4. rész - Ebéd

Ébresztő előtt keltem. Felvettem a tegnap vett ruhát és kihúztam a szemem. Most már vissza kell térnem önmagamhoz. Csak ez a költözés megzavarta a reggeleim. Felkötöttem a hajam és lementem, anya még itthon volt. 

- Szia!

- Szia! Hogy hogy már fent vagy?

- Időben lefeküdtem.

- Így kéne mindig csinálnod. Az a sok játék nem tesz jót.

- De bírom.

- Majd egyszer összeesel.

- Dehogy, nem kell egyből ilyenekre gondolni. - kerestem a reggeli csokim a szekrényben, de nem találtam. - Hol vannak a csokijaim?

- Tegnap még volt egy. - jött anya is szekrényhez, hogy megnézze. - Akkor nincs. Majd veszek haza felé. De ez a reggeli csoki evést is be kéne fejezned.

- Persze, meg ne játsszak, meg ne csináljak semmit se.

- Én csak azt mondom, hogy ez hosszú távon nem lesz jó.

- Akkor majd abba hagyom... 

Megszólalt a csengő, én kinéztem az ablakon, anya pedig az ajtó irányába indult. Armin volt az.

- Majd én anya. - rohantam az ajtóhoz, de anya már ajtót nyitott, én ott álltam mögötte.

- Jó reggelt!

- Szia. Te vagy Armin?

- Igen.

- Nem is mondtad, hogy a barátod... - fordult hozzám anya, de meglepődve látta, hogy én már eltűntem. Gyors felrohantam a cuccomért és vissza.

- Oké, mehetünk. Szia anya!

- Sziasztok! 

- Viszlát!

- Miért nem mondtad, hogy eljössz értem?

- Meglepetés volt.

- Jó kis meglepetés volt, mondhatnám... - ezután csendben sétáltunk.

- Haragszol?

- Nem, csak anya mindent túlzásba tud vinni. 

- Nem baj... 

Sétáltunk egy más mellett, mikor én kivettem a zsebemből a kezem, és megfogtam Armin kezét. Rám nézett majd elmosolyodott, és kézen fogva sétáltunk a suli felé.

Iskolához érve, mindenki megbámult minket. Amber és barátnői gúnyos pillantást vettetek rám, majd bementek az épület. Ezt a libát csak egyszer fogom megverni, de akkor nagyon. Mi is követtük a többieket és bementünk az épületbe tesivel kezdtünk. Kerestünk az udvaron egy szabad padot, és leültünk. Épp, hogy leültünk, mikor Ros jött oda hozzánk.

- Sziasztok! Wia tesizel? 

- Szia! Igen, miért?

- Mert Iris beteg és nem akarok egyedül szenvedni.

- Egyedül? Ott van még Viola is és majdnem 20 ember, de te egyedül lennél.

- Igen, de megyünk?

- Hát... - néztem Arminra.

- Menjél csak, majd még beszélünk.

- Oksi. - ragadta meg Ros a kezem és magával hurcolt az öltözőbe.

- Alexy mondott valamit, nem akarod elmesélni?

- Mit kéne elmesélnem?

- Ne add már a hülyét, hát a reggelt.

- Azt, hogy Armin eljött értem?

- Igen. - olyan vékony, örömteli hangon mondta ezt ki, hogy kirázott a hideg. 

- De ez most miért ilyen nagy szám?

- Mert Arminnak még nem volt barátnője, de még lány közelében sem láttam.

- És? Nekem se volt még pasim, elfelejtetted? Pedig már említettem.

- Tényleg? - teljesen ledöbbent ennek hallatán. - Én azt hittem már volt.

- Nem. 

- Válogatós vagy?

- Nem, csak egész nap játszottam és nem foglalkoztam a fiúkkal. 

- De azt mondtad, hogy jártál játéktermekbe. 

- Igen, de miután elvertem mindenkit elmentek, és lehordtak mindennek. 

