Édes álmaimat töltöttem mikor fázni kezdtem. Félálomba kerestem a takarómat, össze-vissza tapogattam az ágyon, utána a földön is kerestem, de nem akadt a kezem ügyébe. A szemem pedig nem akartam kinyitni, mert akkor biztos nem tudok visszaaludni, azért se kelek fel, amíg nem szólal meg a telefonom. Mikor jobban összekuporodtam, hangos nevetésre ijedtem fel.
- Mi a... - takarómmal a kezében állt az ágyvégében az én drága pasim - Hé!! Add vissza. Miért jöttél ilyen korán?
- Korán? Drágám, nézd már meg az időt. - bekapcsoltam a telefonom, ami fél kilencet mutatott.
- Miért nem keltettél fel?
- Olyan aranyosan aludtál. Sőt még horkoltál is.
- Dehogy, én nem szoktam horkolni. - sétáltam a szekrényemhez. Kinyújtóztam és előkotortam a mai szettem.
- Lassabban nem megy? - feküdt Armin az ágyamra és engem nézett. Jobban mondva a hátsóm.
- Menne, de suliba kéne menni.
- Csak kéne, vagy - ült fel az ágyon - befejezhetnénk a tegnapit.
- Hát persze. Nézd, ez így tök cuki. - mutattam egy szoknyát és egy hosszabb toppot.
- Persze, és cicás harisnyád nincs?
- Deee! Jó, hogy mondod. - húztam ki a fiókom és elővettem a harisnyám. Még ki sem volt bontva. Nem szoktam harisnyád hordani. Ahogy most is inkább visszaraktam a fiókba.
- Na, miért nem veszed fel?
- Nem szeretem a harisnyákat. - vittem a ruháim az ágyhoz, hogy felöltözzek.
- Bocs, hogy megkérdezem, de akkor minek vetted? - nézett rám értetlenül, igen ez a női logika. Kell, de nem veszem fel.
- Mivel nem volt nyuszis. De azt hittem a cicásat is hordani fogom. - miután felöltöztem, bedobáltam pár füzetet a táskámba.
- Szereted a nyuszikat?
- Imádom őket. Olyan kis cukik és ahogy mozog a kis orrocskájuk. Ahj zabálni valók. - raktam a kezem a szívemre.
- Ahhoz képest, nincs semmi nyulas cuccod.
- Mert sosincs az én méretembe. De mehetünk.
- Oké. Segíts fel. - nyújtotta felém a kezét.
Nagy nehezen felhúztam az ágyról és megcsókoltuk egymást. Kimentünk a házból bezártam az ajtókat és elindultunk sietősen a suli felé. Talán időben beérünk a második órára.
- Mi a... - takarómmal a kezében állt az ágyvégében az én drága pasim - Hé!! Add vissza. Miért jöttél ilyen korán?
- Korán? Drágám, nézd már meg az időt. - bekapcsoltam a telefonom, ami fél kilencet mutatott.
- Miért nem keltettél fel?
- Olyan aranyosan aludtál. Sőt még horkoltál is.
- Dehogy, én nem szoktam horkolni. - sétáltam a szekrényemhez. Kinyújtóztam és előkotortam a mai szettem.
- Lassabban nem megy? - feküdt Armin az ágyamra és engem nézett. Jobban mondva a hátsóm.
- Menne, de suliba kéne menni.
- Csak kéne, vagy - ült fel az ágyon - befejezhetnénk a tegnapit.
- Hát persze. Nézd, ez így tök cuki. - mutattam egy szoknyát és egy hosszabb toppot.
- Persze, és cicás harisnyád nincs?
- Deee! Jó, hogy mondod. - húztam ki a fiókom és elővettem a harisnyám. Még ki sem volt bontva. Nem szoktam harisnyád hordani. Ahogy most is inkább visszaraktam a fiókba.
- Na, miért nem veszed fel?
- Nem szeretem a harisnyákat. - vittem a ruháim az ágyhoz, hogy felöltözzek.
- Bocs, hogy megkérdezem, de akkor minek vetted? - nézett rám értetlenül, igen ez a női logika. Kell, de nem veszem fel.
- Mivel nem volt nyuszis. De azt hittem a cicásat is hordani fogom. - miután felöltöztem, bedobáltam pár füzetet a táskámba.
- Szereted a nyuszikat?
- Imádom őket. Olyan kis cukik és ahogy mozog a kis orrocskájuk. Ahj zabálni valók. - raktam a kezem a szívemre.
- Ahhoz képest, nincs semmi nyulas cuccod.
- Mert sosincs az én méretembe. De mehetünk.
- Oké. Segíts fel. - nyújtotta felém a kezét.
Nagy nehezen felhúztam az ágyról és megcsókoltuk egymást. Kimentünk a házból bezártam az ajtókat és elindultunk sietősen a suli felé. Talán időben beérünk a második órára.
***
Kint várakoztunk az ajtó előtt, hogy csengessenek már ki. Addig nem megyek be, mert az osztályfőnök kérdőre von, hol voltunk. Elég lesz anyunál ki könyörögnöm, majd egy igazolást. De még azért is rengeteget kell majd mosogatnom.
Megszólalt a csengő mi pedig bementünk. Megvártuk, hogy az Mr. Faraize elhagyja a termét utána bementünk.
Mindenki megbámult minket, de mintha nem lett volna a terembe senki leültem a helyemre. Rosa rossz szemmel nézett rám, biztos kíváncsi mi történt Valentin-napkor.
Csak rászántam magam; persze miután már vagy ezerszer kinyírt a szemével; és odamentem hozzájuk.
- Alexy Armin beszélni akard veled.
- Tényleg? - lepődött meg. Tudom, hogy nem szoktak, sokat beszélgetni, de jobbat nem tudok kitalálni.
- Igen.
- Oké. - hagyott magunkra Rosával.
- Hol voltatok?
- Elaludtam, Armin meg nézte, hogy alszok.
- Nem maradtál le semmiről, csak beszélgettünk. Szerintem fel se tűnt a tanárnak, hogy nem vagytok itt.
- Akkor jó. Legalább nem kell anyutól igazolásért dolgoznom.
- Elég szigorú anyud.
- Van rá oka. - ültem fel az asztalra.
- De egyébként, milyen volt az estétek?
- Jó. Tiéd?
- Rózsaszirmos ágy fogadott este. És téged? - csillogtak a szemei a kíváncsiságtól.
- Ezt nem fogom itt mindenki előtt megbeszélni.
- Nem is kell, utolsó óra után is megbeszélhetjük, akkor már nem lesz itt senki.
