Szenteste

Kicsit nagyon megkésve, mert karácsonyra akartam ezt a részt, utána két ünnep közé, végül szilveszterre terveztem, de hát majdnem összejött. Viszont megfogadtam, hogy idén pontosan hozom a részeket. :) Hát ez se jött, mert elsejére ígértem... 😶

❤❤ Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!!! ❤❤
Így utólag is. :)

Ez a rész 2 évvel előrébb van, ahhoz képest, ahol most tart a történet. Szóval tele lesz spoilerrel. :D 

~ Együtt a család ~

Rémülten keltem fel a telefonomon csörgésére. A kijelzőn Armin neve volt és a leghülyébb képe világított. Kómás fejjel nyúltam a telefon után és vettem fel.
- Igen... - ásítottam bele a készülékbe.
- Te már alszol? Ne basszál fel. - hangjából ítélve, még az ágya közelében sem volt.
- Már bocs, de én nem játszok éjszaka.
- Mit éjszaka? Még csak 1 óra.
- Jah, bocs. De mit akarsz? - kérdeztem meg nyűgös hangon. Nem tudom elképzelni, hogy mi lehet annyira fontos, hogy éjszaka felhívjon érte.
- Most olvastam, hogy holnap lesz az utolsó adventi napi vásár. Nem kéne elmennünk?
- Ezt nem mondod komolyan, csak ezért felhívtál?
- Aha! - mondta lelkesen a telefonba.
- Mit szólnál, ha reggel finoman kinyírnálak?!
- Akkor elmegyünk?
- Hallottad mit mondtam?
- Persze, szóval?
- Elmehetünk.
- Jó, olyan 7-re gondoltam.
- Oké, még valami?
- Talán semmi.
- Oké, jó éjt!
- Jó éjt!

***

Reggel még délelőtt sikerült felkelnem. Pizsiben levánszorogtam a lépcsőn és kerestem valami reggelit. Közben kinéztem az ablakon, de csalódottan láttam, hogy éjszaka nem esett a hó, csak hatalmas köd borította el az utcát. A sűrű ködről, mint amilyen most van, mindig a horrorfilmek jutnak eszembe.
Szomorúan ballagtam a hűtőhöz, hogy eldöntsem mit egyek. Mikor már megfagytam előtte, a kakaó mellett döntöttem. Kivettem a tejet, ami egy macskának se lett volna elég.
- Anya!!! Van valahol még tej? - kiabáltam a konyhából, de semmi válasz nem jött. - Anyuuuu!! - indultam meg az emeletre és út közben megláttam a pulton heverő kis cetlit. "Boltban vagyunk" - Hát ok... - ha már elindultam az emeletre, lehoztam a telefonom és egyik lábam magam alá húzva leültem a székre és vártam. Végig néztem az összes közösségi oldalt és már annyira unatkoztam, hogy elkezdtem képeket és matricákat küldeni Arminnak, de semmi válasz nem érkezett. Biztos játszik vagy épp alszik még. Megérdemelné, hogy felhívjam, ha már ő is halálra rémisztett az éjszaka.
Lehajtottam a pultra a fejem és vártam. Nem sokkal később beszélgetésre lettem figyelmes.

- ...szerintem is jó ötlet lenne. - durcás fejjel követtem végig, ahogy belépnek a konyhába.
- Szia! - köszönt anya lelkesen.
- Szia kislányom!
- Sziasztok! Hoztatok tejet?
- Hoztál tejet? - nézett apura, közben lepakoltak a pultra.
- Nem úgy volt, hogy te hozol?
- Most komolyan? Pedig kakaót akartam inni. - szomorodtam el, majd eszembe jutott, hogy felhívom Armint, hogy csináljon számomra reggelit. - Jó, akkor elmegyek Arminhoz.
- Hoztunk ám tejet. - vette elő apu a mellette lévő szatyorból.
- Oh, ezt már szeretem. - pattantam fel a székről és úgy kaptam rá, mint a macska. - Egyébként se mentem volna sehova, túl hideg van kint.
- Azt gondoltuk. Egyébként, mi a terved mára? - kérdezte anyu, közben elkezdte pakolni a boltból hozott cuccokat.
- Este adventi tér, ennyi. - megrántottam a vállam és neki álltam a kakaó elkészítésének. Anya nem mondott semmit a tervemre és azt se osztotta meg velem, hogy mit talál jó ötletnek. Na, mindegy, most a kaja az első. Megcsináltam a reggelim és felvonultam a szobámba. Leültem a gép elé és végig görgettem a facebook-on. Mindenhol karácsonyfás képek, mi még fel se állítottuk. Majd este.

Armin

- Kicsim van valami terved estére? - jött be anya a szobámba.
- Mondtam, hogy ne hívj így. - hagytam félbe a játékot.
- Nincs itt Wia, szóval úgy hívlak, ahogy akarlak. Szóval? - nézett rám szigorúan.
- Van. Szia!
- És kivételesen beavatnál?
- Ahj... Wiát viszem az adventi vásárra.
- Oh, mi is elmegyünk.
- Mi van?!
- Ja, beszélek is apáddal. Sétálunk legalább egy kicsit.
- Ezt nem mondod komolyan ugye?
- De. Teljesen komolyan mondom. - mosolyogva kiment a szobámból.
- Faszomat.
- Tudod kinek kínálgasd! - kiabált vissza. Ezt meghallja, de ha én akarok valamit nem.

Wia

- Te miben jössz? - nyitott be anyu.
- Öhm... Hány óra? - szétnéztem az asztalomon a telefon után, de nem volt itt. Megmozgattam az egeret, hogy visszajöjjön a kép a monitorra, fél 5. - Nem tudom. Nagyon hideg van kint?
- Hát nem egy körömcipős idő van.
- Azt gondoltam, de abban a bundis magassarkúba megyek.
- Jaj, mert így olyan magas leszel, mint Armin. - nevetett.
- Most te is lekicsizel már?!
- Nem vagy olyan magas. - nevetett ki.
- Persze, mert a 168 centi kicsinek számít. - vettem le a lábam az asztalról.
- Jól van na. Akkor mibe jössz?
- Ez miért fontos? Kabát alatt úgysem látszik.
- Jól van, nem kell akkor megmondani. - csapta be az ajtót. Ennek most mi baja? Hmm... De akkor nézzünk valamit ruhát a cipőmhöz. A szekrény elé toltam a székem és leültem elé. Egyszerűen nem tudom mit vegyek fel. Nem akarok nagyon beöltözni, mert nem fogok tudni mozogni, ha pedig nem öltözök be, megfagyok.
Hanyagoltam az egészet és visszaültem a gép elé. Felvettem a fejhallgatóm és neki álltam játszani a Resident Evil-el.

***

Armin

- Sziasztok! Ti is jöttök? - nyitott Lucia ajtót és egyből anyuéknak örült a legjobban, engem pedig teljesen levegőnek nézett. Persze, hisz én nem vagyok itt, igaz.
- Szia! Csak nem ti is jöttök? - lelkesedett anyám is.
- Tökéletes családi összejövetel... - léptem be Lucia mellett, lekezeltem Philippel és mentem is tovább.

