2018. március 17., szombat

23. Rész - Vacsora

Sziasztok! Visszatértem! :D Most már nem lesz ilyen hosszútávú kihagyás. Mondanám azt, hogy tanultam, de nem szokásom tanulni. Egyszerűen csak nem tudom, hogy mit is kellene írnom. De ihlet néni megszállt és befejeztem. :) 






Reggel mindenki korán kelt és mindent összepakoltunk. A tanárok is a nagy pakolás közepette keltek fel és értetlenül néztek szét. De szerintem nem a nagy pakolás ragadta meg a figyelmük.
- Mi történt az arcukkal? - nézett rajtunk végig Mr. Faraize.
- Ez a tegnapi naphoz tartozik. - válaszolt Iris.
- Mindenki így néz ki?
- Nem, Melody tiszta maradt, mert nem játszott.
- Értem. De mégis mi történik?
- Senkit nem érdekel már ez az egész. Pakolunk és megyünk haza. - mondta Peggy.
- De hát a busz csak 4-re jön. Mégis, hogy akarják ezt megoldani?
- Oh, már megoldottam max. fél óra és már a buszon ülünk. Tudja, újságírói képesség, hogy nagyon jó memóriám van és szemem. Nem volt nehéz lenéznem a telefonszámot, mikor múltkor beírta a telefonjába.
- A többiek is menni akarnak? - nézett ránk. Szinte felpakolva álltunk előtte és még megkérdezi.
- Maga szerint?
- Rendben. - kicsit szomorúan lépett vissza a sátorba. Mi folytattuk a pakolást. Már úgy nézett ki a hely, mintha senki nem járt volna itt. Miután mindennel végeztünk elsétáltunk az erdő szélére, ahol a busz fog megállni. Szerencsénkre hamarabb jött a busz és egy percet sem kellett várnunk. Nagyjából délre haza is érünk. Felszálltunk a buszra. Én belülre ültem Armin pedig mellém. Ros és Alexy mögénk, Iris és Viola pedig elénk ültek.
- Én aludni fogok. - jelentettem ki és levettem a cipőmet.
- De büdös van. - mogorván ránéztem. - Csak vicceltem. - kócolta összehajam.
- Szemét... - felhúztam a lábaim és eldőltem a széken, a fejem Armin ölébe hajtva.
- Srácok ez félreérthető ám. - hajolt fölém Ros. Hátamra fordultam és kinyújtottam a nyelvem. Válaszként csak ő is kinyújtotta.
- És én vagyok gyerekes. - szólalt meg nevetve Armin.
- Neeee! Te ne szólalj meg. - mondtam nevetve.
- Sokkal komolyabb vagyok nálad. - jelentettem ki.
- Aha, persze. Melyik bolygón? - csípett oldalba. Amire megugrottam.
- Ne csipkedj már!! - böktem oldalba.
- Mert neked lehet? - csípett meg újra.
- Ne kötözködj velem. - ültem fel, de visszarántott.
- Mert mi lesz? - kezdett el csikizni. Hangos nevetésbe kezdtem, mire minden tekintet rám irányult.
- Neee! Hagyd abba! - mondtam már könnyek közt.
- Szegény lányt ne kínozd. - nevetett Alexy.
- Nem kínzom, látod, hogy nevet.
- Nemááár!!! - hagytam abba a nevetést. Kicsit meglepetten nézett rám.
- Na, mi a baj?
- Semmi. - nevettem ki. Megfogtam a pólóját és magamhoz húzva hosszan megcsókoltam. - Megyek aludni.
- O-KÉ. - láttam rajta, hogy nem értette miért kapja a csókot, de egyetlen mód, hogy leállítsam és így békén hagy majd, miközben alszom. De megjegyezte, hogy a múltkori nyáladzásomból nem kér.

Gyorsan elaludtam, kikapcsoltam és nem törődtem a kinti világ zajával. Arra keltem fel, hogy Armin telefonja szól.
- Ez a tiéd. - félálmosan vettem át a telefont. Anyu volt az. Persze, hisz én lemerültem.
- Szia! - szóltam bele a telefonba.
- Szia! Csak szólni akartam, hogy siess haza, mert bejelentésem van.
- De úgy volt, hogy Arminnál alszom.
- És ezt kivel beszélted meg?
- Most mondom.
- Ezt itthon megbeszéljük.
- Oké... - leakartam rakni, de még mindig beszélt.
- Mikor jöttök?
- Nagyjából 20 perc. - néztem ki az ablakon. - Már itt vagyunk a városban.
- Rendben. Szia!
- Szia! - kissé mérgesen adtam vissza a telefont.

- Mit akart?
- Esti program lefújva. Anyám valamit beakar jelenteni.
- Nem mondta, hogy mit?
- Nem, viszont remélem nem elköltözni akar. Tavaly is így csinálta. Nagy bejelentés aztán bumm, pakolj lány megyünk.
- Majd laksz nálam.
- Nem vagyok még nagykorú, szóval nem engednék meg. Főleg apu.
- Egyébként, ha már szóba került. Apud mennyire utál engem?
- Mondtam már, hogy nem utál. Csak nem tudja elfogadni, hogy két férfi van a családban. Mint egyetlen gyerek, ráadásul hozzá kell tennem, hogy nem is élhetnék. Nagyon vigyáz rám.
- Ezt, hogy érted? - lepődött meg.
- Hát, anyu szervezete ki akart lökni vagy mi. Soha nem figyeltem teljesen mikor mesélte.
- Értem.
- Na, de folytatom az alvást, már majdnem kialudtam magam. - természetesen nem tudtam aludni, mert első sorban Armin piszkált, másodszor pedig a buszsofőr úgy befékezett, hogy majdhogynem beestem a székek alá. Az volt a szerencsém, hogy Armin elkapott.
Mikor megérkeztünk szétnéztem hátha anyu vár minket, ha már megkérdezte mikor jövünk. De nem volt itt, így sétáltunk.