- Rendben. - elnéztem osztálytársaim felett Arminhoz. Láthatólag nagyon jól elbeszélget Alexyvel.
Még Ros áradozott a Valentin-napjáról, de a csengő félbe szakított minket és visszamentem Arminhoz.
- Mit beszéltetek?
- Férfi ügy.
- Ja, bocs. - emeltem fel a kezem és Castielhez fordultam, aki úgy végig mért mikor jöttem vissza, hogy legszívesebben lerúgtam volna a székről.
- Na, milyen volt magányosan tölteni a szombat estét? - vettetem rá gonosz vigyort.
- Honnan veszed, hogy egyedül voltam?
- Ráhibáztam?
- Legalább az én csajom tud magassarkúban járni. - ez a beszólás szerintem nem teljesen nekem szólt, de Armin mit sem törődve vele kezdett el játszani.
- Én is tudok bennük járni, csak utálom őket.
- Igen, emlékszem. - nevette el magát.
- Nagyon vicces. Te miért nem szólsz közbe? - fordultam Arminhoz.
- Te kezdted.
- Az egy dolog, meg kéne védened.
- Persze. Te még a pókot is a falra csapod, nehogy már pont Castiellel ne bírj el.
- Akkor most azt mondod csapjam meg?
- Még kis korú vagy, élvezd ki.
- Akkor azért vagy ilyen törpe. - gúnyolódott Castiel és Armin is elkezdett nevetni.
- Látod, mondtam, hogy illik rád ez a név. - húzott magához én meg majdnem le esetem a székről. - Na Castiel, most már hagyd békén.
- Baszki ember, ő kezdte.
- Mindig a rosszak a hibásak. - mondom én, akinek meseszép múltja van.
Ezután még néhány beszólást szóltunk egymáshoz, mikor Armin befogta a számat az övével. Megvártuk míg Castiel visszafordul a dolgához és abba hagytuk.
- Milyen óránk lesz?
- Biosz. Láttam a tanárt mikor bejöttünk, nagyon jó kedvében volt.
- Akkor jó. Amíg nem jön ledőlök a padra.
- Szerintem nem kéne.
- Csak amíg be nem jön.
- Én szóltam.
Már vagy 10 perce feküdhettem a padon, mikor kezdett minden beszélgetés elhalkulni. Már félig aludtam, mikor a tanár, szinte az ajtót kiszakítva lépett be a terembe. Szinte kiugrottam a padból, amit a tanár is észre vett.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt! - köszönt egyszerre az osztály.
- Nem azt mondtad, hogy jó kedve van? - kérdeztem halkan Armintól.
- Akkor még jó kedve volt.
- Hát már nagyon nincs jó kedve.
- Wia! - kiabált rám a tanár.
- Tessék? - mondtam ijedt hangon.
- Ha ennyire beszédes kedvében van, ki is jöhet felelni.
- Bocsánat, többet nem fogok beszélni.
- Én meg azt mondtam jöjjön ki.
- De...
- Semmi de.
- Oké... - ki álltam a tábla elé. Körül néztem az osztályon mindenki engem nézett. Volt, aki gúnyosan vigyorgott, de a barátaim csak szomorúan néztek rám.
- Mesélj a tenger élővilágáról.
- Hát... Ilyet mikor vettünk? - kérdeztem értetlenül nézve a tanárt. Most vagy hülye és olyat kérdez, amit nem beszéltünk meg vagy aludtam.
- Szóval megint aludtál? Csak, hogy tudd kettő hete vettük ezt a témát.
- Hát lehetséges, hogy bealudtam. Szóval egyes... - ne, ne légy bunkó...
- És kapsz egyet órai munkára is.
- Ja, ez az a szituáció mikor azt kéne mondanom, hogy kettőt kérek? Ez esetben legyen egyből három. - ballagtam vissza a helyemre, minden barátom meglepetten nézett rám. Még sosem láttak ilyennek. Ezután csendben firkálgattam a füzetbe, mert valami hülye természetfilmet néztünk. Mikor kicsengettek minden cuccom összeszedve gyors eltűntem a teremből és kimentem az udvarra. Nagyon felcseszett a tanár. Most, ha volna nálam egy szál tuti lazán elszívnám. Leültem a padra és felhúztam a lábam. Egyik fülembe betettem a fülhallgatóm. Rádőltem a térdemre és gondolkozni kezdtem. Miért is lettem ilyen kedves, hisz ez a kedvesség nem az én terepem. De ha újra az lennék, aki voltam nem volna senkim.
- Miért tűntél el? - kérdezte Armin, közben kivette a fülhallgatóm. Rosa és Alexy is vele volt.
- Csak gondolkodom.
- Csak egy egyest kaptál, beszéltem a tanárral. - mondta Alexy, de engem ez most nem nagyon érdekelt, hány egyest kaptam.
- Köszi, de ez jelenleg nem érdekel.
- Uh, biztos valami csajos téma. - huppant le mellém Rosa.
- Nem. - nevettem el magam - Magunkra hagynátok?
- Igen srácok, ezt velem kell megbeszélnie.
- Nem, én Arminnal akarom megbeszélni.
- Ja. Oké, de ha bármi van, csak szólj. - nem mentek túl messzire csak két paddal arrébb. Armin leült mellém én pedig átültem törökülésbe.
- Na, mi a baj?
- Én. Én vagyok a baj.
- Nem értelek. Azért mert kiakadtál?
- Igen. Régen is ilyen bunkó voltam. És én nem akarok újra olyan lenni.
- Ugyan. Én is ki szoktam akadni.
- Tényleg? Még nem is láttalak mérgesnek.
- Mert olyankor rád gondolok.
- De cuki vagy.
- Látod ez nálad is működik. - igaza van, ha nem a problémán gondolkodom, akkor mindjárt jobb kedvem van. Néha nem tudom mit csinálnék nélküle.
- Na, gyere. Még van 5 percünk, hogy átnézzük ezt a kémiát. - felhúzott a padról, majd levett. Bementünk a terembe és leültünk a helyünkre. Párszor átolvastuk az anyagot, amit én nem tudtam persze. Becsöngetéskor a tanár pontosan érkezett. Oda adta a lapunkat, és neki álltam arra pár kérdésre válaszolni. Próbáltam visszaemlékezni mit tanultunk tegnap, mit olvastam most, de nem sok minden jutott eszembe. Hát Arminra hagyatkoztam, mindent kicsit átfogalmaztam és leírtam róla. Mikor már tízből nyolcra válaszoltam beadtam. Az a két kérdés már nem izgat, legalább nem lesz feltűnő, hogy róla másoltam. Amikor Armin is beadta próbáltuk lemásolni azt, amit ezalatt a tíz perc alatt a tanárnő felírt, de mire elkezdtük volna le is törölte a táblát. Nem, nem voltam ideges. Majd elkérem Alexytől. Ezen nem húzhatom fel magam. Bár szívesen megitatnék vele valami löttyöt az asztalon lévők közül, de nem teszem.
