21. Rész - Kirándulás (1.rész)

Annyira izgatott vagyok a kirándulástól, hogy aludni sem bírtam. Már 5 óta fent vagyok és most fél 7, szinte üresek a szerverek. Így gyorsan meguntam a játékot, én biztos nem fogom keresgélni az embereket.

Átnéztem, hogy mindent beraktam-e és lementem reggelizni, közben felhívtam Armint. Sokáig csörgött, de csak felvette.

- Szia!
- Mi a baj? - mondta fáradt hangon.
- Szülési fájdalmaim vannak.
- Mid? - még mindig ugyanolyan fáradt hangja volt. Túl fáradt, hogy felfogja, mit mondtam.
- Semmi. Mikor jössz?
- Most keltem fel. Majd megyek.
- De siess majd.
- Jól van. Aludhatok most már?
- Aludj. Én meg reggelizek, neked csináljak majd reggelit?
- Nem kell. Szia!
- Szia! - rakta le a telefont. Szegény, még biztos aludt volna fél órát. Ezekután tuti nem fog tudni vissza aludni. De se baj.

Csináltam magamnak két szalámis szendvicset és visszamentem a szobámba. Anime keresés közben megreggeliztem, majd mindent elő készítettem. Anyu is fent van már, lemegyek hozzá.

- Szi... a - döbbentem le mikor megláttam. - Hova mész így ki öltözve? - általában egy farmert vagy szoknyát visel és egy egyszerű blúzt. De most egy fekete térd alá érő ceruza szoknyát, ami undorítóan állt rajta és egy fehér inget párosított hozzá.
- A vezérigazgató jön szétnézni. - ezt úgy mondta, hogy közben egy joghurtos kifli lógott ki a szájából és a táskájába pakolt.
- A japán csávó? - feltérdeltem a székre és onnan követtem a tekintetemmel, hogy rohangál a konyhában.
- Igen. De most mennem kell.
- De nem eszed meg? - mutattam a maradék kajájára. Nagyjából két falatot evett.
- Nem. Késésben vagyok, majd iszok egy kávét. - és kiviharzott az ajtón.
- Hát jó... Akkor én ezt most megeszem. - úgy kaptam rá a maradékjára, mintha nem reggeliztem volna. Elővettem egy kanalat a joghurthoz és a kiflit a számba vettem. Így indultam meg a lépcsőhöz, mikor Armin bejött.

- Szia! - mondta nevetve. Kivettem a kiflit a számból.
- Tudom mire gondolsz.
- Nem gondoltam semmire. Te szoktál mindig rosszra gondolni.
- Persze, fogd a kisebbre. - ballagtam fel a lépcsőn.
- Se puszi, se ölelés? - jött utánam.
- Eszek. - vetettem egy lenéző pillantást rá, majd folytattam a lépcsőzést. Ha kajáról van szó, nálam az az első.

- Hát jó. - feljött utánam és megvárta míg megeszem, addig nem szólt semmit.

- Na, most már beszélhetünk.

- Hova ment anyud? Majdnem fellökött.

- Valami céges cucc és késésben volt 

- Ja, értem. De akkor most már megkapom a csókom?

- Meg. - megcsókoltam. Majd ráütöttem a combjára. - Gyerünk!

- De még van egy csomó időnk.

- De nem akarok rohanni, mindig csak rohanunk, nehogy elkéssünk.

- Ha te mondod.

Összeszedtem a bőröndöm és elindultam vele.

- Bírod? 

- Persze, könnyű. - emeltem meg, de azt hittem leszakad a kezem. - Oh, hát ez könnyű. - úgy nagyjából a saját hülyeségemen kezdtem el nevetni, de nem baj. Elhúztam a lépcsőig ott pedig megálltam egy percre. Mire leérek, félúton meghalok. De megcsinálom, annyira nem nehéz. Nagy levegőt vettem, hogy elindulok, de Armin elvette a kezem elől.

- Hé! Mondtam, hogy elbírom. - mérgelődtem a lépcső tetején.

- Láttam. - lement vele a lépcsőn. Talán mégis csak jobb volt, hogy nem nekem kellett lecipelni a lépcsőn. A lépcső alján kihúzta a kart és átadta nekem. Ő is megfogtam a bőröndjét és kimentünk az ajtón.

- Milyen izgalmas.

- Nagyon. - mondta unott hangon.

- Legalább csinálj úgy, mintha te is örülnél.

- Mi olyan nagy szám ebben a kirándulásban?

- Hát én már lassan 5 éve nem voltam sehol. De ha a kórházat annak lehet mondani akkor mégis csak voltam.

- Én akkor voltam utoljára kiránduláson, mikor találkoztunk.

- De az még ált suliban volt. Mikor volt már az?

- Csak 4 éve.

- Mennyit nőtt az idő alatt a hajam.

- És a melled.

- Nem is te lennél, ha azzal jössz magasabb is lettem.

- Igen és magasabb is lettél, de így is a törpém maradsz.

- Én normál méretű vagyok, te vagy rendellenes.

- Álltasd magad ezzel nyugodtan törpikém.

- Nem tudnál valami más becenevet kitalálni?

- Ez illik hozzád. - magamban mérgelődtem. Nekem is kell találnom valami becenevet.

Még beszélgettünk kicsit erről a témáról. Próbáltam meggyőzni, hogy találjon ki valami mást, de nem volt hajlandó. Végül feladtam és visszatértem oda, mikor találkoztunk.

- Végül milyen játékot vettél meg?

- Amelyikért egyszerre nyúltunk.

- Szerinted emlékszem? Az se ugrik be, tegnap mit vacsoráztam.

- A Dying Light.

- Juj, meg van még? - annyira szerettem volna én is azt a játékot. Túlélő fanatikus vagyok, minden ilyen jellegű játékot beszerzek, de akkor, ez kimaradt annyira magamba fordultam.

- Valahol biztos. Nem szokásom kidobni a játékokat.

- Oké, akkor mikor haza értünk nálad alszom és azzal fogunk játszani.

- Persze, haza érek és még géphez sem ülhetek.

- Sajnálom. De majd kiengesztellek.

- Hallgatlak.

- Mi volna, ha együtt fürödnénk az nap, meg egyéb dolgok?

- Megegyeztünk.

- Szeretek veled tárgyalni. De tudod mit akarok majd?

- Mit?

- Ha összeköltözünk, nagy fürdőszobát egy nagy káddal, amiben aludni is lehet.

- Én pedig egy táncrudat a szobánkba.

- Én nem fogok neked sztriptízelni.

- Akkor nincs kád.

- De szemét vagy.

- Egyébként is, hova akarsz költözni ilyen sürgősen?

- Olyan jó lenne, ha anyuék nem szólnának bele a dolgaimba.

- Ennyi?

- De most gondolj bele. Azt csinálhatnánk, amit csak akarunk és úgy járkálhatnánk a házban ahogy kedvünk tartja.

- Mert te, hogy járkálnál?

- Uh, most beindítottam a fantáziád, nem igaz?

- Nem.

- Ne tagadd. Minden reggel egy szál bugyiban láthatnál.

- Semmi póló?

- Semmi, csak bugyi.

- Ezt a szüleid is tudják?

- Apu megtudná, hogy miket csinálunk, már nem élnél, én pedig örök szobafogságban lennék gép nélkül.