- Bunkó majmok. De ne félj, Armin nem ilyen. Akármi is lesz, tuti jó barátok lesztek, ha nem több. 

- Ebből több lesz...

- Ha nem, beszélek majd Armin fejével, de nem hiszem, hogy kell. 

*Eközben a fiú öltözőben, Armin szemszögéből*

- Elmentél érte?

- Igen.

- És megfogta a kezed?

- Igen, de hova figyelsz te?

- Csak biztosra megyek. És milyen a ruhája?

- Nagyon jól áll neki...

- Mondtad is neki? - nézett kérdően rám Alexy.

- Elfelejtettem. 

- Majd ebéd közben mondhatod neki.

***

Becsengettek, a tanár hívott minket, mi meg mentünk. Megint mindenki átöltözött, itt mindenki tesizik? Mit kap az, ha valaki nem tornázik? Mindenki beállt torna sorba. Én Kim és Peggy közé álltam, nem vagyok túl kicsi, de így is a sor végén vagyok, távol Armintól, aki harmadik a torna sorban.

- Jó reggelt!

- Jó reggelt! - hangzott kórusban az osztály,

- Ma megint párban fognak dolgozni, keressenek párt maguknak, majd álljanak egy bordásfalhoz. 

Ott álltam egy magam, mikor Castiel jött oda hozzám.

- Leszel a párom?

Válla felett átnéztem és láttam, hogy Armin Rossal állt össze. - Igen. - Oda álltunk az utolsó bordásfalhoz, és vártuk, hogy a tanár kitalálja mit kéne csinálnunk.

- Bizalom tesztelés lesz. - indult el a terem elejéről felénk. És oda vissza mászkált, közben magyarázott. - Itt majd megfigyelhetjük, hogy mennyire bízhatunk az adott személyben, és mennyire vagyunk összhangban vele. Mivel többségük fiú-lány párt alkotják, ezért kezdhetjük egy egyszerű hátra dőléssel a lányok részéről, a fiúk pedig elkapják őket.

Félelemmel dőltem hátra, de Castiel elkapott, ezt így egy párszor megcsináltuk, majd ki kellett hozni egy labdát.

- Dőljenek egymásnak háttal és rakják a hátuk mögé a labdát, és így fel-le álljanak. 

Elkezdtük csinálni, Castiel felvette az én ritmusom és simán ment. Míg mások bénáztak, mi nagyon jó összhangban dolgoztunk, amit a tanár meg is jegyzet.

- Akkor most könnyítsünk az utolsó feladaton. Rakják a homlokukhoz, fogják meg egymás vállát és 10 guggolást csináljanak utána már csak játék lesz.

Beraktuk a labdát, és elkezdtünk lassan leguggolni. Hirtelen elvesztettem az egyensúlyom, de időben letettem a kezem, különben ráestem volna Castielre. 

- Meg vagy? - kérdezte tőlem.

- Igen, Folytathatjuk.

- Rendben. Egyébként... Arminnal együtt vagy?

- Alakulgat...

- Értem...

Nem beszéltünk semmi többet, megcsináltuk a 10 guggolást, majd ott hagytam. Elmentem Roshoz és Arminhoz. 

- Na, jó volt? - kérdezte Ros. 

- Nagyon... 

- Direkt csinálta. - mondta Armin nevetve. 

- Azt gondoltam...

- De azért nincs harag, ugye? 

- Nincs. 

- Rendben! - kiáltott fel a tanár. - Akkor egy páros fogóval fejezzük be az órát. Nézzük ki legyen az... - végig nézett az osztályon, majd rajtam állt meg a szeme. - Kezdje a fogót az új tanulónk.

- Megtisztelő tanár úr! - mindhárman felnevettünk, majd a tanár megfújta a sípját, én meg gyors megfogtam Armint. 

- Milyen aranyosak vagytok együtt. - mondta Alexy Arminnak.