- Még kis korú vagy, élvezd ki.
- Akkor azért vagy ilyen törpe. - gúnyolódott Castiel és Armin is elkezdett nevetni.
- Látod, mondtam, hogy illik rád ez a név. - húzott magához én meg majdnem le esetem a székről. - Na Castiel, most már hagyd békén.
- Baszki ember, ő kezdte.
- Mindig a rosszak a hibásak. - mondom én, akinek meseszép múltja van.
Ezután még néhány beszólást szóltunk egymáshoz, mikor Armin befogta a számat az övével. Megvártuk míg Castiel visszafordul a dolgához és abba hagytuk.
- Milyen óránk lesz?
- Biosz. Láttam a tanárt mikor bejöttünk, nagyon jó kedvében volt.
- Akkor jó. Amíg nem jön ledőlök a padra.
- Szerintem nem kéne.
- Csak amíg be nem jön.
- Én szóltam.
Már vagy 10 perce feküdhettem a padon, mikor kezdett minden beszélgetés elhalkulni. Már félig aludtam, mikor a tanár, szinte az ajtót kiszakítva lépett be a terembe. Szinte kiugrottam a padból, amit a tanár is észre vett.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt! - köszönt egyszerre az osztály.
- Nem azt mondtad, hogy jó kedve van? - kérdeztem halkan Armintól.
- Akkor még jó kedve volt.
- Hát már nagyon nincs jó kedve.
- Wia! - kiabált rám a tanár.
- Tessék? - mondtam ijedt hangon.
- Ha ennyire beszédes kedvében van, ki is jöhet felelni.
- Bocsánat, többet nem fogok beszélni.
- Én meg azt mondtam jöjjön ki.
- De...
- Semmi de.
- Oké... - ki álltam a tábla elé. Körül néztem az osztályon mindenki engem nézett. Volt, aki gúnyosan vigyorgott, de a barátaim csak szomorúan néztek rám.
- Mesélj a tenger élővilágáról.
- Hát... Ilyet mikor vettünk? - kérdeztem értetlenül nézve a tanárt. Most vagy hülye és olyat kérdez, amit nem beszéltünk meg vagy aludtam.
- Szóval megint aludtál? Csak, hogy tudd kettő hete vettük ezt a témát.
- Hát lehetséges, hogy bealudtam. Szóval egyes... - ne, ne légy bunkó...
- És kapsz egyet órai munkára is.
- Ja, ez az a szituáció mikor azt kéne mondanom, hogy kettőt kérek? Ez esetben legyen egyből három. - ballagtam vissza a helyemre, minden barátom meglepetten nézett rám. Még sosem láttak ilyennek. Ezután csendben firkálgattam a füzetbe, mert valami hülye természetfilmet néztünk. Mikor kicsengettek minden cuccom összeszedve gyors eltűntem a teremből és kimentem az udvarra. Nagyon felcseszett a tanár. Most, ha volna nálam egy szál tuti lazán elszívnám. Leültem a padra és felhúztam a lábam. Egyik fülembe betettem a fülhallgatóm. Rádőltem a térdemre és gondolkozni kezdtem. Miért is lettem ilyen kedves, hisz ez a kedvesség nem az én terepem. De ha újra az lennék, aki voltam nem volna senkim.
- Miért tűntél el? - kérdezte Armin, közben kivette a fülhallgatóm. Rosa és Alexy is vele volt.
- Csak gondolkodom.
- Csak egy egyest kaptál, beszéltem a tanárral. - mondta Alexy, de engem ez most nem nagyon érdekelt, hány egyest kaptam.
- Köszi, de ez jelenleg nem érdekel.
- Uh, biztos valami csajos téma. - huppant le mellém Rosa.
- Nem. - nevettem el magam - Magunkra hagynátok?
- Igen srácok, ezt velem kell megbeszélnie.
- Nem, én Arminnal akarom megbeszélni.
- Ja. Oké, de ha bármi van, csak szólj. - nem mentek túl messzire csak két paddal arrébb. Armin leült mellém én pedig átültem törökülésbe.
- Na, mi a baj?
- Én. Én vagyok a baj.
- Nem értelek. Azért mert kiakadtál?
- Igen. Régen is ilyen bunkó voltam. És én nem akarok újra olyan lenni.
- Ugyan. Én is ki szoktam akadni.
- Tényleg? Még nem is láttalak mérgesnek.
- Mert olyankor rád gondolok.
- De cuki vagy.
- Látod ez nálad is működik. - igaza van, ha nem a problémán gondolkodom, akkor mindjárt jobb kedvem van. Néha nem tudom mit csinálnék nélküle.
- Na, gyere. Még van 5 percünk, hogy átnézzük ezt a kémiát. - felhúzott a padról, majd levett. Bementünk a terembe és leültünk a helyünkre. Párszor átolvastuk az anyagot, amit én nem tudtam persze. Becsöngetéskor a tanár pontosan érkezett. Oda adta a lapunkat, és neki álltam arra pár kérdésre válaszolni. Próbáltam visszaemlékezni mit tanultunk tegnap, mit olvastam most, de nem sok minden jutott eszembe. Hát Arminra hagyatkoztam, mindent kicsit átfogalmaztam és leírtam róla. Mikor már tízből nyolcra válaszoltam beadtam. Az a két kérdés már nem izgat, legalább nem lesz feltűnő, hogy róla másoltam. Amikor Armin is beadta próbáltuk lemásolni azt, amit ezalatt a tíz perc alatt a tanárnő felírt, de mire elkezdtük volna le is törölte a táblát. Nem, nem voltam ideges. Majd elkérem Alexytől. Ezen nem húzhatom fel magam. Bár szívesen megitatnék vele valami löttyöt az asztalon lévők közül, de nem teszem.
***
Nagyon lassan de elteltek az órák. Én pedig felvettem a stréber módot. Kivételesen figyeltem és írtam a vázlatokat.
- Na, végre vége a napnak. - nyújtózott ki Armin és közben átölelt.
- Ja, már épp ideje volt. - mindennap kettőkor végzünk, de akkor is, annyira eltudok fáradni a folyamatos figyelésben. De most pedig figyelnem kell, mert kell a jó jegy. Remélem a kémia dogám jó lesz.