***

- Meggyüttünk! - törtem be az ajtót.
- Ez igazán parasztos megnyilvánulás volt. - nevetett Armin.
- Köszönöm. - kihúztam magam és büszkén mosolyogtam.
- Ti mégis, hogy néztek ki?! - kiáltott fel anyu.
- Uh, bakker tényleg. Mi meg így vonultunk végig a városon. - nevettem.
- Most már értem, miért néztek ránk furcsán.
- Nem baj, legalább ketten csináltunk hülyét magunkból. - öleltem meg és megcsókoltam.
- Ez ugye nem alkoholos filc? - dörzsölte meg anyu az arcom.
- Nem? - néztem Arminra. - Neeeem! - zavart arckifejezéssel néztem anyára.
- Ez nagyon meggyőző volt.
- Tudom. Na, de mi az a nagy bejelentés?
- Gyertek, üljünk le. - ment be a nappaliba.
- Ez már régen rossz. - leültünk a kanapéra. Idegesen néztem anyára, aki csak mosolygott és folyamatosan járt a lábam. - Szóval hallgatjuk.
- Előléptettek! - mondta boldogan. Mintha egy percre megszűnt volna a világ.
- Ennyi? - kissé sokkos állapotban ültem előtte, a legrosszabbra készültem fel.
- Nem. Ma este megyünk megbeszélésre egy munkatársamhoz, akivel együtt fogok most dolgozni az elkövetkező fél évben.
- Nekem nem kell menni, igaz? - kérdeztem lelkesen.
- De!
- De nekem miért? - teljesen összegörnyedtem a kanapén és szomorúan bámultam anyára.
- Mert az egész családot hívták. És egyébként is jó benyomást kelt rólam, ha látja a főnököm, hogy van egy ilyen jól nevelt lányom. - ezen mindketten elkezdtünk nevetni.
- Igen, látnod kéne a testem többi részét. Tele vagyok firkálva.
- Majd szépen addig fogod áztatni magad, amíg le nem jön.
- Akkor következő kifogásként, nincs ruhám.
- Vettem neked, még aznap. Egy kék-szürkét.
- Oh, már jól hangzik. Armin megyünk vacsorázni, persze nem anyuékkal.
- Na, ne szórakozz már. Jönnöd kell. Van egy veled egykorú lányuk is.
- Armin is jöhet?
- Hát nem is tudom...
- Már megkérte a kezem, szóval a család tagja.
- Tényleg? - lepődött meg, majd a kezemre nézett.
- Ki házasodik? - jött le apu a lépcsőről, nem is tudtam, hogy itthon van.
- Senki apu... - legyintettem egyet a kezemmel.
- Ajánlom is, még túl fiatal vagy a házassághoz, de a kapcsolathoz is.
- Igen, apuci pici lánya szent és sérthetetlen. - dőltem Arminra.
- Ti meg, hogy néztek ki?! - jött közelebb apu. Teljesen kiakadt, pedig szerintem tök jó arcfestést végeztünk egymáson.
- Ő kezdte. - mutattam Arminra.
- Ez nem igaz.
- Így, hogy fogsz eljönni velünk? Miért kell ilyen hülyeségeket csinálni?
- Most mérges. - súgtam oda Arminnak.
- Azonnal menj és takarítsd le magadról. Mi pedig elbeszélgetünk.
- Oké. Sziasztok! - húztam Armint utánam.
- Nem anyáddal gondoltam beszélgetni! - kiabált utánunk.
- Oh, dehogynem.
- Kislányom! Wia Carter! Azonnal gyere ide!
- Mi van már? - fordultam vissza a lépcső alján.
- Armin minek megy?
- Öhm... Ja, igen! Vigyáz rám nehogy megfulladjak a kádban.
- Majdhogynem 18 éves vagy. Nem kell fogni a kezed.
- Drágám hagyd már őket. - szólt rá anya.
- Pontosan! Hallgass anyára. - hagytuk őket ott. Szobámba Armin egy szót se szólt. Már megszokta, hogy apu milyen.
- Felrakod töltőre a telóm? - dobtam a kezébe és épphogy elkapta.
- Most apud tényleg komolyan gondolta?
- Ezen gondolkozol? Csak viccből mondta. - vagyis nagyon remélem. El kell vele beszélgetnem, hogy ne szólogasson be neki.
- Akkor jó.
- Addig megcsinálom a vizet, te pedig elsőnek felrakod töltőre a telefonom, utána jöhetsz segíteni.
- Adod ám a feladatot.
- Csak egy javaslat volt. Aztán te eldöntöd, mit választasz. De tudom, hogy engem fogsz. - mentem be a fürdőszobába. Megnéztem magam a tükörben és halkan nevetni kezdtem. Ez nem fog egykönnyen lejönni az arcomról. Miközben megengedtem a vizet, telenyomtam habfürdővel. Amíg elkészül a víz, addig felkötöttem hajam és megpróbáltam arclemosóval leszedni a macskabajuszt. Ezzel csak annyit értem el, hogy az egész arcom fekete lett, mert szétkentem.
- De csúnya vagy. - lépett be Armin és nevetni kezdett.
- Köszi. Majd meglátjuk te, hogy fogsz kinézni. Egyébként kész a víz. De olyan meleg, hogy ebben fogunk megfőni.
- Már megszoktam zuhanyzásnál. - belenyúlt a vízbe. - Ebben van víz is?
- Nem tudom. De szeretem, ha sok hab van benne.
- De hogy fürdesz meg?
- Hát lemosom magam, utána meg addig vagyok benne, míg el nem tűnik a hab. Vagy áztatom magam utána pedig lezuhanyzom. De általában közben Rinnel szoktam webkamerázni.
- Neked aztán van időd. De várj. Ti meztelenkedtek egymás előtt?
- Igen. - perverz mosolyt vágtam hozzá.
- Egyszer így előttem nem akartok ilyet csinálni?
- Nem. - nevettem fel.
- De most komolyan? Ti láttátok már egymást?
- Igen. Mert te Alexy...
- Nem. - vágott közbe - Soha, már vagy 10 éve. El sem tudnám képzelni. Te jó isten. - teljesen kiakadt. Jó megértem, lehet én se jelennék meg meztelenül a húgom előtt. De sokszor aludtam Rinnél, ahogy ő is nálunk. A kórházban is sokszor segített a fürdésnél a csövekkel.
- Jól van, értem. Nyugi van.
- De mosd már le az én arcom is.
- Minek? Az enyémet is csak szétmaszatoltam. Maszatos cicamica lettem. - nyomtam neki a mosdókagylónak. Bezártam kulcsra az ajtót, hogy még véletlenül se támadjon kedve anyuéknak bejönni.
- És most megölsz itt bent. - rakta a fülem mögé a hajam. 
- Nem tudom mit szólnál, ha tényleg megölnélek. - karoltam át. 
- Nem tudnál utána nélkülem élni.
- Megtartanám a tested. - csókoltam meg. Megfogta fenekem és még közelebb húzott magához. Mikor már kezdtem tökre beindulni kopogtak az ajtón. Elkaptam a fejem és eltávolodtam Armintól.
- Mi van?! - kiabáltam ki és vártam. 
- Wia! Fürödtök? - épphogy érthetően jött a kérdés anyutól.
- Ez most komoly? - súgtam halkan magam elé. - Nem! Mi az?
- Bemehetek?
- Mi van? - nyitottam ki az ajtót.
- Csak annyi, hogy nem bálba megyünk, szóval ne nagyon sminkeld ki magad.
- Oké, csak a szokásos. Ennyi?
- Tessék a ruhád, - adta be vállfán. - ne gyűrd össze, ha lehet. - bólintottam és felvont szemöldökkel néztem rá, hogy akar-e még valamit. - és olyan cipőt vegyél, amiben tudsz is járni.
- Tornacsuka! - vágtam rá, de nem tetszett neki a kis viccem.
- A ruhához illőt.
- Csak vicceltem... De oké, még valami?
- Szeded rendesen a bogyóidat? Mert tudod nem akarok még unokát.
- Sziaaa! - csuktam be az ajtót. Anyu nevetése hallatszott kintről, Arminé pedig bentről. Teljesen zavarban voltam, nem szeretek erről beszélni, főleg nem anyával, egyszer elég volt, még sok is. Bezártam újra kulcsra egy egyszerű mozdulattal az ajtót majd elrugaszkodtam tőle.
- Na, hol is tartottunk? - vettem le a felsőm. Egy vállrántással válaszolt a kérdésemre. Pólója alá nyúltam és végig vezettem a kezem a hasán.
- De kibaszott hideg a kezed. - húzta be a hasát.
- Mert már meghaltam. - megcsókoltam és levettem a felsőjét.
- Kihűl a víz.
- Mintha téged az érdekelne.
- Engem nem is. - neki nyomott a szekrénynek és egyik lábával betérdelt az én lábam közé. Végig csókolta a nyakam és közben levette a melltartóm.
- Wia! - kopogott anyu az ajtón már megint. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de annál erősebben folytatta. Magam elé vettem a törölközőm és kinyitottam az ajtót.
- Oh, édes istenem mi van már?? - láttam az arcán a meglepettséget és hogy tekintete nem rám, hanem befelé irányul. - Nadrág van rajta. - huncut mosoly jelent meg az arcomon és jobban kinyitottam az ajtót, de ami igazán meglepett azaz, hogy most láttam anyut először zavarba jönni. - Mit szeretnél?
- Jó... Jó lenne, ha sietnél. Még a hajszárítás és vasalással nagyon sok időt elfogsz szunnyogolni, utána pedig kapkodás lesz a vége. Tudod jól, hogy apád nem szeret elkésni.
- És az igazság az, hogy ha nem jönnél 5 percenként zaklatni, már rég a hajammal szenvednék.
- Inkább örülj neki, hogy nem apádat küldöm.
- Most úgy csinálsz mintha nem tudná mik történnek, ha egyedül vagyunk.
- Nem is tudjuk, mert nem mondasz semmit.
- Mert semmi közötök nincs hozzá. Amíg ti nem mondtok semmit a nemiéletetekről, ami persze engem egy kicsit se érdekel, addig én se fogok nektek élménybeszámolót tartani.
- Nem is ezt mondtam.
- Engem meg nem érdekel. És most, ha megbocsájtasz fürödnék. Nem kell percenkénti ellenőrzést tartani, vagy kiküldjem Armint?
- Nem, de mondtam, hogy miért jöttem.
- Én meg mondtam, hogy miért megyek. - csaptam be az orra előtt az ajtót és neki dőlve az ajtónak lecsúsztam a földig.
- Jól vagy?
- Úgy nézek ki? Nem értem mi baja van.
- Biztos izgul a vacsora miatt.
- Hát most, hogy felhúzott izgulhat is.
- Na, gyere. Fürödj le, mielőtt kihűl a víz, aztán készülődj. Majd utánad lefürdök.
- Oké... De folytatjuk, az ágyban, ott úgy is kényelmesebb.
- Rendben. - csókolt meg. Gyors levetkőztem és befeküdtem a kádba, Armin pedig közelebb húzta az egyetlen széket, letúrva róla a ruháim és leült.

