18. Rész - Csak egy iskolai nap

Jó, elég volt a pihenőből, folytassuk a történetet. :D
Sajnálom, hogy a vége összecsapott lett, de nagyon siettem, mivel vihar van és elment közben a net is, aztán az áram, de végül visszajött. A helyesírást ne nézzétek, mert csak gyorsban néztem át. De javítani fogok mindent. ^_^

Armin reggel a régi szokásához híven jött, pedig nem is beszéltük meg. De nem baj, legalább nem kell egyedül mennem. Még rengeteg időm volt, így pizsiben leszaladtam és beengedtem.

- Szia! Jobban vagy? - végig simította kezem és megcsókolt.
- Fogjuk rá. - vontam vállat.
- De nézd a jó oldalát, nem kell amiatt izgulnod, hogy milyen ruhába jössz.
- Az iskolába még van rajtunk kívül pár osztály, de nem baj.
- Sziasztok! - jött le anya.
- Jó reggelt!
- Valami baj van? - megállt egy pillanatra a lépcsőnél.
- Nem, nincs. Gyere menjünk. - anya aggódóan nézett rám. De nem akart faggatni.
- Te nem mondtad el, mi volt tegnap? - kérdezte miközben a lépcsőn haladtunk a szobám felé.
- Nem. Azt sem tudom, mikor értek haza. Már 9-kor elmentem aludni. - felmentünk a szobámba. Csendben ültem és Armin is csendben volt. Annyira nincs kedvem iskolába menni, ezek után.
- Biztos minden rendben? - zavarta meg a csendet és aggódóan nézett rám. - Mert, ha bármi van mond el.
- De tényleg nincs semmi bajom. - elindultam a szekrényhez, hogy valamit keressek. Kidobtam egy fekete cicanacit, egy szürke trikót és egy piros kockás hosszú inget.
- Meleg van kint.
- Nem baj. Ez így jó, mindent takar.
- Miért nem mondod el, ha valami bánt? - jött oda hozzám és átölelt hátulról. Sírás határán voltam, de tartottam magam.
- Mert te mit csinálnál a helyemben?
- Próbáld elfogadni magad. Hisz megmondtuk. Nincs semmi bajunk azzal, hogy van egy heged. Azt hittem múltkor túlléptél ezen a takargatós dolgon.
- Vannak ilyen fellángolásaim, aztán visszaesek oda, ahol voltam.
- Akkor legyen a mai nap is egy ilyen. Majd én választok neked ruhát. Azt a kockás inget pedig hagyd meg máskorra egy bugyival.
- Legyen... Legalább neked legyen jó napod. - álltam arrébb a szekrénytől és hagytam, hadd turkáljon.
- Ez nem az én pólóm? - vett ki egy fekete alapon game over feliratú pólót.
- Nem. Nekem is van. - vettem ki a kezéből és visszaraktam a szekrénybe. De ő újra elővette.
- Pedig ez tuti az enyém. Mikor csórtad el?

- Már nem emlékszem. - nevettem el magam. - De most már az enyém maradhat? - öleltem meg és kölyökkutya szemekkel néztem rá.

- Legalább lesz itt egy felsőm. Na, de akkor. Ezt megnézném rajtad. - kivett egy világos kék egyberuhát. A derekán és hátul kivágott volt.

- Biztos nem. - mondtam határozottan.

- De akkor minek vannak ilyen ruháid?

- Mert hátha egyszer felveszem.

- Na, akkor itt az idő, legalább próbáld fel. - nyújtotta felé.

- Csak felpróbálom. - vettem el tőle és gyors belebújtam. Utoljára a próbafülkében láttam magamon. Mindig abban reménykedem reggelenként, hogy mikor felébredek a hegek eltűnnek, de eddig még nem volt szerencsém.

- Nem is látszik.

- De ha ezt csinálom... - húztam lejjebb a ruhát, de annyira nem bírtam, hogy kilátszódjon a heg.

- Látod, ez lesz. El van döntve.

- De nincs hozzá cipőm. Szóval marad a mindent takaró választásom.

- Nekem van egy masnis szandim.

- Te mióta vagy itt?! - kapta. az ajtóhoz a tekintetem. Anya a falnak támaszkodva figyelt engem és elkezdett nevetni.

- Emlékszem, mikor kicsi voltál és a ruháim próbálgattad. Akkor is ilyen meglepettséggel néztél rám. - emlékszem erre. Mit össze nem ugráltam a tükör előtt anyát játszva a ruháiban.

