3. rész - Kémiai reakciók

Reggel 7 óra, csörög a telefon. Kedd van és megint 7 órám lesz, tiszta kínzás. Úgy érzem, hogy kialudtam magam, de ha elkap az álmosság akkor aludni fogok, nem érdekel. Ha még sem akkor valahogy túlélem a napot.

Elmentem lezuhanyoztam. Felvettem egy rövidnadrágot és egy trikót, rá pedig egy pulcsit, mert reggel kicsit hideg szokott lenni. Lementem apa akkor indul mikor én kelek, anya pedig negyedkor. Most 20 van, háromnegyedkor elég, ha elindulok, talán időben oda érek. Bekapcsoltam a TV-t, megnéztem a reggeli Family Guy részt. Felénél abba kellett hagynom, mert indulnom kellett. Kivettem egy tábla csokit, amit útközben fogok majd megenni, reggeli gyanánt. 

Kiléptem az ajtón, és meglepődve éreztem, hogy meleg van. Bedobtam a felsőm a kapun, és csokival a számban elindultam. Már sétáltam egy jó ideje, mikor feltűnt, hogy valaki követ. Egy kék hajú srác volt, fejhallgatóval a nyakában. Hasonlított Arminra, lehet ő lenne az ikertesója? Tegnap említette, hogy ma fog jönni, de miért követne? Nem csak bebeszélem magamnak, csak erre jön ő is. Igen, csak erre jön. Kicsit felgyorsítottam lépteim. Ő pedig lefordult az első utcába. Most már megnyugodhatok.

Tíz perc alatt ide értem, bementem a terembe, már szinte mindenki bent volt, még Nataniel is, aki elég sokat késik. Odamentem Roshoz, hogy elújságoljam neki, ami tegnap volt.

- Szia! - köszöntünk egymásnak.

- Mizu? 

- Képzeld, - vettem lejjebb a hangom - tegnap Armin haza kísért.

- Tényleg? Mondtam én.

- Igen.

- És... Elhívott már valahova? 

- Nem, de előbb-utóbb elfog. 

- Miről beszéltek? - jött oda Viola.

- Armin tegnap haza kísérte Wiát. 

- Ez kedves tőle. Ros nem tudod, hogy ma jön-e Alexy?

- Tegnap azt mondta, hogy jönni fog. 

- Oké. - és el is ment. Elég visszahúzódó lány. 

- Ki az az Alexy?

- Armin tesója. Kék haj, feltűnő öltözködés.

- Akkor reggel őt láttam. 

- Lehet. Jaj tényleg. Tegnap mesélte Alexy, hogy Armin beszélt rólad vacsora közben. Vagyis egy lányról, de tuti te vagy az.

- Tényleg? 

- Igen, nem mondott semmi részletet, mert majd ma akarja elmondani, miket mesélt.

- Rendben. - becsengettek én visszaültem, a helyemre. Armin még nem volt itt, ahogy Alexy sem. Nem sokkal később veszekedés hallatszott a folyosóról. 

- Hagyjál már békén! - lépett be Armin a terembe, közvetlen utána Alexy.

- De mond már el, ki az. - kiről lehet szó? Armin rám nézett, majd elmosolyodott, visszamosolyogtam rá. Alexy elhallgatott, és Arminra majd rám nézett.

- Ő az? - nem válaszolt neki, csak leült mellém. Alexy idejött hozzám.

- Te vagy Wia?

- Igen.

- Úgy örülök, hogy megismerhettelek.

- Én is... De honnan is ismersz?

- Tegnap Armin beszélt rólad.

- Tényleg? - néztem Arminra aki csak vállat vont. - És mit mondott?

- Azt én nem mondhatom el. - és elment. 

- Megfenyegetted? 

- Kicsit. - nevetett. 

- Szegény. 

- Ne sajnáld. Egyébként délután ráérsz? Elmehetnénk ebédelni.

- Oh... A ma nem jó, még ki kell pakolnom a kartonokból, de holnap ráérek. De haza kísérhetsz. 

- Rendben akkor holnap. - mosolyogva dőltem hátra a székkel, mikor a tanár berontott az ajtón. Majdnem hátraestem, de még időben elkaptam a padot. Egy vörös hajú nő lépett be, a terembe.

- Ez mindig ilyen szokott lenni?

- Nem, de biztos elolvasta a házi dogámat. 

- Mert mit írtál? 

- Fantasy világról. Gondoltam az is kapcsolódik a biológiához.