- Akkor gyerünk.
- Rosával kell még beszélnem. Kint megvársz?
- Ja, de ne várass sokáig.
- Gyors leszek. - mentem Rosához és felültünk a padra. Miután mindenki elhagyta a termet és úgy nagyjából az iskolát is, neki álltunk beszélgetni. Elsőnek Ros mesélte el az estélyét, szerencsére nem részletezett semmit nagyon túl, így nekem sem kell, hacsak rá nem kérdez.
- Na, végre vége a napnak. - nyújtózott ki Armin és közben átölelt.
- Ja, már épp ideje volt. - mindennap kettőkor végzünk, de akkor is, annyira eltudok fáradni a folyamatos figyelésben. De most pedig figyelnem kell, mert kell a jó jegy. Remélem a kémia dogám jó lesz.
- Akkor gyerünk.
- Rosával kell még beszélnem. Kint megvársz?
- Ja, de ne várass sokáig.
- Gyors leszek. - mentem Rosához és felültünk a padra. Miután mindenki elhagyta a termet és úgy nagyjából az iskolát is, neki álltunk beszélgetni. Elsőnek Ros mesélte el az estélyét, szerencsére nem részletezett semmit nagyon túl, így nekem sem kell, hacsak rá nem kérdez.
- Na és ti?
- Gyertya fényes vacsi a tengerparton. Meseszép volt.
- Jaj, azt tudom. De én az estére vagyok kíváncsi. Lefeküdtetek?
Mindent sejtető mosoly jelent meg az arcomon. Rosa pedig felsikoltott és megölelt.
- Úgy tudtam. És?
- Nem fogom részletezni. Még senki nem tudja.
- Alexy se? - döbbent le.
- Én nem mondtam el neki.
- Szegény, bár biztos sejti.
- Lehet. Esetleg, ha Armin egyszer nem kezd el vele beszélgetni.
- Nem, olyan nem fog megtörténni.
- Igen, hülyeség volt ilyenre gondolni. Na, mindegy viszont én megyek. Armin mondta, hogy siessek.
- Oksi, én is sietek holnap doli.
- Igen, tudom.
- Na, szia!
- Szia!
Kijöttem a teremből, mikor Ambert és a csatlósaival találtam magam szemben.
- Kihallgattatok?
- Nem, csak jókor voltunk jó helyen. - nevették el magukat - De hallottuk a kis titkod, és persze azt is, hogy nem sokan tudják. Mit szólnának a szüleid, ha megtudnák?
- És majd pont neked fognak hinni?
- Nem, de biztos kérdőre vonnak titeket és a kis éjszakátokat. De lehet róla szó, hogy hallgassak. - néztek össze a barátnőivel. Nem gondolja, hogy én belemegyek a gyerekes játékaiba. Még, ha a titkomról is van szó.
- Nem gondolod, hogy bele megyek a hülyeségedbe.
- Ha nem, akkor nem. Nekem mindegy. Én addig kitalálok még valamit a kapcsolatotokhoz. A magánéleted nem sokáig marad titok. - nem tudom, de egyből a vágásra gondoltam. De azt nem tudhatja. Rosalyán és Arminon kívül senki nem tudja.
- Mit akarsz?
- Egy hónapig te fizeted minden kiadásom.
- Meg a tudod mit. - löktem őket arrébb.
- Akkor az egész suli megtud mindent. - kiabálta utánam
- Teregesd ki az életem! Persze ha tudod, de akkor nagyon megbánod. - kimentem az épületből. Armin az út túl oldalán ült az árnyékban és konzolját nyomkodta idegesen.
- Mehetünk. - mondtam feldúlt hangon.
- Baj van?
- Útközben elmesélem.
- Rendben. Segíts. - de én akkor már nem voltam ott, hogy megint felhúzzam. Hozzájuk vettem az irányt. Még mielőtt bármit akarna a profiljaim nézegetni Amber le kell tiltanom mindent. Ahhoz pedig Armin segítsége kell, vagyis nagyon reménykedem, hogy tud benne segíteni. Armin mögöttem ballagott, kicsit lelassítottam.
- Tudtam, hogy utálsz de ennyire? - próbált mosolyt csalni az arcomra, ami most nem igazán jött össze. - Miért hozzám megyünk?
- Mert az IQ bajnokok követnek, ha eddig nem vetted volna észre. És ha ez nem elég akkor mindenki tudtára akarja adni az életem.
- Ez olyan, mint egy játék.
- Most a kedvemért térj már el a játékoktól.
- Minek? Így jó az élet. - rántott be egy zsákutcába. - Tudom, hogy rázzuk le őket. Gyere. - fogta meg a kezem és vezetett a falhoz.
- Na és most? Szerinted pókember vagyok, hogy majd lazán felmászok egy nálam kétszer akkora falon?
- Nem, gyere. - emelt fel a derekamnál fogva. Én épp, hogy elértem a fal szélét. - Meg van?
- Épp, hogy. Nem tudsz magasabbra emelni?
- Nem, de kapaszkodj.
- Oké. - megkapaszkodtam, ahogy csak bírtam, Armin pedig alátámasztotta a lábam és így már könnyedén feltudtam mászni. Egy sima tetőre jutottam, ahol egy létra vezetett innen feljebb. Mikor visszanéztem Arminhoz ő már nem volt lent, hanem egy létrát mászott.
- Most komolyan? Te a létrán jössz, én meg a falon szenvedek.
- Bocs, fiú vagyok.
- És perverz.
- Az mit érdekel téged. Gyere menjünk feljebb.
Amber és a barátnői
- Hova tűntek? - néztem két utánam loholó nyafogó barátnőmre.
- Előbb még itt voltak.
- Én láttam, hogy erre mentek. - nézett Charlotte egy zsákutcába.
- Hülye, ha ide jöttek akkor hol vannak? - mentem be egészen egy egész nagy falig.
- És ha átmászták? - tűnődött Li.
- Ez tetőkre vezet, onnan pedig vagy a városba mennek vagy a nyomornegyedbe. Picsába! Ez a ti hibátok, ha nem lennétek ilyenek még most is követhetnénk őket. - löktem félre őket, és visszamentem a nyílt utcára.
- De Amber! Hisz ezekben a cipőkben nem tudunk szaladni.
- Ahj, fogd már be és hagyj gondolkozni!
- Rendben...