- Az már régen volt.

- Egy hónap és tíz éve lesz. Látod milyen öreg vagy?

- Én vagyok öreg? Nem inkább te? 

- Lehet. Egyébként tényleg jó ez a ruha. Jó végre látni ilyen kivágott ruhákban is. - indult meg kifelé. - Megkeresem azt a cipőt. - ment ki.

- Most komolyan anyud ruháit felvetted?

- Aha. Nem is egyszer.

- Itt van. - jött vissza anya, és oda adta a cipőt. - Én megyek most már dolgozni.

- Oké! Szia!
- Sziasztok!
- Viszlát.
Még fordultam egyet a tükör előtt, majd felvettem a mosolygós arcom. Akkor a mai nap, legyen megint nem érdekel a külsőm nap.
- Na, de akkor indulás enni.
- De gyorsan megváltoztál.
- Nem te mondtad, hogy ne érdekeljen a sebhely?
- Ja. Akkor jó.
- Jó ám.

Lementünk enni, vagyis csak én ettem, Armin már reggelizett. Reggelizésem közben azon vitatkozott velem, hogy hogy tudok egyik percről a másikra hangulatot váltani. Én csak annyit mondtam rá, hogy lány vagyok.
Elpakoltam és elindultunk a suliba. Bent mintha mi sem történt volna ugyanúgy nem foglalkoztak velünk mikor beléptünk. Kivéve Castielt, ő végig nézett. Nem foglalkoztam vele. Viszont Armin most nem hagyta szó nélkül.
- Jó volna mi, ha a te ágyadban aludna? - erre oda kaptam a fejem. Szúrós tekintettel néztem rá.
- Lehet jobban járna velem. - most ezekbe meg mi ütött? Jó mondjuk elhiszem, hogy Armin be sokalt Castieltől, de akkor is.
- Mégis engem választott.
- Aztán nehogy idővel hozzám rohanjon.
- Hagyjátok már abba. Mégis mi ütött belétek?
- Tudod milyen idegesítő, hogy állandóan végig nézed a csajom? - indult meg Armin Castiel felé.
- Szerinted jó ötlet őket hagyni, hogy összeverekedjenek? - lépett hozzám Ros.
- Nem tudom. Lehet nem kéne. - kézéjük álltam és vártam. - Na, mi van? Senki nem üt?
- Dehogynem! Lökött félre Castiel.
- Neee! - léptem vissza.

***

Armin
- Normális vagy ember? - lökött minket félre Ros és még engem sem engedett Wiához, aki a földön feküdt.
- Nehogy már pont engem ne engedj a közelébe. - próbáltam valahogy Wia közelébe kerülni, de Rosalya úgy nézett rám, mintha meg akarna ölni.
- Látod milyen barmok vagytok. Szerencsétlen lány...
- Mi történt? - lépett be az iskolaorvos, akit Nataniel hívott.
- Kérem valaki hozza a rendelőbe, hogy megtudjam vizsgálni. - felkaptam és az orvos után vittem, bent pedig letettem az ágyra. - A barátja?
- Igen.
- Akkor kérem segítsen. Emelje fel a lábát, hogy észhez térjen, addig én vérnyomást mérek. - azt tettem, amit mondott. Pár perc elteltével kinyitotta a szemét.

Wia
Mi történt? - néztem körül. - Hol vagyunk? Miért tartod a lábam - erre leeresztette. - és ki maga?
- Látom észnél vagy. - mosolygott rám a fehér ruhába öltözött nő. - Én az iskolaorvos vagyok. Szerencsére eddig nem kellett találkoznunk.
- Mi is történt? - néztem Arminra, de leintette a nő.
- Mire emlékszel?
- Armin és Castiel közé álltam. Majd Castiel félre lökött, hogy megüsse Armint, de én visszaléptem. Ennyi.
- Jól van a fejeddel nincs baj. Viszont a szád szépen felrepedt.
- Tényleg? - tapintottam végig a szám, mikor elvettem a kezem az is véres volt. - Mától vámpír leszel és a véremen fogsz élni. - nevettem Arminra. Elmosolyogta magát látva, hogy jól vagyok.
- Gyorsan begyógyul. Addig is kend rá ezt. - adott a kezembe egy kis fehér tubust. - Ezt használva pár nap és rendbe jön. De szólok, hogy iszonyú íze van. - ezt halván biztos nem fogom használni.
- Ha jobban vagy, akkor visszamehettek a többiekhez. Addig is írok egy felmentést testnevelésre, addig kend be szád.
- Rendben. - felültem és Arminnak nyújtottam a krémet, hogy kenje be.
- Miért pont én?
- Mert én nem látom és a tükör messze van.
- Tényleg nincs már semmi bajod. Esetleg lustább lettél, mint voltál.
- Héé! Vigyázz, mit mondasz. - bekente a szám. De olyan büdös volt, hogy alig kaptam tőle levegőt, és még csípett is.
- Na, ezzel a szádon ne gyere a közelembe.
- Menj már. - szálltam le az ágyról. A nő megírta a felmentésem és annak reményében, hogy majd elolvasom az aláírását, hogy megtudjam a nevét gyorsan lemondtam, miután megláttam. Olvashatatlan volt. Mintha hullámok lennének pár ponttal. Elköszöntünk tőle és visszamentünk a terembe.