- Te nem vagy normális.

- Ne beszélgessenek ott hátul. Armin főleg te ne.

- Oké. 

- Nos, elolvastam a házikat. Castiel, ezt magadtól csináltad?

- Nem, a netről másoltam, ne nézze már ki belőlem, hogy kinyitom a könyvem. Nincs is könyvem.

- De mivel foglalkoztál vele, kaptál rá egy hármast. 

- A kettes is jó lett volna. 

- Átjavítsam?

- Nem kell.

- Gondoltam. És a másik, amin meglepődtem. Armin, te tényleg ennyire hülye, már bocsánat. Fantasy világ, most komolyan? 

- Ott is vannak virágok.

- Hát persze, a kimondhatatlan virágnevek, egyes.

- Legalább megpróbáltam. - vont vállat. 

Csak nevetni tudtam. Én azért adtam volna neki egy kettest, hisz megpróbálta. Más jegyét nem mondta már el tanárnő. Kiadta a lapokat, és elkezdtük az órai anyagot. Velem nem is törődött, legalább nem kell bemutatkoznom.

Próbáltam tartani a tempót a tanár diktálásával, de gyorsan feladtam, én ehhez nem vagyok hozzászokva. Majd Arminról lemásolom ezt is. Addig is ledőltem a padra aludni...

***

Valaki megdobott egy papírgalacsinnal. Felébredtem ránéztem az órára, még 5 perc. Megdörzsöltem a szemem, mikor egy újabb papírgalacsinnal fejbe dobtak. Castiel ült mellettem és ő dobált.

- Ha még egyszer megdobsz, lenyeletem veled.

- Oh, milyen harcias. - dobott meg újra. - Na?

Felvettem az egyiket és fejbe dobtam vele. - Na?

- Szép dobás. Mennyire vagy bátor? Ha innen eltalálod a tanárt békén hagylak.

- Innen? Gyerekjáték lesz. Add ide. - eldobtam a tanár felé, aki pont arrébb állt, így a feje helyett a táblához csapódott. Úgy csináltam, mintha egész végig írtam volna.
- Ez ki volt? - Néma csend, mindenki egymásra nézett kérdően. - Ha nem mondjátok meg, akkor külön leckét kap mindenki.
Kicsengettek, mindenki felpattant a helyéről és elhagytuk a termet, a tanárt magára hagyva.
- Hát tanárnő, majd máskor. - mondta Castiel, majd gúnyos nevetéssel elhagyta a termet.
- Ez szép volt.
- Kösz.
- Hol tanultál meg így célozni?
- A játékokból.
- Többet kéne játszanom.
- Lehet. - nevettem.
- Wia. - Ros jött oda hozzám - Gyere gyorsan, nagyon fontos megbeszélni valóm van veled. Szia Castiel.
- Majd még beszélünk. - és kiment az udvarra.
- Hát persze... Normális vagy? Castiellel akarsz összeállni? Mi lesz Arminnal?
- Ki mondta, hogy én összeállok vele? Csak beszéltem vele. Még mindig Armin tetszik.
- Biztos?
- Persze. És holnap együtt fogunk ebédelni.
- Na, ennek örülök. De menjünk mert, ha elkésünk kémiáról meghalunk.
- Rendben.