- Szeretem mikor ilyeneket mondasz.

- Jaj ugyan. Bír téged. Bár eddig csak anya mondta, hogy támogatna, ha elköltöznék. De ha jobban belegondolok, lehet csak azért mondtam mert felhúztam az agyát. Mindig azt mondja, hogy kirak a házból.

- Nekem anyu azt szokta mondogatni, hogy leüt egy fejfát az ajtóm elé.

- Ez jó. - kezdtem nevetésbe, amit nem tudtam abba hagyni. Többször is eszembe jutott, amitől újra elkezdtem nevetni.

- Még mindig azon nevetsz?

- Aha. Én tuti azt íratnám rá, hogy Game over vagy Wasted.

- Nagyon vicces. - ezután csendben folytattuk a hátra lévő pár utcát, kivéve én. Én párszor felnevettem, mikor valami újabb hülyeség eszembe jutott. Egy pár ilyen után, már Armin rá se kérdezett, hogy megint milyen ötletem támadt ezzel kapcsolatban. Nagyon jót nevetett azon, ahogy elszórakoztatom magam, ezzel a fejfás témával. 

Lassan elértünk a sulihoz. Az osztály több, mint a fele már itt volt. Armin a fiúkhoz, míg én Rosáékhoz mentem.

- Sziasztok! - köszöntem vidáman.

- Szia! Mire ez a nagy vidámság? - kérdezte Ros.

- Armin reggel mondott valamit és nem tudom kiverni a fejemből.

- Bírom, mikor fent akadsz a dolgokon.

- Nem is akadtam fent. Csak vicces.

- Armin már csak ilyen. A hülyeség csak úgy dől belőle. Bár, amióta veled van, kicsit visszafogottabb.

- De ma leitatjuk és láthatod milyen szabadszájú tud lenni. - támaszkodott rám Kim.

- Mi van akkor, ha sejteni fogja?

- Hagyjuk már. Arminnál még te is okosabb vagy.

- Most lehülyéztél?

- Nem. De tényleg így van. Armin az a személy, aki előbb cselekszik, mint gondolkodna. Te is nagyjából ilyen vagy. 

- Hát ezzel nem értek egyet, de ti tudjátok.

- Jó lehet úgy tűnik, mintha tudná mit csinál, de nagyon sokszor csak bele vág a dolgokba.

- Most ezt miért mondjátok? - néztem Rosra és Kimre.

- Mert... - kezdtek bele egyszerre, de Kim átadta a szót Rosnak. - Mert most vagytok végre külön és itt a nyári szünet. Armin nem fog veled strandra menni meg hasonló helyekre.

- Hát én se nagyon járok. Múltkor is anyu fejbe dobott labdával. Azt hittem meghalok.

- Nem is mesélted. - kíváncsian álltak körbe és faggatni kezdtek, de nekem nem volt kedvem elmesélni. Végül Armin hívott el onnan.

- Mi az?

- Esetleg egy köszi jól esne.

- Köszi! - borultam a nyakába. Majd elhívtam, hogy újra kettesbe legyek vele. - De mégis honnan tudtad, hogy el akarok jönni?

- Ismerlek már. Minden mozdulatod és minden grimaszod.

- Akkor jó.

- Mi a baj? 

- Csak a lányok meséltek pár dolgot. De semmi bajom. - átkaroltam és megcsókoltam.

- Akkor jó. - nyomott egy puszit a homlokomra.

Nem tudom kinézni belőle, hogy valaha is megbántana. Vagyis úgy, hogy ne bánná meg egyből. Minden mozdulatomra figyel. Nem hiszem el azt, amit mondtak. De nem is agyaltam ezen. Leültem a bőröndömre és neki álltam játszani a Lara Croftos játékkal. 

- Mit csinálsz? - húzta le Armin a telefonom és meghaltam.

- Most... - mély levegőt vettem és átgondoltam, hogy mennyire csesszem le. - Most meghaltam. Pedig majdnem rekordot döntöttem. Ahj... - felhúztam a lábam és duzzogni kezdtem.

- Sajnálom... - nem figyeltem rá. - Na, gyerünk nézz rám. 

- Nyem.

- Na! - megcsípte az oldalam, amitől megugrottam.

- Ne csipkedj állandóan. - ütöttem hasba.

- Mert? - simította végig a lábam. Többen is minket néztek, így elhessegettem a kezeit, mielőtt máshová is eltévednek. - Na, add ide megdöntöm a rekordod, ha már meghaltál miattam.

- Tessék. - elvette és leült a járda szélére. Én az ölébe feküdtem és figyeltem, hogy játszik.

Lassan mindenki ide ért és a busz is megérkezett.

- Jó, nem sikerült megdönteni. Fogd meg. - betette a telefonom a mellem közé és velem együtt felállt.

- Nem akarsz így felvinni a buszra?

- Nem. - rakott lábra.

- Kééérleeeek. - csuklottam össze előtte, de elkapott.

- Ilyet többet ne csinálj.

- Jól van na. Gyerünk. Ma hiperaktivitásban leszek.

- Nagyon örülök.

- Tudom. - mosolyogtam rá. - De, amint leülök meghalok majd az unalomban.

Felmentünk a buszra és elfoglaltuk a lányokkal hátsó 4-es részt. Én beültem a sarokba és az ablakon néztem ki. Armin a többiekkel volt.
- Úristen! Kifogjátok bírni egymás nélkül? - nevetett fel Ros.
- Mért ne bírnánk? - fordultam feléjük.
- Mert nem telt még el olyan nap, ahol ne egymáson lógnátok. - válaszolt Kim.
- Ha nagyon sokat vagytok együtt megunjátok egymást.
- Dehoooogy.
- De. - vágta rá Kim.
Elnéztem Armin fele. Épp Castiellel beszélt. Igazuk lenne? De hisz olyan jól meg vagyunk mindig egymással. Én megkeserítem az életét, de ő nem hagy el. Tökéletes.

Egy gyors névsorolvasás után pedig elindultunk. Az út 3 órás és nagyon meleg van. Gyorsan elment a jó kedvem és az energiám is. Mindenki beszélgetett én pedig a telefonom nyomkodtam. Hátul ültünk, ahol jól betudtam gubózni a sarokba. Eleinte animéket néztem, majd teljesen a vásárlásra tértem rá. Keresgéltem milyen animés dolgot kellene vennem. De nem találtam semmi újat. Mostanában nem néztem túl sok animét. Na, majd a szünetben.
Rendelési kísérletem Ros zavarta meg.
- Mit csinálsz? - húzta le telefonom, hogy ő is lássa, de addigra már mindenből kiléptem.
- Semmi fontosat.
- Akkor jó. De, mit fogunk csinálni 3 napig?
- Megszivatjuk a fiúkat. Előbb hallottam, hogy mit beszéltek.

- Hoztam alkoholos filcet, tejszínhabot és citromot. - igazi szadista mosollyal sorolta ezt végig.

- A tejszínhab ilyen melegben megromlik.

- Dehogy, hoztam jeget hozzá.

- Akkor jó. Megakarom szivatni Armint. Bár félek, hogy keményebben kapom vissza.

- Úgysem meri.

- Aha. Elhiheted, hogy keményen vissza tudja adni. Tudja a gyenge pontjaim.