- Jól vagy? - vettek körbe a többiek.
- Aha.
- Mi az a szádon? - tényleg meg is feledkeztem róla.
- Semmi. - töröltem le a krémet és tubust a kukába dobtam. - Csak kicsit felrepedt a szám.
- De azt nem kéne használnod? - kérdezte Viola.
- Majd idővel rendbe jön. De nem szeretek a központban lenni, szóval...

- Oh, persze. De akkor jól vagy? - kérdezett rá Ros.

- Igen. - mosolyogtam rá és újra megéreztem a számban a vér ízét. Mit sem törődve vele leültem a helyemre. Kotortam a táskámból egy zsepit és a számra szorítottam.

- Ha meglátom Castielt megölöm. - ült le mellém Armin.

- Hagyd azt a hülyét.

- De látod mit csinált?!

- Most mondjam azt, hogy te a hibád volt? - bújtam hozzá. - Hagyjuk ezt a témát.

- Jó. - simogatta meg a hajam, majd megcsókolt.

- Azta kurva! Baszki!

- Ja, igen. Még érződik a krém. - nevettem fel.

- És direkt hozzám bújsz, hogy megcsókoljalak. Valld be, hogy direkt csináltad.

- Nem, most nem.

- Hát persze.

- Ha direkt csináltam volna az ilyen. - megfogtam a pólóját és megcsókoltam. Próbált szabadulni, de nem tudott. Kis idő múlva elengedtem és nem győzte törölgetni a száját, én pedig sírtam a nevetéstől, közben pedig a számat fájlaltam.

- Hagyd már abba.

- Mit? Hisz te nevetsz. - ez igaz volt. Elfordultam tőle, hátha abba hagyom, de nem bírtam kiverni a fejemből azt az arcot, amit vágott.

- Látom jól elszórakoztok. - jött hozzám Kim.

- Hol voltál?

- Elaludtam. De mi történt a száddal, tiszta vér.

- Oh, basszus már.

- Csak nem behúzott valaki? - viccelődött.

- De. Castiel benyomott egyet.

- Mi?! - teljesen ledöbbent. Vicces volt így látni a többieket. A szünet kis részében elmeséltem neki, hogy mi történt. Megjegyezte, hogy nem kellett volna őket szétszedni, akkor nem történik ez meg. De akkor kitudja mi történt volna. Így legalább lezártuk ezt a dolgot gyorsan. Becsengetéskor mindenki bejött köztük Castiel is. Aggódóan nézett rám, de nem kért bocsánatot. Lisanderrel kezdett el beszélgetni.

Pár perc múlva, Mr. Faraize is megérkezett.

- Jó reggelt! - köszönt. Mi is köszöntünk. Bár ebben a reggelben nincs nagyon semmi jó. Idegesen nézett ránk, utána rám. Majd elkezdte.

- Amit Amber tett, az személyjogi sértésnek felel meg. Az, hogy valakinek egy ilyen titkát, mert az volt, csak így az ő tudta nélkül az osztálynak elmondja... - próbálta megfogalmazni, hogy miként is fejezze ki magát. - Nem is tudom mit mondjak. Ha hallotta is, akkor sem volt jogában, hogy elmondja. Ennek persze meglett a következménye is, ahogy az e ügyben résztvevő barátnőinek is, persze ők kisebb büntetést kaptak. Ami pedig Ambert illeti, ezt az évfolyamot egyelőre nem folytathatja velünk. Személyjogi sértés miatt a tanulmányait ez évben otthon kell megcsinálnia. Az utolsó évet, pedig már újra velünk folytathatja. Ha pedig jövőre is lesz hasonló konfliktusa, megrovásban és áthelyezésben részesül. Ezzel a témával ennyit akartam csak mondani. - itt szünetet tartott, majd hangnemet változtatott és folytatta a következő témával.

