2017. július 26., szerda

Költözés

Ma 1 éves a blog! Ennek örömére egy külön résszel jelentkezem. ^_^
És nem is lehetne ide más gif-et beszúrni, mint az életem egy kis darabkáját, vagyis inkább szereplőjét Merle Dixont! ❤
"Van valamim a számodra!
Boldog Szülinapot!"
Köszi Viki 💟
Figyelem! Ebben a részben, a káromkodás minden fajtája elhangzik. Csak saját felelősségre, vagy valami ilyesmi...







Nagyban játszottam mikor, anyu hívott. Gondolom, megnézte a félévim. Biztos örült a sok kettesnek. De hát nincs időm tanulni, rengeteget kell játszanom. Fontossági sorrend van. Meg egyébként is a 11.-es félévi nem számít a továbbtanulásban.

- Kérlek ülj le. - húzta ki nekem anya a széket, majd leült ő is elém, apa mellé.
- De rövid legyen, mert játszunk. - anyuék összenéztek. - Ha nem megy röviden akkor legyen lényegre törő.
- Apádat előléptették. - kezdett bele anyu.
- Na ez tök jó. Gratu. Most már mehetek?
- Nem. Ez az előléptetés San Diego-ba szól.
- Vagyis ilyen internetes itthon ülős cucc?
- Nem.
- Akkor heti egyszer el kell menni-e oda?
- Nem. Még valami egyéb kérdés vagy folytathatom?
- Hallgatlak. - fontam össze az ujjaim.
- Elköltözünk.
- Mi?! - keltem fel olyan lendülettel, hogy hátra borult a szék. - Most azt mondjátok, hogy elmegyünk? Itt hagyunk mindent és mindenkit?
- Visszajárunk keresztanyádhoz, de igen.
- Nem... Én nem megyek el. Én itt maradok. - kezdtem hátrálni. - Mennyi mindenen mentem keresztül. Tudjátok milyen nehezen szerzek ez miatt barátokat?! Nem fogom őket csak úgy itt hagyni.
- Ott is szerzel majd.
- Persze, a szokásos filmes duma. Nem, én itt maradok. - kiszaladtam az ajtón és a part felé vettem az irányt. Mikor szomorú vagyok mindig a mólóra megyek. Ilyenkor már nem sok ember jár ott. Olyan mérges voltam, hogy észre sem vettem milyen gyorsan szedtem a lábaim és már ki is értem. Kihalt volt a hely, csak a sirályok turkáltak a kukában, hátha találnak valami kaja maradékot. Én beültem a korlátba és a fejem rá hajtottam. Mégis, hogy fogom elmondani Rinnek, hogy elköltözik a legjobb barátnője, mi több, mi lesz velem a tanácsai nélkül? Elmerengtem a végtelen tengeren, próbáltam minden gondolatomtól megszabadulni de nem ment. Végül egy sirály szállt le mellém.


- Te meg mit bámulsz? - mintha értené, úgy beszéltem hozzá. Egy darabig nézett, majd elszállt. - Jól van! Te is hagyj itt! - kiabáltam utána. - Végül is, én is itt hagyok mindenkit... - hajtottam a fejem a deszkára és zokogni kezdtem. Nem sokkal később megszólalt a telefonom, anya volt az. Megtöröltem a szemem és felvettem.

- Mit akarsz?
- Hol vagy most?
- Ahol mindig is lenni szoktam, ha szar az élet.
- Gyere haza, beszéljük meg.
- Majd megyek. - és letettem. Mit akar ezen megbeszélni? Hisz eldőlt, nem? Költözünk és szívtelenül itt hagyunk mindent. Miért kell nekem is menni, miért nem maradhatok itt egyedül? 