- Olyan gyerekesek tudtok ilyenkor lenni. - rázta meg a fejét.

- Most miért? Én nem szeretek nagyon komoly lenni. Voltam már eleget komoly az elmúlt 4 évben.

- Oké, nem szóltam.

- Egyébként, most így eszembe jutott. Mikor kórházban voltam akkor találkoztam Arminnal.

- Ne bazd, komoly? - néztek rám döbbenten.

- Hol? Mikor? Beszéltetek?

- Inkább mesélj el mindent a legelejéről. - javasolta Kim.

- Rin, a barátnőm minden nap meglátogatott és mikor jött hozzám, akkor látta meg őket. Akkor még Alexy sem festette a haját. Nekem pedig volt 3 óra kijáróm, így követtük őket. Bár megmondom őszintén, akkor még semmi önbizalmam nem volt, így úgymond csak kísérőként mentem.

- De várj... - szakított félbe Kim. - Ugye, nem abban a segg villantós kórházi ruhában mentél?

- Nem. Rin hozott nekem az nap egy japán egyenruhát és abban mentem.

- Oké, megnyugodtam, folytathatod.

- Na, szóval. A plázába mentünk és ott találkoztunk. Nem találjátok ki, hova ment Armin.

- Hát biztos nem ruhát venni. - kezdtünk nevetésebe.

- Nem. Na, de. A plázában külön váltak, így mi is. Gondolkozás nélkül mentem a játékboltba, mert egy pár percre megálltam gondolkodni, hogy biztos akarom-e ezt magamnak. Mire végig gondoltam eltűnt előlem, de mentem a fejem és a megérzésem után. A gamer sarokban a PS játékokat nézte. Oda álltam mellé, de nem láttam rajta, hogy bármi érdeklődést mutatna felém. Aztán egy játékért nyúltunk és megfogta a kezem. Szegény olyan zavarban volt, de olyan cuki is volt.

- Azt hallottam Alexytől, hogy régen kisebb volt nála Armin. Szóval? - kérdezett Ros.

- Hát én fél fejjel kisebb voltam akkor nála. Ennyit tudok. Mikor egymás mellett álltak is, Armin a konzolját nyomkodta.

- Értem. De nem akarlak elkeseríteni. Most már több mint egy fejjel nagyobb nálad. - mindig utáltam, ha magasságomról beszélnek, de Kim kezd ráérezni. 

- Jah, nem csodálom, hogy le törpéz. - rakta hozzá Iris.

- Nem mintha ti nagyobbak lennétek nálam.

- Oh, csajszi, én vagyok a legmagasabb az osztályban. - mondta Kim, majd Ros is beállt mögé, hogy ő is magasabb nálam.

- Mi inkább nem szólalunk meg. - mondták egyszerre Viola és Iris.

- Hát, jól van. De legalább én feltudok venni bármekkora magassarkút.

- Hát nekem jelenleg nincs ilyen gondom, hogy esetleg magasabb leszek a pasimnál. - ezt olyan büszkén mondta Kim, hogy nem hiszem, hogy a közeljövőben akarna barátot.

- De egyébként. Csak, hogy ne térjünk el a témától. Miért nem ismertétek meg egymást, mikor az osztályba kerültél? - tért vissza Ros a tárgyhoz.

- Oh, hát ez könnyű az én részemről. Akkor sokkal alacsonyabb volt és tiszta kis gyerek arca volt. Rengeteget változott, de tényleg. Nagyon durva. Na, meg azért én sem voltam akkor toppon. De erről beszeltünk mi is reggel. Nekem jóval hosszabb lett a hajam és nagyobb lett a mellem.

- Ezt gondolom Armin mondta.

- Ki más? - nevettem el magam.

- Milyen jó, hogy ilyenekről mersz vele beszélni.

- Miért ne mernék? - kicsit furcsállottam Viola megjegyzését. - Ha neked lenne valakid, nem beszélnétek meg a dolgokat?

- Nem tudom. Lehet az ilyen nagyon lányos témákat nem osztanám meg vele.

- Mint a havi? - kérdezte meg Ros.

- Igen.

- Én múltkor elküldtem Leightet egy doboz tamponért. Azt mondta soha többet ne csináljak ilyet vele.

- Mert?

- Vagy 1 órát töltött a boltban, mert nem tudta melyik kell.

- Te most komolyan elküldted a női részleghez? - nevetett Kim.

- Vészhelyzet volt. Járni alig tudtam, úgy fájt a hasam és fogyóban volt.

- Eltudom képzelni az arcát, ahogy leveszi az egyik dobozt, majd visszarakja.

- Mondta, hogy nagyon rosszul érezte magát és hogy többen mosolyogtak rajta.

- Szegény. De végül, hogy sikerült neki választani?

- Egy olyat hozott, amit egy hozzám egy korú lány is vitt.

- Eltudom képzelni Armint egy ilyen helyzetben. Elhozná a legvastagabbat.

- Vagy amit elsőnek levesz a polcról.

- Jah.

- De egyébként mi volna lányok, ha ti is becsatlakoznátok a beszélgetésbe? - nézett Ros, Irisre és Violára.

- De mi ehhez a témához nem tudunk mit hozzá fűzni.

- Olyan nincs, ha nincs is pasitok, tudnátok beszélgetni. - kezdett Kim is a kioktatásba.

- De, ha utáltok velünk lenni... - vágtam be a szomorú arcot.

- Nem, csak én nem szeretek nagyon erről beszélni. - ecsetelte Iris. Viola meg alapból nem szeret annyira beszélgetni, szóval jah...

- Hát jó, mi így is szeretünk titeket. Ilyen némán. - mosolyogtam rájuk.

- Na, de térjünk rá a fontosabb témára. A szivatásra. - összedörzsölte Ros a kezeit, és belevágott a témába. Végül minden ötletet felejtősnek tudtunk be, mert nem tudtuk mivel készülnek a srácok. Így a miénk, majd az övéikhez vagy túl kemény, vagy túl nevetséges lenne.

- Wia... - Ros ijesztő mosollyal nézett rám.

- Most nem tudom, hogy féljek vagy ne.

- Szerintem félj. - nevetett Kim.

- Mi?? Csak annyit kellene csinálnod, hogy odamész a srácokhoz és kiszedsz belőlük némi információt.

- De miért pont én?

- Mert, Kim kihez menne oda? Vagy én üljek talán Lysander ölébe? Te szépen odamész Arminhoz, leteszed a kis popódat az ölébe és kiszedsz belőlük mindent.

- O-KÉ.

- Na, gyerünk. 

- Jah, hogy most?

- Nem, majd este.

- Jó-jó megyek már. De nem ígérek semmit.

- Bízunk benned. - kicsit félve indultam el. Nem tudom, hogy viselkedjek vagy mit mondjak, hogy nehogy gyanút fogjanak. Most is beszélgetnek. Oké akkor gyerünk.

- Mizu? - ültem le félig Armin ölébe félig a székre. Meglepődve néztek rám.

- Minek jöttél ide? - kérdezte tőlem Castiel.

- Hát elsőnek is nem hozzád. Másodszor pedig Arminhoz. Vagy talán nem jöhetek ide?

- Épp beszélgettünk. - mondta Armin és egy olyan menj el tekintettel nézett rám.