Wia és Armin
Több épületen is átmentünk és magasabbra is másztunk közben mikor megálltunk. Armin egy tetőablakkal kezdett szórakozni, amíg én körül néztem. A látvány meseszép volt. Szinte az egész várost lehetett látni. A kocsik zaja nem ért fel idáig, csak a szél halk suhogása hallatszott. Olyan jó volt itt. De Armin minek mászkál ilyen helyekre. Tudom, hogy szereti az Assasin's Creed-et, de azért ez már túlzás. Leültem a ház szélére és onnan néztem le az emberekre, ahogy szorgosan rohannak elintézni a dolgokat.
- Nincs tériszonyod? - állt mögém Armin.
- Nincs, és ez gyönyörű. Minek járkálsz te ilyen helyeken?
- Gyere, megmutatom. - megfogta a kezem, és bemásztunk az előbb kinyitott ablakon. Bent halk zene szólt és tucatnyi játékgép, Play Station 4-ek, és rendes számítógépek sorakoztak. Mikor meglátták Armint mindenki felkiáltott.
- Rég láttunk testvér! - szóltak többen is. Hogy jobban szemügyre vegyem a helyiséget Armin mellé léptem. Mikor megláttak mindenki felkiáltott. A "Hozott egy lányt" nekem elég is volt, hogy zavarba jöjjek. Mégis mi ez a hely? Armin megfogta a kezem és levezetett egy elég rozoga épp, hogy szét nem eső lépcsőn. Ahogy elhaladtunk a gépek mellett fiúk és lányok egyaránt üdvözöltek minket. Mindenki úgy nézett ki, mintha valami táncversenyre készülne. Sokat láttam már ilyen öltözeteket a filmekben. De az inkább a gettókra volt igaz.
Ahogy végig néztem a gépeken elég komoly játékokat láttam, többek közt a Resident Evel 7-t, a Yakuza 0-t és a kedvencem a Just Dance is a tévén volt.
- Mi ez a hely? - kérdeztem Armint, miközben mindenkin végig rángatott.
- Már előbb is megakartam mutatni, de mindig mást csináltunk. Régen itt játszottam a haverokkal.
- És most miért nem jársz ide?
- Mert itt vagy te. Ez a gépem. - fújt le róla egy csomó port.
- Látom nem nyúlnak a cuccaidhoz.
- Le van kódolva, ami a telefonomra küldi az új jelszót. Szóval, ha még akartak is volna, nem tudnának belépni.
- És miből tartjátok fent a helyet?
- Ez egy játék terem, rengetegen járnak ide.
- És miért a tetőn jöttünk?
- Izgalmasabb volt.
- Ja értem.
- Na, akkor gondolom azt akarod, hogy feltörjük a fiókját.
- Hát, nekem az is elég lenne, ha letiltjuk őket, hogy ne találjanak rám a neten. De ha már mondtad. Hátha találunk valami használhatót ellene.
- Na azért, a letiltás túl könnyű lett volna.
Míg Armin a bejutással bajlódott, én addig elmentem körül nézni. Persze egyenest a Just Dance-hez mentem, ahol komoly versenyek folytak egymás ellen. Neki dőltem a falnak és néztem, hogy játszanak. A legtöbbnek éppen csak meglett az 5 csillag.
- Szia!
- Hello! - ijesztett rám, egy lány. Haja fiúsra volt nyírva, oldalán pár mintával. Forrónaciban és egy oldalt kivágott trikóban volt. Bőrén több tetoválás is volt.
- Lisa vagyok. Te pedig gondolom Armin barátnője vagy.
- Igen. Wia vagyok.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek. Én Armin egy legjobb barátja vagyok.
- Igen? - most picit elkapott a féltékenység. Egy fiú-lány barátságban az egyik fél mindig többet érez a másik iránt.
- Aha. Közeli barátok vagyunk. Szoktál játszani?
- Igen.
- Frankó. Mivel?
- Hát tulajdonképpen mindennel. De főleg ezzel. - mutattam a tévére.
- Király, mennyire tolod jól? Szoktál egyébként is táncolni?
- Hát szerettem volna, de oda általában ilyen toppok kellenek, én meg nem szeretem mutogatni annyira a hasam.
- Itt szoktak versenyek lenni. A legjobb pénzt is kap.
- Tényleg?
- Ja. Rágót?
- Kösz nem. Nevezni kell erre a versenyre?
- Ja, gyere. Adok egy nevezési lapot.
- Oksi.
Visszamentünk a lépcső elé, ahol kevésbé volt zajos a környezet. Elém tolt egy papírt, ahova csak a nevem, a születési dátumomat és szintem kellett írni. Mikor kitöltöttem visszaadtam neki, ő pedig végig futott rajta.
- 252. szinten vagy?
- Igen, de kihagytam egy hónapot.
- Akkor is, te vagy az első szintű. Bár a második se rossz, de te. Nem is kéne játszanod, biztos letarolsz mindenkit.
- Hát az nem biztos. De, hogy zajlik egy ilyen meccs?
- Armin találta ki, szóval ő jobban eltudja mesélni. De a lényeg az, hogy mindenki játszik mindenkivel. Szóval te leszel az egyik fő, neked mindig talpon kell lenned. De kapsz mindig majd egy zeneszám szünetet.
- Oké. Most visszamegyek Arminhoz mire jutott.
- Rendben.
Furcsa a csaj, de nagyon jó fej. Persze azért teszek majd pár utalást Arminnak, hogy milyen kapcsolatban vannak.
Armint hátulról átöleltem ő pedig megcsókolt.
- Na, hogy tetszik a hely?
- Menő, jöhettünk volna hamarább is.
- Mindig te csináltad a programot. Meg aztán szobafogságban is voltál.
- Jó mondjuk igaz. De jutottál valamire?
- Áh, nincs fent semmi olyan kép, ami ciki lenne. Szóval lépj be minden profilodba, aztán tiltom őket. - átadta a helyét, én pedig mindenbe beléptem.
- Láttam neveztél a Just Dance-re.
- Ja, Lisa mondta, hogy van ilyen verseny és hogy te találtad ki.
- És mi a véleményed Lisáról?
- Menő csaj. Bírom a stílusát. Na, kész. - felálltam, hogy átadjam a helyem, de vissza is ültem Armin ölébe, és falnak támaszkodtam.
- Nem mered itt hagyni a fiókjaid? Nem nézek ám bele.
- Ah, nincs benne semmi. Csak Rinnel való beszélgetésemből lehetne bármit is megtudni.
- Mindig nálad van a telefon?
- A bugyimba hordom, ahogy anyu szokta mondani.
- Rezgőn mi?
- Ahj hülye.
- Hogy nehezebb legyen esetleg feltörni, te is mindig új jelszót fogsz kapni.
- Oh, köszi. - csókoltam meg.