Csendben benyitottam Wia szobájába. Vadul nyomkodta a billentyűzetet és az egeret. Lazán mögé sétáltam és megijesztettem. Szegény úgy megijedt, hogy felugrott a székben.
- Hülye!! A szívem is kiugrott a helyéről.
- Bocs, de nem hagyhattam ki. - megakartam csókolni, de elfordultam.
- Bocs, de ezt most kihagyod. - nevette el magát.
- Ügyes... - dobtam az arcába a haját - Mivel játszol?
- Resident Evil, tudod mert nem elég horror az életem.
- Pedig velem jársz, hova akarsz még te ennél nagyobb horrort?
- És ezt most nem is én mondtam.
- Többet se hallod szerintem. De egyébként mibe jössz? - néztem végig rajta.
- Te is ezt kérdezed, talán összebeszéltél anyuval? - fordult felém gonosz tekintettel.
- Ja, észre se vett. Egyből anyámék nyakába ugrott, hogy ők is jönnek...
- Szóval akkor egy családi randit tartunk? - mondta kedvtelen, flegma arckifejezéssel.
- Jah...
- Remek. Na, mindegy. Majd lerázzuk őket. Inkább húzz fel. - nyújtotta felém a kezét. Megfogtam neki a kezét és hirtelen felrántottam és magamhoz öleltem. - Túl könnyen felrántasz, majd többet kajálok.

- Én meg többet gyúrok. - csókoltam meg. - Mi lenne, ha gyorsban felöltöznél és lelépnénk?

- Ez jó ötlet. - nyomott puszit a számra és elment a szekrényhez. Hosszas vállfa húzogatás után kivett két nadrágot.  - Ezt vagy ezt vegyem fel? - mutatott két teljesen ugyanolyan barna nadrágot. Értetlenül néztem rá. Most ezt komolyan kérdezi?

- Legyen a bal.

- Miért az? Ez sokkal jobban néz ki. - emelte fel a jobb kezében lévő nadrágot.

- Akkor legyen az. Az is tetszik. - mi a tököm? Tudom, hogy hülye vagyok a színekhez, de úgy látszik ezek szerint nagyon.

- Nézd milyen cuki felsőm van. - levette a felsőjét és felvett egy fekete pöttyös némi mintával ellátott felsőt. - Tádá! - fordult felém.

Igen, semmi extra nem volt elől se, ahogy gondoltam. Csak az tetszik benne, hogy melegnek néz ki, így nem fog megfagyni.

- Nagyon jól néz ki. - erőltettem egy kis mosolyt az arcomra.

- Ugye? Annyira cuki.

- Aha. - néztem oldalra. Mégis mit gondolt, hogy megveszi? - Kész vagy?

- Még cipő. - elő vett egy dobozt. - Gyere, nézd meg az új szerelmem. - közelebb mentem és kinyitotta a dobozt. Egy magasszárú, magassarkú csizma volt. Nekem nem mozgatta meg a fantáziám, de Wia nagyon boldog volt a látványtól.

- Hát ez fantasztikus.

- Nem örülsz? - nézett rám nagy szemekkel.

- Ja, de. Akkor mehetünk?

- Aha. Majd lent felveszem.

Lementünk a lépcsőn és szétnéztünk ki hol van. Mindenki a nappaliban beszélget. Wia rám nézett. Megnéztem, hogy vannak elhelyezkedve. Nem túl kedvező a helyzet, de mindegy. Próba szerencse. Megfogtam Wia derekát és elkezdtem tolni az ajtó felé. Sikeresen eljutottunk oda, felvette a cipőjét és a kabátunknál tartottunk mikor mindenki kijött az ajtóhoz és kérdően néztek ránk.

- Hehe... Nem megyünk? - fogta meg a kezem.

- De, de szólhattatok volna.

- Itt vagyunk. Pont azért jöttünk, hogy szóljunk.

- De akkor miért az ajtó felé indultatok?

- Öltözzetek, mi addig kimegyünk. - nyitottam ki az ajtót és Wiát kitessékeltem.

- Hagyjuk itt őket. - fogta meg a kezem és elkezdett húzni a kapu felé.

- Várj! - rántottam vissza. - Már nem mindegy, hogy hányan megyünk?

- De, de csak... - fogtam meg a kezem.

- Csak mi?

- Tudod milyen apu. Én még azt is kinézem belőle, hogy közénk állna.

- Ahj, hagyjuk már. - húztam magamhoz. - Fogadjunk ma semmit nem fog szólni.

- Hosszú még az este.

- Az ám.
- Egyébként hol van Alexy? - eddig fel se tűnt, hogy nincs itt.
- Valami dolga van még, de ne aggódj jönni fog.
- Ja, akkor jó.
Megvártuk míg mindenki felöltözik és együtt elindultunk a vásár felé. 

Wia

- Basszus de hideg van... - elengedtem Armin kezét és magam előtt összekulcsoltam.
- Meg ne fagyjál már. - húzott magához és átölelte a derekam. 

- De jó meleg vagy. - bújtam jobban hozzá és majdnem összeakadtak a lábaim, de nem észrevehető botlást tettem csak.

- Még csak 5 perce vagy kint és megakarsz fagyni?
- Nem, már megfagytam.
- Lehet nem egy nadrágba kellett volna jönni. - mondta apu mögölünk.
- De ez vastag, direkt ilyen téli bundis nadrág.
- Akkor gondolom van rajtad egy trikó és ennyi. - most komolyan belém kell kötnie? Tudja jól, hogy milyen fázós vagyok.
- Nem. Rendesen fel vagyok öltözve, ugye? - néztem Arminra, aki támogatott. Apu ezután már nem szólt semmit. Csendben tettük meg a maradék utat. Mikor már a közelben voltunk lehetett hallani a nagy nyüzsgést, ami a térről származott.

Oda érve hatalmas fényáradat fogadott. Minden kis házikó és a közelben lévő fák körbe voltak tekerve fényfüzérrel és fényben ragyogtak. A tér közepén egy hatalmas feldíszített és kivilágított karácsonyfa állt. Minden annyira szép volt, ezért is szeretem a karácsonyt, lehet díszíteni.
- Na, akkor mi megyünk. - mutattam anyuéknak, hogy az ellenkező irányba megyünk.
- Nem jöttök velünk? - kérdezte Viktória. Egy apró mosoly kíséretében nemet mondtam. - Hát jó... Armin legyen nálad a telefon és jó lenne, ha fel is vennéd, ha esetleg hívlak.
- Persze. Majd találkozunk. Jó szórakozást.
- Nektek is!
Elhagytuk az ősöket és rászálltam Arminra.
- Jaj, legyen nálad a telefon.
- Abba hagynád? - csípett combon.
- Persze, abba hagytam. - ahogy ezt kimondtam, kitört belőlem a nevetés. - Anyuci pici fia. Nem hívott még? Remélem nem vagy lehalkítva.
- Oh, de utállak most. - kapott fel a karjaiba. Visszafogtam magam, hogy ne sikítsak, most elég sok ember tekintete szegeződne ránk.
- Ezt én szoktam mondani. - csókoltam meg. - Mi lenne, ha csinálnánk egy képet a nagy fánál?
- Ha szeretnéd. - le akart tenni, de gyorsan rászóltam. Ha már felvett el is cipelhet odáig.
- Hé! Ne tegyél már le. Csak a fáig vigyél el. - felsóhajtott de belement. Elcipelt a fához és ott letett. Elővettem a telefonom és csináltunk pár képet, köztük jó sok idétlent is. Asszem új hátterem lesz.
- Na, most mit csináljunk?
- Komolyan tőlem kérdezed? Neked kéne tudni, ha felhívtál ezért az éjszaka kellős közepén, mikor édes álmaim töltöttem.
- Akkor láttam meg és gondoltam szólok, nehogy valami programot szervezz magadnak.