- Annyira nem hiányzott ez az utolsó heti kirándulás. - csuktam be a szemem és nyakig a vízbe süllyedtem.
- Szerintem jó volt. - nevetett.
- Gondolom a pomponos bugyi miatt, de a szivatásokról nem beszélnék...
- Azért na, vicces volt.
- Persze, ilyen fazonú bugyit csak a gyerekek hordanak.
- És ebben is jó segged volt. De egyébként is gyerek vagy még.
- Annyira utálom az ilyen beszólásaidat.
- Tudom. - mondta büszkén.
Gyors lefürödtem, hajat mostam és kiszálltam a kádból. Míg megtörülköztem, majd magam köré csavartam a törcsim. Megnéztem magam a tükörben, nagyjából lejött filc az arcomról, egy kis alapozóval el lehet tüntetni teljesen. Elővettem a hajszárítót és neki kezdtem a a hajamnak, közben Armin is lezuhanyozott.
- Nem tök jó lenne, ha együtt edzenénk? - néztem végig rajta.
- Én nem szoktam edzeni. 
- Aha, és magától teremtődött oda azaz izom.
- Pontosan. Miért te szoktál edzeni?
- Néha, egy kicsit. De csak azért, hogy formában tartsam magam.
- Mert egyébként elhíznál? - nevetett ki.
- Igen. - húztam fel az orrom. Ezen mindketten nevetni kezdtünk. Armin felöltözött én pedig törülközőben flangáltam a lakásban. Még rengeteg időm van, szóval a smink és hajvasalás ráér.
- Nem akarsz felöltözni? - kérdezett meg anya miután már negyedszer fordultam meg a konyhában.
- Mikor is megyünk? - néztem az órára, mintha az időt számolnám, de fogalmam sincs, hogy mikor indulunk.
- 1 órád van. Mire haza visszük Armint és odaérünk...
- Mennyi?! - vágtam a szavába. - Nos, akkor én megyek. - sietősen vettem a lépcsőfokokat, ténylg kapkodás lett vége.

