Baleset után

Nos, akkor folytassuk Wia múltját.

Sajnos az, hogy haza mehettem csak egy napig tartott. A seb felnyílt és nem tudtuk elállítani a vérzést. De már lassan két hónapja bent vagyok a kórházban. James az eset óta nem is keresett. Rin van bent velem egész nap, ha tehetné itt is aludna. Anyuék hozzák nekem a reggelit, az ebédet és a vacsorát. Az itteni kajának fura íze van, a külsejéről nem is beszélve. Minden napom dög unalmasan telt.
Minden reggel, pontban 6-kor keltettek, hogy kötés csere. Ezutáni kötés csere 4 körül volt. Az utolsó pedig este 10-kor. A napjaimat ez ütemterv szerint kellett beosztanom. De egyébként bármit csinálhattam. A kórház területét is elhagyhattam, ha pontosan megmondtam hova megyek.

1 hónappal ezelőtt
Már 2 hét telt el, hogy megkéseltek. Volt bent a rendőrség is. A tettest 3 év börtönre ítélték. Persze ez engem cseppet sem boldogított.
Viszont már iskola van. Osztálytársaim járnak be hozzám, hogy meséljenek mi minden történik, amíg én nem vagyok ott. De szerencsére nem maradnak sokáig. A sok gyógyszertől olyan fáradt szoktam lenni, hogy volt már olyan is, mikor beszélgetés közben aludtam el. Persze nem azért, mert érdektelen volt beszélgetés, nagyon fáradt vagyok.
Az orvosom is beszokott jönni, hogy megkérdezze a napom.
- Na, jobban vagy? - mindennap ugyanaz a kérdés és ugyanaz a válasz.
- Tegnaphoz képest? Igen, jobban.
- Ennek örülök. Fájdalmad?
- Csak a szokásos.
- Sétáltál már? Kellene kicsit mozognod is.
- Majd jön barátnőm és kimegyünk vásárolni kicsit.
- Rendben. - mosolyogva kiment a szobából. Én bekapcsoltam a tv-t, de gyorsan elaludtam mellette.

***

- Wia! Wia! Gyerünk kelj már fel.
- Mi az? - dörzsöltem meg a szemeim. Rin izgatottan állt ellőttem.
- Képzeld, szomszéd városból jött egy osztály. Tele van helyes pasikkal.
- Aha. - visszafordultam a fal felé, kinek kellenék én ilyen testtel?
- Na, gyerünk öltözz! Megyünk a városba.
- Nincs kedvem. Inkább folytatom a játékot.
- Apró pici részletet kihagytam. Mikor jöttem hozzád, akkor láttam egy srácot a csoport között. PSP-t nyomkodott.
- Hogy nézett ki?
- Fekete haj, a társaihoz képest elég alacsony volt, szeme színét nem láttam. De képzeld kettő volt belőle. Szóval lehet van egy ikertesója, vagy csak a haverja nagyon hasonlított rá. - gondolkozott el.
- Nézz már rám. Még köszönni se köszönne, ha oda mennék hozzá.
- Hát igen, lehet meg kellene fésülködnöd. Meg valami másik ruhát felvenni. Ez a betegeknek való cucc, szerintem se jönne be neki. De nyugi, orvosoljuk. Érted, kórházban vagyunk és orvosoljuk. - egyáltalán nem találtam viccesnek, pedig tudom, hogy csak felvidítani akar. - Nem? Akkor jó...
- Bocs, csak fáradt vagyok.
- Majd a friss levegő segít. Na, de milyen ruháid vannak? - kinyitotta a szekrényt. Volt vagy 3 felsőm, azokhoz pedig egy fekete nadrág.
- Találtál valamit?
- Nem. De akkor. - elővett a táskájából egy kis szatyrot. - Ezt neked vettem. Ma vettem és akkor akartam oda adni, mikor kiengednek, de ez most sürgős eset. Tudom, hogy mindig is ilyet akartál. - elvettem tőle a táskát és kivettem a ruhát. Egy egyenruha volt. Fekete volt az egész ruha, a szoknya alján egy vékony fehér csík futott és a kendője piros volt.
- Van hozzá comb zokni is. Tetszik?
- Tetszik-e? Imádom! Köszönöm. - öleltem meg barátnőm. Már régóta akartam egy ilyet. Az animékben is mindig ilyenekben vannak. De a valóságban valami eszméletlen. Gyorsan belebújtam. Megcsináltam a hajam és kihúztam a szemem. Raktam fel egy kis alapozót, mert elég hulla színem volt. Mivel nincs egész alakos tükör a szobámban, megkértem Rint, hogy csináljon egy képet.