Mikor már sötét volt és a lámpák is felkapcsolódtak, haza felé vettem az irányt. Lassan mentem minden követ arrébb rúgva mérgemben, mikor a távolban egy ismerős alakot pillantottam. Egymás felé mentünk.
- Viktor? - kérdeztem rá halkan, mert kapucni volt az illető fején.
- Wia?
- Igen. Szia! Hát te? - boldog voltam, hogy újra találkozunk. Rég láttam már és a kórházba se jött be.
- Csak sétálok. Hogy hogy rövid a hajad?
- Hát azért nem olyan rövid már, de levágattam.
- Pedig azt mondtad nem fogod soha levágatni.
- Oh, hát én sok mindent mondtam már. - kezdtem nevetésbe.
- Nem ismertelek fel a hosszú hajad nélkül. - persze, tudod kinek mond ezt.
- Miért nem kerestél, mikor kórházban voltam?
- Kórházban voltál? - lepődött meg.
- Igen. Tudod a késeléses cucc. Mikor James... - itt elhallgattam, nem szereti, ha róla beszélek. - Vagyis szilveszter éjszaka.
- Nem tudtam róla.
- De, a lányok elmentek szólni neked. Vagy csak simán elmentek...
- Hozzám nem jött senki. Sajnálom, tényleg nem tudtam.
- Semmi baj, már rég volt. - mosolyogtam rá. - De ennek ellenére is felhívhattál volna.
- Sajnálom, sok volt a dolgom. Most is egy munka ügyből jövök.
- Este 11-kor? Mégis mit dolgozol, talán drogdíler vagy? - kezdtem nevetésbe, de ő túl komoly arcot vágott. - Ugye, nem vagy? - sápadtam el.
- Nem, de most mennem kell. Vigyázz magadra.
- O-oké... Te is. - köszönés nélkül tovább állt. Még álltam ott egy darabig magam elé bámulva. Most komolyan az alvilági melóban lenne. Nem, Viktor nem volt olyan. Kerülte az ilyen helyeket. De ez megmagyarázná, hogy miért nem keresett. Nem Wia, ne is gondolj ilyen hülyeségekre. Meg egyébként is mit számít? Elköltözöm, valószínűleg úgy sem látom már többet.

Fél 12-re haza értem. Anya aggódóan szaladt hozzám, én pedig ajtót becsapva vonultam be a szobámba. Lefürödtem és elmentem aludni. 

Másnap szokásomhoz híven délben keltem. Egy tábla csoki kíséretében kiültem a nappaliba és tévézni kezdtem.
- Figyelj... - ült le anya mellém. Egy pillantást vetettem rá, majd tovább kapcsolgattam a tévét. - Meg kellene ezt beszélnünk.
- Mit?
- Hogy elköltözünk.
- Mégis mi a jó francot akarsz ezen megbeszélni?! - kezdtem el vele kiabálni. - Döntöttetek nem? Megyünk. Ezen nincs mit megbeszélni.
- Ne kiabálj velem kislányom! - kezdett ő is kiabálásba.
- De most gondolkozz már. Beszéljük meg. Na, gyerünk beszéljük meg. Hallgatlak. - nem szólt semmit, csak nézett. - Látod, megbeszéljük. Mégis, hogy a francba akarod megbeszélni azt, ami már el van döntve?
- Ne beszélj így velem, mert akkora pofont kapsz, hogy menyasszony korodig viselni fogod.
- De térj már észhez. Csak a hülyeségedet akarod megbeszélni. Belém akarod ültetni, hogy milyen jó lesz majd ott.
- Mert az lesz.
- Egy jó okot. Csak egy jó okot mondj, miért lesz jó ott nekem.
- Senki nem tudja, hogy min mentél keresztül.
- És ez olyan jó? - húztam fel a szemöldököm. - Te ezt komolyan gondoltad?
- Mert nem?
- Oh, nagyszerű. - csaptam össze a kezem. - Mert majd szerinted úgy megyek oda, hogy se nem tesizem, se nem veszek fel olyan ruhát, amiből kilátszana az oldalam?
- Ezeket most is csinálod.
- Baszki, te hülye vagy.
- Mit mondtál? - kelt fel mellőlem.
- Hogy baj van oda bent. - keltem fel én is és mutattam a fejemre. - A kicsi lányod depresszióban szenvedett 1 évig, majd mikor elfogatta magát és azt a tényt, hogy a többiek nem fogják cikizni a vágás miatt, kezdett kicsit élni. Most meg itt hagyjuk.
- Akkor sem beszélhetsz így velem!
- Jó, hagyjuk. Leszarom! Nem érdekel. Tőled aztán meg is dögölhetnék, akkor is költöznénk. Megyek, csomagolni. - indultam meg a szobámba.
- Wia! Wia Carter állj meg! - jött utánam anya, de addigra már bezártam kulcsra az ajtót.
- Megbeszéltük anya. - kezdtem nevetésbe az ajtónak támaszkodva. - