5. rész - Sok minden történt

A nap keltett, mert elfelejtettem lehúzni a redőnyt. Még csak 6 óra van. Hülye Nap.
Felkeltem és leültem a gép elé, majd eszembe jutott, hogy bannoltak. Végem van, dőltem hátra a székben. Most mit csináljak hat napon keresztül?
Leballagtam a konyhába, megfogtam a müzlis dobozt és asztalhoz ültem. Ha müzlit eszek, akkor mindig csak a dobozból. Megszámoltam a müzli szemeket, majd sorba állítottam őket. Így is ment az idő, de nagyon lassan. Kereken száz szemet ettem meg. Reggelinek nem nevezhető kaja után átöltöztem, egy fehér trikó és rövidnadrág kombinációjába és visszamentem a konyhába.
- Szia! - köszönt anya meglepetten.
- Szia! Mizu?
- Hogy hogy fent vagy?
- Hát, nem húztam le a redőnyt. - ültem le a pultnál lévő bárszékre.
- Ügyes vagy. - folytatta a reggelije elkészítését.
- Mint, mindig...
- Jön Armin?
- Gondolom. - rántottam meg a vállam.
- Nagyon bő beszédű vagy...
- Gondolkodom.
- Nálad ez szokatlan, na de min? - kérdezte kíváncsian, közben tányérra tette a tojásrántottáját.
- Rossal kapcsolatban. Nagyon nem tetszett ez a tegnapi nap.
- Én is megbeszélném vele. És egyébként... Következő randitok hol és mikor lesz?
- Szeretem mikor figyelsz rám... Pénteken lesz, délután és játékterembe megyünk.
- Mikor mondtad?
- Tegnap vacsoránál...
- Nem emlékszem, mindegy. De... Nem tudnátok elnapolni? Mert elmehetnénk valahova kicsit kikapcsolódni
- És mi volna, ha ti elmennétek, én pedig itthon maradnék? - vettetem fel anyának az ötletet, amin kicsit elgondolkodott. - Legalább kettesben tudtok lenni, és én sem nyavalygok... - láttam az arcán, hogy tetszik neki az ötlet.
- Rendben, akkor mindenki randizni megy pénteken. De most még nem péntek van, szóval én dolgozni megyek, te pedig iskolába. - vette fel szomorúan a táskáját, és kilépett az ajtón. - Wia! Itt van Armin. - kiabált még vissza.
- Oké megyek. - felvettem a táskám és kimentem Arminhoz.
- Szia! - csókolt meg, amitől meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy már így fog köszönteni.
- Szia! Korán jöttél. - csuktam be magam mögött az ajtót, és megfogtam a kezét.
- Gondoltam tehetnénk egy kis kitérőt, még ebben a félórában.
- Rendben. - mondtam boldogan.
Iskola előtt elhaladva, elsétáltunk a tengerpartra. Felültünk a korlátra, és a tengert nézve beszélgettünk.
- Milyen volt Los Angeles? - kérdezte merengve Armin, de tudtam, hogy hozzám szól a kérdés. És a múltamra kíváncsi.
- Hát, hangos. De, mint tudjuk, ami Los Angelesben történik az ott is marad...
- Mert mi történt? - vetett rám kíváncsi pillantást.
- Nem fontos, főleg, hogy az a régi énem volt.
- Régi Wia? Ő milyen volt?
- Szerintem te azt nem akarod tudni... - szégyenemben lehajtottam a fejem. Azt senki sem akarja tudni...
- Most már el kell mondanod.
- Na jó... - itt szünetet tartottam. Féltem mit fog gondolni. De ő csak várt. Nézett és várt. - Régen eléggé bulizós voltam. Minden hétvégén részegen estem haza... - Armin döbbenten nézet rám, majd elmosolyodott.
- Ha az osztálynak ezt mondod, akkor szerintem nem lennél velem.
- Kitudja. - nem. Biztos, hogy hozzám se szólt volna. 3 titkom van, abból már egyet tud. Még maradt kettő. Abból egy maradandó a másik pedig nem nagy ügy. És előbb vagy utóbb azokra is fény derül.
- És mikor van a szülinapod? - próbálta Armin terelni szót.
- Április 10. Tiéd? - kérdeztem kedvtelenül.
- Június 7. - mondta boldogan, majd mikor látta, hogy ez engem nem tudott felvidítani, elszomorodott. - Nem kellett volna rá kérdeznem, igaz?
- Nem, vagyis nem az zavar. Csak eszembe jutott valami, de nem lényeges. - mosolyodtam el. - Az régen volt. Most, most van.
- Ilyennek szeretlek látni. - szállt le a korlátról és levett engem is. - De most már indulnunk kell, sajnos...
- Rendben. - felvettem a táskám a földről és elindultunk. Az iskola felé vezető út csendesen telt. Minden hülyeség újra eszembe jutott, 3 évvel ezelőtt sok minden történt, aminek fele se volt jó. Mindig megtaláltam a rossz társaságot, és a vigaszt az itallal... Végül Rin húzott ki mindenből...