- Na, akkor mehetünk? - vette ki a kezemből a telefonját.
- Igen.
- Pasizásra fel!
- Ne kiabálj, mert valaki meghallja.
- És? Van 2 óra szabad foglalkozásod kötéscseréig. Azt bármivel eltöltheted.
- Igaz. Akkor gyerünk. - kimentünk a folyosóra, ahol megállított a nővér.
- Merre mentek?
- Pasizni. - válaszolt lelkesen Rin.
- Csak szétnézünk kint. Itt leszünk a plázában. - minden városi osztálykirándulás a plázában fejeződik be.
- Rendben, de 4-re érjetek vissza.
- Oké. Itt lesz. - fogta meg a kezem Rin és sietősen kihúzott az ajtón.

- Na, és most hova?
- Ott vannak! - kezdett ugrálni mellettem. - Jaj, nyugodj meg. - mondta nekem, miközben vele ellentétben én teljesen nyugodt voltam. - Követjük őket és mikor szabad órát kapnak, oda megyünk a két ikerhez, vagy baráthoz.
- Melyikek azok? - fürkésztem a csoportot, de nem találtam meg azt a srácot, akit Rin mondott.
- Ott van. Annyira jól néz ki. - felsóhajtott és a szívére tette a kezét. - Neked való. Ő is játszik, te is játszol.
- Gondolom szóba is állna velem, ha látná mit rejt a ruha.
- Hagyd már. Nem a külső számít. De hol van a barátja?
- Ő hogy néz ki?
- Ugyanúgy. Fekete haja van. De gyerünk hátha közelebbről is láthatjuk őket.
- Oké.
A csoport után mentünk. Teljesen természetesek voltunk. Mint két általános iskolás lány, akik a plázába tartanak.

- Akkor az utolsó állomás a lányok kérésére. - álltak meg a pláza előtt. - Van 4 órátok, itt találkozunk. Utána megyünk a vonathoz.

- Juj, itt az idő, gyere. - megvártuk míg a legtöbben elmennek. Én is beakartam menni, de Rin fogta a kezem.
- Mi nem megyünk?
- De-De mindjárt. Figyelj, velük fogunk bemenni az ajtón. Remélem beragadunk.
- Remélem nem. - elindult a két srác. Szinte egymás mellett haladtunk. Aki játszott ránk se nézett, viszont a társa mosolygott. Akkor vettem észre, hogy Rin integet neki. Félénken is integetni kezdtem. Egyszerre értünk az ajtóhoz.
- Lányok. - engedtek előre.
- Köszönjük. - mondtam magabiztosan, mert Rin szinte remegett. A fiúk mögöttünk jöttek és beszélgettek.
- Te mit fogsz venni?
- Kijött az új játék, amit vártam.
- Akkor egyedül leszel, én veszek pár új ruhát.
- Tőlem.

Rinnel egymásra néztünk. Ha külön válnak, akkor nekünk is külön kell. A két fiú, két teljesen ellentétes irányba ment.
- Ha rosszul leszel azonnal ülj le és hívj fel.
- Rendben. De gyerünk, mert szem elől tévesztjük őket.
- Sok sikert. - Rin a ruha vásárló srác után ment, én pedig a játékokhoz indultam. Egyetlen ilyen üzlet volt itt, így könnyű volt rá találni.