- Akkor térjünk rá az osztálykirándulásra. Három napos lesz és sátorozni fogunk. - volt, aki örült, de páran már most kijelentették, hogy nem jönnek. Persze én ezt kicsit sem bántam. Amber barátnői nem fognak hiányozni, ha nem lesznek ott. - Négy személyes sátrakat biztosít a lányoknak az iskola, míg a fiúknak kétszemélyest. Így csak hálózsákot és a szokásos napi dolgaitokat kell hozni. - összenéztem a lányokkal. Mind egyre gondoltunk. Iris, Viola, Ros és én egy sátorban fogunk lenni. Így biztos nem kell senki olyannal osztoznom, akit utálok. Elkezdtem tervezgetni, hogy mit viszek. - Hosszú gyaloglás után van egy kisebb tábor, aminek használhatjuk a fürdőszoba részét. - folytatta.
- A lakórészét miért nem használhatjuk? - vettette fel a kérdést Melody.
- Mert, kevesen vagyunk és nagyon drága lenne. De mindenki örüljön, hogy legalább a fürdőt használhatjuk. Meg hát... Jön Boris is, ezért is fogunk táborozni. - a káromkodás minden fajtája elhangzott és nagyon senkinek nem volt kedve menni. - De kirándulni és pihenni megyünk. Nem lesz szó túrázásról. - szögezte le. Hát így már nem is tudom van-e kedvem menni.
Még elmondott pár dolgot és ki is csengettek. Következő óránk rajz lesz.

- Te jössz? - kérdezte Armin miközben kimentünk a teremből.
- Szerintem igen. Te?
- Hát nem tudom... Természet csak a játékokban élvezhető. Itt tele van szúnyogokkal és este hideg is van, a kaja megszerzéséről nem is beszélve. - nevetni kezdtem.
- Hallod, nem a Forest-ben vagyunk.
- Ugyanaz.
- Hát persze. Azt leszámítva, hogy este is dög meleg van és nem neked kell levadászni a kaját.
- Ha velem alszol, akkor megyek.
- Persze, Alexyt meg rakjam a lányok közé.
- Úgy is az.
- Te nagyon szemét vagy. - felmentünk az emeletre, megvártuk míg az előző osztály összepakol és kijön, majd bementünk.
- Na, de akkor most velem alszol?
- Nem hiszem, hogy megengedik. - leraktam a táskám és felültem a padra.
- Jaj, ne csináld már. Ne legyél ilyen nyuszi. - ült le velem szembe és csipkedni kezdte a lábam.
- Na csináld már. - védekezően a lábam elé tettem a kezem, de ő megfogta.
- Szóval?
- Jó legyen. De ha miattad bajba kerülök...
- Azért mert együtt alszunk, meg esetleg mást is csinálunk az alváson kívül?
- Nem biztos, mert lehet meglesz.
- Mi? - nézett rám értetlenül.
- Na szerinted, mi jön meg minden hónapban?
- Jaa. Akkor nem alszol velem.
- Na, szép. Akkor már nem vagyok jó?
- Nem, mert agresszív szoktál lenni. Még a végén megölsz álmomba.
- Nem is.
- De. Múltkor is kérdeztem valamit, te pedig annyival válaszoltál, hogy hagyjalak már élni. - próbálta utánozni a hangom, de közel sem hasonlított. Viszont az arckifejezés tökéletes volt.
- Jó tényleg lehet egy picit ingerlékeny szoktam lenni.
- Picit?! Szabályosan félek tőled.
- Ha tudnád milyen érzés megértenéd.
- Jól van, megértem. Nehogy nekem megharagudj ilyenért.
- Ahhoz több kell. - még kitárgyaltuk ezt a női témát és végül a pelenka hordásig jutottunk. Nagyon jót el poénkodott a problémán. Ilyenkor igazán cserélhetne velem helyet. Csak úgy az első két napra. De persze, együtt is tud érezni és olyankor nem hív sehova, hanem hagyja, hogy otthon döglődjek.