***

Iskolába érve, a cuccaim ledobása után Roshoz siettem. De ahogy elnézem Armin pedig Alexyhez indul. Tegnap akkor nem beszéltek. Vajon, ha nekem lenne testvérem én se beszélnék vele?
- Beszélhetnénk? - mondtuk egyszerre Arminnal, majd meglepetten egymásra néztünk.
- I-igen. - mondták idegesen, majd kijöttek a folyosóra. Hagytam Armint hadd beszéljen. Én pedig neki dőltem a szekrénynek és Rosra néztem csalódott tekintettel.
- Nem akartuk. - szólalt meg végül Rosa.
- De megtettétek.
- Mivel nem mondotok nekünk semmit, ezért kénytelenek voltunk követni.
- Miért nem kérdeztek?
- Mert úgy is mindent letagadtok.
- Mert, azt ugye nem mondtam, hogy ebédelni megyünk, vagy, hogy haza kísért.
- Igaz...
- Jól van hagyjuk, oké? Nekem nincs kedvem tovább ezt hallgatni. - bejöttem a terembe, majd kicsivel később a többiek is bejöttek.
- Hallod Wia? - szólt hozzám Castiel.
- Nem süket vagyok. Mi az? - néztem felé.
- Hétvégén nem akarsz eljönni megnézni egy próbánkat?
- Nem?
- Nem unod még a sok játékot?
- Nem, bár most bannoltak...
- Bannoltak? Beszélj már magyarul. - szólt közbe Cas.
- Most tiltottak, így lehet ráérek. Majd meglátom... - nem tuti nem fogok ráérni, otthon fogok ülni és a plafont fogom bámulni, izgalmas lesz, már látom. De tuti nem megyek el Castielék próbájára.
- Rendben, de ha meggondolnád magad szólj. - ezután a telefonját kezdte el nyomkodni.
- Elfogsz menni? - kérdezte tőlem Armin.
- Úgy nézek ki? - mondtam halkan, nehogy meghallja Castiel.
- Nem értem, hogy gondolta, hogy csak így elhív. Főleg, hogy én is itt vagyok.
- Próbálkozni lehet. - rántottam meg a vállam, és hátra dőltem a székkel.
- Igaz... - Armin ezután folytatta a játékát. Persze neki is, előttem kell játszania, én pedig itt ülök és haldoklok. Esküszöm keresek valami más hobbit. Elegem van már, hogy mindig bannolnak. Engem utálnak.
- Nem játszhatnék egy kicsit a te fiókodból? - néztem rá kiskutya szemekkel, de rám se nézett. - Csak egy kicsit. Hallasz?
- Itt vagyok. - szólalt meg végre, de közben még mindig játszott.
- Akkor?
- Nem, mert majd még engem is bannolnak.
- Akkor nem. - felálltam és az ajtó felé indultam. Mikor kiléptem a volna az osztályfőnökkel találtam magam szemben.