- 1 órád van befejezni a játékot. - mondtam Arminnak, miközben átsiettem a szobámon a fürdőbe.
- Tudom. - a válasz hallatán megtorpantam.
- Te egészvégig tudtad, hogy mennyi idő van?
- Igen, csodálkoztam is, hogy nem vagy még kész.
- Szólhattál volna.
- Azt hittem tudod.
- Persze... - ismerhetne már ilyen szempontból, hogy ritkán figyelem az időt. Mindegy, ezen most nem húzhatom fel magam.
Gyors előkeresem a hajvasalóm és bedugtam, amíg melegszik felfogtam a hajam és lealapozóztam az arcom és kihúztam a szemem. Kivasaltam a hajam és felöltöztem.
- Kész vagy? - jött be Armin. - De furcsa.
- Mi? - néztem rá.
- Hogy ennyi smink van rajtad. Mintha nem is te lennél.
- Mert nem is én vagyok. Utálom a sminkeket. - a sminkes dobozomra nézett, ami tele volt mindenféle termékekkel. - Ez nem az, aminek látszik.
- Aha. - jött beljebb, hogy megnézze mit is rejt a doboz. Ki vett egy matt fekete külsejű rúzst és kitekerte. Tulajdonképpen semmit nem szólt a vörös rúzs láttán.
- Az még Los Angelesből van.
- Kidobhatom? - mi?! Próbáltam a meglepettségem és egyben az idegességem leplezni, de mindhiába. Kedvenc rúzsom.
- Persze, úgyse használom már. Majd át kellene néznem mik vannak benne. Költözésnél csak beledobáltam őket. - egy egyszerű mozdulattal a kukába hajította. Istenem, hazajövök és kiszedlek onnan...
- Bocs, de tudod kik használnak ilyen színt.
- Igen, tudom. De régen volt. - csókoltam meg. Ezért még kapni fogsz.
- Na jól van, van még 20 perced. - lépett ki a fürdőből.
- Köszike, hogy szóltál. - leakasztottam a vállfáról a ruhát és belebújtam. Kimentem Arminhoz, hogy cipzárólja össze.

- Biztos, hogy tovább húzzam? - kicsi volt rám a ruha, így a felénél már nem nagyon ment tovább könnyedén a cipzár.
- Persze, legfeljebb szétszakad majd rajtam.
- Oké. - éreztem, ahogy egyre szorosabbá válik a ruha, remélem az estét kibírja. Elővettem a szürke tornacipőm és kész is voltam.
- Miért nem ezt veszed fel? - mutatott egy sötétkék magassarkút.
- Mert nem tudok benne járni.
- Akkor minek vetted meg?
- Mert hívogatott. Hallottam a sírását, mikor ott akartam hagyni. Egyébként, csak leértékelt volt.
- És csak azért megvetted.
- Meg.
- De ha nem tudsz benne járni.
- Jaj, ne keresd a logikát. Megyünk?
- Mehetünk. - lesiettünk a lépcsőn és megálltunk a bejáratnál. Sehol senki.
- Remélem anyáék itt hagytak.
- Ennek még én is örülnék. - átkaroltam és puszit nyomtam a szájára.
- Nincs kedvem menni. - bújtam hozzá.
- Anyudnak ez fontos, és csak egy vacsora. Kibírod, én is kiszoktam mikor apámhoz jönnek.
- Jó, de apud informatikus ott szívesebben ülnék én is. De most anyám irodai munkáját hallgatni... Felér egy kínzással.
- Mosolyogsz és kész.
- Könnyű azt mondani, mikor olyan fáradt vagyok.
- Nem csak te.