- Most miattad félre kattintottam. - vártam pár percet, mire megcsinálta ténylegesen, majd mindenemből kilépett. Hátra dőlt és várt, hogy leszálljak róla. Helyette én átraktam az egyik lábam és szemben ültem vele.
- Erre van ám, egy külön szoba.
- Ti itt miket szoktatok csinálni?
- Ha tudnád. - nevette el magát - Egyébként semmit, vagyis én.
- Miért Lisával mindig csak barátok voltatok? - ezt nem így akartam, de most már kimondtam. Arcán meglepettséget láttam, majd elmosolyodott.
- Lisa nem az esetem, ahogy innen egyik srác sem neki.
- Bocs. Csak mivel mondta, hogy legjobb barátok vagytok meg minden, így azt hittem. - de hülyének érzem magam.
- Nem. De megnézzük a szobákat? - kelt fel. Én a nyakába kapaszkodtam, ő pedig a combom fogta.
- Neeem. Nekem most nincs kedvem hozzá.
- Akkor játszunk.
- Vagy menjünk haza. Írtam anyunak, hogy vacsira otthon leszek.
- Oké. De még beszélek a haverokkal.
- A lépcsőnél megvárlak.
- Sietek.
Elmentem a lépcsőhöz, ahol Lisa már megint egy versenyzőt szerzett. Meg se kérdeztem mikor lesz ez az egész. Ahogy ránéztem a lányra már intett is, hogy menjek oda.
- Sikerült megcsinálnotok?
- Igen. Armin nélkül nem tudom mit csinálnék.
- Néha én is így vagyok vele. - elfordult a szekrényhez és kivett két poharat - Iszol valamit? - végig néztem a hatalmas üveg polcokon, olyan italok is voltak, amiket én még soha nem is láttam.
- Nem. De, hogy értetted az előbbit?
- Mi nagyon jó barátok vagyunk. Már az óvoda óta ismerjük egymást, vagyis 18 éve. Én, mint lánynak elég sok mindent el kellett viselnem. De legtöbbet Alexy segített. De aztán olyan 14 éves lehettem, mikor megláttam Armint játszani egy délután. Olyan jót nevettem rajta. Nem tudom kivel játszhatott, de tiszta ideg volt, amiért mindig meghalt. De nem is ez a lényeg, utána nem Alexyhez jártam, hanem Arminhoz. Sokat játszottunk. És megtetszettek a játékok. Azért apámmal nyitottunk egy játéktermet.
- Ez a tiéd? - néztem újra szét a helységen. Semmi különös nem volt benne. Maga a hely nem volt menő, de a gépek nagyon ott voltak és ez teszi menővé a helyet.
- Ja, 15. szülinapomra kaptam. Armin mindig ide járt. Aztán így 3 hónapja eltűnt. Most meg felbukkant veled.
- 3 hónapja költöztünk ide.
- Előtte hol éltél?
- Los Angelesben.
- Na, ott menő játéktermek vannak.
- Legtöbbje inkább csak szerencsejáték.
- Elmennék oda. Egész nap csak buliznék és játszanék.
- Ismerős, én is ilyen voltam. De történt pár dolog.
- Például?
- Nem fontos. - kicsit elszomorodtam, de hamar visszatért egy kis jókedv az arcomba. Megjött Armin és mehetünk is. Elköszöntünk Lisától, és most az ajtón távoztunk. A nap már lemenőben volt, kicsit bántam, hogy nem a tetőn távoztunk. Milyen szép lehet most a város. Mondjuk nincs annyira lent a nap, de akkor is.
Én kicsit fáradtan sétáltam Armin mellett, ez a fal mászás mára sok volt, de legalább jól indul a hetem. És ha Amber nem kavar be, akkor megint csak nem jövünk el erre a helyre.
Armin haza kísért és egy csókkal elbúcsúztunk. Bementem a házba és leültem egyből vacsizni, csak pár percet késtem.
- Sziasztok!
- Szia! Hol voltatok? - kérdezte apa. Még szerencse, hogy azért leülhettem.
- Elmentünk Arminnal a régi helyére. Nagyon menő. Tele van játékgépekkel meg minden.
- Nagyon örülök, és a dogád, hogy sikerült? - kérdezte anya. Tudja, hogy nem tudom, de csak azért kérdezte meg, hogy apu ne tiltsa meg arra a helyre a mászkálást.
- Tízből nyolcra tudtam a választ.
- Na, ennek nagyon örülök, te is? - mosolygott apura.
- Igen, de legközelebb többet tanulj.
- Persze, csak nagyon hosszú volt a szabály.
- Akkor több időt kell rá szánnod. - igen az én drága apukám, ha valami nem megy, akkor tulajdonképpen dögölj meg felette, hátha sikerül megtanulni.
- Oks. De most megyek. Nagyon fáradt vagyok. Sziasztok! Jó éjt!
- Jó éjt!
Vettem egy gyors zuhanyt és bebújtam az ágyba. Még a gépet se kapcsoltam ma be, semmit nem játszottam. Kész vagyok, holnap már nem fogok ennyire figyelni órán.
- Mehetünk. - mondtam feldúlt hangon.
- Baj van?
- Útközben elmesélem.
- Rendben. Segíts. - de én akkor már nem voltam ott, hogy megint felhúzzam. Hozzájuk vettem az irányt. Még mielőtt bármit akarna a profiljaim nézegetni Amber le kell tiltanom mindent. Ahhoz pedig Armin segítsége kell, vagyis nagyon reménykedem, hogy tud benne segíteni. Armin mögöttem ballagott, kicsit lelassítottam.
- Tudtam, hogy utálsz de ennyire? - próbált mosolyt csalni az arcomra, ami most nem igazán jött össze. - Miért hozzám megyünk?
- Mert az IQ bajnokok követnek, ha eddig nem vetted volna észre. És ha ez nem elég akkor mindenki tudtára akarja adni az életem.
- Ez olyan, mint egy játék.
- Most a kedvemért térj már el a játékoktól.
- Minek? Így jó az élet. - rántott be egy zsákutcába. - Tudom, hogy rázzuk le őket. Gyere. - fogta meg a kezem és vezetett a falhoz.
- Na és most? Szerinted pókember vagyok, hogy majd lazán felmászok egy nálam kétszer akkora falon?
- Nem, gyere. - emelt fel a derekamnál fogva. Én épp, hogy elértem a fal szélét. - Meg van?
- Épp, hogy. Nem tudsz magasabbra emelni?
- Nem, de kapaszkodj.