- Csatlakozz hozzánk Alexy. - mondtam nevetve, és sikerült megfognom. - Oké akkor Rosalya lesz a következő. - Alexy megfogta Rost és leváltak rólunk. Mi azután már csak kézen fogva sétálgattunk a terembe, és beszélgettünk.

- Jól áll neked ez a mez. - mondta Armin viccelődve.

- Persze, mert olyan mintha nem lenne rajtam nadrág.

- Mert olyan kicsi vagy.

- Nem is vagyok kicsi...

- Kis picurom. - ölelt meg. Erre mindenki megállt és minket nézett. 

- Folytassátok csak. - legyintettem a többieknek. 

- Ahhoz képest, hogy nem is jártok, teljesen úgy viselkedtek. - vágta hozzám Nataniel, akinek a hangján érződött, hogy elege van belőlünk. Nem tudom mi baja van, de szerintem túl hajszolta magát. - Mi volna, ha megmozdulnátok, és csinálnátok is valamit? 

- Na ide figyeljél, te ne beszéljél így velem. - indultam meg felé, de Armin még mindig a kezem fogta, így visszatartott. - Lehetsz akármilyen nagy ész az iskolában, akkor sem kell így beszélni, oké? - nem mondott semmit se, csak leült a padra.

- Mi van vele? - kérdezte Alexy Rosalyától.

- Szerintem megvan neki. - súgta oda neki.

- Ja, értem.

- Armin fogd vissza a csajod. - szólt oda Castiel.

- Wia, gyere... - Húzott ki a folyosóra.

- Bocs, csak ne szóljon már bele senki, hogy mit csinálunk. Pont ő okoskodik, mikor még ideje sincs a barátaira, ez annyira felidegesít, hogy... mi...

***

*Ros és Armin beszélgetése az órai feladatok közben*

- Szerinted Wia mennyire érzi rosszul magát?

- Csak nézd meg arcát. 

- Castiel nagyon hajt rá, aztán nehogy lecsapja a kezedről. - nevettem.

- Nem fogja, már beszéltem Nataniellel.

- Mert? 

- Wia nem bírja, ha beszólnak neki. De majd meglátod. 

- Erre kíváncsi leszek. Egész más lettél, mióta szerelmes vagy.

- Nem érzem magam másnak, csak boldognak.

- Azt gondoltam...

***

- Alexy gyere gyorsan. 

- Mi az?

- Nézd...

Meglepődtem, de visszacsókoltam.

- Ez tényleg hatásos egy lány elhallgattatására.

- Első randi előtt csók?

- Mért ne? Hisz egész nap beszélünk, ismerlek már, mint a tenyerem. És azt is tudtam, ha Nataniel beszól, akkor kiakadsz.

- Az egész egy színjáték volt?

- Igen. - mondta boldogan.

- Szegény... Én meg, hogy leugattam, bocsánatot kell kérnem tőle. - bementem terembe, mindenki a padon ült. Odamentem Nathoz és leültem mellé.

- Sajnálom...

- Hm? - nézett rám. - Mit?

- Hogy így lekiabáltalak.

- Nincs gond. Armin mondta, hogy kiabálni fogsz.

- Osztály! - jött ki a tanáriból a tanár, szintén kiabálva. - Sorakozz. - Mindenki beállt a helyére. - Egészségükre, mehetnek öltözni.

Tolongva ki mentünk az ajtón. Bent az öltözőben Ros mosolygott rám, mintha tudná mi történt kint, de nem volt az ajtóban, hisz utána egyből bementem.

- Mit mondott Armin?

- Csak megbeszéltük a délutánt. - na jó, ez volt az eddigi legrosszabb kifogásom. 

- Csak ebédelni mentek, azon mit kell megbeszélni?

- Hát... Csak megbeszéltük.

- Ahj. Akkor úgy kérdezem, hogy mit csináltatok?

- Mert láttál valamit? - kérdeztem gyanakvóan.