Felmentünk az emeletre. Bementem a terembe, körül néztem és meglepetten láttam, hogy mindenkinek volt párja kivéve engem. Remek, egyedül kell dolgoznom. Nem baj legalább felrobbantom a sulit. Hülye vagyok a kémiához.
Leültem Armin és Alexy mögé. Zenét akartam hallgatni, mikor Ros odajött hozzám.
- Na mizu?
- Semmi? Öt perce se beszéltünk, minek kellett volna történnie?
- Nem tudom. De nem is hozzád jöttem. Armin.
- Mi az? - fordult hátra. Én értetlenül ültem és néztem mit is akar Ros. Alexy izgatottan fordult hátra hozzánk, lehet ő tudja mit akar Ros?
- Hova viszed Wiát holnap?
- Ebédelni. Még valami, mert épp játszok.
- Te mindig játszol, nem akarsz egyszer mást is csinálni?
- De lehet.
- Jól van, és te? - fordult hozzám.
- Mit én?
- Mondjuk mit fogsz holnap felvenni?
- Ruhát?
- Nincs mit felvenned?
- De van, miért kéne kiöltöznöm? Csak egy ebéd.
- Halottad Armin, csak egy ebéd.
- Igen, csak egy ebéd.
- De randizni viszed?
- Nem úgy hívtam el, de vehetjük annak is.
- Juj, ez így nem olyan aranyos. Hívd el normálisan.
- Ros nyugi van.
- Rendben. - fordult hátra hozzám. - Wia eljönnél velem holnap ebédelni?
- Még mindig igen.
- Most már boldog vagy?
- Igen. És ma elmegyünk vásárolni.
- De nekem nem jó, pakolnom kell.
- Akkor utána, vagy segítek.
- Oké... - üvegcsörömpölés hallatszott kintről. Mindenki visszaült a helyére, mire a tanár belépett.
- Mi volna, ha valaki segítene? - egy hatalmas karton üveg izét tartott a kezében. Na most fogom felrobbantani az iskolát. - És hol van az új tanuló?
- Itt vagyok. - alig mertem megszólalni. Olyan ijesztő ez a nő.
- Hányas volt kémiából?
- Megütöttem a kettes szintet.
- Az itt nem lesz elég, nincs kegyelem kettes, keressen valakit, aki korrepetálja. Én Lysandert és Natanielt ajánlom, de Alexy is jó tanuló.
- Rendben.
Kiosztotta az üvegeket és elmondta mi a feladat. Nagyjából megjegyeztem mit, hogy kell összeönteni, de szerintem valamit elfelejthettem, mert ez a trutyi meg se mozdul.
- Tanár nő!
- Igen?
- Szerintem valamit elrontottam. Meg se mozdul ez az izé.
- Armin kérem segítsen.
Hogy milyen lusta, még a képét se tudja idetolni. Armin leült mellém. És csak nézett.
- Tudod mit kell csinálni?
- Nem, Alexy csinálta az egészet.
- Psszt Alexy! - súgtam oda neki.
- Igen? - dőlt hátra a székkel.
- Mit kell összelöttyinteni?
- A hidrogén-peroxidot, a mosogatószert és a kálium-jodidot.
- Oké. Akkor Armin mosogatószert. - Tartottam a kezem, ő pedig odaadta. Beleöntöttem. - Oké, most a hidrogén izét.
- Ez az?
- Biztos, add beleöntöm.
- Nem történt semmi se, akkor most a kálium jön.
- Igen. - összeöntöttük a 3 összetevőt, és elkezdett bugyogni.
- Ennek biztos ilyennek kell lennie? Elég ijesztő.
- Nem tudom, de gyerünk hátrébb. - Armin megfogta kezem és hátrahúzott.
- Szerintem létrehoztunk egy élőlényt. - nevettünk.
- Lehet. Tanárnő idejönne?
- Miért mi baj van vele? - ide esett, és megnézte azt a gőzölgő, bugyogó cuccot. - Csak kevés kálium-jodidot raktak bele.
- Nem csak simán kálium kellett bele? - kérdeztem Armintól, aki ez hallatán elgondolkodott, közben a tanárnő bele önti.
- Tanárnő ne! - Kiabált Armin, de már késő volt. A négy vegyület reakcióba lépet egymással és hatalmas füst kezdett el terjedni az osztályteremben. A tanárnő mindenkit kiterelt, rólunk megfeledkezve. A padok közt kóvályogva kitaláltunk a teremből. Armin oda adta a sálját, mert már nagyon köhögtem.

- Jól vagy? - Kérdezte aggódva Armin.

- Igen. - Mondtam köhögve. - Menjünk a többiek után.

Kimentünk a többiek után az utcára. Az egész suli kint volt, már csak mi ketten hiányoztunk. Kisebb kerülővel beálltunk mi is az osztályhoz, azzal a reménnyel, hogy a tanár nem vesz észre minket, de ez nem így lett.

- Wia, Armin jöjjenek ide.

- Igen? - mentünk oda hozzá.

- Hol voltak? 

- Hátra hagyott minket tanárnő. Majdnem meghaltunk ott bent. - Armin kicsit túlzásba esett.

- Oh, a két kettes tanuló, milyen jól összhangban vagytok egymással...

Arminnal egymásra néztünk. A tanár sátáni mosolyra húzta a száját és a szemében a bosszú fénye csillogott. Én Armin mögé bújtam, ez a tekintet nekem sok. Most már biztos, hogy a pótvizsgán se megyünk át.