Az nem volt elég, hogy halálra ijedtem, de már mosdóba se tudok kimenni.

- Hová indul?

- Mosdóba.

- Eddig nem volt ideje elmenni?

- Nem értem rá.
- Akkor majd óra után ráér.

- Oké... - vissza ballagtam a helyemre. És közben Amberből és barátnőiből hangos nevetés tört ki.

- El ne folyj. - vágta hozzám Amber.

- Oda ne menjek. - ültem le a helyemre. 

- Csak nyugodtan, kikaparom szemed. - ennek hallatán nevetés tört ki belőlem.

- Mit csinálsz? - kérdeztem tőle potyogó könnyekkel. - Hamarább verem ki a fogaid mint, hogy hozzám érnél. - ennek hallatán már az osztályból is kitört a nevetés. Mr. Faraize arcát elnézve, bármelyik pillanatban felrobbanhat.

- Elég legyen! - csapott az asztalra, amitől, az egész osztály összerezzent - Órák után mindketten büntetést kapnak.

- De ő kezdte. - mutatott rám Amber, én pedig döbbent arccal néztem vissza rá. Hát persze... És mindjárt még meg is ússza. 

- Amber, te kezdet az egészet, Wiának lehet nem is kellene büntetésben részesülnie.

- Igen! - helyeselt Armin. Majd a többiek is mellettem érveltek. Végül nekem nem kell bent maradnom órák után. De ez volt az utolsó, amit így megúsztam. 

Az órák legtöbbje, mint mindig unalmasan telt, de végül elérkezett az utolsó óra is a matek. Szeretem a matekot, bár nem vagyok kitűnő, de egy erős négyes szintet mindig hozok. Utolsó előttiként mentem a terembe, mögöttem csak Armin volt. Megtorpantam, mindenki hátul ült. 

- Félnem kéne? - kérdeztem Armintól, aki közben már betolt az ajtón.

- Mindenki utálja a matekot. és a tanárt is. - indult hátra Armin is.

- Akkor ezen az órán egyedül ülök... - raktam le táskám az első padra. 

- Ne csináld már... 

- Én szeretem a matekot. - közben be is csengettek. - Na, gyorsan döntsd el hova ülsz.

- Na jó... - jött vissza, és leült mellém.

- Hidd el jó lesz. 

- Eltudom képzelni. - pár másodperccel csengő után a tanár is belépett. Végignézett az osztályon, majd meglátott engem és elmosolyodott. 

- Te lennél az új diák?

- Igen. Wia Carter. - mondtam mosolyogva, fontos az első benyomás.

- Greg Tonkin. - mutatkozott be a tanár úr is, aki szintén mosolygott. Szerintem örül, hogy valaki végre elől ül, és talán figyelni is fog. - Armin, hogy hogy itt vagy?

- Nem volt más választásom. Ezzel a hülyével kell ülnöm.

- Tudod ki a hülye. - nevettem.

- Mindenesetre, én örülök, hogy itt vagytok. - nézett hátra a többiekre, akik csak beszélgettek, és a telefonjukat nyomkodták. - Akkor kezdjük az új anyagot, a geometriát. 

Mindenki sóhajtozott, és fapofával nyitották ki a füzetüket. Úgy látszik csak én örülök, kedvenc részem, lehet rajzolgatni és szerkeszteni. 

- Minek örülsz ennyire? - kérdezte Armin.

- Ez a kedvenc részem, ha álmomból is felkeltenének akkor is tudnám. 

- Ez már beteg.

- Nem is, szeretek rajzolni.

- Én meg nem értem.

- Akkor jó helyen ülsz. Te fizikából segítesz nekem, én pedig matekból. 

- Oké.

Már jó ideje megy az óra, és már megcsináltunk egy csomó feladatot mikor felnéztem az órára.

- Na, sok van még? - kérdezte tőlem a tanár.