Rövid beszélgetés után meghallottam anyuék beszélgetését az emeletről. Anyu végig azt magyarázta, hogy ő milyen ideges.
Összeszedtük magunkat és beültünk a kocsiba. Armint haza vittük és mentünk is tovább. Előkerestem a múltkor itt felejtett fülesem és kapcsoltam zenét az útra. Már majdnem elaludtam mikor megérkeztünk. Egy hatalmas fehér ház volt, óriási udvarral. Megálltunk a ház előtt és kiszálltunk. Láttam, ahogy anyu szája mozog és tekintete rám szegeződik, majd egy hirtelen mozdulattal kirántotta a fülemből a headsetet.
- Hé! Mi az már? - kapcsoltam ki a zenét és összeszedtem a földről a fülhallgatóm.
- Ezt a kocsiban hagyod és jó lenne, ha normálisan viselkednél. - flegma pofával visszadobtam a fülesem az autóba.
- Tudom... Felnőttként. De mi lesz már, nem érek rá egész nap. 
- Wia! Ez anyádnak fontos. - szólt rám apu. 
- Tudom, felfogtam. - anya kissé mérgesen csengetett be. Pár perc múlva a kapu magától nyílt ki és bementünk. A bejárati ajtóban egy magas, őszülő barna haja arra következtet, hogy már a 40-es éveiben járó férfi állt mosolyogva. Egy farmer és ing volt rajta. 
- Áh, a Carter család. - szinte kiabálta. Próbáltam visszafogni magam, nehogy valami pofát vágják, de ez se normális. - Örülök, hogy megismerhetlek. - nyújtotta felém a kezét. - félve, de kezet ráztam vele. - Ronald Covey.
- Wia.
- Nem túl bőbeszédű a lányod Lucia. - ch... paraszt. Meddig fogunk még itt állni?
- Most ért haza az osztálykirándulásról. Kicsit fáradt.
- Oh, értem. Hello, gondolom te vagy Philip. - bezzeg az én nevem nem tudta. Köszi anya...
- Hello.
- Gyertek be. - nyitotta ki az ajtót, anyu ment előre én pedig utána. Belülről is hatalmas volt a ház. Egy kis folyosóra érkeztünk. Levettük a kabátjainkkat és a cipőinket. Ronald mindenkinek adott egy-egy papucsot, de én visszautasítottam. Nem szeretek papucsban flangálni a lakásban.
Beljebb érve egy hatalmas nappaliba érkeztünk. Az asztalnál, két hosszú fekete hosszú hajú nő ült, feltételezem a lánya és felesége.
- Oh, sziasztok! - mindketten mosolyogva jöttek hozzánk.
- Amanda, a lányom Wia és a férjem Philip.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket. Lucia rengeteget mesélt rólatok. - csak intettem egyet a kezemmel és hátrébb léptem. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonom. Egy üzenetem jött. Anya mellém lépett.
- Halkítsd le. - súgta a fülembe mosolyogva. Elővettem és láttam, hogy Armin írt. Gyors lehalkítottam és visszacsúsztattam a zsebembe.
- Amanda vagyok ő pedig a lányom Kimberly. Szerintem nagyon jól ellesztek. - mindketten végig néztünk a másikon. A lány mosolygott én pedig megforgattam a szemeim. Hosszú lesz az este úgy érzem.
- Gyertek üljetek le. - leakartam ülni minél távolabb az asztaltól, de anyu bokán rúgott, hogy máshová üljek. Megvártam míg apu leül és leültem mellé. Elkezdtek beszélgetni a munkáról és én a jó kislányt adva boldogan hallgattam végig. Fogalmam sincs miről van szó, soha nem érdekelt anyu munkája. De pár mondatváltás után el is vesztettem a fonalat. Asztal alatt elővettem a telefonom és visszaírtam Arminnak.
- Lányom nem mentek be, kibeszélhetnétek a fiúkat. - javasolta Amanda.
- De, gyere Wia. - grimaszt vágva indultam meg a lány után és közben felhangosítottam a telefonom.
A szobájába érve egy igazi lélek taszító látvány fogadott. Minden rózsaszínben pompázott és a falakon hatalmas Twilight poszterek voltak. Nem tudtam eldönteni, hogy hányjak vagy elmeneküljek a látványtól.
- Tessék, foglalj helyet. - tolt elém egy széket. Istenem, a gamer székem akarom.
- Köszi. - ültem le. Szétnéztem a szobájában. Semmi arra utalójel nem volt, hogy animézne vagy játszana. A rózsaszín álomképbe csak sminkek és körömlakkok fértek bele. Nézelődésem a telefonom hangja szakította félbe. Egyből előkaptam és elolvastam mit írt Armin.
- Pasid? - kérdezett rá a lány és közelebb ült.
- Igen. - arra gondoltam, hogy kicsit hátra gurulok a székkel, de az túl feltűnő lenne.
- Tudom, hogy nincs túl sok közös témánk az arcodról leolvasva mikor beléptél.
- Bocsi, de ez az egész nem az én világom. Szeretem a rózsaszínt, de ez már nekem sok.
- És a Twilight sorozat? 
- Walking Dead-es vagyok.
- Azért próbáltam valami közös témát keresni. - hát sok sikert bogaram. Tekintetem gyorsan visszaterelődött a telefonra.
- Mióta vagytok együtt?
- Fél éve nagyjából. De nem szoktam számolni, azt tudom mikor jöttünk össze, a többit csak saccolom.
- Ja, értem. Akkor te így lazára veszed a kapcsolatotok?
- Hát nem mondanám, mert a laza kapcsolat olyan, ahol összefekhet a másik bárkivel, vagyis én így gondolom.
- Ebben van valami.
- Neked nincs senkid?
- Nincs. A szüleim nem engedik, mert szerintük a tanulásra kell koncentrálnom. - szomorodott el.
- Oh, hát szerintem ez hülyeség. Szóval, ha van egy barátod, akkor megfogja érteni, hogy tanulnod kell, persze csak akkor, ha tényleg szeret.
- Te jó tanuló? - majdnem felnevettem a kérdés hallatán.
- De, persze. Gamer vagyok.
- Oh, én is szoktam játszani. - szememben egy kisebb reménysugár csillant fel.
- Mikkel játszol?
- Jaj, csak telefonos, a Roblox. - az a pici remény meghalt, ez nagyon gáz.
- Hát az nem valami nagy játék. Én azért sokkal komolyabb dolgokkal játszok, mondjuk gépen.
- Tényleg? Mivel?
- Amit esetleg ismerhetsz az a GTA, Zelda... - a Assassin's Creed-et nem mondhatom neki ezek után - Öhm... Nem tudom, Just Dance?
- Egyiket se. - mardos valami belül, mégis hova kerültem? Mindenki ismeri legalább a GTA-t. A legalapabb játék a világon.
- Én megpróbáltam. De tényleg nincs túl sok közös témánk.
- Hát nincs. - hosszú néma csend lett köztünk. Nem értem anyám minek erőltette ezt az egészet. Az egy dolog, hogy egy idősek vagyunk, de csak ez közös bennünk.
- Te mindig is itt éltél?
- Nem, tavasszal költöztünk ide. Egyébként Los Angeles-ben nőttem fel.
- Oh, a fények városa. Egyszer én is elszeretnék menni oda.
- Mi tart vissza? Nincs messze.
- Szüleim nem engednek, mert túl veszélyes.
- Ezzel egyetértek. - nevettem el magam. - Szinte minden nap történik valami. Ha nem kirabolnak akkor épp leszúrnak vagy megölnek. Persze, ez csak este meg függ a környéktől is. Jó mondjuk túlzás az előbbi, de tényleg vannak nagyon veszélyes környékek.
- Te ilyen helyen jártál már? - elkomolyodott az arcom.
- Ebben nőttem fel, de szerencsére soha nem történt velem semmi. Meg nem is az a bulizós fajta vagyok. Szerettem otthon ülni és játszani.
- De ott vannak ilyen kaszinók vagy bárok nem? - de jól informált.
- Igen, de... - mit is mondjak, valami jó hazugság kell. - Néha elmentem, de a neten játékokból több barátom volt.
- Ja értem. És az igaz, hogy ami Los Angelesben történik ott is marad?
- Igen.
- De ezt miért mondják?
- Fhú... Hát nem tudom. Most attól függ, hogy mi. Például, ha a bulizást hozzuk fel, szinte minden napos. Megszoktuk, hogy szinte minden éjjel végig halad az utcán egy banda és idézőjelesen szétvernek mindent. De így tényleg nem tudom. - elgondolkoztam, hogy miért is ragadt ez a kis mondás a városra, de fogalmam sincs. - Inkább olyat kérdezz, hogy mi más ott, mint itt.
- Oké. Milyenek a pasik? - ezen elnevettem magam.
- Ha egy éjszakás kalandokra vágysz bárkit megkapsz. De ritka az olyan, aki melletted is marad. Szóval, ha kéreted magad, akkor soha nem kapod meg azt a fiút, mert tovább áll.
- Hát ez nem hangzik túl jól, de gondolom vannak kivételek.
- Persze, csak sok a menő lány, hogy szépen fogalmazzak.
- Ez gáz... Veled volt már ilyen, hogy akivel együtt voltál ott hagyott egy másik lányért?
- Hasonló. Tetszett egy fiú, ezt ő is tudta, de csak kihasznált. Viszont nem bánom, hogy soha nem sikerült megcsókolnom, bármennyire is akartam. Megtaláltam az életem itt. - mosolyodtam el. Asszem túl gyorsan alkottam véleményt Kimberly-ről, bár sokat kérdez, de jó vele beszélgetni.
- De cuki. Szerinted, ha nem költöztök el, akkor is találkoztok?
- Szerintem igen. Mivel nem egyszer játszottam már vele és ott is jól elbeszélgettünk. Szóval, ha nem hagyok ki majd egy hónapot a költözés miatt, valószínű, hogy találkoztunk volna.
- Mennyi ilyen barátod van, akit az játékok által ismertél meg?
- Hát elég sok. De csak egyetlen barátnőm van, akire bármikor számíthatok.
- Ez tök jó. Én félek neten ismerkedni. Mi van, ha nem is az van a másik oldalon, mint akinek mondja magát? Te nem féltél mikor találkoztatok?
- Ez meg se fordult a fejemben. Szerintem így játékokból, azért kevés ilyen van, hogy átvernek, vagyis én még soha nem hallottam ilyenről. Meg azért ott vannak a keresztkérdések.
- Mintha valami profitól hallanám, komolyan... - ezen elnevettem magam.
- Sokat vagyok neten szóval gyorsan tanulok. Meg nem olyan nehéz, ha valaki nagyon nyomul, olyankor minél gyorsabban próbálom lekoptatni.
- Értem én, ettől függetlenül biztos nem állnék szóba senkivel. Főleg, hogy anyuék nagyon szigorúak.
- Amit nem tudnak, nem baj. De velem is szigorúak voltak egy időben. Anyu szerette volna, ha valami kiemelkedőbb suliba megyek. De utálok tanulni.
- Ugyan, azt kiszeret?
- Senki. - nevettük elmagunkat. - De úgy voltam vele, hogy mindegy a suli, mert utána bárki vállhat belőlem. Hiába van diplomád, ha a gyakorlat számít.
- Pontosan. Ha jó vagy valamiben feljebb emelkedsz, vagyis remélhetőleg.
- Igen.