- Mert pont úgy ismersz, mint aki programot szervez. Általában mindenről tudsz.
- Nemhogy boldog lennél, amiért ilyet kitaláltam.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem örülök. Csak épp aludtam. - bújtam hozzá.
- Édes álmaid töltötted.
- Pontosan. De akkor sétáljunk, nézzünk körül. - húztam el balra. Erre volt a legközelebb vége a sornak. Innen elkezdve végig tudjuk nézni az egészet.
- Miről álmodtál?
- Már nem emlékszem.
- Akkor honnan tudod, hogy édes volt?
- Csak mondtam, mert jól hangzik egyben.
- Értem. Nem eszünk ilyet?
- Kürtöskalácsot?
- Ilyet.
- Neked kimaradt az alsó osztály, hogy nem tudsz olvasni, vagy mi?
- Túl hosszú szó és ne szólj már be.
- Jó, meg se szólaltam, de együnk. - beálltunk az elég hosszú sorba, de hosszas várakozás után sikerült hozzájutnunk egy csokishoz. Sétálgatás közben civakodtunk azon, hogy kinek van elsőbbsége venni, mikor egyszerre nyúltunk a zacskóba. De mivel közösbe vettünk, így nem tudtunk közös nevezőre jutni. Végül felváltva engedtünk a másiknak.

- Wia! Wiaaa!
- Mi a tököm? - fordultam hátra.
- Kislányom!!
- Ez igen. - nevetett Armin. - Ennél hangosabban nem is kiabálhatna.
- Hidd el, ez még semmi. - közben megálltunk és megvártuk anyuékat.
- Na, végre már. Végig ordibáltam a neved a vasáron, de te süketet játszva mentél tovább.
- Nem is hallottam, te hallottad? - néztem Arminra könyörgő szemekkel, hogy értsen velem egyet.
- Engem ne keverj bele.
- Armin, már ezerszer hívtalak. - elővette a telefonját és tényleg volt rajta 4 nem fogadott.
- Te hallottad?
- Engem ne keverj bele. - gonosz mosolyt engedtem felé.
- Köszi... Mi a baj?
- Nem akartok haza jönni, készülhetnénk karácsonyra.
- Együtt fogunk karácsonyozni?
- Igen. - lepkét lehetett volna fogatni velem, olyan boldog voltam.
- Akkor gyerünk, úgy is még fel kell díszíteni a karácsonyfát és a többi.
Szinte ugrálva haladtam Armin mellett, ez az első karácsonyunk együtt. Vagyis nem az első, de szenteste még soha nem voltunk együtt. A kapuba érve nem érkeztünk egyedül, ugyanis Alexy is vár már minket.

- Szia! - öleltük meg egymást. - Hol voltál?
- Volt egy kis dolgom. - állt félre, és mögötte rengeteg becsomagolt ajándék sorakozott hatalmas táskákban. Anya kinyitotta az ajtókat és segítettem Alexynek behurcolni az ajándékokat közben egyik táskából a másikba néztem és próbáltam kitalálni, miket rejthet a csomagoló papír.

Beérve mindenki levette a kabátját és akkor láttam, hogy mennyire ki van öltözve Alexy. Nekem is ki kell akkor.
- Anya, elmegyek átöltözni.
- Már? Hisz még díszíteni kell, meg majd mosogatnod. Elég akkor, mikor eszünk.
- Oké... Akkor hozzátok a fát én pedig hozom a díszeket. Armin gyere.
- Mikor azt mondod, hogy te hozod, akkor engem miért hívsz?
- Mert akkor még nem láttam, hogy mennyire unatkozol. - ragadtam meg a kezét és kivonszoltam a tárolóba. - Tessék. - Adtam egy dobozt a kezébe, majd még egyet és még egyet. - Oké, nincs több.
- És te mit hozol?
- Nyitom neked az ajtót. Gyerünk. - beérve már várt ránk a műfenyő. Armin lerakta a dobozokat és neki álltunk összerakni. Viszont észrevettem, hogy mindenki át volt öltözve, csak mi ketten nem. Szóval most ránk bízzák az egészet? Összeraktuk a tévé mellé, a sarokba a karácsonyfát, majd rohant anya, hogy ott nem jó.
- Hát, de mindig ott szokott állni. Most idén miért változtatnánk meg?
- Mert azt beszéltük apáddal, hogy a két ablak közt jobban nézne ki.
- Hát de most, hogy vigyem át oda?! Ráadásul a kanapé is ott van.
- Oldjátok meg. Mindegy, hogy. A karácsonyfának középen kell lennie. - ezt elmondva itt is hagyott minket. Megforgattam a szemeim és gondolkodni kezdtem, hogy a kanapét hova rakjuk. De nem is az volt a legnagyobb feladat. A fát nem fogom szétszedni, hogy majd ott újra összerakjuk. Valahogy el kell mozdítanunk, ezt a két és félméteres fát.
- Neked van bármi ötleted? - néztem Arminra, aki csak megrázta a fejét. - Hát nem lettem okosabb.
- A lakberendezés a nő feladata. - ült le a kanapéra. Ahogy leült valahogy beugrott.
- Állj fel. Ezt a fotelt arrébb toljuk és elfordítva idejön a kanapé.
- Ez nem jutott volna hamarább eszedbe?
- Nem, ahogy leültél, úgy jött az ötlet. Na, gyere. - próbáltam felhúzni, de kicsit sem könnyítette meg a dolgom. A padlón csúszott a zoknim és többször is seggre ültem. - Csak egy picit könnyítsd már meg a dolgom. - feküdtem hátra a padlón. Armin arrébb tolt, majd elhelyezte úgy az ülőgarnitúrát, ahogy mondtam.
- Megkönnyítettem most már az életed? - felültem és örömmel láttam, hogy amit gondoltam, tényleg jó ötletnek bizonyult, viszont a hatalmas porcicák bújtak elő a kanapé alól. Elszaladtam a seprűért és gyors áthúztam a területet. Tulajdonképpen a lapátra nem került semmi, mert minden a seprűfejen maradt. Gyors visszaszaladtam vele a helyére és kezdhettem is gondolkodni, hogy rakjuk arrébb a fát. Próbáltam a törzsénél fogva eltolni, de nem tudtam az alsó ágaktól rendesen hozzáférni.
- Ahj, passz. Nem tudom, hogy kéne.
- Nekem van egy ötletem.
- Hallgatlak. - néztem rá.
- Alá fekszel, megfogod a lábát én pedig arrébb húzlak a fával együtt.
- Hát ez nem tudom mennyire jó ötlet.
- Tudsz jobbat?
- Nem... Akkor csináljuk. - bemásztam a fa alá és megfogtam a lábát. Szóltam Arminnak, hogy megvan és húzni kezdett. Nem volt túl kellemes érzés, mert teljesen összenyomtam a melleim. Mikor jó helyre érkeztünk a fával elengedtem és Armin kihúzott alóla. Felsegített és egyből megigazítottam magamon a ruháim. A melltartóm szinte a nyakamban volt a pulcsim pedig a mellemnél. Hason csúsztam végig.
- Nem fájt?
- A hasam behúztam, de nem érzem az ikreket.
- Jahj, szegénykém. De ügyesen megcsináltuk. - ölelt át.
- Na, sikerült? - úgy megijedtünk anyától, hogy egyből szétugrottunk.
- Ne lopakodj így mögénk! Te jó isten, de megijedtem.
- Hát még én.
- És mi lett volna, ha éjszaka nyitok rátok?
- Anya, kérlek, ne menjünk bele ebbe a témába. Ez magánügy.
- Majd akkor lesz teljesen magánügy, mikor elköltözöl. - elhúztam a szám és a fára néztem.
- Jó lesz ott?
- Tökéletes. Feldíszíthetitek és utána mehetsz mosogatni.
- Oké. - anyu visszament a konyhába a többiekhez.
- Most komolyan mi kapunk minden feladatot?
- Látod... - Kinyitottam a dobozokat és eldöntöttük Arminnal, hogy fogjuk feldíszíteni a karácsonyfát.