Becsöngettek és a tanárnő is bejött vörös szemekkel.
- Jó reggelt! - ásított egy nagyot. Meglepetten néztünk rá, hogy hogy nem japánul köszönt?
- Jó reggelt! - köszöntünk mi is. Tanárnő épp, hogy össze nem esett úgy ült le.
- Mai órán... - egy nagyot ásított, majd folytatta. - én aludni fogok, ti pedig csendben rajzoltok valamit. Óra végén leosztályozom.
Haláli ez a tanár. Tegnap anime maratont tartott, azért maradt el az utolsó óra, most meg alszik.

Elővettem egy lapot és a rajz készletem, majd rövid gondolkozás után egy fekete-fehér egyszerű rajz mellett döntöttem.
Neki kezdtem rajzolni. Néha felnéztem, hogy tudjam mennyi időm van. Ilyenkor a többiek rajzát is megnéztem, amit láttam. Castiel a szokásos koponyáját rajzolta, Lisander valami ruhát, Ros és Viola virágokat. A többiekére nem láttam rá. De én is visszatértem az anime karakterre, aki talán kicsit hasonlított Arminra.
Az utolsó öt percben megszólalt a tanárnő ébresztője és kivittük a rajzokat. Álmos szemekkel vizslatta az első pár rajzot, majd végül mindenkiére rá írta az ötöst. Őszintén szólva az enyémre még ráfért volna az árnyékolás, de ötös lett, szóval nem is törődtem vele. Összepakoltam a táskámba és mentünk is tesire.

- Na, akkor ki mit hoz majd a kirándulásra? - mint valami főnök, úgy nézett ránk Ros.
- Piát akarsz hozni? - kérdeztem gyanakvóan tőle.
- Persze, utolsó hét. Ráadásul kirándulás, még szép, hogy iszunk.
- Én nem iszok alkoholt. - mondta szinte egyszerre Iris és Viola. Szívem szerint én is velük tartanék, de Ros az egyik legjobb barátom és ha inni akar, akkor hát iszunk. Végülis semmi baj nem történhet.
- Nyugtass meg, hogy te fogsz velem inni. - rakta a kezét a vállamra.
- Persze. De az baj lenne, ha nem veletek aludnék?
- Hajjaj, csak nem Arminnal töltöd az éjszakát?
- De. Társasozni fogunk, ha érted. - nevettük el magunkat. Nagyon senkinek nem szoktam ilyen téren megnyílni, de sokat változtam az utóbbi pár hónapban. Beszélgettünk még a kirándulásról, majd becsengettek.

Tesin a szokásos katonai rutin volt. Míg a többiek felálltak én odavittem a ma reggel kapott igazolásom.

- Mi történt, hogy nem tud beállni? - ránéztem Castilre, de ő nem nézett rám.

- Elájultam reggel. - a pontos okhoz neki semmi köze. Csak fogadja el és ültessen le a padra.

- De hisz az reggel volt, nyugodtan beállhat. - nyújtotta vissza a lapot két ujja közt, mintha cigi lett volna.

- De... De így is fáj a fejem, meg szédülök is. - végig nézett rajtam. Ahj, mit találjak még ki.

- Jól van. Üljön le. De! Az első és utolsó eset volt.

- Persze. Én sem tervezem, hogy minden reggel elájuljak. - fáradtan ültem le a padra. Pont most fogják futni a 40 kört. Szegények.

Miután Boris elmondta, hogy fog zajlani az óra megfújta a sípját. Mindenki elindult és egymás után rótták a köröket. Nagyon unalmas volt nézni, és a pad sem volt egy királyi szék.
Az órának lassan vége lett és a többiekkel én is az öltözőkbe mentem. Szegények, mindenki feküdt a padon. Hálát adok az égnek, hogy nem kellett tesiznem.

A nap hátra lévő része, elég keményen telt. Dupla kémia következett a tesi után, mert a fizika tanár nem volt. Első kémia egy dolgozattal telt el, amit elég nehéznek találtam, de ahogy végig néztem a többieken ők is csak a fejüket fogták. Óra végén beadtuk és vártuk a következő órát. A szünetben Castiel hívott ki a folyosóra. Persze én egyből kimentem. Tulajdonképpen nem haragszom rá. Sőt, valamilyen szinten hálás is vagyok, ami elég nevetséges gondolat. De biztos meghaltam volna tesin.
- Figyelj... - kezdett bele.
- Semmi baj. Nem kellett volna közétek állnom. Hagynom kellett volna, hogy megöljétek egymást.
- Akkor is sajnálom. Arminnak igaza van. Én sem viselném el, ha minden nap megbámulnák a csajom.
- Najó... Ki vagy te, és mit csináltál azzal a bunkó Castiellel? - nevettem el magam. - De tényleg semmi baj. Sőt valamilyen szinten hálás is vagyok, mert így legalább nem kellett tesiznem. - furának tartotta ez a kijelentésem, de én csak mosolyogva bementem.
- Mit mondott? - kérdezte Armin, ahogy leültem mellé.
- Csak bocsánatot kért.
- Ja, értem.
Még volt pár percem így elmentem Rosáékhoz, akik épp egy strandolást beszéltek a hétvégére. Engem is hívtak, de nem tudok menni. Női problémák a legrosszabbkor jönnek. Nagyon meleg van és még strandolni sem tudok. Bár nem mintha lenne fürdőruhám.
Becsengetéskor újra a kémia vette át szerepet. A fejem támasztottam és ha lehetne csukott szemmel is képes lennék elaludni. De ez az egyetlen óra, amin még nem aludtam. Egyszerűen levenné a fejem a tanárnő.

