Halloween az új városban

~ Csokit vagy csalunk ~

Kedves olvasó! :) Ez a rész csak egy különkiadás, ami azt jelenti, hogy teljesen eltér a jelenlegi főtörténettől. Remélem azért ez is tetszeni fog! :)

Izgatottan keltem fel az ágyból. 9 óra van és Halloween! Remélem itt is szokás házalni. Felöltöztem és leszaladtam a lépcsőn. Hangos lábcsattogással érkeztem a konyhába.

- Szia! - nyomtam puszit anya arcára. És mentem is tovább valami kaját keresni.
- Szia! Mire ez a nagy sietség?
- Halloween van - ahogy ezt kimondtam meg szólalt a telefonom, Armin volt az. - Szia! - vettem fel.
- Szia! Tudod milyen nap van ma?
- Halloween.
- Megyünk?
- Naná!
- Oké, 4-re ott vagyok érted.
- Oksi.
- Szia!
- Szia!

- Hova mentek? - kérdezte anya.
- Kéregetni.
- Jaj, ne már. Pedig már örültem, hogy ez itt nem divat.
- Hehe. Ma ott aludhatok Arminnál?
- Megint?
- Mit megint? - jó múlthéten is ott aludtam, meg azelőtt is, és asszem, úgy egész hónapban.
- Jól van, de ez az utolsó, ebben a hónapban.
- Anya, 31-e van.
- Épp azért - nevetett.
- Jól van, akkor ma ne várjatok haza.
- Oké.

Felmentem a szobámba és a cosplay-eim között keresgéltem, van egy pár. Meg kellett volna kérdeznem Armintól, hogy ő mit vesz fel. Bár nem akarok hozzá öltözni, de akkor is. Na mindegy, úgy is jön, és 4-kor még világos van. Oh, kéne keresnem egy vödröt is.

- Anya!! Gyere gyorsan - kiabáltam neki.
- Mi a baj? - szaladt fel.
- Hol van a tavalyi vödröm?
- Milyen vödröd? - nézett rám értetlenül.
- A halloweeni, milyen más vödör?
- Azt költözésnél kidobtam.
- Micsoda? Tudod mennyit dolgoztam vele?
- Majd csinálsz másikat. - és ezzel kiment.

De jó, most keresnem kell valami használható táskát, és díszítő anyagot. De még a ruhám sincs meg, nemhogy a cukorgyűjtőm. Ez nem az én napom. Ráestem az ágyra és gondolkodni kezdtem. Aztán eszembe jutott a narancssárga lampionom, ha megerősíteném, és feketével felfestenék egy tökformát, már jó is volna. Elő kerestem a régi lampionom. Kimentem a garázsba festékért, drótért és valami erős kartonért. Pluszba még összeszedtem mindent, amiről azt gondoltam, hogy jó lesz és visszamentem a lakásba.

- Mit csinálsz ezzel a sok szeméttel? - jött velem szembe anya a lépcsőn.
- Milyen szemét? Ebből csodát fogok alkotni.
- Hányra jön Armin?
- 4-re. Mert?
- Téged ismerve, az a csoda nem lesz kész, már így is fél 11. Ruhád van?
- Van. - mentem fel, nem törődve a megjegyzéseivel. Becsuktam a szobám ajtaját, majd neki láttam a lampionnak. Már órák óta dolgoztam rajta mikor anya jött fel, hogy kész az ebéd. Még befejeztem a ragasztást, már csak festeni kell, és a fogóját díszíteni. Már 2 múlt, még eszek, meg minden és 3 óra lesz. Nem félve az időtől, mentem le szép nyugodtan enni.

- Na, hogy haladsz? - kérdezte anya kíváncsian.
- Jól, de lassan.
- Ezt ismerem már. Mindig ezt mondtad, és végül mindig elkészültél a jelmezeiddel.
- Azok nem jelmezek, hanem cospley-ek.
- Jól van mindegy.
- Nem mindegy.
- Jól van. Armin mit vesz fel?
- Nem tudom.
- Na, szép. Akkor, hogy akarsz hozzá öltözni?
- Ki mondta, hogy hozzá akarok öltözni?
- Ja igaz, te mindig a merész ruháidról voltál híres.
- Hát persze, nem kispályás vagyok. Minél bonyolultabb, annál inkább meg akarom csinálni.
- Ezt szeretem benned, hogy mindent megoldasz valahogy.
- Azért nem mindent, de igen. Mindig a legjobbat akarom kihozni belőle.
- Na, jól van. Nem tartalak ám fel.
- Oks.

Visszamentem a szobámba és megfestettem a tökre hasonlító lampion szemét és száját. Kiakasztottam száradni, és mivel volt még fél órám, addig elmentem lefürödni. Beültem a kádba és elkezdtem olvasni a könyvem. Nem tudom mióta áztathattam magam, mikor valaki kopogott a fürdőszoba ajtón.

- Wia?
- Mi az? - Anya az.
- Itt van Armin.
- Egy perc és megyek.
- Oké.