Épp a PS játékokat nézte, én mellé álltam és elkezdtem olvasni a játék leírásokat. Szép sorban haladtam játékról játékra míg teljesen mellé nem értem. Nem nézett rám, így azt se vette észre, hogy jobban megnéztem magamnak. Tengerkék szeme volt. Magassága épp, hogy meghaladta az enyémet. Bár én sem vagyok egy hú, de milyen titán. Kezemben tartott játékot visszaraktam, ahogy ő is és ugyanazért a játékért nyúltunk mindketten, összeért a kezünk.
- Bocsi. - nézett rám. Kissé zavarban volt a helyzettől.
- Semmi. - elvettem egy másik játékot és azt nézegettem, de félszemmel láttam, ahogy végig néz.
- Te Japánból jöttél? - kérdezte tőlem. Alig bírtam visszatartani a nevetést.
- Nem. Csak szeretem a Japán dolgokat és a játékokat.
- Én is. Milyen animéket nézel?
- Öhm... Hát most fejeztem be a Dramatical Murdert és elkezdtem a No game No life-ot. De sok mindent láttam már.
- Ezt a kettőt én is láttam már.
- Ti honnan jöttetek? - váltottam teljesen eltérő témára.
- Los Angelesből. Egyébként Armin vagyok. - mutatkozott be. Nekem is be kellene, de Los Angeles nem itt van. Ha neten rám is keres egyből meglátja a kórházi selfieimet. Azt pedig nagyon nem akarom.
- A nevem legyen egyelőre titok, ha nem gond. - olyan kedvesen mosolyogtam, ahogy csak tudtam. Nem akarom, hogy haragudjon rám.
- Oh... Oké.
- Wia! Wia! - üvöltötte végig Rin a boltot, mikor meglátott hozzám szaladt... - Oh, szia!
- Szia!
- Wia megszereztem a számát. - ugrott a nyakamba. De én az oldalamhoz kaptam. - Uh, bocsi. Nagyon fáj?
- Jól vagyok. - emeltem fel a kezem, és próbáltam felegyenesedni. - Rin, ő itt Armin. Armin ő a barátnőm Rin. - Viszont mi most megyünk. - alig kaptam levegőt, úgy beszúrt az oldalam. Elköszöntünk Armintól, aki értetlenül nézett rám.
Nehezen visszaértünk a kórházba, ahol egyből bedőltem az ágyba. A nővér megnézte a sebet. Felszakadt egy-két varrat, de gyorsan korrigálta a helyzetet. Adott egy kevés fájdalomcsillapítót és kiment, de közölte, hogy nagyjából 10 perc és itt van, csak van egy sürgős esete.
- Nézd meg itt a száma. - mutatott Rin egy kis papírt.

- Rin te ezt megnézted miután oda adta?
- Nem. Olyan boldog voltam, hogy egyből hozzád rohantam.
- Akkor kérlek olvasd el. - elolvasta fecnit és elszomorodott.

- De... Ezt, hogy érti?

- Hát szerintem úgy, hogy nem a lányokat. Szóval érted.

- Oh, ez nagy szívás. De akkor mesélj. Elkérted a számát?

- Dehogy! Ne butáskodj már. Még a nevemet se akartam, hogy megtudja. Csak aztán jött az idióta barátnőm és végig ordította a nevem az üzleten.

- Jól van na. Teljesen lázba voltam, hogy egy pasi oda adta a számát.

- És közben nem is a száma volt. De akkor most ez azt jelenti, hogy tesók?

- Ikrek. Mondta, hogy van egy ikertesója.

- Ah, értem.

- Látod én ezt is tudom. Te meg csak a nevét tudod.

- Nem is.

- Akkor mesélj már!

- Los Angelesből jöttek.

- Igen, ezt én is tudom. Ő róla beszélj. Mit szeret csinálni mondjuk. 

- Gamer és animés. Elsőnek azt hitte, hogy Japánból jöttem.

- Ne már. Tényleg? - nevette el magát.

- Igen. Az egyenruha lehet kicsit megzavarta.

- De kis cuki. De ennyi?

- Összeért a kezünk. 

- Hajjaj. Ebből házasság lesz.

- Igen. Valószínűleg, soha többé nem látom újra.

- Az már mellékes. - közben bejött Angela az ápolóm.

- Na, akkor kezdhetjük? - tartotta ujjai között a géz lapokat és tekercset. - Te mész vagy maradsz? - kérdezte Rintől.

- Megyek. Sok leckét kaptunk. Majd holnap jövök. Szia! - ölelt meg. - Viszlát!

- Szerencsés vagy, hogy ilyen barátnőd van.

- Tudom. - mosolyogtam magam elé. Néha eszembe jut, mi lenne, ha Rin nem lenne.

- És egyébként, hogy sikerült a pasizás?

- Oh, hát... Sehogy.

- Na, miért?

- Nem tudom... Mikor rám néznek, mindig azt hiszem, hogy tudják milyen vagyok. Pedig tudom, hogy nem. De... Ahj, nem tudom, mikor fogok megbékélni azzal a tudattal, hogy ilyen lettem.

- Ugyan. Aki szeretni fog, az magadért fog szeretni.