Lucia

- Nem aranyosak, ahogy együtt döntenek?
- De, ritkán látom ilyennek Armint. - jegyezte meg Viktória.
- Én is Wiát, főleg ilyen boldognak. - kicsit könnybe lábat a szemem. El se tudom képzelni, ha egyszer esetleg összeköltöznek és itt hagy az én egyetlen kicsi lányom, mihez fogok kezdeni magammal.
- Mennyibe fogadunk, hogy mindjárt összevesznek valamin?
- Jaj, most miért mondasz ilyet Alexy? - szóltam rá a fiúra. Min tudnának összeveszni? Elvégre csak a fát díszítik.
- 10 percet adok nekik. De ez a max.
- Én akkor is azt mondom, hogy nem fognak.
- Akkor fogadunk?
- Legyen. Mi a tét?
- Amit megbeszéltünk. - kacsintott rám.

Wia

Végül úgy döntöttünk, hogy az összes díszt felrakjuk, úgy is hatalmas a fa. Egymás után róttuk a köröket, volt mikor mindketten díszítettük, volt, hogy egymásnak hordtuk a díszeket. De a legtöbbször inkább magunk díszítettük.
- Na, azt én akartam felrakni.
- Én értem ide előbb. De van belőle még egy. - kivette a másik lila díszt is a dobozból és átnyújtotta nekem.

Lucia

- Látod, ügyesen megoldották. Nem fognak összeveszni.
- Oh, várd ki a végét. Ebből a díszből épp kettő volt. De mi lesz a csúccsal? - ezen elgondolkodtam. De könyörgöm, elvégre 19, 20 évesek. Együtt is fel lehet rakni.

Wia

Szinte versenyt futottunk egymással, hogy kirakja fel a következő díszeket. Volt mikor sikerült elvennem Armintól azokat a díszeket, amit épp kinézett magának. Olyankor elkapott és megpróbálta kivenni a kezemből, de nem mindig sikerült neki. Mikor már kezdett elfogyni a dísz, kész harcot vívtunk egymással, ha egyszerre értünk a dobozhoz. Próbáltam mindig úgy állni, hogy ő ne juthasson közel a dobozhoz, de egyszerűen csak megcsikizett és én ugrottam is félre. Olyankor a csípőmmel próbáltam újból eltolni, de akkor félre lépett és az utolsó pillanatban elkapott, hogy ne érjek földet.

Lucia

- Na jó, kezdek egyetérteni veled.
- Én megmondtam. Nincs olyan közös tevékenységük az alváson kívül, ahol nem vesznének össze.
- Ez ezért elég nyugtalanító.
- Mi a baj? - jött hozzám a férjem is. - Semmi, csak figyeljük őket, hogy boldogulnak ketten.
- És?
- Elég jól megvannak, egy-két dolgot leszámítva.
- Akkor nincs gond.
- Igen, viszont fogadtam Alexyvel.
- Miben?
- Amiről már jó ideje beszélgettünk... Ha veszítek, el kell fogadnod a tényeket.

Wia

- Na, mindjárt készen vagyunk. - bedugtam a konnektorba a fára feltett égősört és megnéztem távolabbról.
- Igen. Már csak a csúcs van.
- Igen... - egymásra néztünk, majd a dobozokra. Egyszerre megindultunk, de Armin állt közelebb és ő ért oda hamarább. - De ne már! Add ide!
- Én fogtam meg előbb. - kezdett nevetni. Megpróbáltam kivenni a kezéből, de felemelte és hiába ugráltam, nem értem el.
- Jól van... - mentem közelebb a fotelhoz. - Ne add ide.
- Ne csináld már. Most egy ilyen hülyeségért megharagszol? - jött ide hozzám. - Nincs semmi bajom. - megkerültem, hogy ő legyen a fotelnál.
- Hát én nem így látom. Ha felraknám a fára, biztos bezárkóznál a szobádba.
- De nem hagyom, hogy felrakd. - löktem hátra és teljesen ránehezedtem a súlyommal, de még így se tudtam kivenni a kezéből. Nagy nehezen felkelt, de rajta csüngtem így nem nagyon tudott mozogni.
- Most az egyszer hagy rakjam már fel én.
- De ne már. - szálltam le róla. - Én szeretném. - megfogtam az egyik lábát és úgy próbáltam visszatartani, de nem használt sokat. Végig húzott a padlón és majdnem felrakta a csúcsot, mikor anyáék megzavartak minket.
- Mégis mit csináltok?! - nézett ránk anyu.
- Veszekednek. - jelentette ki Alexy.
- Nem is! Csak korrekt megbeszélést tartunk.
- Így? Hogy közben feltörlöd a padlót? - akadt ki kicsit Viktória.
- De felakarja rakni a csúcsot. Pedig azt mindig én szoktam. - ültem fel törökülésbe.
- Na mit mondtam? - kérdezte büszkén Alexy. - Összevesztetek?
- Nem.
- Akkor mit csinálunk? - gonosz tekintettel ránéztem Arminra, még mindig ott volt a kezében a csúcs.
- Semmit, rakd fel azt a hülye csúcsot és gyerünk mosogatni.
- Oké, te mondtad. - Armin felrakta az utolsó díszt a fára, amit évek óta én szoktam és jött, hogy felsegítsen, de magamtól keltem fel. Meg se néztem a fát, hanem egyenes a konyhába a mosogatóhoz vettem az irányt.

Armin

- Most tényleg összevesztetek? - állított meg Lucia.
- Igen. De gyorsan túl teszi magát rajta, remélem...
- Alexynek igaza volt. Veszítettem.
- Fogadtak? - néztem kérdően rájuk.
- Igen. - lelkesedett Alexy.
- Mi volt a tét?
- Az titok. Inkább menj segíteni Wiának.

Wia

Megölöm, amiért elvette a feladatom. Ráadásul ő a nagyobb, mindig a kicsit rakják fel a díszt a tetejére. Egyébként is hol van már, nem, hogy segítene...
Már elmostam pár tányért mikor végre ide esett.
- Boldog vagy, hogy felrakhattad?
- Muszáj feszegetned ezt a témát?
- Csak kérdeztem valamit.
- Nem mindegy kirakja fel? - ahogy ezt kimondta, bele csaptam a kiengedett mosogatóvízbe. A víz ránk fröccsent, de egyikünk se szólt. Csendben folytattam a mosogatás és Arminnak adogattam a vizes edényeket eltörlésre.
- Na jó sajnálom. Hülyeség volt ezen kiakadni így.
- Nem kellett volna ennyire ragaszkodnom hozzá. Ketten is felrakhattuk volna.
- Tényleg. Ez miért nem jutott eszünkbe? - néztem rá.
- Mert hülyék vagyunk?
- Igen, lehet. - nevettem el magam. - De legalább feldíszítettünk ketten egy fát.
- Ami nem is lett olyan rossz. Sőt...
- Ugye-ugye? Ketten mindig jól összehozzuk a dolgokat.

Lucia

- Most kibékültek? - kérdeztem Alexytől.
- Igen, de Wia még visszafog vágni a bátyámnak.
- Gondolod?
- Nem, tudom. Mindig ezt csinálják.
- Hihetetlenek.

