Mikulás napján

~ Jégre születve ~

Kedves olvasó! 😊 Ez a rész csak egy különkiadás, ami azt jelenti, hogy teljesen eltér a jelenlegi főtörténettől. Remélem azért ez is tetszeni fog! 😉

- Anya fogok kapni a mikulástól valamit? - álltam elé hátra tett kézzel és billegtem, mintha ideges lennék. Hangszínem egy ötéveséhez hasonlított.
- Esik a hó. - jött el az ablakból, de nem válaszolt a kérdésemre.
- Akkor fogok kapni?
- Lehet. - rántotta meg a vállát és itt hagyott.
- Ezt igennek veszem! - kiabáltam utána.

Felmentem a szobámba és felhívtam Armint. Megbeszéltem vele, hogy reggel hozza a szánkót és korán jöjjön. Elmegyünk a közeli kis tónak nevezhető befagyott pocsolyához. Előkerestem a korcsolyámat és apuét is. Csodával határos módon Arminnak akkora lába van, mint apunak, így tudja használni. Bár azt nem tudom, hogy tud-e korcsolyázni, de legfeljebb összetöri magát. Mindent előkészítettem. Még beszéltem Alexvel, mert ő is akart jönni, de megígértem neki, hogy bepótoljuk, de akkor elhívom a csajokat is. Fog még esni a hó, és a téli szünet is jön.
Vettem egy forró fürdőt, kiraktam a csizmám, mert biztos, ami biztos. Bebújtam az ágyba és gyorsan elnyomott az álom.

Másnap reggel korán keltem. És igen kaptam miki csomagot. Miután kiraktam az ablakomba a csoki mikulást, boldogan mentem le a lépcsőn. Befordultam a konyhába, de azzal a lendülettel vissza is fordultam mert csengettek. 

- Szia! - ugrottam Armin nyakába, és egyből el is ugrottam, mert olyan hideg volt, mint egy jégkocka.

- Szia! - húzott vissza, és magához ölelt, majd hosszan megcsókolt.

- Jó, ennyi elég, megfagyok. De megengedem, hogy bebújj a kandallóba.
- Kösz, inkább kihagyom.

- Épp forró csokit akartam csinálni. Te is kérsz?
- Felezünk?
- Felezhetünk.  - Elővettem egy nagyobb bögrét, felforraltam a vizet bele a csokit és addig kevergettem míg teljesen el nem olvadt, végül felöntöttem tejjel és be a mikróba. Elosztottam és boldogan nyújtottam át Arminnak.

- Képzeld megjött a mikulás. - újságoltam Arminnak, mert tudom, hogy ő már nem kap ajándékot.

- Ott lent vagy a szakállas csávóra gondolsz?

- Oh, de izé vagy... A szakállas csávó.

- Fogalmazz normálisabban. - nevetett.

- Majd legközelebb.
- Ez isteni! - kortyolt bele az ő felébe, miután ki nevette magát.

- Sokat gyakoroltam. - dobtam hátra a hajam. 

- Inkább úgy mond, hogy kényszerítve vagy.

- Igazad van, de azért néha meglepő, hogy milyen profi vagyok.
- Khm... Igen. - nevetett.
- Hé! 

- Csak hülyéskedek. 

- Tudom. Amíg megiszod, addig átöltözök.

- Rendben.

Felballagtam a lépcsőn, és lecseréltem a pizsim egy vastag cicanaci, szoknya és a szokásos trikó kombinációjába. Fogtam a kabátom és a sálam, majd lementem Arminhoz.

- Szoknyába?
- Igen. De vastag a harisnya.
- Az egy dolog...
- Te nem értesz ehhez. Nem fogok fázni.
- Ha te mondod.

Felöltöztünk, összeszedtem a korikat és elindultunk. Kilépve megtorpantam, mert nagyon hideg volt, de Armin kilökött a hóba.

- Mondtam, hogy hideg van.

- De, hogy mondtad. Hoztad a szánkót?
- Nem, elfelejtettem.
- Nem is te lennél. - nevettem - Akkor sétálnom kell.
- Egyébként is sétáltál volna.
- Aha, szerinted. 

Jó boka fölé érő hó esett reggelre. Nem sokan takarították le a járdákat, így a havat taposva mentünk kori helyszínre. Egy kerítés mellett elhaladva észrevétlenül összegyúrtam egy hógolyót, majd kicsit lemaradva fejbe dobtam Armint.

- Uh bocsi, nem oda akartam. - nevetve nyújtottam felé a kezem, hogy leporoljam a sapkáját, mikor megfogta karom és arcon nyomott egy marék hóval. - Hé! Te nem oda kaptad... - majd a durcát bevágva mentem tovább. Nem telt el sok idő mikor utánam szaladt. A korcsolyám leejtésével sikerült felvennem egy jó nagy marék havat, amit magam mögé dugtam el.