- Nem... Kellett volna? 

- Nem. - fogtam meg a táskám és kimentem mielőtt még valamit kérdezne. Arminnal egyszerre végeztem, így vele mentem a következő órára. 

- Alexy teljesen kikérdezett.

- Konkrét kérdéseket rakott fel? 

- Nem.

- Ros is kérdezősködött, szerintem láttak minket.

- Akkor mondták volna, nem tudják magukban tartani. - nyitotta ki Armin az ajtót előttem. 

- Igaz, annyira már én is ismerem őket, de mi van, ha összebeszéltek?

- Te mit mondtál nekik? Mit csináltunk kint?

- Megbeszéltük a délutánt.

- Én is ezt mondtam.

- És még össze se beszéltünk, na így kell ezt csinálni. - örvendeztünk.

- Egyébként tuti tudják.

- Jah, szerintem is.

Az órák nagyon lassan teltek és persze rohadt unalmasan. Alexy és Ros folyamatosan minket néztek, csinálunk-e valami szokatlant. De nem, én hintáztam a székkel, Armin pedig játszott. Így telt minden szünetünk.

Az utolsó órának is vége, mehetünk most már ebédelni. Bedobáltam a padba a cuccaim, nem fogom most cipelni, majd holnap haza viszem őket, vagy nem. Elhagytuk az épületet és a közeli étterembe mentünk. Félszemmel láttam, hogy senki nem jön utánunk, végre kettesben lehetek Arminnal. 

Egy elrejtett kis sarokba ültünk, és pizzát rendeltünk. Armin a hülyeségeivel szédített szokás szerint. Az ablaknál ültünk és minden második pillanatban kinéztem, nincs-e itt Ros. De nem volt, már lehet üldözési mániám van.

- Következőnek olyan helyre megyünk, amit nem sokan ismernek.

- Oké, de itt is kettesben vagyunk.

- Aha, két asztallal arrébb. 

Elnéztem a virágok felett és Ros integetett vissza.

- Már csak egy távcső kéne a kezébe.

- Igen. Ezért megyünk olyan a helyre, ahol mi otthon vagyunk és gyorsan elvegyülünk a tömegben. Szóval még ha követnének is, hamar szem elől tévesztenek.

- Csak nincs itt egy játékterem a közelben?

- De. 

- És mikor megyünk?

- Mikor szeretnél? - fogta meg a kezem.

- Mondjuk pénteken? 

- Nekem jó.

- Most nem megyünk? Olyan izé, hogy ezek ketten figyelnek.

- De mehetünk. 

Felálltam és kézen fogva kifelé indultunk. Mikor elhaladtunk Ros és Alexy mellett, Armin fejbe verte Alexyt. 

- Gondolkozz kicsit, öcsikém. 

- Most meg mi bajod van?

- Tudod te jól...

Kimentünk. Armin haza kísért. Nem volt túl jó így az első randi, hogy volt két megfigyelőnk is. De majd pénteken. Armin egy puszival búcsúzott el.

- Szia anya!! - kiabáltam be.

- Szia! Már itthon is vagy?

- Igen. - mondtam szomorúan.

- Na, mi volt? 

- A kedves barátaim, barátaink is ott voltak. 

- Mármint veletek egy asztalnál?

- Nem, két asztallal arrébb, de minket néztek.

- Miért nem küldted el őket? 

- Most küldjem el őket? Nem nekik kéne észre venni hol van a határ?

- De, csak kíváncsiak voltak. Ahogy én is az előbb. Megcsókolt vagy csak puszit adott?

- Anya...

- Pont akkor néztem ki az ablakon. 

- Igen pont akkor. - mentem fel az emeletre. - De csak puszit adott. - és felszaladtam a maradék lépcsőn. Lehúztam a redőnyt, majd ledőltem az ágyra, és aludtam egyet. 