Wia

- Jövőre ketten rakjuk fel a csúcsot.
- Megegyeztünk. - megcsókoltuk egymást, hosszan csókoltam, hogy legyen időm kivenni a mosogatóból egy marék habot, majd az arcába nyomni. Megtörölte az arcát és ő is belenyúlt a vízbe. Én megpróbáltam elszaladni, de nem tudom hova gondolkoztam, hisz a konyhából csak felé lehet kimenni.
- Juj, ne már. - emelte fel védekezően a kezem az arcomhoz, de pulcsimba rakta. - Haa~ én nem is ennyit adtam. - Hozzá nyomtam a felsőmet, hogy felszívja a kis vizet és nekinyomtam Armint a pultnak. Két kézzel vízzel együtt raktam a nyakába mosogatós vizet.

Lucia

- Nem kéne rájuk szólni? Eláztatják az egész konyhát.
- Jaj, szívem hagyjad őket. - ragadtam meg a karját. - Csak szórakoznak, utána legalább fel is mosnak nekem.
- Igen, addig szórakoznak csak amíg az egyikük meg nem sérül.
- Alexy te ilyeneket honnan tudsz? - mindenki Viktóriára nézett. De jogosan tette fel a kérdést.
- Szinte egész nap velük vagyok összezárva. De ezt nem csak én tudom, Rosalya is.

Wia

- Már tiszta víz vagyok, Armin hagyd abba! - szóltam rá nevetve. De én is abbahagyhatnám, de vissza kell adnom neki, amit adott és ezzel ő is így van.
- Mert én nem vagyok vizes? De majd megszáradunk.
- Egyszer biztos. De tudod mit?
- Na?
- Nyertem! - megfogtam a legközelebbi poharat, megmerítettem a maradék vízben és a fejére öntöttem. Nem ellenkezett, nyugodtan tűrte, hogy teljes egészében ráborítsam. - De cuki vagy, mikor a hajad így vizesen az arcodba lóg. - megtörölte kezével az arcát és rám nézett.
- Most meghalsz. - elakartam szaladni, de az előbb ráöntött vízen elcsúsztam és majdnem megcsináltam a spárgát, de eldőltem oldalra. - Jól vagy? - térdelt le hozzám Armin aggódó tekintettel.
- Szét szakadt a nadrágom. - nevettem el magam.
- Hát nem farmerban szoktak spárgázni. - segített fel.
- Eddig mindig seggre estem, most változtatni akartam. - hátra túrtam a haját és közben nem vettem észre, hogy ő is megmerítette ugyanazt a poharat és a fejemre öntötte.
- Na, srácok. Most, hogy mindketten egyenlő állással zártátok ezt a szerelmi nem tudom mit, felmoshattok nekem. Aztán elmehettek fürdeni, 9-kor vacsora.
- Még jó, hogy két felmosónk van. Idehozom őket, te addig engedd le a vizet és töröld le a pultot.
- Rendben.
Elszaladtam a fürdőbe a felmosókért és közben megengedtem a vizet is a kádba. Visszasiettem Arminhoz, aki félig kész volt. Elkezdtem feltörölni a metlakit, kis idő után Armin is csatlakozott hozzám. Anyuék a nappaliból nevettek rajtunk, ahogy csuromvizesen felmosunk. Mikor végeztünk egyből el is tűntünk.

Elzártam a vizet és kerestem Arminnak is egy törülközőt.

- Tudod mi a gáz? - dobtam ki a szekrényből egy törülközőt.

- Az, hogy épp csak eléred a szekrény legfelső polcát? 

- Nem. Az, hogy teljesen leolvasható volt az arcodról, hogy utálod ezt a felsőm.

- Hát nem a kedvencem, az már biztos. - zavartan beletúrt a hajába.

- De legalább hazudtál a kedvemért.

- Nekem mindegy miben vagy. Úgy is leveszem rólad, ha úgy van.

- Akkor most úgy van. - mentem hozzá és megöleltem. - Egyébként borzalmasan nézünk ki csurom vizesen.
- Megvárjuk míg megszárad a hajad?
- Soha, sőt meg is moshatod, amiért leöntöttél.
- Beszél az, aki kezdte az egészet. - megcsókolt és levette a felsőm. - Nem is olyan rossz ez a felső, lazán letudom venni rólad.
- Én mondtam. Viszont a gatyámnak lőttek, pedig csak egyszer volt rajtam. - szomorodtam el és kigomboltam.
- Úgyis van másik, mit vagy úgy oda?
- De az nem ilyen. - elvonultam fehérneműben a tükörhöz. Teljesen összekócolódott a hajam. Amíg kifésültem, addig Armin levetkőzött. Mindig meglepődőm, a kockás hasán.
- Mit nézel?
- Semmit. - kaptam el a tekintetem a hasáról. Magamra néztem és láttam, hogy elpirultam. Felkötöttem a hajam. De már láttam, hogy Armin megelőzött. Kinyújtott lábbal feküdt a kádban, semmi helyet nem hagyva nekem.
- Ez most komoly? És én? - közben levettem a fehérneműm is.
- Old meg. - perverz fejjel vigyorgott rám, aztán becsukta a szemét, mint aki aludni tervezne. Aha, azt hiszi nem tudom megoldani?

Beléptem a két lába közé, és beleültem az ölébe.
- Megmoshatod a hajam, meg úgy mindent. Kényeztess el.
- Már így is elvagy.
Végig húzta a fürdőszivacsot a hátamon és közben végig csókolta a nyakam. A szivacs össze-vissza vándorolt a testemen, utána a szivacsot elhagyva már csak a kezével kényeztetett. Tudom, hogy le kéne állítanom, de karácsony van és egyébként is sokáig vagyok bent. Az pedig, hogy itt van Armin dupla időt jelent.
Megfordultam, de mielőtt bármit mondhattam volna, megcsókolt.
- Mielőtt bármibe is belekezdenénk, megmoshatnád a hajam.
- Majd utána. - csókolt meg újra, hosszan. Számról átért a nyakamra, majd a mellemre és egyre lejjebb, be a habokba. Szinte fájt visszatartani a hangomat, furcsa és új érzés volt egész, de nem tartott sokáig. Mikor kijött a vízből, szakálla volt a habból. Letöröltem és elkezdtünk csókolózni, közben a keze végig lent simogatott.
- Kész vagy? - suttogta a fülembe. Válasz helyett eldöntöttem, most enyém a kezdeményezés. Enyhén fájt, de azért a vízben sokkal könnyebb volt bejuttatni. Már csak a meglepett fejéért is bőven megérte. Elkezdtem mozogni, de mivel kicsi volt a hely és még a lábam is csúszott, igazi kihívással álltam szemben. Armin annyiban segített, hogy megfogta a derekam, ekkor jutott eszembe, hogy most ki is kényeztet kit. De most hallottam először a hangját közben, ami még inkább arra sarkalt, hogy folytassam. Fogalmam sincs, mennyi ideig tartott, mikor Armin egy hirtelen mozdulattal felült és befordított maga alá, hogy helyet cseréljünk, és teljes erejével folytatta, amit elkezdtem.