- Nem akartam...
- Semmi baj. Egy öleléssel elintézheted. - gondolkodás nélkül szorított magához, mikor a nyakába raktam az előbb összegyűjtött havat. Egyből elkezdett kapkodni, én pedig már sírtam a nevetéstől. Mikor sikerült kiszedni az összes havat, megindult ijesztő mosollyal az arcán felém. Nevetve kezdtem szaladni előle, ő pedig utánam, mikor egy rossz léptemmel megcsúsztam és elestem. De még mindig nem bírtam abba hagyni a nevetést. A földön, jobban mondva a hóban ültem és nevettem. 

- Jól vagy? - kérdezte Armin kipirosodott arccal.
- Nem is lehetnék jobban.

- Gyere, nehogy felfázz. - nyújtotta felém két kezét, majd felhúzott a földről. Leporoltam magam és folytattuk az utunkat a helyszínre. 

***

A befagyott pocsolyán több gyerek is szánkózott, vagy épp korcsolyázott. Mi is átcseréltük a cipőnket és a jégre léptünk. Meglepődve tapasztaltam, hogy Armin tud korizni, nem is akárhogy. Kézen fogva róttuk a köröket. Mink voltunk a legidősebbek, a gyerekek szüleitől eltekintve, akik inkább a jégszéléről figyelték gyermeküket, hogy esnek-kelnek a jégen. A zsivaj és kacaj betöltötte az erdő szélet, csodálatos volt a hangulat.

Már kezdett sötétedni és hidegebb lenni, mikor az utolsó család is autóba szállt, majd elmentek. Csend borult a jégre. Az eddigi beszélgetésünk elhalkult. 

- Vigyünk egy kis zenét az estébe. - álltam meg, hogy bekapcsoljak valami szép, lassú zenét. (Zene)

- Neked vannak ilyen zenéid is? 

- Persze, azért néha szeretek elvonatkoztatni az animéktől is. - fogtam meg a kezét, és folytattuk a korizást. De most ritmusra mozogtunk. Már kiskorom óta korizok, apuval minden délután elmentünk. S, mint kiderült a beszélgetésünk közben, Armin se maradt le tőlem, csak, hogy ő egy évvel később kezdte.
Mint egy nagy színpad úgy koriztunk. Néha háttal mentem, csak, hogy Arminnal szemben lehessek. 

Már teljes sötétség borult ránk, a Holdfényében csillogott a hó. Ahhoz képest, hogy egész nap itt voltunk, kicsit se fáztam.

Mikor vége lett a zenének, megálltunk középen és mély csókolózással zártuk le az egészet. Mikor indultunk, hogy lejövünk a jégről, nem olyan távol, pontosabban a jég széléről tapsolás hallatszott. Anyu és apu állt ott.

- Mióta vagytok itt? - vettetem fel a kérdést mikor oda értünk.

- Már régóta. - mosolygott anyu.

- Hogy nem vettük észre? - fordultam Arminhoz

- Jó kérdés.

Leültünk az autó csomagtartójába és levenni készültem a korikat, mikor anyu megkérdezte, nincs-e kedvem apuval is kicsit korizni. Persze egyből rá vágtam az igent. Armin átadta a korcsolyát és apával mentem pár kört. 

Látszott rajta a boldogság, hogy újra együtt vagyunk, mint apa és lánya.

- Hát nem aranyosak? - kérdezte anya Armintól, aki mosolyogva figyelt engem.

- De.

Pár kör után, apu el is fáradt így lejöttünk a jégről, levettük a korit és beültünk az autóba. 

- Ezt egyszer megismételhetnénk, így négyen is. - vettetem fel az ötletet.

- Szerintem is. - egyezett bele anya.

- Rendben. - egyezett bele apa is. Ezután hátra dőltem és Armin vállára hajtottam a fejem. 

Anyának is persze most jut eszébe este 8-kor, hogy boltba kellene menni. Míg bent volt addig én elaludtam Arminnak dőlve. Teljesen elfáradtam. Még azt se vettem észre, hogy mikor értünk haza, nem, hogy azt Armin mikor szállt ki. Végül apa vitt be a szobába, mint régen, mikor elaludtam a tévé előtt. Mikor letett az ágyra felébredtem.

- Hamarább is felébredhettél volna, elég nehéz vagy. - mondta apa mosolyogva.

- Majd legközelebb.

- Meddig voltatok kint? 

- 11-re értünk ki. És azóta.

- Nem rossz, mint régen mi. 

- Igen. 

- Na, jól van. Megyek és ledőlök.

- Rendben.

- Szia! - nyomott puszit a homlokomra.

- Szia!

Apa kiment, én pedig vettem egy meleg zuhanyt és lefeküdtem aludni. Ezt a vasárnapot bármikor megismételném...