- Oh, szupi. Mi a lányokkal nem beszéltünk. Miről van szó?

- Ahhoz neked semmi közöd!

- Oké. Akkor lássuk... Három fiú - néztem végig rajtuk - Abból tudtom szerint kettő szingli. - Castiel megforgatta a szemeit. - Ugye nem arról beszélsz ki nekik Armin?! - néztem rá olyan döbbent arccal.

- Nem, dehogy!

- Akkor? - gyerünk már, én se tudom örökké tartani ezt a színészkedést.

- Csak beszélgetünk. - tudta le Lysander ennyivel.

- Aha... Szóval beszélgettek. Jól van Armin, most azt gondolom, hogy engem beszélsz ki.

- Baszki, te hülye vagy.

- Te vagy a hülye! - ez igen Wia, Castiel ellen ez egy igazán jó beszólás volt.

- De tényleg nem rólad beszélünk.

- Oké. Elhiszem. - emeltem fel a kezem. - Vagy nem. - egy vállrántás kíséretében elindultam vissza és közben azon imádkoztam, hogy jöjjön utánam. Végül visszaültem a helyemre, mert nem jött utánam.

- Hát csajok, ez nem jött össze.

- Az a baj, hogy nincs ott Alexy. Neki gyorsan eljárna a szája.
- Mindegy. Találjunk ki pár dolgot és majd eldöntjük, hogy mivel vágunk vissza. - mondta Kim és ötletelni kezdtünk. A 3 napra, három tervvel álltunk elő és az utolsó lesz a legütősebb, történjék bármi is.

Az útból maradt másfél órát a tervek átismétlésével és biztosra menetelével töltöttük. Minden apró hibázási pontra felhívtam a figyelmet és újra dolgoztuk a tervet. Ha minden jól megy, akkor tökéletes szivatásban lesz részük. 

Mikor megérkeztünk a tábor helyünkhöz, Mr. Faraize é Boris ismertették a szabályokat és a takarodó menetét. Tulajdonképpen olyan szabályokat állítottak fel, amiket egyértelműen megfogunk szegni, szóval felesleges volt a szájukat jártatni. De közben meg is kapta mindenki az első feladatát, ami az volt, hogy felállítsuk a sátrainkat. Mindenki azzal dolgozott, akivel aludni fog és mit sem törődve a szabályokkal Arminnal kezdtem felállítani a sátrat. A merevítő vasakat összeillesztettem és végig vezettük, majd a sátor négy sarkába bedugtuk a végüket és már kész is voltunk.
- Ez könnyebb volt, mint a játékokban. - öleltem meg.

- Az biztos.
- Maguk együtt fognak aludni? - jött hozzánk a két tanár.
- Öhm...
- Igen. Végül is nem mindegy, hogy eleve velem alszik, vagy mikor maguk elalszanak szökik át? - tanárok épp oly meglepődtek, ahogy én is.
- Akkor gondolom feleslegesen is próbálkoznánk megtiltani, hogy együtt legyetek.
- Nagy valószínűséggel.
- Rendben. De az igazgató meg ne tudja. És semmit nem csinálhattok, amiből nekünk is baj lehetne.
- Értettük. - ezzel tovább is mentek a többiekhez, hogy megnézzék, kinek kell esetlegesen segítség.
- Hát ezt... Ez így gyorsan megoldottad.
- Persze. Az osztályfőnök mindig is tisztán látja a helyzeteket és ezt is felfogta, hogy nem tud mit csinálni, akkor is találok megoldást, hogy együtt legyünk. Persze ez Boriszra nem igaz, az csak fegyelmezni tud.

- Értem. Akkor rakjuk be a két hálózsákot. Bemész te vagy menjek én?
- Te vagy a törpe, te majd elrendezed.
- Még egy törpézés és kint alszol.
- Most úgy csinálok, mint aki megijedt. - nevetett ki.
- Tudod mit majd te megcsinálod magadnak. - megfogtam a hálózsákom és bemásztam a sátorba. Nagy nehezen kiterítettem, mikor bejött Armin és összetúrt mindent.
- Ez direkt volt. - nevette el magát és összekócolta a hajam.
- Miért vagy ilyen szemét? - kuporodtam össze.
- Jól van ne haragudj. - megakart csókolni, de elhúzódtam tőle.
- Több kell, hogy ne haragudjak. - kérdően nézett rám. - Ha elmondod mit beszéltetek a buszon, béke lesz.
- De azt nem mondhatom el.
- Hát akkor nyakig beöltözve fogok aludni, távol tőled.
- Úgysem bírod ki.
- Az lehet. De megpróbálom.
- Fogadjunk, hogy nem bírod ki?
- Fogadjunk. Ha kibírom, nincs szex 1 hónapig.

- És ebben neked mi lesz a haszon?
- Hát azt nem tudom, de neked jó büntetés.
- Oké, akkor legyen. - kezet ráztunk rá és ott hagytam. Elmentem a lányokhoz, akik nélkülem tartottak kupaktanácsot.

- Miről maradtam le? - ültem le közéjük.
- Csak a feladat rád eső részéről. - mondta Ros.
- És mi lenne az?
- Mivel te tudsz közölünk a leghalkabban mozogni, neked kellene úgy kipakolni a srácok sátrát éjszaka, hogy reggel csak egy szál alsóba jöjjenek elő.
- Ti ezt komolyan gondoltátok? Én? Éjszaka az erdőben?
- Igen.
- Szerintem hamarább kapnék szívrohamot, mint sem egy ruhát is összeszedjek.
- Jaj már. Tedd túl magad a félelmen.
- Már próbáltam és nem megy.
- De akkor ki tudna olyan hallkan mozogni, mint te?
- Armin. Meg egyébként se csináltam volna meg egyedül.
- Armin nem jó, ő most az ellenségünk.
- És Wia miért nem tanít meg minket úgy mozogni?
- Igazad van Iris. Látod egyszer szólalsz meg akkor is jó ötletet adsz.
- Köszi!
- Wia, áttudod adni nekünk azt a tudást?
- Hát ehhez nem sok tudás kell csak sok filmet kell nézni. De igen, szerintem megtudjátok tanulni.
- Oké. Akkor hol kezdjük?
- Hát ne itt. Gyertek, keressünk az erdőben valami jó helyet.
- Jó hely alatt mit értesz?
- Ha látom tudni fogom.
- Oké.
Bementünk az erdőbe és kerestünk egy tisztást. Levetettem mindenkivel a cipőjét és beállítottam őket.

Armin
- Armin hol vannak a többiek? - jött hozzám Peggy.
- Passz.
- Pedig minden Wiával vagy.
- Bocs, de fogalmam sincs hol lehetnek. De miért keresed?
- Megkért Mr. Fraize, hogy csináljak képeket és szeretnék egy osztályképet, de nélkülük nehéz lesz.
- Ha ennyire fontos felhívom neked. - vettem elő a telefonom.
- Köszi. Addig gondoskodom, hogy senki más ne menjen el.