- Wia! Meddig vagytok még bent, mindenki rátok vár? - kopogott anyu az ajtón és ebben a pillanatban mentünk el Arminnal, mindketten lihegtünk és égett az arcunk. Megcsókolta a szám, majd a nyakam kezdte el csókolni.
- Öhmm... - még a hajam sincs megmosva, hova sietett? - Fél óra.
- Jó lenne, ha nem hancúroznátok!
- Nem is... Áúú! Ne harapj már meg. - szóltam rá halkan, felháborodott fejjel.
- Mit mondtál? - kérdezett vissza anyu.
- Mindjárt megyünk! - próbáltam kimászni Armin alól, de nem engedett el és folyton visszacsúsztam alá. A vállára tettem az egyik lábam és próbáltam eltolni, de nem hagyta magát.
- A következő már nem anyu lesz, hanem apu.
- Úgy is be van zárva az ajtó. Mit tudna tenni?
- Ez is igaz. - mosolyogtam rá, megcsókolt, majd elhúzódott. A vízbe esett a lábam. - Látod és nem mostad meg a hajam.
- Te se az enyémet.
- Tessék. - kezébe nyomtam a kézizuhanyt és megengedtem. - Először ezt, majd ezt használd. - hátat fordítottam neki és boldogan kihúztam magam. A hajmosás mellett még egy jó vállmasszást is kaptam, majd én is megmostam a haját. Kimásztunk a kádból és leengedtem a vizet. Gyorsba megtörölköztünk és elkezdtem szárítani a hajam. Egy jó tíz perces szárítgatás után, amiben Armin is segített, újra kopogtak az ajtón.
- Mond!
- Kész vagytok már? - ez most kivételesen nem anyu volt, hanem Viktória.
- Még ki kell vasalnom a hajam.
- Rendben, itt hagyunk Alexy-vel egy-egy karácsonyi ajándékot. - megigazítottam a törülközőt rajtam, nehogy most akarjon majd leesni és kinyitottam kicsit az ajtót.
- Még nem vagytok felöltözve? - kérdezte meglepetten Alexy.
- Nem. De majd mindjárt fel leszünk. - elvettem tőlük az ajándékot, megköszöntem és mindkettőjüknek kettő-kettő puszit nyomtam az arcára.
- Tuti, hogy a tiéd a rózsaszín. - nyújtottam Armin felé és a kéket magam mögé raktam.
- Aha, szeretnéd. Jó lesz nekem a kék is. - vette el. - Miért pont rózsaszín? Azért annyira nem szeretem.
- Ez csak egy csomagolópapír. Mit vagy úgy oda?
- Akkor is. - helyben kibontottuk és ruha volt benne. Nem mintha nem szeretném a ruhákat, de nem ugráltam az örömtől. Soha nem szerettem, ha valaki ruhát ad nekem. Ritka volt az, mikor olyat kaptam, ami tényleg tetszett. Szét hajtottam a ruhát, elsőnek azt hittem, egy teljesen fekete ruhát kaptam. Egy fekete hálós felső egy fekete trikó volt felül, alatta fekete csillámos harisnya, ami első ránézésre kicsi és egy kékes-fekete szoknya... Szoknya, mintha olyan sokat hordanék. Biztos nem Alexy vette, mert ő tudta volna, hogy nem nagyon vagyok egy szoknyás fajta.
- Te mit kaptál? - fordultam Arminhoz.
- Ugyanolyan ruhát, mint ami Alexy-n van csak szürke inggel.
- Azért ennyire ne örülj neki, felvéve mindent jobban áll. Remélem az én ruhám is ilyen lesz.
- Én választottam, szóval biztos, hogy jól fog állni. - oh, ezen kicsit meglepődtem. Nem gondoltam, hogy Armin bármit is adna nekem karácsonyra. Én semmit nem vettem neki. Basszus! Én semmit nem vettem neki, most mit fogok tenni?
- Ez kedves tőled, mindjárt bele is ugrok. - basszus, de egy hülye vagyok. Bár van egy ajándék, de azt nem karácsonyra vettem és be sincs csomagolva... Felöltöztem és nagyjából meg igazítottam a hajam. Végig néztem a ruhán és tényleg nem is volt olyan rossz.

Armin is felöltözött és rohadt jól állt neki, de csak az inget vette fel. Pedig már kezdtem reménykedni, hogy egyszer láthatom őket összeöltözni, de úgy látszik erre még várnom kell.
- Legalább a nyakkendőt vedd fel hozzá.
- Hagyjuk már. Nem esküvőre megyünk, hogy kiöltözzek.
- Hozzám öltözz ki.
- Oh, akkor rád nem figyelne senki. - nevetett ki.
- Szemét. Soha nem tudnál túl öltözni.
- Lazán, de ezt most nem fogjuk kipróbálni. Alexy-hez soha nem fogok öltözni.
- Pedig olyan cuki, mikor az ikrek összeöltöznek. - bedugtam a hajvasalót és vártam, hogy felmelegedjen.
- Ja, mikor 5 évesek és lányok.
- Akkor annyira cukik. Mikor két kis copfban van a hajuk. Zabálni valók. - meglepetten nézett rám.
- Azt hittem nem szereted a gyerekeket.
- Nem is. De, amíg nem az enyém és távol van tőlem aranyosak. - közben felmelegedett a hajvasalóm is és neki álltam.
- Jah értem. És mi van akkor, ha én akarok gyereket?
- Dehogy akarsz. - nem szólt semmit rá. Ezt már ezerszer megbeszéltük. Én szeretném egyben tudni lent a dolgokat életem végéig. Arról nem is beszélve, hogy imádok aludni.
Kivasaltam nagyjából a hajam és kijöttünk a fürdőből. Már mindenki minket várt, de azért nem terítettek meg.

- Megjöttünk. Eszünk?
- Persze, amint megterítettetek.
- Ahj, gyere. - fogtam meg Armin kezét. - Tessék. - kipakoltam egy csomó tányért és evőeszközt. Durcásan néztem szét a nappaliban, mindenki a tévét nézte, minket pedig csak dolgoztattak. Ha tudnék főzni, még a kaját én nekem kellett volna megcsinálni. Armin hozta utánam a cuccokat én pedig kipakoltam a tányérokat, ő pedig az evőeszközöket.
- A szalvétát ne hajtsam hattyú alakúra? - kérdeztem anyutól.
- Ha még egyszer beszólsz, egyedül karácsonyozól a szobádban.
- De miért nekünk kell egyedül csinálni az egészet?
- Persze, 2 órát bent pihentetek a fürdőszobában. Én főztem és egész héten takarítottam.
- Szintúgy én is. - persze, összefog ellenünk a két anya.
Gyors körbe osztottam a szalvétákat és asztalhoz ültem. Nem kellett sokat várni a többiekre se. Mikor mindenki elfoglalta a helyét, anyu hozta is az egészben sült pulykát. Én voltam az első, aki vágott magának, majd mindenkinek. Mivel elkezdtem, akkor kiszolgálhatok már mindenki. A kaját dicsérve és persze a fát, megvacsoráztunk. Mikor végeztem, elvonultam a szobámba és előkerestem a múltkor vett fejhallgatót Arminnak. Nem értem, hogy nem jutott eszembe a karácsony mikor megvettem az évfordulónkra. De a lényeg, hogy tudok neki adni valamit. Átkötöttem pár szalaggal és raktam rá egy masnit. Nem fogom túlzásba vinni a csomagolást és így is nagyon jól néz ki. Visszaraktam a szekrénybe és mikor ajándékozás van, kihozom. Lementem a nappaliba és persze, hogy rám vártak a tényárok. Fapofával összeszedtem őket és beraktam a mosogatógépbe, majd visszaültem én is beszélgetni.
- És milyen az új suli? - kérdezte Viktória, akivel már nagyon rég nem beszélgettem.
- Nem rossz, jó fejek az új osztálytársak, de hiányoznak a régiek.
- Látod Armin, te miért nem tudtál egy ilyen szép mondatot alkotni, mikor megkérdeztelek?
- Jó a suli, de hiányzik Wia.
- Hát ez aztán nagyon jól kiegészítette az első mondatot.
- Fiúk. - legyintettem a kezemmel.
- Azok. Rövidek és tömörek. Bezzeg Alexy, neki be nem áll a szája.
- Mi van velem? - fordult ő is hozzánk.
- Csak, hogy egész nap tudnál mesélni az új sulidról.
- Ja, főleg, hogy nem vagyok egyedül. Azért jó dolog, ha veled van egy régi osztálytársad.
- Jó neked, én első hetekben azt se tudtam kihez szóljak hozzá. Mindenki olyan beképzeltnek tűnt. De végül is mostanra már mindenkivel jóba vagyok.
- Armin kapcsolódj már be kicsit. - szólt rá Viktória.
- Van két lány osztálytársam.
- Beszéltél már velük?
- Nem, még véletlen se keresem a társaságuk. Itt ül mellettem életem szerelme, elég az ő baját hallgatnom.
- Mit mondtál? - ütöttem vállba.
- Hát mikor meg van, egy kis vérengző fenevaddá válsz. - tátott szájjal néztem rá.
- Ez nem igaz! Jó bár lehet kicsit agresszív vagyok, de na.
- Inkább ne menjünk bele ebbe a témába. - állított le Armin.
- Jó, meg se szólaltam.
Alexy mesélt még kicsit az új sulijáról és hogy mennyi mindent tanult. Én is hozzászóltam, elvégre nap, mint nap ruhákat próbálgatok, így volt valami kis tudásom az anyagokhoz és a szabásokhoz. Armin csak a telefonján játszott és egyik haverjával beszélgetett közben.