- Jól van gyerekek. Ti ketten minden óra elején dolgozatot fogtok írni az előző órai kísérletből
- De tanárnő! Én még csak most jöttem, én rontottam el az egészet. Arminnak semmi köze nem volt hozzá. Majd én írok dolgozatokat.
- Nem, ketten dolgoztak és ketten isszák a levét.
- Hagyd, felesleges próbálkozni. Inkább menjünk.
Visszamentünk hátra, és leültünk az út szélére. De egy jó oldala van Arminnal készülhetek a következő órára.
A tűzoltók szerint visszamehetünk, de még hagyjuk nyitva az ablakokat. Nem volt mérgező az gáz, de máskor óvatosabban próbáljuk felrobbantani az iskolát.
Visszamentünk és összeszedtük a holminkat, majd elhagytuk a termet. Én utolsóként mentem ki. A tanár még megállított, hogy figyelmeztessen, hogy következő órán dolgozat, és szóljak a kedves társamnak is. Armint átültette mellém, így együtt fogunk dolgozni órán.
Lementem a termünkbe. Most lesz alkalmam kicsit játszani is.
De már megint nem tudtam, mert Ros jött oda hozzám Irissel.
- Na, akkor órák után megyünk?
- Hova?
- Pakolni, Iris is el tud jönni, Viola is jött volna, csak segítenie kell a szüleinek. De hárman gyorsan
- Oké, de úgy volt, hogy Armin haza kísér.
- Majd megyünk utánatok. Így semmi részletről nem maradunk le. - kacsintott rám.
- Rendben... - Nem ugráltam az örömtől, így nem leszünk mér kettesben. De holnapra akkor is kell ruha.
- Hova mentek? - Jött oda Alexy.
- Vásárolni.
- Nélkülem?
- Hát én így is egy plusz személyt viszek, mert elsőnek kidobozolunk és utána megyünk ruhát venni.
- Én is mehetek? - Kérdezte tőlem Alexy.
- Persze, legalább gyorsabban végzünk.
Becsengettek és megkezdődött a harmadik óra, fizika. Mindent Arminról másoltam mindent. Nem nekem való ez a fizika. Még 4 óra és mehetünk pakolni.

***

- Mehetünk? - kérdezte Armin.

- Igen. De lesz egy kis társaságunk is. - biccentettem oldalra a fejemmel, ahol Ros, Iris és Alexy ácsorgott, arra várva, hogy elinduljunk.

- Ruhát vesztek?

- Igen, csak előtte még kipakoljuk a maradék dobozomat.

- Nem fontos ám új ruhát venni.

- Most már mindegy. 

- Alexy ha bekattan akkor vásárolni megy. 

- Miért pont vásárolni? 

- Hát mert ő...

- Ja értem, nem akartam rá kérdezni.

- Nem baj, egyszer úgy is megtudta volna. Csak én nem szeretek erről beszélni.

- Meg értem, de ne is beszéljünk többet erről. Én elfogadom, hogy más. És nem kezelem másként. 

- Örülök. - Mosolyodott el, és egy puszit nyomott a homlokomra. Hátulról Ros egyből felkiáltott.

- Úristen, ti is láttátok, vagy káprázik a szemem?

- Nem, nem káprázik a szemed. 

- Ezek nem normálisak. - mondtam nevetve

- Majd megszokod, Rosalya és Alexy ketten együtt hihetetlenül hülyék tudnak lenni. 

- És én velük megyek vásárolni. 

- Nem lesz gond, csak azt válaszd, amit ők mondanak. 

- Rendben.

Az út további részében nem beszéltünk, mert Rosalya olyan hangosan beszélt, hogy inkább azt hallgattuk. Már eldöntötték milyen ruhát fogok felvenni. Szinte forgató könyvet írtak nekem. Mikor megérkeztünk oda jöttek hozzám, Armint elküldve azzal az indokkal, hogy minél hamarább végeznünk kell, mert rengeteg ruha vár rám.
Bementünk anya szerencsére még nem ért haza. Felmentünk a szobámba. Szerencsére tegnap kitakarítottam, ami a tányérokat illeti, a többi nem számít.
- Érezzétek otthon magatokat.
- Rendben. - Ros felkelt az ágyról és a szekrényemhez ment, kinyitotta és megnézte a ruháim. - Nincs semmi alkalmibb ruhád?
- Nincs.
- És a dobozokban mik vannak? Nyitotta ki Alexy, és nézett bele.
- Legtöbbjében Cosplay kiegészítők, ruhák.
- És azt mind kiakarod rakni?
- Persze, főleg a parókákat.
- Parókák? - Alexy kivett egy fehér hosszú parókát és felvette. - Na milyen?
- Jól áll neked. - nevettünk.