Wia
- És még miket tudsz? - kérdezte kíváncsian Iris.
- Hát, múltkor fejjel lefelé lógtam a fáról. De tudok még mást is. Lehet gyengének látszom, de azért van erő a karomban, legalább annyi, hogy elbírjam a súlyom.
- Én még a kötélre sem tudok felmászni. - mondta Viola.
- Ez a baj, de ne beszéljetek, mert elvesztitek az egyensúlyotok. Ahhoz, hogy nesztelenül tudjatok járkálni tökéletes egyensúlyra van szükség.
- Te miért nem csinálod velünk? - kérdezte remegő hangon Ros.
- Mert én nem remegek már a gyakorlat közben. - löktem meg kisujjal és ki is billent.
- Na jó, én ezt nem bírom. - állt két lábra Kim. - Ha te nem csinálod én sem.
- Ja. - értett egyet vele Ros.
- Hát jó. - levettem a cipőm és szembe álltam velük. - Tökéletes egyensúly... - felemeltem az egyik lábam és fél lábon leguggoltam majd visszanyomtam magam.
- Azt a rohadt... Akkor most mutasd meg, hogy járkálsz.
- Csendben. - végig járkáltam körülöttük és alig hallható zajjal tértem vissza a helyemre. - Ti nem vagytok elég kitartóak és kevés filmet néztek. Rengeteg mindent lehet belőlük tanulni. Sokan azt hiszik, hogy hülyeség, de igenis tanítanak.
- Ha haza értünk, megnézek egy csomó filmet. - mondta Ros, majd visszatért, hogy letudjon úgy guggolni, ahogy én. Már épp unni kezdtem, hogy nem haladunk semmire, mikor megszólalt a telefonom. Csak fél órára tűnök el és Armin már keres is, még hogy én nem bírom ki nélküle...

- Szia!
- Szia! Hol vagy?
- Elmentünk sétálni a lányokkal, mert?
- Csak mert Peggy osztályképet akar csinálni.
- Oh, oké. Akkor megyünk.
- Siessetek. - rakta le.

- Lányok mennünk kell. Miss Pletyka fészek képeket akar csinálni.
- Ne már, már kezdtem bele jönni.
- Egyébként elég jól megy.
- De ezzel mit érünk el, hogy rendesen tudunk egyensúlyozni?
- Csak az egyik lábatokon legyen a testsúly, és most gyertek a cipőtökért. - mind elindultak és olyan csendben, hogy még én is meglepődtem. Azt hiszem nem egyedül fogom megszivatni a srácokat. Felvettük a cipőinket és visszamentünk. Peggy épp a többieket állította be a csoportképhez.
- Na, végre már, hogy itt vagytok.
- Bocsi, nem gondoltuk, hogy ilyen hülyeségeket akarsz csinálni.
- Ezt nem én kértem Kim.
- De muszáj mindenkinek ilyen meredten állni, elvégre nem kivégzésre jöttünk. Srácok térdeljetek le, úgy jobban átjön a hangulat. - mindenki nevetni kezdett Ros beszólásán.
- Miért csináljátok ezt?
- Mert mindenki életébe belekotnyeleskedsz. De ha kell a kép akkor kell. De én biztos nem fogok így oda állni, mint egy fa.
- Mi a gond hölgyeim?
- Semmi tanár úr! Csak muszáj ilyen fapofával ott állni?
- Nem.
- Oksi. Gyerünk. - ragadta meg Ros a kezünk. A többiek is bevágtak valami hülye arcot és úgy csináltunk képeket. Bár látszólag nem tetszett Peggynek, hogy átvették tőle az irányítást. Az utolsó képen elszaladtam Arminhoz és megcsókoltuk egymást. A többi képen A lányokkal vagyunk és vidáman egymást átkarolva mosolygunk a kamerába. Mikor meglettek a képek mindenki a dolgára ment, én maradtam Peggyvel és segítettem neki szét szedni az állványt.
- Nem kell ám segítened.
- Sajnálom, amit Ros mondott.
- Igaza van. Mindig mindenről tudni akarok, így kivagyok közösítve és mindenki ellenséget lát bennem.
- Hát ez igaz, már bocs. De, ha talán egy kicsit visszafognád magad, másképp viszonyulnánk hozzád.
- Lehet...
- Biztos. Egyébként majd s képeket átküldöd nekem? Vagy legalábbis az utolsót.
- Persze, azt, ha jól láttam úgysem tudom felhasználni semmire, mert ti nem bírtok magatokkal.
- Bocsi, de kellett egy olyan is.
- Nem baj, van előtte rengeteg jó és vicces kép. Ráadásul az osztály alja nincs is rajta.
- Egyetértek. - segítettem elrakni az állványt a táskájába és elmentem a lányokhoz. Megbeszéltük, hogy olyan 3 körül kellene felkelni.
- Wia téged felkeltünk, mert Armin tutira meghallaná ha elkezd rezegni a telód.
- Én is attól félek, én alig tudom felkelteni néha.
- Te minek keltegeted éjszaka? - kérdezte Kim tőlem.
- Nem éjszaka... Jó van mikor akkor is, de reggel.
- Aha, tudod kinek meséld ezt be. - kezdtek nevetni.
- Nem azért keltem fel éjszaka sem. Nem kell egyből rosszra gondolni.
- Mi nem gondoltunk semmire. Igaz lányok?
- Bizony.
- De nagy az egyetértés...
- Jól van na, cukik vagytok együtt. Bár Armint néha meg kéne verni, de elfogadható. - nevettet Ros. Persze, egy rossz mozdulat és egyből átvált harci módba. De igen, igaza van. Néha tényleg ráférne egy-két pofon.
Végül megegyeztünk, hogy engem keltenek, mert nem kockáztatunk.

A nap hátra lévő része totálisan unalmasan telt, egészen a vacsoráig. Borisz főzött valami ismeretlen eredetű kaját, aminek nem mondta meg a nevét, de a kinézete alapján lehet jobb is. Viszont az íze nem volt rossz, egyszer meglehetett enni. Vacsora után elmentek a fiúk fürdeni, mert mi lányok állítólag sokáig lennénk bent és nem kerülnének sorra. Negyedóra várakozás után, vissza is érkeztek és így elment a lányok első fele, mi pedig utoljára mentünk.

Armin

- Mi volna, ha elvennénk a ruháikat és oda adnánk Wiának azt, amit vettünk neki? - tette a javaslatot Castiel.
- Ez nagyon kemény szivatás lenne. - ellenkezett Nataniel.
- És? Te talán buzi vagy, hogy nem vagy rájuk kíváncsi?
- N-Nem...
- Akkor csináljuk. - álltam fel. - Úgy is talán elvesztek egy fogadást...
- Már megint fogadtatok? - kérdezte Alexy.
- Mikor nem?
- És most mi a tét?
- Az magánügy.
- Oh, szóval olyan?
- Gyerünk, nem érünk rá ezt megvitatni. - indult meg Castiel, mi pedig utána. Szinte futva, de még időben elértünk a fürdőkhöz.
- Oké, Armin te kinyitod nekünk az ajtót mi pedig összeszedjük a cuccaikat. - mondta el a tervet Castiel.
- Rendben. - megfogtam a zárat és magam felé húzva, kisebb kattanással kinyílt. Mivel szinte mindegyik dúdolt nem vették észre. - Gyertek.
Szép csendben leszedtük az ajtókról a ruhákat és ugyanolyan halkan visszazártam az ajtót.