Egy jó félórára rá, anyu előhozta az ajándékokat, ahogy mindenki más is, így én is elszaladtam a fejhallgatóért és magam mögé rejtve visszamentem, ügyelve arra, nehogy idő előtt észre vegye az ajándékom.
-Várj kislányom, hagy fényképezzem le. - és igen, anyám az, aki mindent megörökít.
- Kész, felkészültél, oda adhatom? - anyu csak bólintott és átnyújtottam Arminnak a fejhallgatót.
- Ez kedves tőled, de még jó a régi.
- Tudom, hogy még te nem tudod, mert mostanában nem játszol a sok tanulni való mellett, meg nem is vagy itthon, de múltkor leejtettem és azóta nem szól. De azért szeretlek.
- Oh, értem. Akkor köszönöm. - csókolt meg. Oké, nem volt olyan idegesen, mint én gondoltam, hogy lesz. Mindenki ajándékozott én pedig elfoglaltam a kedvenc helyem a kanapén és figyeltem ki mit kap. Anyu nyakláncot kapott, apu pedig két felsőt. Alexy és Armin egy karórát kaptak. Mintha Armin annyira szeretné az ilyeneket. Néha kezdem azt hinni, hogy csak én ismerem őt igazán. Egy mosolyt erőltetett az arcára, de nem volt őszinte. Egy billentyűzetnek jobban örült volna, de majd legközelebb adok nekik egy pár ajándék ötletet.
- Mit ülsz itt egyedül? - állt elém Alexy eltakarva tévét.
- Most mit álljak ott? Nem kapok semmit a szüleimtől, múltkor megmondták. Armintól pedig már megkaptam.
- Tényleg és meg se mutattad?
- Itt van rajtam.
- A ruha?
- Igen.
- Azt én vettem, ő mást vett neked.
- Oh, mennyire kedves. És úgy adja elő, mintha ő vette volna.
- Neked ezt nem kéne felismerni? Elvégre ilyet tanulsz.
- Az egy dolog, de már ő is túl jó színész, eltanulta tőlem.
- Lehet. De akkor szólok neki, hogy nagyon egyedül érzed itt magad.
- Oké.
Alexy elment beszélni Arminnal, én pedig kíváncsian vártam mit vett nekem. Nem telt bele pár percbe, mikor Armin megjelent egy kis dobozzal és leült mellém.
- Boldog Karácsonyt! - nyújtotta át. - Tudom, hogy nem fogod hordani, de mikor megláttam egyből eszembe jutottál. Ja és nem, nem veszlek még el.
- Mégis mit vettél nekem? - kétkedve téptem szét a csomagolót és egy nagyobb ajándékdoboz volt. Levettem a tetejét és egy nyaklánc meg egy gyűrű volt benne. Döbbenten néztem a dobozra. A csótányoktól kezdve mindenre fel voltam készülve, de egy gyűrűre nem. Jó gondolom csak hozzá adták, mert megjegyezte, hogy még nem vesz el, de akkor is. A nyaklánc egy szivecskés medálban végződött és a gyűrű tetején kövekből egy szív volt kirakva. Ahogy kivettem a puha szivacsból a gyűrűt, akkor láttam a love feliratot belegravírozva. - De cuki, köszönöm. - öleltem meg és próbáltam visszatartani a könnyeim.
- Ja, majd elfelejtettem. - belenyúlt a zsebébe és a rég elveszettnek hitt gyűrűmet adta oda.
- Te tudod mennyit kerestem ezt a gyűrűm.
- Tudom és még velem is kerested. De így tökéletes a méret legalább.
- Köszönöm! - csókoltam meg. Felvettem a nyakláncot és a gyűrűt is, tényleg jó volt az ujjamra. Azért most kicsit meglepődtem, hogy ilyet vett. Azt hittem majd valami számítógépes cuccal jön, mint mindig.
Hozzábújtam Arminhoz és kapcsolgattuk a tévét, mikor mindenki elénk állt. Már megint mi van. Most remélem nem a házat kell arrébb raknunk, mert ideges leszek.
- Nos, mivel elvesztettem Alexy ellen a fogadást. - kezdett bele anya. - Nagy bejelentésünk van számotokra. - Arminnal egymásra néztünk. Elkezdtem gondolkodni, hogy a közel jövőben mikről beszélgettem velük, de semmi olyan nem jutott eszembe, aminek nagy bejelentést kellene tenni.
- Rengeteget veszekedtetek és többször is szakítottatok már. - jegyezte meg Viktória, amin elmosolyodtam. Tényleg nagyon sok hülyeségen összetudunk kapni, ahogy azt ma is bebizonyítottuk.
- És a távolság sem jelent számotokra akadályt. Főleg úgy, hogy egy fiúra vagy lányra se néztek rá. - folytatta anyu Viktória monológját. Vajon a két apuka mikor fog megszólalni. Alexyn pedig nagyon látszik, hogy alig tudja kivárni a végét. Már kezd olyan érzésem lenni, hogy mindjárt összeadnak minket.
- Mától tegezhetitek a másik szüleit. - döbbenten néztem apura, aki hallani sem akart eddig arról, hogy van egy barátom, de erről álmodni se mertem.
- Ti ezt komolyan mondjátok? - nem akarom elhinni. Ezt kétszer kell hallanom.
- Igen.
- Beszarás. Bár ez azért nem nagy bejelentés.
- Ez csak ilyen megjegyzés volt. Mondhatom én?
- Persze Alexy. - engedte át a két szülő a szót neki.
- Több napos, hetes, hónapos puhítás után, amiért nagy ölelést kérek majd Wia, megengedik, hogy összeköltözzetek.
- Hogy? - kezdek félre hallani, vagy tényleg azt mondta, amiért már hónapok óta könyörgünk.
- Összeköltözhettek. - szét tárta a karját és az ölelést várta.
- Azt a k*rva! - pattantam fel a helyemről egyenest a nyakába. - Hogy csináltad?
- Hát nagyon nehéz volt, de megegyeztünk, ha ma boldogultok, akkor nem lesz baj az összeköltözésnél sem. És tessék megmondtam.
- Bár még kislányom főzni nem tudsz, de majd rákényszerülsz és megtanulsz.
- Pudingot bármikor tudok csinálni. - erre mindenki elnevette magát.
- Nekem az is jó. - csókolt meg Armin.
- Nincs csókolózás, ha nem állsz ilyen alatt. Ez tudod mire való Armin? - mutatott fel egy fagyöngyöt Alexy
- Honnét tudnám? - teljes megsértődöttséggel néztem rá. - Most mi van?
- Nem tudod mi ez!? - vállat vont.
- Ez alatt szoktak csókolózni. - mondtuk egyszerre Alexyvel.
- Hát ez fantasztikus. Szóval, ha ma nem állsz a gaz alá, akkor nem csókolhatlak meg?
- Nem! - lépett mellém Alexy és fölénk tartotta. - Ennyi vagy bátyus. - Armin fején elnevettem magam és közben Alexy magához ölelt.

