8. Rész - Egy hónap

Megszületett a Valentin-nap előzménye is ^_^ Ezután jön a folytatása. :) 

Szia! - vette fel a telefont. Én idegesen néztem rá. - Igen, itt van velem.
- Otthon vannak? - kérdeztem Rintől, de ő csak felemelte a kezét, hogy maradjak csendben.
- Nem, Armin nincs itt. Csak ruhát vettem és nem akartam egyedül jönni. Remélem nem baj. - Rin úgy játszott kezével a padon, mintha zavarban lenne. De hangja annyira meggyőző volt, hogy anyu nem is tett fel több kérdést, csak mondta, hogy siessünk haza, ha végeztünk.
- Köszi! - öleltem meg barátnőm.
- Na, akkor egy fél órát maradunk, aztán megyünk haza. Nektek jó?
- Igen. - ragadtam meg Armin kezét.
- Itt hagytok?
- Kimondta, hogy nem jöhetsz?
- Nem, menjetek csak. - nevette el magát.
- Biztos? - még utoljára rákérdeztem, hogy aztán nehogy az legyen, hogy leráztam. De mivel tényleg nem akart jönni, így megbeszéltük, hogy hol találkozunk és eltűntünk.
- Menjünk ebédelni.
- 11-kor? Nincs túl korán ahhoz?
- Nekem nincs és alig ettem valamit.
- Oké, akkor valami egyszerűt. - mivel nem tudtuk eldönteni mit együnk, a legközelebbi gyorsétterembe mentünk, ami egy utcával arrébb van. Mivel azt beszéltük, hogy a plázán belül maradunk így időben vissza kell érnünk.

- Ha anyu bármelyik ismerőse meglát minket bajban leszek. - magyaráztam Arminnak miközben az utcán sétáltunk.

- Lázadó lettél. - felemelt a derekamnál fogva, én pedig nevetve felsikoltottam. A járókelők megálltak és minket néztek. De gyorsan visszatértek a dolgukhoz, miután meg győződtek arról, hogy nem történt semmi.

- Hupsz. Ez egy picit hangos volt.

- Ne törődj velük.

Gyorsan elértünk az étterembe. Egy kis eldugott helyre ültünk, és kértünk két gyrost pitában. Az ebéd nevetéssel telt. Armin elmagyarázta, ha adom a halottat, akkor hamarább vége lesz a szobafogságnak.

Még volt 10 perc, hogy visszaérjünk a plázába a megbeszélt helyre. Lassan elindultunk, de abból a lassú indulásból tényleg az lett és Rin már kint várt ránk.

- Mégis hol voltatok? - karba tett kézzel állt velünk szemben.

- Éhes volt. - sóhajtott fel Armin.

- Persze fogd rám.

- Most nem érünk rá erre. Menjünk mielőtt anyud megint felhív.

- Megint?

- Igen, előbb tettem le a telefont azzal, hogy most indulunk.

- Akkor menjünk. - gyors puszit nyomtam Armin arcára, és elköszöntünk egymástól, majd elindultunk sietősen az ellenkező irányba. 

Sietős léptekkel róttuk az utcákat. A 20 perces útból csak 10 lett. Gyorsan haza értünk. Felvettem a szomorú arcom és beléptünk a lakásba.

- Sziasztok! Megjöttünk. - köszönt be Rin, én pedig egyenest felmentem a szobámba.

1 órája játszottam Armin konzolján, mikor valaki kopogott az ajtón. Ijedtemben majdnem eldobtam, de gyors kikapcsoltam és a párnám alá rejtettem a kis készüléket.

- Igen?

- Én vagyok. Bejöhetek?

- Persze! - Rin jött be. Már fel volt öltözve és indulásra készen állt. - Már indulsz is?

- Igen. Még a szállásra el kell mennem, meg megismerni a többi versenyzőt. Szóval ja...

- Értem. Hát sok sikert! - megöleltem a barátnőm. - Aztán ne gyere úgy vissza, hogy nem hozol magaddal egy pasit.

- Tudod, milyen szerencsétlen vagyok a fiúkkal.

- Kár, hogy nem leszek ott. De majd szurkolok és... és nem nézem az előközvetítéseket.

- Magadnak csináltad.

- De megérte. - mosolyodtam el. Majd anyu jött fel, hogy indulnak.

- Én nem mehetek? - tettem fel a kérdést, hátha én is kimehetek a reptérre.

- Azt hiszem már megvolt a mai szabadidőd. - gyilkos pillantásokat küldött anyu felém. Ebből megértettem, hogy a szobám lesz a börtönöm egy hónapig. Lekísértem őket, majd pár jó tanács után könnyes búcsút vettünk egymástól... újra... 

Visszamentem a szobámba és neki álltam rajzolni. De annyira idegesített ez a helyzet, hogy sehova nem mehetek. Hogy ledőltem az ágyra és számolgattam a napokat, hogy mikor is telik le azaz egy hónap.

- Valentin-nap előtt! De gáz. - gondolkodtam hangosan, majd újra a csend töltötte el a szobám. A csendet a kocsiajtó csapódása zavarta meg egy pillanatra. Anyuék is hazaértek. Felnéztek a szobámba, hogy nem teleportáltam máshová, de mikor meggyőződtek arról, hogy meg vagyok eltűntek. 

***

Minden napom dög unalmasan telt. Az iskolában folyamatosan Arminon lógtam. Nem álltam szóba senkivel. Folyton vele voltam. Sok mindent beszéltünk, hogy mit fogunk csinálni, miután újra szabad leszek. Bár Armint koránt sem érdekelte miket magyarázok. Nagyon elvolt foglalva a gondolataival. Suli után anyu vitt haza. Nagyon komolyan vette ezt a szobafogság dolgot, de végre eljött az utolsó nap is belőle. Minden cuccom visszavittem a szobámba. Bár még nem kapcsolhattam be, de már a gépem látványa is megkönnyebbülést jelentett számomra. Este már tévézhetek.
És hogy mennyire hatott rám a büntetés? Semennyire. Inkább rosszabb lettem.
Néha, anyu bejött beszélgetni. Most már másképp látja a dolgokat, és kicsit engedékenyebb lett. Bárhova mehetek, ha tudja pontosan kivel és hol vagyok. Kicsit javult a kapcsolatunk is. Többet beszélünk és több mindent mondok el neki. Így sokkal megértőbb lett, és tudja mit miért teszek.
Rin is keresett párszor. Mesélte, hogy nagyon tetszik neki, és tovább marad, mint amíg a verseny. Pár hónapot mondott, de majd siet haza.
Hosszú egy hónap volt, és ennél unalmasabban nem is telhetett volna. De nem baj, holnap Valentin-nap. Kíváncsi vagyok Armin mit tervez. Mostanában nagyon el volt foglalva a gondolataival...

Következő rész