- Hát, van még. - vágtam vissza neki, viccelődve.

- Akkor erre a feladatra van még időd.

- Időm? Vagyis menjek ki a táblához?

- Igen - nyújtotta felém a filcet. 

- Hát oké, de utána vége és pakolunk. - szögeztem le.

- Rendben.

Gyors megcsináltam a számolást, majd berajzoltam az alakzatot és vissza nyújtottam a filcet.

- Ez túl gyors volt, de legalább marad még idő a házira.

- Tanár úr, mi felénk a házit isszák, nem írják. - erre felnevettet az egész osztály, majd mikor látták, hogy a tanár nem szól semmit, elhallgattak. Vártam a reakciót, ami hosszú perceknek tűnt, majd végül megszólalt a tanár is.

- Ez jó volt. Kivételesen nem kaptok most leckét. Menj ülj le.

- Vagyis pakoljunk össze, igaz?

- Igen... - mondta mosolyogva.

Összepakoltunk, kiszedtük a padból a szemetet és az ajtóhoz vonultunk. 

- Na, mehetünk? - kérdezte Peggy a tanártól.

- 15 másodperc.

- Most ez tényleg vissza számol? - sugdolózott a három IQ bajnok. Mintha Ambernek nem mindegy lenne, mikor megy ki, hisz büntetést kapott.

- 3...2...1... Viszlát! - és megszólalt a csengő. - Wia, kérem várjon. - szólított meg a tanár.

- Tessék? - most kicsit félek, hisz nevetett a hülyeségeimen. 

- Kérlek ülj le. - na, most én meghalok. - Láttam, ahogy dolgozol órán, meg a táblánál is elég ügyes voltál.

- Hát azt az egy feladatot lazán meglehetett oldani. Tavaly rengeteget szenvedtem mire sikerült megértetnem velük. De most nem teljesen erről akarok veled beszélni.

- Akkor?

- Lesz egy matek verseny. És arra gondoltam, hogy lehetnél az osztályból az egyik versenyző.

- Igen... - láttam rajta, hogy még akar valamit mondani.

- Csak, hogy minimum két személyes csapat kell. 

- Szóval arra gondol, hogy válasszak magam mellé valakit?

- Igen. Én sajnos nem tudok senkit sem ajánlani. Egyszerűen annyira utálják a matekot, hogy nem akarok senkit sem kényszeríteni. Tavalyi év elég volt.

- És kapok érte valamit?

- Egy ötöst.
- Oké, benne vagyok. Holnap úgy is lesz óránk, addigra ráveszem Armint.
- Pont őt?

- Igen. Jó fizikából. 

- Hát jó. De most menjen.

- Viszlát! - nem is vártam meg, hogy a tanár elköszönjön, már kint is voltam a teremből. Armin a földön ülve várt engem.

- Képzeld! - térdeltem le Arminhoz - Szereztem neked egy ingyen ötöst.

- Mond, hogy nem a versenyre kért meg.

- De. És te leszel a társam.

- Ne már. 

- Csak egy délutánról van szó. És ötöst kapunk érte. 

- De tudod mikor lesz?

- Azt el is felejtettem megkérdezni...

- Pénteken.

- És? Hisz csak este megyünk randizni, nem?

- Látom sehogy sem tudlak lebeszélni erről a versenyről.

- Azaz ötös jól fog jönni.

- Rendben, de most menjünk. Túl sokat voltunk már iskolába ma.

- Az biztos. - indultunk meg az ajtó felé, mikor Amber lépett ki a takarító szobából. Kis kötényke és hajháló volt rajta. Ékszerei nem voltak rajta. És a kis takarító kocsit húzta ki, kezében a seprűvel.

- Jól áll a kezedben. - mondtam nevetve.

- Talán ti is csatlakoznátok? - jött hátulról egy hang. A gonosz Mary banya. Nagyjából a sírból hozhatták vissza.