- És ezeket hova rakjuk? - Mutatott felém Iris egy Death Note PVC figurát. 

- Arra a polcra, kell az összeset ki pakolni, utána én majd elrendezem őket. 

- Ilyen szárnyas akármije van Arminnak is. 

- Ez alapdarab.

- Én a ruhákra szoktam azt mondani, hogy alapdarab.

- Én nem nagyon értek a ruhákhoz, de ha animéről van szó, abban otthon vagyok.

- És hogy hívják ezt a szárnyast? - Kérdezte Alexy.

- Ryuk a halálisten.

- Teljesen úgy válaszoltál, mint Armin. Ha nem jöttök össze, megverem a tesóm.

Csak nevetni tudtam, sok közös van bennünk az igaz. De nem akarom elsietni a dolgokat.

Gyorsan összepakoltunk, és lementünk. Anya még mindig nem jött haza. Hagytam neki egy cetlit, amire leírtam, hogy vásárolni megyek a barátaimmal és hogy összepakoltam a szobámba.

Útközben megbeszéltük, mit kéne felvennem, nem akartam ruhát felvenni, én nem vagyok egy nagy ruha rajongó. Nem hagyom, hogy átvegyék az irányítást. Igenis olyan ruhát fogok felvenni, amit nem kényszerből kell hordanom.

Bementünk Ros barátjának Leghtnek a butikjába, és ott keresgéltünk. Én találtam egy piros hosszított kockás inget, Alexy keresett hozzá egy fekete cicanacit, Ros pedig a kiegészítőket nézegette, amíg nem talált egy fekete vékony övet. Bementem az a próbafülkébe és felvettem a ruhát, majd ki jöttem.

- Na, milyen? - fordultam egyet a ruhában, hogy hátulról is láthassák.

- Jó, de az az öv nem kell hozzá. - mondta Ros, én pedig levettem.

- És most?

- Így már tényleg jobb.

- És te Iris? Egész úton hallgattál, szerinted milyen?

- Nagyon jól áll, teljesen a te stílusod.

- Akkor ez lesz. 

Visszamentem a próbafülkébe, és visszavettem a ruhám. Fizettem majd kijöttünk, kivéve Ros, ő ott maradt, hogy segítsen a barátjának. Végül Alexy és Iris is magamra hagytak. Egyedül sétáltam, mikor anya állt meg mellettem autóval és felvett, legalább nem kell sétálnom.

- Hol voltál?

- Barátaimmal vásárolni.

- Mit vettél? - kíváncsiskodott anya.

- Holnapra egy ruhát. - vettem ki a táskából, hogy megmutassam neki.

- Hova mész holnap?

- Randim lesz...

- Arminnal?

- Igen...

- Emlékszem mikor apád hívott el engem randira. - Jaj ne már megint kezdi a meséjét. Akármikor szóba kerül valami személyesebb sztori mesélni kezd. De ha szerelem téma van, na akkor vége mindennek. Anya végig dumálta az egész utat. Már annyira unalmas volt. Már vagy ezerszer hallottam ezeket a történeteit. De mondja csak, én ráérek. Néha nevetek vele, de valahogy már nem hatnak meg. 

Végre haza értünk, anya mondta, hogy látni akarja a ruhát, így ő is feljött velem a szobába.

- Össze pakoltál?

- Igen, de barátaim segítettek.

- Itt voltak az osztálytársaid?

- Igen. 

- Mondhattad volna.

- Már mindegy. De milyen? - jöttem ki a ruhában.

- Nagyon jó, de nem kéne hozzá egy öv?

- Nem, elsőnek azzal próbáltam fel, de leszavaztuk. Így jobban áll.

- Nekem tetszik. Majd kölcsön adod?

- Nem. - anyával nagyjából egy méret vagyunk, így kölcsön szokta kérni a ruháim, csak soha nem kerülnek vissza.

- Látod milyen vagy?

- Ezt magamnak vettem. Egyébként meg, még a múltkori pólóm se adtad vissza.

- Majd megkeresem.

- De vehetsz helyette egy másikat is.

- Csak szeretnéd, így is annyi ruhád van, nem értem hova hordasz el ennyit.

- Csak kell és kész. Te meg tele vagy cipőkkel. 

- Persze, aminek a felét te használod.

- Az még nem jogosít fel arra, hogy elszedd a ruháim.

- Ezt majd még megbeszéljük, de most megyek főzni.