- Lelettél cserélve fiam?
- Úgy látszik. - apró mosolyt láttam az arcán.
- Akkor most már csókoljátok is meg egymást. - javasolta nevetve Viktória.
- Oké! - ijedten néztem Alexyre, de mire bármit is felfoghattam volna, hátra döntött és összeért az arcunk...

Egy puszit nyomott az arcomra. Azt hittem ott halok meg az ijedtségtől a karjai közt. Mindenki nevetett rajtam, én pedig vörös és tudatlan fejjel álltam előttük.
- Alexy többet ilyet ne csinálj, már tényleg azt hittem, megcsókolsz.
- Dehogy, az Armin feladata. - lökött egyenest a karjaiba.
- Ez a cuki, tudatlan fejed bármit megér. - húzott magához és átkarolta a derekam.
- Kislányom! - szólt apu, de igazából csak rám szólt, hogy ne bújjak Arminhoz.
- Süket vagyok. - csókoltam meg, majd apuhoz fordultam. - Igen?
- Segíts megteríteni a süteményhez. - nyomott a kezembe egy csomó tányért és még az evőeszközöket is a rápakolta.
- Áh, nem nehéz. Nem kell segíteni, bírom egyedül is.
- Oké. - csípett fenéken Armin. - Még egy ilyen és hozzád vágom.
- Te karácsonykor is megakarsz ölni, legalább ezen az egy napon kezdeményezhetnél nekem.
- Nem fogok meztelen rúd táncolni a szobádban, ha esetleg valami ilyesmi kezdeményezésre gondoltál. - elkezdtem kipakolni az asztalon a tányérokat és Armin is segített.
- Hát nem teljesen erre gondoltam, de ha már így szóba hoztad...
- Nem! Még véletlen se fogok ilyet csinálni. - vágtam közbe.
- Pedig tudsz táncolni és gyönyörű alakod van, nem tudom mi itt a probléma.
- Én nem csinálok ilyet. És egyébként is mit kezdeményezzek a mai fürdőzésünk után?
- Oké. De visszatérve, miért? Csak nekem, csak egyszer.
- Nem.
- Szülinapi ajándék?
- Nem!
- Évforduló?
- Nem!!
- Nászút?
- Hozzád vágom! - emeltem fel az egyik tányért, de le is tettem. - Nászút?
- Csak mondtam valamit... - hagyott itt.

- Annyira izé vagy. - mentem utána. - Ezek után kinézem belőled, hogy a nászút egy jelzőtábláig fog vezetni, hogy ott táncoljak neked.
- Azért nem, megyünk a Hawaii szigetekre. Tetszik egy vízben csinálós dolog.
- Hülye, tudod mikor lesz majd nekünk annyi pénzünk, hogy oda menjünk.
- Majd az ősök fizetik. Nem kérünk semmit, csak egy pár napot.
- Oké, én benne vagyok.
- És csinálunk pár gyereket.
- Árulnak a boltban táncrudat?
- Igen, de ettől függetlenül kell nekem egy gyerek és lehetőleg fiú.
- Biztos nem. Ha valaha is ráveszem magam a gyerekre, akkor csak lány lesz.
- Persze, aztán mikor megjön neki is, lefejeztek.
- Hehe. Majd megszokod.
- Akkor is fiú lesz. Ezt már eldöntöttem.
- Miért akarsz te ennyire fiút?
- Mert mindig is akartam távirányítós helikoptert.
- Anyám... Hihetetlen vagy. - nevettem el magam. - Inkább fejezzük be a nagy bejelentés előtti elkezdett filmünket.
- Rendben, de ezt egy igennek veszem.
- Vedd aminek akarod... - akkor is lányom lesz, ezt már én is eldöntöttem.
Leült Armin a kanapéra és pedig az ölébe feküdtem. Reklám közben figyeltük miről beszélgetnek a többiek, de hamar bealudtunk, vagyis ami engem illet.

Lucia

- Na, ezek se jönnek már sütit enni. - néztem Arminra és a lányomra. Mindketten nagyban aludtak, pedig szerintem elég hangosak vagyunk.
- Milyen aranyosak. - jegyezte meg Viktória.
- Igen, bár azért megnézném, hogy egy fordulásnál melyikük esik le hamarább. - mosolyodtam el.
- Mindkettőjük. Ahogy Armin átöleli Wiát, biztos magával rántaná a lányod.
- Lehet. Hozok egy takarót. - letettem a tányérom és lehoztam Wia takaróját. - Jövőre már nem lesz anyátok, aki ezt megcsinálja. - súgtam nekik halkan, mintha fent lennének. Rájuk terítettem és lekapcsoltam a tévét, mi úgy se nézzük.
- Hihetetlen, hogy Armin ilyen sokáig kibírta Wia mellett. - ültem le Viktória mellé.
- Ezzel én is így vagyok. De egymásnak lettek teremtve. Néha veszekednek, de nem tudnak egymás nélkül élni.
- Az biztos. De azért azt is nézni kell, hogy semmi komoly témán nem vesztek még össze.
- Oh, dehogynem, csak nem mondják el. De szerencsére nekem van egy besúgom.
- Gondolom Alexy. Azért nem olyan rossz, ha van még egy gyereked.
- Hát nem, legalább kicsit belelátok a szerelmi életükbe.
- Én ezzel kicsit megvagyok fogva. Onnan tudom, hogy összevesztek, ha Wia nem jön ki a szobájából. Ha sikerül nekik tényleg elköltözni, akkor csak úgy fogom megtudni, hogy hazajön.
- Régen is ilyen rossz volt a kapcsolatotok?
- Hát ja, de most, hogy koleszben van, rosszabb lett.
- Armin is ilyen. Azon lepődőm meg, ha valamit elmond. De akkor már tényleg komoly a helyzet és ez általában az utolsó pillanatban történik meg. Mindig Alexyhez megy.
- Wia pedig Rinhez, egy gyerekkori barátnőjéhez.
- Legalább van kire támaszkodniuk, ha nem is mi, nincsenek egyedül.
- Hát ja. Jól van menjenek. Előttük az élet.
- Igen, de remélem nem a karácsonyfadíszeken fognak összeveszni. - nevettük el magunkat.
- Azt én is remélem. - néztem rájuk. Fájó szívvel, de be kell látnom, hogy a 19 éves lányom az önálló életre vágyik. Nehezemre esik elengedni, főleg, hogy az egyetlen gyerekem. De ha menni akar, hát menjen.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre :) De ne feledjétek, ez a mostani részekhez képest, 2 évvel előrébb van. :)