- Nem köszönjük. De neki miért nincs felkontyozva a haja? Hisz itt-ott kilóg pár tincs. - Ha tekintettel ölni lehetne, valószínűleg nem élnék már. És nem Ambernek köszönhetően, Mary néni úgy nézett rám, mint aki megakar ölni. Első véletlen találkozásunk nem túl szeretet teljes.

- Na, jó Wia. Szerintem most mi menjünk. - rángatott el Armin, mielőtt bármit is mondhatott volna.

- Ez tuti kinyírt volna. - mondtam nevetve, mikor kiértünk az utcára.

- De azért jó volt. Még soha nem láttam ilyen idegesnek.

- Szerintem szeret engem.

- Jah, főleg, hogy gyűlöli az iskolát. Úgy hívták vissza nyugdíjazása után. Ide nem jön takarítani senki.

- Gondoltam, hogy a halálból hozták vissza. 

- De szemét vagy. - nevettük el magunkat. Reggelhez képest, sokkal jobb hangulatom van. Kipihentnek érzem magam, ahhoz képest, hogy 6-kor keltem, és nem aludtam egyik órán sem. Végül megérkeztünk hozzám.

- Nem jössz be? - kérdeztem Armint.

- Ha már megkérdezted. - tudom, hogy anya ma 5-ig dolgozik és apa is csak vacsorára ér haza. Én egyből a konyhába vettem az irányt, valami kaja után nézve. 

- Mit kérsz? De csak olyat mondj, amit nem kell megsütni vagy megfőzni. Várj tudom, együnk hamburgert.

- Oké. De mitől vagy ennyire felpörögve?

- Felpörögve? Én? - egy pillanat alatt kipakoltam mindent, ami jó lehet a hamburgerbe. - Oké. Lehet kicsit, de csak jó kedvem van, és kipihent vagyok. 

- Azt gondoltam, hisz nem aludtál az órán. 

- Igen. Mit kérsz bele?

- Amit te.

- Oké.

Megcsináltam a hamburgert. Mindent beleraktam, amit eltudtam képzelni. Megmelegítettem, hogy megolvadjon a sajt, majd felmentünk a szobámba.

- Játszunk olyat, hogy aki hamarább megeszi lehet egy kérése a másiktól?

- Rendben. - egyezett bele Armin és elkezdtünk enni. Szoros volt az elején a verseny, de végül teli két pofával nyertem. Megvártam míg Armin is végez.

- Nyertem. - jelentettem ki büszkén, bár valami azt súgta hagyott nyerni.

- És mi a kívánságod? 

- Szeretem ezt a játékot. - nevettem el magam. - De akkor... Az lenne a kérésem, vagy kívánságom, hogy... - és megszólalt a telóm. - Anyád! - néztem meg a kijelzőjét, Rin volt. Nem szokott csak úgy felhívni. Jobban megnéztem a kijelzőt videó hívást indított felém, tényleg fontos lehet. - Ezt fel kell vennem.

- Csak nyugodtan.

- Hali! - hangzott a hang a telefonból, kis idő múlva bejött a kép is. Nagyon lassú mostanában a telefonom.

- Szia! Mizu van?

- Képzeld... Na, hova megyek? 

- Uh... Játszani?

- Valami olyasmi.

- Csak nem? - kérdeztem gyanakvóan.

- De, de - bólogatott büszkén Rin. Elgondolkodtam, és Armint néztem, aki azt se tudta miről van szó. De nem akart megszólalni, nem akarta leleplezni magát.

- Megy az Esportra. - mondtam Arminnak. Rin előtt nincs titkom, meg egyébként se titkolom, csak nem jelentettük még be.

- Ki van még ott? - jött a kamerához közelebb barátnőm. 

- Azért mert közelebb jöttél még nem fogod látni.

- Jól van már. - nevette el magát.

- Irigykedem rád, de te is fogsz... - keltem fel és léptem oda Arminhoz. Megcsókoltam, közben a kamerát felénk fordítottam. - Rin, bemutatom Armint, a barátom.