- Oké, én meg veszek egy forró fürdőt.

Anya elment főzni, én pedig beültem a kádba. Elolvastam az Assassin's Creed könyvem utolsó pár fejezetét. Olyan jó kicsit pihenni. Megszólalt a telefonom, anya küldött egy szivecskét. Visszaraktam a telefonom a kádszélére. És próbáltam pihenni, de egyfolytában zaklatott anya. Kiszálltam, megtörölköztem, majd magam köré csavartam a törölközőt és lementem. A konyhába lépve meglepődtem, hogy nem volt egyedül. Agata nagynéném is itt volt. Azt tudtam, hogy a városban van, de nem gondoltam, hogy el is jön.

- Szia!

- Szia! Hova készülsz?

- Sehova, csak pihentem egyet.

- Holnap randid lesz?

- Honnan tudod?

- Csiripelték a madarak. - össze nevettek anyával. Hát persze anya nem tudja tartani a száját egy percre se.

- Jól van, én felmegyek.

Felmentem a szobámba felöltöztem, és neki álltam rajzolni. Egy virágos tájat rajzoltam...

Már rajzoltam egy jó ideje, mikor felnéztem az órára fél 7, anya miért nem jött be szólni, hogy vacsora? 

Lementem, hogy megnézzem, mit eszünk, de senkit nem találtam. Benéztem a hűtőbe, de nem találtam meg, hogy mit csinált anya. Kimentem a garázsba, nincs itt az autó. Mégis hol lehetnek? Felszaladtam a szobámba, nem találtam meg a telefonom. Oké... Ha mindenki elment akkor én is elmegyek. Írtam anyuéknak egy cetlit, miszerint a parkba mentem.

Leültem az első padra és néztem a naplementét, ezt jó volna megnézni Arminnal, de majd legközelebb. Élveztem a csendet, ezt a nyugalmat.

Egyszer csak egy kutya jött oda hozzám és dobta le elém a botot, amit eddig a szájában tartott.

- Hát te? - vettem fel a botot és eldobtam neki. Nem sokkal később újra megjelent a bottal. - Nem akarod a gazdádnak vinni? - simogattam meg a fejét.

- Nem, nem akarja. - jött mögülem egy ismerős hangtól a válasz.

- Már a kutyád is utál Castiel?

- Miért, te utálsz?

- Még nem adtál rá okot.

- Leülhetek?

- Persze. 

- Kösz. Egyébként Démonnak hívják. Add a botot.

- Tessék. - nyújtottam át neki, majd eldobta jó messzire.

- Mit keresel itt ilyen későn, ráadásul egyedül?

- Otthon mindenki eltűnt, ezért eljöttem én is,

- Hogy érted, hogy eltűnt?

- Elmentek, de nem tudom hova, és a telefonom pedig nem találom.

- Majd haza jönnek, addig is élvezheted a társaságom.

- Vagy is te az enyémet. Érezd megad megtisztelve. - vissza ért a kutya és felugrott rám, majd szájba nyalt. - Fúúúj!! De undorító.

- Ez igen! - nevetett Castiel. - Szép volt haver, pacsi. - a kutya emelte a lábát, hogy pacsit adjon.

- És még meg is dicséred?

- Persze, hisz én tanítottam neki.

- Szép... Tudnál nekem mondani egy időt?

- Nyolc.

- Anyáék már biztos otthon vannak, ideje nekem is menni, és kimosni a szám.

- Haza kísérjelek?

- Nem kell, köszi. Itt lakom nem messze.

- Te tudod.

Elköszöntünk egymástól, majd én haza mentem, Castiel még maradt kicsit Démonnal.

Mikor beléptem anyáék az asztalnál ültek ideges tekintettel.

- Hol voltál? - kérdezte anya.

- A parkban, de inkább ti hol voltatok?

- Kivittük nagynénéd a reptérre.

- Szólhattatok volna.

- Olyan szépen tanultál, hogy nem akartunk zavarni.

- Persze, tanultam. Jó vicc. - nevettem. - Egyébként nem láttátok a telefonom?

- Biztos a fürdőszobában hagytad.

- Lehet. 

Felmentem, és tényleg a kádszálén volt. Kidobtam az ágyra, majd gyors lezuhanyoztam, és játszottam egyet. Olyan éjfél körül, bannoltak. Soha nem fogok játszani online játékkal. Billentyűzetet a földre dobva mentem aludni. Már nagyon várom a holnapot...