Kémia után, még egy angol és egy matek volt, majd mehettünk is haza. Rengeteg leckét kaptunk és holnap is írunk pár dogát, amire tanulnom kell. Így miután Armin haza kísért egyből asztalhoz ültem és neki kezdtem a tanulásnak. Mikor anyu haza ért, hozott fel nekem ebédet. A kedvenc levesem volt, rámen. Letette az asztalomra és ki is ment. Egy percre sem tartott fel a tanulásban.
Csak vacsoraidőben mentem le, de akkor is a füzettel a kezemben.
- Mit tanulsz ennyire? - kérdezte apu.
- Kémiát, holnap tz-t írunk.
- Vacsora időre nem tudod letenni?
- Nem, fontos. - csak annyira fontos, hogy bukásra állok kémiából a mai dogám után. Eddig kerek kettes voltam. Ez a dogám egyes lett, szóval kettő alatt vagyok.
Gyors megvacsoráztam és elmentem fürdeni. Olyan jó volt elnyújtózni a kádban a sok hab között és zenét hallgatni, kellett már egy kis kikapcs a sok tanulás után. Elhatároztam, hogy felhívom Rint, mi újság vele.
Hosszas csörgés után felvette.
- Szia! Na, nyertél már? - kérdeztem kíváncsian.
- Szia! Még nincs vége, de nagyon fáradt vagyok. Épp a kádban relaxálok.
- Ezzel nem vagy egyedül, csak én tanultam.
- Mit csináltál?? - teljesen kiakadt.
- Jól hallottad. Bukásra állok kémiából. Tanulnom kell az utolsó tz-re.
- Jó, ez igaz. De mesélj mi minden történt, amióta elmentem?
- Nagyon sok minden, de az izgalmas részével kezdem. Szóval... Armin elvitt egy gamerekből álló helyre. Ott beneveztem a just dance-re. Szombaton volt a verseny, ahol a hülye felnyalatta velem a padlót csak azért, hogy nyerjen. Aztán szakítottam vele, ami nagyjából 3-4 napig tartott.
- De mond, hogy legalább felpofoztad.
- Oh, még szép. Nagyobbat kapott, mint James.
- Nemár. - nevetett fel. - Pedig az se volt semmi.
- Figyelj teljesen kiakasztott. Érted, bármit megtenne csak azért, hogy nyerjen. De próbál változni, csak nehezen.
- Ez már csak ilyen. De legalább próbálkozik. Az is valami.
- Igen. De ez semmi a maihoz képest.
- Jaj, ez már régen rossz. Mi történt?
- Castiel, az egyik osztálytársam, összeakart verekedni Arminnal. Te meg tudod milyen vagyok.
- Tudom...
- Na, de figyelj. Elsőnek ellökött, mert közéjük álltam. De én azzal a lendülettel visszaálltam és nekem húzott be. Utána az orvosi szobában ébredtem fel, ahogy Armin tartja lábam. - mindketten nevetni kezdtünk. Ez az egész nap, kész röhej volt, a tegnapi naphoz képest.
- Látom zajlik az élet. Itt nem sok minden történik, azon kívül, hogy játszunk. De annyira fárasztó azt a hülye monitort bámulni.
- Ne panaszkodj te választottad ezt az életformát.
- Tudom... De most le kell tennem, holnap korán kelek.
- Oksi. Vigyázz magadra!
- Te is. Szia!
- Szia!

Megvártam, míg teljesen kihűl a víz, majd kiszálltam a kádból és ágyba bújtam. Még egyszer felidéztem a tanultakat, majd el is aludtam.