Wia
- Hé melyikőtök szórakozik? Adjátok vissza a cuccaim! - kiabált Kim.
- Mi van... Hé és az én ruháim hol vannak? - nekem sem voltak meg.
- Hová tűntek?
- Oh, én kinyírom Armint. Csak ő tudta kinyitni ilyen csendben ezt a szar ajtót.

- Ráérsz később is az ölési tervvel, elsőnek ki kell valahogy mennünk. - nyugtatott le Ros. - Te hoztad Wia telefonod nem?
- Igen, mindjárt megnézem meg van-e még. - kinéztem az ajtón és ott volt a csap mellett, ahol hagytam. - Igen meg van, most pedig felhívom Armint és megölöm...
- Nem elsőnek a ruhákat, utána a többit.
- Oké...

- Mi a baj? - hallottam a vonal túlsó végéből a háttérben egy halk nevetést.

- Szerintem pontosan tudod, hogy mi a baj!

- Lehetséges. - nevetett a telefonba.

- Na, akkor. Ha nem hozol legalább nekem ruhát, akkor így megyek ki. Gondolom nem akarod, hogy Castiel így lásson. - hosszabb szünet volt a vonal másik végén. - Itt vagy?

- Mindjárt megyek. - ezzel le is rakta.

- Mindjárt jön.

- Oh, ha ide jön megölöm, Castiellel együtt.

- Igen, a két értelmi szerző. - nevetett Kim. Ő egyáltalán nem volt olyan mérges, mint mi. Pár perc elteltével Armin is megérkezett. Felhívott, hogy itt van és kinyitottam az ajtót. Beadott egy törölközőt és egy rikító rózsaszín miniszoknyás ruhát.

- Ezt most te sem gondoltad komolyan?

- De, ezt neked vettük, ebben kell lenned vagy nagyon megszivatunk titeket.

- De ez... Ahj, jól van. - azt hiszem az éjszakai ruha lopásnak lesz egy kis előszele. - Hol van a többi ruha?

- Nálunk. Vedd fel a csini rucid és vedd át tőlünk.

- Ezért még kapni fogsz.

- Tudom, de most még vicces.

Gyors megtörölköztem és felvettem a rózsaszín a ruhát. Nem is volt olyan rossz, de egyértelműen kicsi volt és nagyon gyerekes. Azt hitték, hogy ezzel majd megfognak. Mikor elkészültem egy vidám mosolyt erőltettem az arcomra és kimentem. Hatalmas nevetés tört ki a srácokból mikor megláttak, de nem törődtem vele.

- Szóval, hol a többi ruha?

- Armin. - adta át a szót Castiel.

- Tessék. Ezeket elfelejtettem oda adni. - a kezembe nyomott egy szintén rózsaszín francia bugyit, aminek a fenék részénél egy hatalmas halvány rózsaszín pamacs volt. Egy melltartót, ami rózsaszín pöttyös volt és egy nyuszi fület. Meredten tartottam a kezemben őket.

- E-Ezt nem gondolhatod komolyan.

- Tudom, hogy mindig is szerettél volna egy nyuszi ruhát. Hát tessék, mi teljesítettük az álmod.

- Nagyon kedves tőletek. - mosolyogtam rájuk, majd visszamentem a fürdőbe, hogy felvegyem a többi kiegészítőt.

- Na, mi van? Hoztad a ruhákat?

- Nem, de mindjárt. - mentem ki az ajtón, becsapva magam után. 

- Mindent felvettél? Elég gyors voltál.

- Leszeretnéd ellenőrizni? - emeltem fel a szoknyám.

- Oké, akkor keresd meg a húsvéti tojásokat. Az az a ruhákat. - mondta nevetve Castiel. Végig néztem rajtuk, hátha letudok bármit is olvasni a tekintetükből. Lysanderen akadt meg a szemem, aki egy apró fejbiccentéssel jelezte, hogy merre induljak el. Hatalmas félelemmel és a hátam mögötti nevetéssel kezdtem átnézni egymás után a bokrokat.

- Hallod rázd már meg kicsit a hátsód. - mondta Armin. Alig bírtam ki, hogy ne menjek oda képen törölni, de türtőztettem magam, elvégre ez csak egy szivatás.

- Nem fogom. Oh, meg vannak a rucik. - odamentem Arminhoz és elővettem egy vörös csipkés tangát a nadrág zsebéből és a kezébe nyomtam. - Ezt megtarthatod, mert nem kell levenned rólam.

- Uh, ez mekkora szopás haver.

- De majd Castiel kielégít. - olyan vörös fejük lett, hogy Castiel elveszett a hajában. Lysander és Nataniel velem együtt nevetni kezdtek. - Én majd alszok Lyssel, hogy ti nyugodtan kettesben tudjatok maradni.

- Wia!!!!! Húzd be a segged a ruháinkkal!! - ordibált ki Ros, amitől összerezzentem.

- Megyek már. - szaladtam az ajtóhoz és beadtam neki a ruhákat.

- Szerintem jobb, ha mi megyünk.

- Várjatok! Amint felöltöztek, üvegpörgetőzünk a felnőtt verzióval. Persze aki csak akar. - mosolyogtam Natra és Lysre. Ezt az egészet gondolom a két nagyszájú találta ki. De most visszakapják. - Nektek pedig játszanotok kell, különben megbánjátok.

- Hát persze. - nevetett az arcomba Castiel, de Arminon látszott, hogy beijedt. Elmentek én pedig visszamentem a fürdőbe.

- Nézzétek milyen cuki rucim van. - döbbenten néztek rám a lányok, hogy mégis mit be nem vállaltam. - Ja, és ez nem minden, a bugyimon egy hatalmas pamacs van. - felemeltem a szoknyám és elkezdtek nevetni.

- Hallottam mit mondott Armin, ha nem veszed fel. Nagyon kedves tőled, hogy felvetted. - ölelt meg Ros.

- Ugyan, jó fogunk mi még nevetni ezen a ruhán. De most siessünk, mert megyünk játszani.

- Mit?

- Üvegezés. Persze csak az, aki akar. Ti nézhetitek is.

- Oh, biztos nem. Elvették a ruháink. Beöltöztettek téged. Ezt visszakapják. - Kim keze ökölbe szorult és szadista fejet vágott.

- Akkor gyerünk. Wia te pedig elmondod, hogy miket terveztél, nehogy elrontsuk a terved.

- Rendben.

Armin

- Halljátok, én nem tudom, hogy ezt kellett volna.

- Nehogy már beijedj a csajodtól. Nem fekszik le veled? Majd csak kibírod valahogy.

- Nem azért. Eléggé gyilkos tekintete volt. Tudod milyen keményen visszatudja adni?

- És? Akkor mi keményebben vágunk vissza.

- Nem. Most a visszavágójába benne vagyok, de utána semmi többet.

- Hát jó.