- De aranyosak vagytok. Gamer?

- Tudod, hogy mással nem állok szóba.

- Tudom, de akkor hagylak is, majd este beszélünk.

- Oké. Szia!

- Sziasztok!

Rin a legjobb barátnőm, játékokból ismertük meg egymást. Végül kiderült, hogy 2 óra utazással, a virtuális világon kívül is tudjuk tartani egymással a kapcsolatot. Bulizni jártunk, de arról leszoktunk egy-két dolog miatt, és teljes egészében átadtuk magunkat a gamer életnek. Bulizást lecseréltük a játéktermekre. Amíg el nem költöztünk.

- Játszunk? - dobtam a telefonom az ágyra. 

- Nem bannolva vagy?

- De. De biztos van olyan játékod, amivel én nem játszok. Így ha játszol akkor olyan, mintha én is játszanék. - kapcsoltam be a gépem, majd összekötöttem a tévémmel. - Felavatjuk az új gamer egerem, vagyis te.

- Megtisztelő.

- Neked mindent. - csókoltam meg és a kezébe nyomtam az egeret. Leült a tévé elé én pedig az ölébe ültem és néztem, hogy játszik. 

- Nem játszunk mással? - már vagy ötször meghalt. És egyébként se volt kedvencem a CS:GO, már vagy egy éve nem játszottam vele.

- De, játszhatunk. Asztalon vannak a játékok.

- Uh, ezzel. Te hol tartasz benne? 

- Hát, letöltöttem, de valami baja van és nem működik.

- Megcsináljam? - ajánlotta fel Armin, hogy megcsinálja Zelda nevű játékom. Persze én egyből beleegyeztem és neki is állt. Én játszottam a telefonomon mikor Armin felém fordult. - Tudod mi volt a baja?

- Mond, hogy elcsesztem, igaz?

- Igen. De egyébként egy szép vírust is leszedtél hozzá. - nevetett - De megcsinálom neked, viszont annak ára lesz.

- Aha, persze. Még így se mondtam el én mit kérek.

- Mond. 

- Ígérd meg, hogy örökké velem leszel. - mosoly jelent meg az arcán.

- Nem vagy te véletlen gondolatolvasó?

- Te is ezt akartad?

- Igen, de akkor neki is állok.

- Rendben. - Armin újra letöltötte, majd telepítette a játékot, és elindult. - Tiszta profi vagy! - csókoltam meg.

- Majd tanulsz tőlem.

- Te leszel az én sensei-em!

- A japán vérvonal. - csókolt meg.

- Na, játszunk. - Elkezdtünk játszani, vagyis Armin, én pedig egyfolytában beszéltem. - Üsd le és lopd el a lovat.

- De, azt a lovat nekünk adja.

- Attól még leütheted.

- Te miért akarsz mindenkit megölni? El se kezdtük a játékot, de már gyilkolnál.

- Ez nem igaz.

- Ha te mondod...

- Jó, az igaz, hogy a játék elején kijelentettem, hogy mindenkit fejbe lövök, de ugye nem lehet...

- De azért nem leszel depressziós?

- Haha! Inkább hozok valami kaját.

- Most ettél.

- És? - szaladtam le a konyhába. Chipsen kívül semmi mást nem találtam. Most már vissza kéne térnünk a régi kerékvágásba. Visszamentem a szobámba. Armin ideges tekintettel nyomkodta a billentyűzetem. Ha tönkre teszi, nem csak ő lesz ideges. Mint minden más játékot ezt is gyorsan meguntuk. Ezután már csak beszélgettünk. Leginkább rólam, de Rin és a régi barátaim is szóba kerültek. Armin nagyon kíváncsi, mi minden történt velem. Azt hitte ismer, de nem. Kicsit elhamarkodtuk ezt a kapcsolatot... Persze ez nem azt jelenti, hogy szakítunk, csak kicsit lassítunk. Meg állunk egy pontnál. Annál pontnál, hogy mindketten tudjuk szeretjük egymást és kiegészítjük a másikat...