- Lányok vacsora. - szólt be Amanda.
- Megyünk! - szinte felugrott az ágyról és sietősen indult meg az ajtó felé. - A kedvencem lesz.
- Akkor ezért ez a nagy sietség. - mosolyodtam el. - Mit eszünk?
- Gyrost. - a nyál is összefutott a számban. Azt hiszem a ruha most fogja megadni magát. Ha nem is szakad szét, biztos, hogy rosszul leszek benne.
Az asztal már meg volt terítve és ránk vártak. Kimberly elhúzta a tányérját az asztal másik végébe és én is követtem példáját. Külön ültünk, hogy tudjuk folytatni a beszélgetést. Anyáék is folytatták gondolom ott, ahol abba hagyták. Még jó, hogy eltávolodtunk tőlük így nem kell nagyon foglalkoznom velük. Mi kicsit visszatértünk erre az online barátságra, de elterelődött a téma a sportolásra. Megtudtam, hogy Kimberly zumbázik, mivel teljesen hülye voltam hozzá, beavatott, hogy mit is jelent ez pontosan. Végül nekem is megtetszett ez a dolog, és felajánlotta, hogy egyszer ketten is zumbázhatnánk. Boldogan mondtam rá igent. A zumba mellett még jógázik is az anyukájával.
- Valami baj van? - nem tudtam leplezni szomorúságom. Nagyon ritkán szoktam anyu társaságát hiányolni, de mikor valaki ilyen anya-lánya programról beszél nagyon is hiányzik. Mindig a munkával volt elfoglalva, rám pedig nem sok idő maradt, ha mégis már annyira elvoltunk távolodva egymástól, hogy semmit nem osztottam meg vele és ez a mai napig így van, még ha változott is a munkával való viszonya. Túl későn.
- Semmi. Csak eszembe jutott valami.
- Akarsz róla beszélni? - nézett rám hatalmas kíváncsi, de mégis megértő szemekkel. Mintha Rin nézne rám.
- Nem, tényleg nem fontos. - mosolyodtam el. - Már nem lehet mit tenni.
- Mindig lehet csinálni valamit. Gyere bent megbeszéljük. - felkeltünk az asztaltól.
- Wia, ne kezdjetek bele nagyon semmibe, mert mindjárt megyünk. - a telefonomra pillantottam, hogy megnézzem mennyi az idő, fél 9.
- Rendben. - Kimberly már a szobájában volt, mikor én is beértem. Leültem mellé az ágyra.