***

- Hogy tudsz ilyenkor aludni? - húzta fel anya a redőnyt.

- Ne, éget a fény... - takartam el a szemem. 

- Gyerünk, kelj fel. Segítened kéne elkészíteni a vacsorát.

- Már megint?

- Igen, jó volna, ha megtanulnál főzni.

- Minek? 

- Hát, ha majd egyszer férjhez mész, ha már én nem leszek. 

- Kimondta, hogy én férjhez megyek?

- 5 évesen azt mondtad, hogy olyan esküvőd lesz, mint hamupipőkének.

- Finanszírozod? - nevettem. - De egyébként már meggondoltam magam. 

- Miért?

- Mert azután a gyerek jön. Most gondolj bele, még egy ilyen gyerek, mint én.

- Nem voltál ám olyan rossz, mint ahogy te gondolod. 

- Nem baj. 

- Akkor gyere, 5 perced van. 

Kiment a szobámból. Nagy nehezen kiestem az ágyból, és lementem. 

- Na, mit kell csinálni?

- Azt a pár tányért mosogasd már elkérlek.

- Azt a párat? Párat? Te megnézted mennyi van ott? 

- Csak nagyok. Na, gyerünk állj neki, annál hamarább túl leszel rajta.

- Édes istenem...

- Mit mondtál?

- Nem fontos...

Elkezdtem mosogatni, szenvedve. Anya mondta, ha szenvedek, akkor is meg kell csinálnom. Már majdnem kész voltam, mikor még oda rakott egy halom edényt. 

- De...

- Gyorsan apád mindjárt jön.

- Nem teríthetnék meg? 

- Nem.

Ezt nem hiszem el, miért pont én? És még, hogy főzni kell, persze... Főzés utáni takarítás, na pont ezért nincs kedvem nekem főzicskélni. Elmosogattam, mire apa haza ért. Épp időben.

- Sziasztok! - jött be az ajtón. - Mi ez a jó illat?

- A kedvenced főztem. - csókolták meg egymást. Anya, most vagy akar valamit, vagy valamit beakar jelenti. Pánik tört rám, remélem nem Armint akarja bejelenti. Csak nem, azt nekem kéne megmondani. Meg még ki se mondtuk, hogy járunk. Uh én se szóltam anyának, hogy pénteken nem leszek. Leültünk vacsorázni. Én csendben voltam, nem szóltam semmit, anyát vártam, hogy megmondja mit akar.

- Tudjátok mire gondoltam?

- Apa, ez már rosszul kezdődik. - csak nevettünk, anyának ez korántsem tetszett.

- Mi volna, ha péntek délután elmennénk valahova és csak szombat este jönnénk haza?

- Csak ti, vagy én is?

- Te is. Családi kirándulás.

- És ha én azt mondom programom van délután?

- Mégis mi? - nézett kérdően apa rám.

- Randim lesz. - nevettem. Ezt mondtam régebben is. De most, hogy így elnézem az arcát szerintem komolyan vette.

- Már megint? - kapta anya a szája elé a kezét.

- Micsoda?

- Ne akadj ki ennyire. 

- Kitekerem a nyakát... 

- Apa! Már nem vagyok kislány. Igenis elmehetek egy sráccal. 

- De, az én kislányom vagy.

- Az is maradok, csak lesz még egy fiú. - apával szoros kapcsolatunk van, apás lány vagyok. De akkor is.

- És ki az illető? 

- Armin. De csak randizgatunk.

- Persze aztán ha valami nem tetszik neki itt hagy. 

- Egész jól elvagyunk, nem hiszem, hogy ilyen megtörténne a jövőben. 

- Majd, ha összeköltöztök.

- Oh, ne szaladjunk ennyire előre... De én ezt nem folytatom tovább. 

Felmentem a szobámba, befejeztem a rajzom. Elmentem megfürödtem és kilenckor ágyba bújtam. Megint ilyen korán fekszem le. De egy hétre bannoltak