Kiszálltam a kádból, megtörölköztem és magam köré csavartam a törölközőt. Bementem a szobámba felvettem egy egyszerű ruhát, és lementem Arminhoz.

- Szia! Kész vagyok.
- Szia! Így jössz?
- Ja, nem. Csak a fürdéssel vagyok kész. Nem tudok ruhát választani.
- Azt hittem. Majd én segítek.

Felmentünk a szobámba. Armin Kalaposnak volt öltözve az Alice csodaországban-ból. Hát még véletlen se tudnék hozzá öltözni. Nekem semmi hasonló ruhám nincs. Én olyat veszek fel, amilyet még az emberek nem láttak.
Turkáltunk a szekrényben. Több ruhát is felvettem, többek közt a Jégvarázs cosplay-em és a szakadt neve nincs ruháimat tavalyról. Végül megtalálta Armin a legelső cosplay-em, egy ördög jelmeznek nevezhető épp, hogy takaró ruhát.

- Uh, ezt vedd fel. - mérte hozzám.
- Ez volt az első cp-m.
- Akkor ez tuti nem megy fel rád.
- Megüsselek?
- De nem?
- Nem, simán feljön rám. Vettem ki a kezéből, és bele bújtam. - Felhúzód? - Armin nagy nehezen felhúzta a cipzárt. Tényleg kicsi volt rám, ezért egy biztosító tűvel összefogtuk hátul, nehogy szétszakadjon rajtam. Bár, csak mellben volt kicsi. Most azért örülök, hogy nagyobb lettem mellben. - Ne milyen?
- Jó, de nem fogsz fázni?
- Ennek vannak kiegészítői is. Abban a dobozban. Mutattam a szekrényem alján heverő hatalmas ládára. - Kivennéd? Én ebben a ruhában nem tudok lehajolni.
- Na nézzük. - emelte ki a ládát. - Jesszus, mi van ebben, ami ilyen rohadt nehéz?
- Minden kisebb kiegészítő és a parókák is.
- Te így tárolod a parókáid?
- Nem, csak még nem volt időm kipakolni
- Már fél éve itt vagy. Mégis mit csinálsz?
- Semmit.
- Ja, és azt soha nem fejezed be, igaz?
- Igen. Na, akkor keressük meg a kiegészítőket. - Oda húztam a székem és nagy nehezen leültem. Az még nem elég, hogy kicsi a ruha, de még kényelmetlen is. - Egy szakadt combharisnyát, egy farok részt és egy vállra való szemes cuccot, ha látod akkor tudni fogod. A paróka pedig fehér és derékig ér.
- Oké, de ha te nem tudsz lehajolni, nem akarod elkezdeni a sminked?
- De, igazad van. - felálltam és a tükörhöz mentem. Beraktam a vörös kontaktlencsém, majd kihúztam a szemem. Közben Armin már megtalálta a combharisnyám egyik felét és a parókát.
- Ez micsoda?
- Mi? - fordultam meg. Egy szegecses bikini felsőt mutatott fel. Elkezdtem nevetni.
- Ezt mégis mihez csináltad?
- Nem tudom már, de azt tudom milyen az alsó része.
- Az hol van? - elkezdett keresgélni a ládában.
- Nincs meg. Szétszakadt mikor felpróbáltam.
- Egy cérna tartotta vagy mi?
- Majdnem. - nevettem, majd folytattam, amit elkezdtem. A homlokomra felfestettem egy harmadik vörös szemet. Közben Armin is megtalált minden kiegészítőt. Felöltöztem, felvettem a parókát és a cipőm. Ebben a cipőben pont olyan magas vagyok, mint Armin. Egyébként 10 centi van köztünk és 1 év. Mikor mindennel kész voltam lementünk.

- Kész is vagytok? - kérdezte anya. Apu is hazaért már, ő csak végig nézett. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki az öltözetem.
- Igen, és akkor megyünk is.
- És... Hányra jössz haza? - kérdezte apa.
- Ma is Arminnál alszok.
- Tényleg? - nézett rám Armin.
- Igen, de menjünk. Sziasztok! - húztam ki Armint az utcára. Nem akarom, hogy apa megtiltsa a mai napot, így se tetszik neki, hogy egész hónapban, minden hétvégén Arminnál voltam. De nem történt semmi, szóval nincs ok az aggodalomra. - Na, merre menjünk?
- Elmegyünk ahhoz a régi öreg házhoz, ahova senki se jár.
- Ha nem jár oda senki, akkor mi miért megyünk el?
- Csak azért nem járnak oda, mert az öregnek kicsit ijesztő a halloweeni dekorációja. Meg vannak ilyen mozgó csapdák és hasonlók.
- Csapdák? Ugye csak viccelsz?
- Ezt mondták, én még nem láttam.
- Ja, és most elviszel engem, hogy ketten haljunk meg.
- Igen. - fogta meg a kezem, és elkezdtünk a ház irányába sétálni, közben az útba eső házakhoz becsengettünk. "Csokit vagy csalunk!" Hangzott minden háznál ugyanez a kis mondóka, és kaptuk utána az édességet.