- Tudom. De akkor is, nehéz elfogadnom a helyzetet. Arról nem is beszélve, hogy úgysem látom többet. 

- Kitudja. Majd bejelöl valamelyik közösségi portálon, ahogy a férjem is tette.

- Tényleg. Elmeséled, hogy hogyan is találkoztatok?

- Igen, most rá érek. Csak befejezlek még.

- Rendben. - gyorsan befejezte a derekam körbe kötözését. Most, hogy elengedte pár öltés, megint az egész derekamat kell körbe bugyolálni. Múltkor is ez volt, csak akkor az ajtókilincsnek mentem neki. Mikor végzet a kötözéssel leült mellém, és mesélni kezdett.

- Már lassan 10 éve, hogy házasok vagyunk. Egy bulin találkoztunk. Engem is a barátaim vittek, ahogy őt is. Pár héttel később egy bárban futottunk össze. De nem is egymás mellett laktunk, úgy értve, hogy nem a szomszéd városban lakott. Jóval messzebb, csak átjárt ide. Mindig azt mondta, hogy olyan érzése volt mintha keresne valamit vagy valakit.

- De aranyos.

- Igen. Engem akkorra már teljesen elbűvölt a mosolya, a mandula szemei. Egyszerűen imádom. - csak mosolyogni tudtam. Szeretem hallgatni az ilyen reménytelennek tűnő szerelmeket. Ilyenkor mondják, hogy ha az élet egymásnak teremtett, fog lehetőségeket adni. Még mesélt pár randijukról és a lánykérést is elmesélte. Az esküvőre nem maradt idő, mert hívták. 

Újra magamra maradtam, még pár óra és jönnek anyuék. Általában vacsora előtt és hoznak nekem kaját is.

Az hátra lévő időt tévézéssel ütöttem el, meg járkáltam kicsit a folyosón, hogy lássa az orvosom, mozgok is valamennyit.

Anyuék pizzát hoztak vacsorára. Evés közben elmeséltem a napot, persze a fiúzás részt kihagyva. Még szerencse, hogy itt volt a ruha, így tudtam, mondani, hogy Rinnel vásárolni voltunk. Apunak nem tetszett ruha, ő nem támogat ebben az animés őrületemben. Viszont anya aranyosnak találtak. 

Utolsó kötéscserénél, az orvosom is bejött, hogy szemügyre vegye.

- Szokott fájni? - elkezdte nyomkodni.

- Csak enyhe fájdalom.

- Jól van. Akarsz még maradni?

- Hát azt nézve, hogy a Valentin-napot lekéstem már. Így nem.

- Azt hittem azt mondod, hogy igen. Jól van, akkor már most is haza mehetsz. De holnap reggel egyből mehetsz.

- Jó lesz a most.

- Rendben. Akkor megírom a papírokat. - örömmel néztem anyáékra, hogy végre 2 hónap bent lét után haza engedtek. Ezentúl egy búrában fogok élni, míg teljesen össze nem forr. De én ide biztos nem jövök vissza.

A papírokra egy órát kellett várnunk. Ez idő alatt átöltöztem, összepakoltam és vártunk.

Mikor megkaptam a papírokat, egyből a lifthez szaladtam, hogy nehogy meggondolja magát az orvos.

Az autóban, felhívtam Rint, hogy közöljem vele a hírt. Biztos fog nekem örülni, hogy 11-kor zaklatom.

- Szia! - szólt bele fáradt hangon.

- Képzeld, épp autóban ülök.

- Elraboltak?

- Nem. Haza engedtek.

- Oh, végre! Akkor hétvégén buli?

- Mostanában biztos nem. De le kell tennem haza értünk. Végre alhatok az ágyamban.

- Oksi. Jó pihenést! Szia!

- Szia!

Mikor bementem, hirtelen nem ismertem meg a lakást. Olyan rég láttam, hogy mondhatni minden új volt. Elmentem a szobámba, minden úgy volt ahogy hagytam. Elmentem fürdeni, kis időre le kell mondanom az órákig tartó kádban fürdésemről. Nagyon szeretem áztatni magam, de nem nagyon áztathatom fel a sebem. Így csak a gyors zuhany marad.

Lefürödtem és a szokásos bugyi trikó kombóban bebújtam az ágyba. Sokáig gondolkodtam azon, amelyet Angela mondott. Vajon találkozok még Arminnal valaha?