- Oké. - megkapaszkodtam, ahogy csak bírtam, Armin pedig alátámasztotta a lábam és így már könnyedén feltudtam mászni. Egy sima tetőre jutottam, ahol egy létra vezetett innen feljebb. Mikor visszanéztem Arminhoz ő már nem volt lent, hanem egy létrát mászott.
- Most komolyan? Te a létrán jössz, én meg a falon szenvedek.
- Bocs, fiú vagyok.
- És perverz.
- Az mit érdekel téged. Gyere menjünk feljebb.
Amber és a barátnői
- Hova tűntek? - néztem két utánam loholó nyafogó barátnőmre.
- Előbb még itt voltak.
- Én láttam, hogy erre mentek. - nézett Charlotte egy zsákutcába.
- Hülye, ha ide jöttek akkor hol vannak? - mentem be egészen egy egész nagy falig.
- És ha átmászták? - tűnődött Li.
- Ez tetőkre vezet, onnan pedig vagy a városba mennek vagy a nyomornegyedbe. Picsába! Ez a ti hibátok, ha nem lennétek ilyenek még most is követhetnénk őket. - löktem félre őket, és visszamentem a nyílt utcára.
- De Amber! Hisz ezekben a cipőkben nem tudunk szaladni.
- Ahj, fogd már be és hagyj gondolkozni!
- Rendben...
Wia és Armin
Több épületen is átmentünk és magasabbra is másztunk közben mikor megálltunk. Armin egy tetőablakkal kezdett szórakozni, amíg én körül néztem. A látvány meseszép volt. Szinte az egész várost lehetett látni. A kocsik zaja nem ért fel idáig, csak a szél halk suhogása hallatszott. Olyan jó volt itt. De Armin minek mászkál ilyen helyekre. Tudom, hogy szereti az Assasin's Creed-et, de azért ez már túlzás. Leültem a ház szélére és onnan néztem le az emberekre, ahogy szorgosan rohannak elintézni a dolgokat.
- Nincs tériszonyod? - állt mögém Armin.
- Nincs, és ez gyönyörű. Minek járkálsz te ilyen helyeken?
- Gyere, megmutatom. - megfogta a kezem, és bemásztunk az előbb kinyitott ablakon. Bent halk zene szólt és tucatnyi játékgép, Play Station 4-ek, és rendes számítógépek sorakoztak. Mikor meglátták Armint mindenki felkiáltott.
- Rég láttunk testvér! - szóltak többen is. Hogy jobban szemügyre vegyem a helyiséget Armin mellé léptem. Mikor megláttak mindenki felkiáltott. A "Hozott egy lányt" nekem elég is volt, hogy zavarba jöjjek. Mégis mi ez a hely? Armin megfogta a kezem és levezetett egy elég rozoga épp, hogy szét nem eső lépcsőn. Ahogy elhaladtunk a gépek mellett fiúk és lányok egyaránt üdvözöltek minket. Mindenki úgy nézett ki, mintha valami táncversenyre készülne. Sokat láttam már ilyen öltözeteket a filmekben. De az inkább a gettókra volt igaz.
Ahogy végig néztem a gépeken elég komoly játékokat láttam, többek közt a Resident Evel 7-t, a Yakuza 0-t és a kedvencem a Just Dance is a tévén volt.
- Mi ez a hely? - kérdeztem Armint, miközben mindenkin végig rángatott.
- Már előbb is megakartam mutatni, de mindig mást csináltunk. Régen itt játszottam a haverokkal.
- És most miért nem jársz ide?
- Mert itt vagy te. Ez a gépem. - fújt le róla egy csomó port.
- Látom nem nyúlnak a cuccaidhoz.
- Le van kódolva, ami a telefonomra küldi az új jelszót. Szóval, ha még akartak is volna, nem tudnának belépni.
- És miből tartjátok fent a helyet?
- Ez egy játék terem, rengetegen járnak ide.
- És miért a tetőn jöttünk?
- Izgalmasabb volt.
- Ja értem.
- Na, akkor gondolom azt akarod, hogy feltörjük a fiókját.
- Hát, nekem az is elég lenne, ha letiltjuk őket, hogy ne találjanak rám a neten. De ha már mondtad. Hátha találunk valami használhatót ellene.
- Na azért, a letiltás túl könnyű lett volna.
Míg Armin a bejutással bajlódott, én addig elmentem körül nézni. Persze egyenest a Just Dance-hez mentem, ahol komoly versenyek folytak egymás ellen. Neki dőltem a falnak és néztem, hogy játszanak. A legtöbbnek éppen csak meglett az 5 csillag.
- Szia!
- Hello! - ijesztett rám, egy lány. Haja fiúsra volt nyírva, oldalán pár mintával. Forrónaciban és egy oldalt kivágott trikóban volt. Bőrén több tetoválás is volt.
- Lisa vagyok. Te pedig gondolom Armin barátnője vagy.
- Igen. Wia vagyok.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek. Én Armin egy legjobb barátja vagyok.
- Igen? - most picit elkapott a féltékenység. Egy fiú-lány barátságban az egyik fél mindig többet érez a másik iránt.
- Aha. Közeli barátok vagyunk. Szoktál játszani?
- Igen.
- Frankó. Mivel?
- Hát tulajdonképpen mindennel. De főleg ezzel. - mutattam a tévére.
- Király, mennyire tolod jól? Szoktál egyébként is táncolni?
- Hát szerettem volna, de oda általában ilyen toppok kellenek, én meg nem szeretem mutogatni annyira a hasam.
- Itt szoktak versenyek lenni. A legjobb pénzt is kap.
- Tényleg?
- Ja. Rágót?
- Kösz nem. Nevezni kell erre a versenyre?
- Ja, gyere. Adok egy nevezési lapot.
- Oksi.
Visszamentünk a lépcső elé, ahol kevésbé volt zajos a környezet. Elém tolt egy papírt, ahova csak a nevem, a születési dátumomat és szintem kellett írni. Mikor kitöltöttem visszaadtam neki, ő pedig végig futott rajta.
- 252. szinten vagy?
- Igen, de kihagytam egy hónapot.
- Akkor is, te vagy az első szintű. Bár a második se rossz, de te. Nem is kéne játszanod, biztos letarolsz mindenkit.
- Hát az nem biztos. De, hogy zajlik egy ilyen meccs?
- Armin találta ki, szóval ő jobban eltudja mesélni. De a lényeg az, hogy mindenki játszik mindenkivel. Szóval te leszel az egyik fő, neked mindig talpon kell lenned. De kapsz mindig majd egy zeneszám szünetet.
- Oké. Most visszamegyek Arminhoz mire jutott.
- Rendben.
