya rossz szemmel nézett rám, de elém rakta a kaját. Nagy örömmel néztem a tányéromba, de mikor megláttam, hogy valami bizonytalan eredetű hús volt, elment az étvágyam.
- Nincs más? - toltam el a tányérom.
- Jó volna, ha ennél egy kis húst is. - fintorogva ránéztem a tányéromra, majd felkeltem az asztaltól.
- Szombaton, fél 7-kor megyek el.
- Nem pénteken mentek? - kérdezte anya.
- Azt lemondta. - mondtam szomorúan. Apa megforgatta a szemeit.
- Látod mondtam, hogy ez lesz. Elsőnek lemondja, aztán szakít veled. De akkor kitekerem a nyakát.
- Szívem, kérlek.
- Ez hülyeség, csak közbe jött neki valami. Így is mindig együtt vagyunk. Nyugodtan csinálhat mást is.
- Igen. Nem szabad szorosan fogni őket. - bólogatott anyu.
- Tudom, de mindig kérdezte, hogy mit csináljunk, én meg csináltam a programokat. De akkor is.
- Jól van, most az egyszer előfordulhat, de ha rendszeres lesz. Akkor beszélnetek kell.
- Igen. - nem szoktam a tanácsokat megfogadni, de anyunak igaza van. Ha majd mindig leráz beszélnünk kell. Ahj, most bogarat ültettek a fejembe, ez csak egy egyszeri eset. Visszamentem a szobámba és neki ültem CS:GO-ni. Olyan fél 11-kor kaptam észhez, hogy el kellene menni fürdeni és aludni. Hát elvonszoltam magam, a fürdőszobába és letusoltam.
Az ágyban csak forgolódtam, az járt a fejemben, amit anyu mondott. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy lesz még ilyen. De tudom, hogy nem lesz, de akkor is. Minek kell ilyen hülyeségeket mondani? Elővettem a telefonom és azt kezdtem el nyomkodni, amíg el nem aludtam.

Ha itt jártál, jelezd a véleményed, hogy tudjam mit csinálok jól, vagy épp rosszul. Köszi! ^_^