Wia
- Ez nagyon tetszik. - lelkesedett Ros az ötletemért.
- De most őszintén. Haragszol Arminra? - komoly tekintettel kérdezte Kim.
- Nem. Én megmondom őszintén, élvezem is. Nekem soha nem volt részem ilyen kirándulásokban. 8.-ban mentünk volna több naposra. Vagyis mentek is, csak én kórházban voltam. Barátnőm mesélte, hogy rengeteg hülyeséget csináltak. Most valahogy örülök, hogy ennyire szivatnak. - mosolyogtam magam elé.
- Oh, értem. Bocs, hogy esetleg felkavartam valamit benned... Nehéz lehetett az az időszak.
- Igen, de sok barátom mellettem állt és segített.
- Értem. hát örülök, hogy most boldog vagy. Főleg, az a tökfilkó mellett.
- Jaj, ne nevezd így. - nevettem el magam. - De siessünk mert kezdek félni.
- Jaj, te és az erdő fóbiád. - nevetett ki Ros.
- Tényleg! Armin mitől fél? - kérdezte Kim lelkesen.
- Most, hogy mondod... Hmm... Lássuk csak. - akárhogy is gondolkodtam semmi olyan nem jutott eszembe, amitől tényleg félne olyan szinten, mint én. - Nem tudom. De majd megkérdezzük tőle, kíváncsi vagyok mitől fél.
- Hogy eltörik a telefonja.
- Az megvolt. Nem nagyon hatotta meg. Esetleg, ha elveszik tőle a konzolját.
- Az is megvolt. Visszalopta.
- Akkor nem tudom.
Beszélgettünk még egy pár kérdésről, majd meg is érkeztünk. Hát nem volt sok vállalkozó, mert csak Armin és Castiel várt ránk, 1 teli üveg és egy üressel.

- Ez milyen pia? - kérdezte Kim.
- Víz. - nevetett Castiel.
- Most komolyan. - beleszagolt, majd elrántotta a fejét. - Honnan szereztél Abszintot?
- Meg vannak a forrásaim.
- Akkor ne mond meg, de ezt az üveget lefoglalom.
- Aha, csak szeretnéd. Én is kérek belőle. - ültem le Armin mellé.
- Ne veszekedjetek rajta ilyen hangosan mert, ha megtudják mi van nálam...
- Gyors megisszuk és nem lesz gond. - szólt közbe Kim. - Legfeljebb holnap végig hányjuk a napot.
- Én azt kihagynám. - mondta Ros és ő is közénk ült.
- Hát én azt mondom, akkor játszunk!
- Oké, gondolom mindenki ismeri a szabályokat. - néztem körbe rajtuk és mindenki bólintott. - Akkor kezdem. Ja, és nem fogom vissza magam. - megpörgettem az üveget, ami jó pár kör után megállt nálam.
- Ilyenkor ki is kérdez? - nevetett Armin.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudtán. De merek.
- Mennyire van már sötét? - nézett be az erdőbe.
- Ne, kérlek! Oda ne küldj be.
- Akkor vetkőzz!
- Jó bemegyek. - álltam fel. - Szóval? Meddig menjek el?
- A fürdőig és hozz onnan valamit.
- Oké... - remegő lábakkal elindultam az erdő felé és még Castiel utánam kiabált, hogy vigyázzak az erdőben élő emberekkel, egyből eszembe jutott a halálos kitérő. Telefonnal világítottam, amitől még ijesztőbb árnyakat láttam magam körül. Éreztem, ahogy a dobog a szívem és szinte már futva mentem a fürdőig. Mikor oda értem gyors bementem és becsaptam az ajtót. Neki dőlve leültem és megvártam, hogy egy kicsit abba hagyjam legalább a remegést és elkezdjem a tervünk első lépését.

Armin
- Hol van már? - kérdezte aggódva Ros. - Lehet eltévedt?
- Egy út vezet odáig nehogy már eltévedjen.
- Armin nem akarsz utána menni? Lehet valahol összeesve sír a félelemtől.
- Most tudom, hogy csak megakartok ijeszteni.
- Tudod te is, hogy mennyire fél. - igazuk van, Wia retteg az erdőben, én meg beküldtem. - Na, jó megkeresem.