Furcsa a csaj, de nagyon jó fej. Persze azért teszek majd pár utalást Arminnak, hogy milyen kapcsolatban vannak.
Armint hátulról átöleltem ő pedig megcsókolt.
- Na, hogy tetszik a hely?
- Menő, jöhettünk volna hamarább is.
- Mindig te csináltad a programot. Meg aztán szobafogságban is voltál.
- Jó mondjuk igaz. De jutottál valamire?
- Áh, nincs fent semmi olyan kép, ami ciki lenne. Szóval lépj be minden profilodba, aztán tiltom őket. - átadta a helyét, én pedig mindenbe beléptem.
- Láttam neveztél a Just Dance-re.
- Ja, Lisa mondta, hogy van ilyen verseny és hogy te találtad ki.
- És mi a véleményed Lisáról?
- Menő csaj. Bírom a stílusát. Na, kész. - felálltam, hogy átadjam a helyem, de vissza is ültem Armin ölébe, és falnak támaszkodtam.
- Nem mered itt hagyni a fiókjaid? Nem nézek ám bele.
- Ah, nincs benne semmi. Csak Rinnel való beszélgetésemből lehetne bármit is megtudni.
- Mindig nálad van a telefon?
- A bugyimba hordom, ahogy anyu szokta mondani.
- Rezgőn mi?
- Ahj hülye.
- Hogy nehezebb legyen esetleg feltörni, te is mindig új jelszót fogsz kapni.
- Oh, köszi. - csókoltam meg.
- Most miattad félre kattintottam. - vártam pár percet, mire megcsinálta ténylegesen, majd mindenemből kilépett. Hátra dőlt és várt, hogy leszálljak róla. Helyette én átraktam az egyik lábam és szemben ültem vele.
- Erre van ám, egy külön szoba.
- Ti itt miket szoktatok csinálni?
- Ha tudnád. - nevette el magát - Egyébként semmit, vagyis én.
- Miért Lisával mindig csak barátok voltatok? - ezt nem így akartam, de most már kimondtam. Arcán meglepettséget láttam, majd elmosolyodott.
- Lisa nem az esetem, ahogy innen egyik srác sem neki.
- Bocs. Csak mivel mondta, hogy legjobb barátok vagytok meg minden, így azt hittem. - de hülyének érzem magam.
- Nem. De megnézzük a szobákat? - kelt fel. Én a nyakába kapaszkodtam, ő pedig a combom fogta.
- Neeem. Nekem most nincs kedvem hozzá.
- Akkor játszunk.
- Vagy menjünk haza. Írtam anyunak, hogy vacsira otthon leszek.
- Oké. De még beszélek a haverokkal.
- A lépcsőnél megvárlak.
- Sietek.
Elmentem a lépcsőhöz, ahol Lisa már megint egy versenyzőt szerzett. Meg se kérdeztem mikor lesz ez az egész. Ahogy ránéztem a lányra már intett is, hogy menjek oda.
- Sikerült megcsinálnotok?
- Igen. Armin nélkül nem tudom mit csinálnék.
- Néha én is így vagyok vele. - elfordult a szekrényhez és kivett két poharat - Iszol valamit? - végig néztem a hatalmas üveg polcokon, olyan italok is voltak, amiket én még soha nem is láttam.
- Nem. De, hogy értetted az előbbit?
- Mi nagyon jó barátok vagyunk. Már az óvoda óta ismerjük egymást, vagyis 18 éve. Én, mint lánynak elég sok mindent el kellett viselnem. De legtöbbet Alexy segített. De aztán olyan 14 éves lehettem, mikor megláttam Armint játszani egy délután. Olyan jót nevettem rajta. Nem tudom kivel játszhatott, de tiszta ideg volt, amiért mindig meghalt. De nem is ez a lényeg, utána nem Alexyhez jártam, hanem Arminhoz. Sokat játszottunk. És megtetszettek a játékok. Azért apámmal nyitottunk egy játéktermet.
- Ez a tiéd? - néztem újra szét a helységen. Semmi különös nem volt benne. Maga a hely nem volt menő, de a gépek nagyon ott voltak és ez teszi menővé a helyet.
- Ja, 15. szülinapomra kaptam. Armin mindig ide járt. Aztán így 3 hónapja eltűnt. Most meg felbukkant veled.
- 3 hónapja költöztünk ide.
- Előtte hol éltél?
- Los Angelesben.
- Na, ott menő játéktermek vannak.
- Legtöbbje inkább csak szerencsejáték.
- Elmennék oda. Egész nap csak buliznék és játszanék.
- Ismerős, én is ilyen voltam. De történt pár dolog.
- Például?
- Nem fontos. - kicsit elszomorodtam, de hamar visszatért egy kis jókedv az arcomba. Megjött Armin és mehetünk is. Elköszöntünk Lisától, és most az ajtón távoztunk. A nap már lemenőben volt, kicsit bántam, hogy nem a tetőn távoztunk. Milyen szép lehet most a város. Mondjuk nincs annyira lent a nap, de akkor is.
Én kicsit fáradtan sétáltam Armin mellett, ez a fal mászás mára sok volt, de legalább jól indul a hetem. És ha Amber nem kavar be, akkor megint csak nem jövünk el erre a helyre.
Armin haza kísért és egy csókkal elbúcsúztunk. Bementem a házba és leültem egyből vacsizni, csak pár percet késtem.
- Sziasztok!
- Szia! Hol voltatok? - kérdezte apa. Még szerencse, hogy azért leülhettem.
- Elmentünk Arminnal a régi helyére. Nagyon menő. Tele van játékgépekkel meg minden.
- Nagyon örülök, és a dogád, hogy sikerült? - kérdezte anya. Tudja, hogy nem tudom, de csak azért kérdezte meg, hogy apu ne tiltsa meg arra a helyre a mászkálást.
- Tízből nyolcra tudtam a választ.
- Na, ennek nagyon örülök, te is? - mosolygott apura.
- Igen, de legközelebb többet tanulj.
- Persze, csak nagyon hosszú volt a szabály.
- Akkor több időt kell rá szánnod. - igen az én drága apukám, ha valami nem megy, akkor tulajdonképpen dögölj meg felette, hátha sikerül megtanulni.
- Oks. De most megyek. Nagyon fáradt vagyok. Sziasztok! Jó éjt!
- Jó éjt!
Vettem egy gyors zuhanyt és bebújtam az ágyba. Még a gépet se kapcsoltam ma be, semmit nem játszottam. Kész vagyok, holnap már nem fogok ennyire figyelni órán.
Kicseszett jó lett :)
VálaszTörlésKöszi ^_^
Törlés