- Hallgatlak. Min nem lehet változtatni? 
- Anyuval való kapcsolatomon.
- Mert?!
- Mikor mondtad, hogy együtt jógáztok eszembe jutott, hogy én anyuval szinte soha semmit nem csinálunk együtt. Nincs olyan, hogy egy napot együtt töltünk, mert a munka.
- Uh, értem. Nem is próbáltátok megbeszélni?
- Hát mikor kicsi voltam, akkor ugye nem értettem, hogy miért nem játszik anyu velem. Most meg nem érdekel annyira távol állunk egymástól.
- Nem is próbált esetleg javítani a kapcsolatotokon?
- De pár hete elkísért a barátommal a tengerpartra. Azon kívül, hogy beszólt párszor, csak annyit csinált, hogy fejbe dobott labdával. Miután barátom kihalászott a vízből, adta az aggódó anyát.
- Nekem anyu soha nem szólt még be. Persze vannak veszekedések, de ki is békülünk, és nem csak én szoktam bocsánatot kérni.
- Oh, nálunk a veszekedések... Igazi csatatérré változtatják a házat olyankor és hetekig nem szólunk egymáshoz. Eddig a leghosszabb idő az több mint 2 hónap volt.
- Mennyi?! Te jó isten. De min vesztetek össze?
- Valamit nem értettem, hiába magyarázta el anyu többször. Ezt megunta és elkezdett hülyézni, mert nem értem meg és hogy lehetek ilyen hülye és a többi. Tulajdonképpen ő csinálta az egészet.
- Hát ilyenen összeveszni elég gyerekes viselkedés, ha én nem értek valamit, anyu vagy megmutatja vagy példákat hoz fel rá.
- Jó neked. A mi kapcsolatunk már halott ügy. Néha hiányolom, de ez az érzés gyorsan elmúlik.
- Sajnálom.
- Nem kell, már megszoktam. De apuval...
- Wia mentek. - szólt Amanda az ajtóban állva. Vajon mióta van itt? 
- Oh, rendben. - összeszedtem magam és kimentem én is a bejárathoz. Felvettem a cipőm és kabátom, majd elhagytuk a házat. Még váltottunk pár szót és elköszöntünk egymástól.

Kimberly

- Hallod anyu...
- Valami baj van kicsim? - láttam szemeiben az aggódást.
- Nem, nincs... De...
- Igen?
- Nem tudnál Luciával beszélni kicsit a Wiával való kapcsolatáról?
- De lehet, hogy megemlítem neki. Hallottam a beszélgetésetek végét. Szerencsétlen lányt nagyon szomorúvá teszi. Ha nem lenne ott az apja vagy a barátja biztos, hogy teljesen magába fordulna.

Wia

Beszálltunk az autóba és egyből a fülesem után nyúltam. Bekapcsoltam a kedvenc zeném és elfeküdtem a hátsó üléseken. Ha csak fél órát is, de én aludni akarok most. 

Philip

- Annyira izgultam a ma este miatt. Te nem?
- Valld be, hogy te Wia miatt izgultál csak, hogy hogyan is fog viselkedni.
- Jó, persze. Olyan kiszámíthatatlan. - összekulcsolt kezekkel dőlt hátra az ülésben.
- Volt kitől örökölnie, te is ilyen voltál.
- Ennyire azért nem.
- Ennyire nem, de azért meg kell hagyni te is egy nehéz eset vagy.
- Kösz, hogy ilyen őszinte vagy. De most nézd meg. - fordult hátra. - Mikor alszik olyan, mint egy angyal. Nincs nagy szája, nem vág pofákat.
- Lázadó korszakát éli.
- Te mindig ezzel jössz. 6 éve lázad.
- Hát nem tudom. Velem csak néha flegmázik.
- Persze, mert apuci picilánya.
- Az, a szemem fénye. Ezért is félek, hogy mi lesz vele, ha Armin ott hagyja.
- Nem fogja. De ha így viselkedsz akkor a te hibád lesz, ha szétmennek. Csak egy kicsit próbálj Armin felé nyitni. Szerencsétlen fiú próbálkozik, de te egy hatalmas kőfalat húztál magad elé, ami megmászhatatlan.
- Majd meglátom. - leállítottam az autót a ház előtt és kiszálltunk. Felébresztettem Wiát. Álmos, fáradt szemekkel nézett rám, de kimászott az autóból.

Wia

Fáradt léptekkel vettem a lépcsőfokokat. A szobámba belépve eszembe jutott a kukában lévő rúzs, de az ágyam vonzása nagyobb volt. Azon a rövid távolságon míg odaértem levettem a ruhám és szinte úgy estem a párnáim közé. Soha többet nem veszem fel ezt a ruhát és nem vagyok hajlandó ilyen osztálykirándulásra sem menni.


Ne felejtsd el véleményed leírni. :)

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt! Hoztad a formád, tényleg nem unatkozok már, miután elolvastam. :D :) Némely beszólás, pl, Armin:
    -De csúnya vagy! XD Az nagy volt! De Lucia,
    -Ugye szeded a bogyókat, mert még nem szeretnék kisunokát! XD Viszont, sajnálom Wia és az anyja közötti kapcsolatot hogy, nem sokat vannak együtt. :( Tök gyorsan, jött az új rész, mert nem rég írtad ki hogy, hamarosan. :) Tűkön ülve várom a folytatást! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! Főleg, hogy a poénok is. :3 Ebbe a kapcsolatba még bele fogok menni, mert van mit boncolgatni. :)
      Hamarosan jön a folytatás is. ^^

      Törlés
  2. Naszoval.
    Elmehetsz a fenébe először is. Tudod te milyen nehéz úgy véleményt írni, hogy újra kell olvasnod az utolsó 5 fejezetet, hogy tudd, mégis mi a franc történik? xD Az meg hozzá kell tennem, hogy egyszer már megírtam a hozzászólást, olyan tökéletes lett.... Hát nem elfelejtettem rámenni, hogy küldje is el???? ><
    Először is.
    Armin még mindig aranyos. A fürdőben is, olyan kis cuki volt <3 Ha nem lenne már minimum 3 másik jelölt, őt mondanám az imaginary férjemnek <3

    Nagyon tetszik, hogy végre nyitott valaki felé Wia. Mármint, valaki felé, aki másabb. Tök szimpi a csaj. Egyébként, csak mondom, tény, hogy a film nem lett jó, ellenben a könyv zseniális a Twilight-ból, szóval annyira azért ne szidja Wia őt érte :') Nem érdemli meg.
    A csaj viszont bolond. Mármint, nagyon aranyos, meg szimpatikus, de minek kellett megkérnie erre az anyját? Oké, te vagy az író, ha akarod úgy írod, hogy ez jó legyen, de az esetek 90%-ában ez csak rontja a helyzetet.

    Nagyon remélem, hogy nem értettem félre, és Armin ott alszik <3 Annyira tökéletesek együtt :3 Végre úgy néz ki, Philip is próbálkozni fog :3 Mindegy mennyire apuci pici lánya, ha egyszer ettől nem hagyja őt élni xD

    Egy dolog hiányzik Arminék kapcsolatából.
    Az a pár perc, amikor csak fekszenek egymás mellett, és élvezik egymás társaságát. Persze, vannak hasonló pillanatok, de vagy más is van a közelben, vagy nézik őket, vagy tök hamar elrontják a pillanatot. Valahogy ez nekem úgy... hiányzik.

    Wia anyját majdnem felkötöttem, amikor folyamatosan elcseszte a hangulatot... Miért????? :'( Olyan jó dolgok lehettek volna... Ahj, sírni fogok.

    Hirtelen ennyi jutott eszembe. Második nekifutásra... Hát, asszem nem hagytam ki sok mindent xDD

    Xoxo,
    Vicky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És tudod milyen nehéz írni, ha nincs ihleted? :D

      Én pedig megjegyzem, hogy életemben nem láttam a Twilight-ot. xD Csak egy prezentációból ismertették velem (is), és rájöttem, hogy még jobban megerősödött bennem az, hogy ezt soha nem fogom megnézni. ^^ *Senki ne kövezzen meg* ~.~
      Hogy miért kell megkérnie az anyját? Mert aggódik. :) De nyugi, nagyon jól fogom megírni azokat a részeket. Belefog esni a 10%-ba, ennyit elárulhatok. A többit kitudod találni, elvégre ismersz. ;)

      De, félreértetted. :D Semmi baj, mással is előfordul. :D
      Oh, még csak most jön Philip szerepe, még nem döntöttem el, hogy kifog elsőnek "megbolondulni", de lehet én. xD Túl sok hülyeséget akarok. >.> Marad apuci pici lánya Wia. :3

      És én ezt a pár percet hányszor megírtam már. :D De nincs gond, asszem pár rész után lesz egy ilyen. Az már kész van, és nem rontottam el *büszke fej* asszem... xD

      Egyébként Wia anyja azért jött képbe, mert nekem rossz kedvem volt és így nehogy már mindenkinek jó legyen. xD Önző vagyok, tudom. ˘_˘

      Xoxo,
      Wia

      Törlés
  3. Hoztad a formád, mint mindig most is káprázatos lett!
    Nekem nagyon szimpi Kimberly, remélem szoros barátságuk lesz. Viszont Wia anyja valami botrányos. Lehet, hogy én látom rosszul, de szerintem nem nagyon foglalkoztatja milyen is a lánya, úgy beszél róla/vele, mintha nem is ismerné. Valamint szerintem a munka nem mentség a kapcsolatok alakulásának szempontjából...
    Remélem javulni fog a kapcsolatuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ^^
      Általában, akit kitalálok új szereplőt, próbálom minél többször a "képernyőre helyezni." :) Nem, nem te látod rosszul. Nagyon is jól észrevetted. ;) Jelen esetben, igen a munka a mentség a dolgok alakulására, de hamarosan mindenre fény fog derülni, hogy miért is futott zátonyra a kapcsolatuk. :)

      Törlés