- Szeretném, ha mindent tudnál rólam.

- Megértem. És elfogadom a döntésed. 

- Köszi... - és újra kínos csend, amit anyu tört meg.

- Sziasztok! - nem szóltunk semmit, mindketten gondolkodtunk. - Talán valami baj van?

- Nincs... Csak beszélgettünk. Hány óra?

- Mindjárt 6. Lassan jön apád. Armin maradsz vacsorára?

- Nem köszönöm. Most már mennem kell.

- Hát, jó.

- Lekísérlek. - ki kísértem Armint, majd elköszöntünk egymástól. Visszamentem anyához.

- Össze vesztetek? -kérdezte komor arckifejezéssel.

- Nem.

- Nekem nem úgy tűnt. Eddig minden elköszönésnél, majd lenyeltétek egymást. Most meg?! Valami baj van?

- Csak meséltem kicsit magamról, oké? Most, pedig hagyj békén. - könnyes szemmel szaladtam fel a szobámba. Ajtót magam mögött becsapva dőltem az ágyra. Majd eszembe jutott, hogy Rin még beszélni akar velem. Párnát fejem aláhúzva felhívtam.

- Szia! - vette fel a telefont barátnőm.

- Szia! - próbáltam jó kedvet szimulálni a kamerának, de nem jött össze. Könnyes szemem hamar lebuktatott.

- Sírsz? 

- Nem... Csak allergia.

- Allergia? És mégis mire? 

- A régi magamra... - törtem ki sírásban.

- Oh... Ő kérdezett rá vagy csak úgy meséltél. - kék hajú barátnőm is elszomorodott.

- Reggel rá kérdezett... De most én meséltem neki. Azt szeretném, ha mindent tudna.

- Azt is?

- Igen. Egyszer úgy is látni fogja. 

- Igaz... - hogy mit is kell látni? Két éve, egy buliból haza fele jövet, egy részeg csávó megtámadott engem és két barátnőm. Mivel elég harcias vagyok, gondoltam, saját védelmünkre állok. Ekkor a csávó oldalamba vágta a kést és az ijedtségtől elrohant. Én ott helyben összeestem és mentőben tértem újra magamhoz. Hogy mi történt volna, ha nem állok ki, azt nem tudom, de már soha nem is fogom megtudni. Azóta jobb oldalamon egy összeforrt sebhely van. Ezért minden ruha alá veszek egy trikót, azt tesin se kell levennem, és nem láthatja senki...

- Egyébként. - kezdet bele Rin a mondandójába. - Mivel jövő hét hétvégén lesz a verseny, és nekem már hétfőn ott kell lennem, ezért arra gondoltam, ha nektek se lenne nagy gond, hogy péntekre és szombatra befogadnátok-e? De tényleg csak akkor, ha nem gond. Mert meg tudnám oldani, csak nem szeretek egyedül lenni. 

- Dehogy, jöhetsz. Csak nekem pénteken egy versenyem és randim lesz.

- Nem szakítottatok? 

- Nem, csak lassítottunk.

- Ja, értem. Az végül is még mindig jobb. - próbált felvidítani Rin, de igaza is van. Még mindig jobb mintha szakítunk.

- Rina gyere enni! - hallatszott a háttérből Rin anyukájának hangja, majd nekem is szólt anya.

- Hát akkor Rina, majd pénteken.

- Igen Wica.

- Ne nevezz így.

- Te kezdted. - nevetett barátnőm.

- Na igaz. Egyébként hányra jön a géped?

- Háromra.

- Akkor anyu majd kimegy eléd. Én pedig matek versenyen fogok ülni.

- Oké, na szia!

- Szia! - letettem a telefont és lementem vacsorázni. Mivel utáltam a zöldséglevest és a rántott húst, vacsora nélkül mentem el fürdeni. Lefekvés előtt küldtem Rosnak egy üzit, és ledőltem aludni.