Pár utcával arrébb találkoztunk Castiellel és Lysanderrel. Castiel farkasnak, Lys pedig királynak volt öltözve. 

- Sziasztok! - köszöntünk egymásnak. A két fiú tetőtől-talpig felmértek, és elkerekedett szemmel néztek rám.

- Mi az? - kérdeztem mosolyogva, mintha nem tudnám, miért néznek így rám.

- Felétek mindenki ilyen ruhát vesz fel? - kérdezte Castiel. Láttam Arminon, hogy nem tetszik neki, hogy így végig néznek, de ő akarta, hogy ezt vegyem fel.

- Nem mindenki, csak nekem vannak ilyen merész ruháim.

- Armin, igazán szerencsés vagy. - fogta meg egy pillanatra a vállát.

- Tudom. - ölelt meg.

- Na de, mi most megyünk.

- Mégis hova? Hisz erre senki se szereti ezt az ünnepet.

- Tudom, de a dombon vagy egyház, oda megyünk.

- Az öreg kaszás házához?

- Mi van? Ez csak egy név igaz? - nézem Arminra.

- Persze, nincs mitől félni.

- Veletek megyünk. - Ajánlotta fel Castiel.

- Nem jöhettek, mert randizni megyünk. - mondtam Castielnek.

- Ilyen helyre?

- Persze. De megyünk is. Sziasztok!

Elsétáltunk egymás mellett, és csend borult az utcára. A gyerekek nevetése elhalkult, ahogy eltávolodtunk a várostól. Most már csak ketten sétáltunk az utcán, lassan közeledve a magányos házhoz. Arminhoz bújtam, elsősorban azért mert, fáztam, másodszor pedig, mert féltem.

- Nem kényszerítelek, ha nem akarsz jönni.

- Hallod, már idáig eljöttem, szerinted visszafordulok?

- Csak azért nem fordulsz vissza, mert egyedül kéne visszamenned. 

- Nem is. Simán visszafordulnék, csak kíváncsi vagyok a házra. Miért pont kaszás háza a neve?

- Mert mikor elsőnek látták, épp kaszált. 

- Ja. Akkor nincs mitől félni,

- Te félsz? - nézett rám mosolyogva.

- Kicsit... Kicsit nagyon.

Megállt és rám nézett. - Ha ennyire félsz, akkor nem kell elmennünk. - félre simította a hajam és megcsókolt.

- De kibírom, mehetünk.

- Nem, inkább haza megyünk megnézni egy filmet.
- Ez már jobban tetszik.

Visszafordultunk. Már majdnem megfagytam, mikor Armin rám terítette a kabátját.

- De akkor te fogsz megfagyni.
- Nem baj.
- De baj. Gyerünk, hogy minél előbb hozzátok érjünk.
- Ne siess. - megállt és felnézett az égre. Én is felnéztem, gyönyörű volt. Egy felhő sem volt az égen.
- Gyere már, meg fogsz fázni.
- Nem fázok, te?
- Én sem...
- Akkor maradhatunk. - leült egy régi padra, én pedig mellé. Ketten néztük a csillagos eget. Örökké valóságnak tűnt ez a pillanat, amíg meg nem szólalt a telefonom. Kivettem a kabátból, mert nekem nincs zsebem azért Arminnak adtam még induláskor. Anya volt az, ki akartam nyomni. De Armin mondta, hogy vegyem fel.
- Szia! Mi az?
- Szia! Apáddal, most beszéltük meg, hogy holnap reggel megyünk vissza Los Angelesbe.
- De miért pont reggel?
- Mert minél előbb túl vagyunk rajta annál jobb, tudod milyen nehéz apádnak, minden évben kimenni a szülei sírjához.
- Jól van, de akkor gyertek értem.
- Rendben. 8-ra ott vagyunk érted.
- Oké. Szia!
- Szia!

- Hova mész reggel?
- Visszaköltözünk.
- Mi? Miért?
Egyből elnevettem magam az arca láttán. - Nem, csak hülyéskedtem. Visszamegyünk, mert holnap Mindenszentek.
- Ja, értem. És hányra jönnek érted?
- 8-ra.
- Oké, akkor menjünk.
- Rendben.

Már nagyon senki nem volt az utcán, 11 körül járt az idő és rohadt hideg van. Lassan elértünk Arminhoz. Bementünk, a szülei már nem voltak fent. Nagyon bírom Viktóriát, Armin anyukáját. Azt mondta lányaként szeret. Rossz lehet ennyi fiúval egy házban, bár nálunk pont fordítva van. De csak ketten vagyunk lányok.
Meg néztünk egy rövidebb filmet, majd Armin oda adta az egyik felsőjét. Lassan már egy egész ruhatárat hozok ide. Alsóneműm is van itt, nadrágom is, póló eddig még nem kellett, mert Armin adott. Holnap korán kell kelnem, Armin mondta felkel velem. Ez volt az eddigi legjobb halloweenem, bár azért a barátaimmal még jobb lett volna...