Wia
Nem tudom mit kéne elhoznom. Nincs itt semmi. Hosszas keresgélés után, arra jutottam, hogy valahogy kicsavarom az égőt a tükrök felett lévő kis lámpából. Már úgy sem működik, így senkinek nem fog hiányozni. Felmásztam a mosdókagyló és kicsavartam az égőt. Ez biztos jó lesz. Leugrottam és az ajtóhoz mentem. Összeszedtem minden bátorságom, de akkor az ajtó kinyílt magától. Én úgy megijedtem, hogy hátra estem és egész falig sprinteltem vissza.
- Úristen! Tudod, hogy megijesztettél? - még annak ellenére is remegtem, hogy tudtam csak Armin az.
- Jól vagy? - döbbent le mikor meglátta, hogy földön ülök remegve.
- Persze-persze. Csak megijedtem tőled. De mit keresel itt? - álltam fel a földről.
- Megnézni, hogy jól vagy-e.
- Miért ne lennék jól? Hisz már félig a feladatot is teljesítettem! - mutattam fel büszkén az égőt.
- Nagyon jó. De most, hogy utánad jöttem, elvesztetted.
- Mi?! - döbbentem le. - Hát de senki nem kért meg, hogy gyere utánam. Én nem fogok levetkőzni.
- Ez igaz, de olyan sokáig oda voltál, hogy Rosalya aggódni kezdett.
- Hát bocs, de ebben a koszfészekben nincs semmi mozdítható. Kicsit nehéz volt kitalálnom, hogy mit vigyek vissza.
- Jó, akkor megbeszéljük a többiekkel.
- Még szép, hogy megbeszéljük. Nehogy már a semmiért jöttem el ideáig. - mentem ki az ajtón, majd hirtelen megtorpantam. - Te nem jössz?
- Mi volna, ha azt mondanánk elkerültük egymást?
- Oké, akkor majd ott találkozunk. - indultam meg. Most Ros majdnem keresztbe tett a tervemnek azzal, hogy utánam küldte Armint. Azért, ha összeszedem minden bátorságom túl tudom tenni magam nagyjából a félelmemen. Hosszas sétálás után visszaértem és döbbent arckifejezéssel mentem hozzájuk.
- Hol van Armin? - kérdeztem meg, mintha nem tudnám.
- Elküldtük utánad. - válaszolt Ros.
- Minek? Itt van egy égő. A feladatot teljesítettem. Most pedig adjátok ide azt az üveget. Innom kell erre a nagy izgalomra. - ittam, majd vártunk, hogy Armin is megérkezzen. Már kezdtem azon gondolkodni, hogy felhívom, mikor megjelent.
- Hol voltál? - kérdezték a többiek, én pedig csak a kezébe dobtam az égőt.
- Feladat teljesítve. Folytathatjuk a játékot. - megpörgettem és megállt Kimnél.
- Felelek.
- Jaj, de ez nem olyan vicces.
- Belőlem nem fogsz hülyét csinálni.
- Kár, de akkor. Ki a legjobb barátod az osztályból?
- Te.
- Juj de cuki vagy. Te is jó és közeli barátnőm vagy.
- Ugye most nem fogunk lelkizni? - pörgetett Castiel.
- Fogd be. - az üveg Arminnál állt meg. - Mivel Castiel pörgetett Kim helyett, így is neki kell feltenni a kérdést vagy feladatot. Szóval Armin?
- Merek.
- Oké, akkor Kim, amit megbeszéltünk.
- Rendben. Cserélj nadrágot, Wia esetében szoknyát vele. - kíváncsian néztük mit fog válaszolni. Pár percig hezitált. De végül vetkőzni kezdett és én is követtem a példáját. Átnyújtottuk egymásnak a ruhát és felvettük.
- Armin nem tudod begombolni? - nevetett Ros.
- Így is nagyon cukin áll. Pördülj már meg benne. - nevettem.
- Nagyon vicces...
- Te is jót nevettél rajtam, most én jövök. De igyál és pörgess, haladjunk, mert sok feladat van még. - szép sorban mindenkinél megállt az üveg, nálam többször is, de szerencsére Ros vagy Kim pörgetett. Az üveg Abszintunk is elfogyott így a hangulat is nagyon jó lett.
- Merek újra. - állt meg nálam az üveg és Castiel pörgetett.
- Vedd le melltartód anélkül, hogy levennéd a felsőd és maradj úgy 2 körig.
- Oké. - kikapcsoltam a csodás rózsaszín pöttyös melltartóm és nagy nehezen kibújtam belőle, majd felmutattam. - Na, ezt csináljátok utánam. Bár azt hittem kitörik a kezem.
- Pedig azt hittem nem tudod megcsinálni.
- Én bármit megcsinálok.
- Igen? - kérdezte Armin.
- Te csak a szoknyáddal maradj nyugodton.
- Visszakapod te még ezt.
- Állok elébe, de siess vele. - pörgettem és megállt Rosnál, aki felelt.
- Hány hét vagy hónap után feküdtél le Leightel?
- Szerintem 1 hónapja se voltunk együtt. - pörgetett és megállt Castielnél, mindig mer és szerintem sejtette, hogy mire készülök, így most is a merést választotta és kíváncsian várta a feladatát, amit Ros átadott nekem.
- De miért?
- Gyerünk kis csaj, tudom, hogy pólót akartál velem cserélni. De kétszer is keresztbe tettem neked. - tulajdonképpen csak egyszer, mert nem tudta kiszámolni, hogy nála mikor áll meg az üveg. Az pedig, hogy nem válaszolt egy kérdésre így levette a felsőjét, tényleg keresztbe tett nekem, de nem érdekel.
- Felveszed ezt a pólót, amit holnap délután 5 óráig kell viselned.
- Mit mondtál? - kapta fel a fejét Armin, aki már jó ideje szenvedett mellettem.
- Jól hallottad, akkor is ebben leszel, ha nincs alattam semmi. Szóval Castiel? Elfogadod?
- Még szép.
- Oké. - gyerünk Wia törd a fejed. Nem vehetem vissza a melltartóm és nincs más ruhám, amivel takarni tudnám magam. Elfordulni sem kéne, ha esetleg kijönnének a tanárok. Mit tegyek? - Armin add a kezed.
- Minek?
- Ne kérdezősködj. - megfogtam a kezeit és ráraktam a melleimre. Legalább lesz neki egy kis élvezete, ha már elveszti ma este a fogadásunk. - És le ne vedd róla. - levettem a felsőm és oda dobtam Castielnek.
- Oké, innentől már megoldom. - mondtam Arminnak, kezet cseréltünk és felhúztam a térdem.
- Illik a hajadhoz, pont úgy nézel ki, mint egy buzi. - nevettük el magunkat. - Kíváncsi leszek holnap a többiek mit fognak szólni hozzá.
- Majd mondom Peggynek csináljon osztályképet.
- Igazad van Kim. Nagyon csini leszel rajta Cassy.
- Kussoljatok... - már sírtunk a nevetéstől, mikor megállt nálam.
- Nem veheted vissza a melltartód.
- Jól van, ezt is meg fogom oldani.
- Reméltem, hogy ezt mondod. Tessék még egy üveg Abszint. - kirakta a pörgetős üveg mellé.
- Valaki pörgessen már helyettem én nem mozdulok meg. - Armin pörgetett és meg is állt nála.
- Felelek.
- Na végre már. Már úgy vártuk, hogy végre meg tudjuk tőled kérdezni.
- Hallgatlak.
- Mitől félsz a legjobban? - a lányokkal kíváncsian vártuk a válaszát. Elhúzta a száját, majd rám nézett.
- Hogy elvesztem az én törpém.
- Wia te sírsz? - kérdezte meg Ros.
- Nem... Csak allergia. - törölgettem a könnyeim. Soha senki nem mondott még ilyet nekem. Ilyenkor tudom azt, hogy a sok hibám és hülyeségem ellenére is tiszta szívből szeret.
- Uh, megríkattad a barátnőd. - Armin magához ölelt és még jobban sírni kezdtem. Az a rengeteg visszafojtott érzelem, most jön ki rajtam.
- Most akkor játszunk vagy drámázunk?
- Oh, Castiel... - Ros megakarta ütni, de Kim lefogta.
- Tudjuk, hogy féltékeny vagy de most az egyszer befoghatnád, amíg Wia kisírja magát.
- Sokáig fog tartani?
- Kitudja.

- Maguk mit csinálnak még itt kint? - mindenki összerezzent. - Magán miért van szoknya? Wia maga... - elfordult. - Felvenne egy felsőt?
- Igen... - Castiel visszaadta gyors a felsőm. A fél üveg piát Ros magamögé rejtette. - Takarodó van?
- Már rég. De mégis miért vagytok így?
- Üvegezünk és ez volt a feladat.
- Menjenek aludni, még mielőtt mindannyian intőt nem kapnak. Az isten szerelmére. - indult vissza a sátrába. - Üvegezés...
- Holnap folytatjuk? - kérdezte vidáman Kim.
- Aha, de akkor az egész osztály.
- De mit csináljunk ezzel a fél üveggel? - vette elő Ros.
- Természetesen megisszuk. Tán nem kiakartad önteni? - vette el Kim a kezéből és inni kezdett és két korty után átnyújtotta nekem. - Esküszöm ez a legjobb.
- Ittam már jobbat is. Én nem vagyok oda az ilyen erős cuccokért. - ittam egy kortyot, majd tovább adtam Castielnek.
- Miért nem nekem adtad?
- Mert neked a kevés is sok. Többet kellene innod és nem ártana meg olyan gyorsan. De fogd a szoknyád és menjünk, én már fáradt vagyok.
- És ezt nem isszuk meg? - kérdezte Castiel.
- Igyátok, nekem ez is sok már úgy érzem.

Ott hagytuk a többieket és bementünk a sátorba. Fáradtan dőltem be a sátorba.
- És én? - fordított át Armin a hátamra.
- Naa... - befeküdt mellém. - Mi volna, ha felejtenénk a fogadásunk és megvárnánk míg a többiek is elmennek al...
- Nincs kedvem. - szólt közbe. - Fáj a fejem.

- Oh... Hát nem kellett volna annyit innod. De megnyugtatlak, hogy holnapra rosszabb lesz. - nyomtam egy puszit az arcára. Nagy nehezen lerángattam róla a pólóját, mivel mindig anélkül alszik és már én is ahhoz szoktam hozzá. Nyomkodtam a telefonom, mert nem tudtam Armintól aludni annyit szenvedett. - Nem akarod abba hagyni? - nem mondott semmit. Leraktam a telefonom és magamhoz öleltem, ő is magához és ölelt.
- Vesztettél. - csókolt meg.
- Nem baj.

Véleményed szívesen fogadom! :) Legyen az jó vagy épp rossz.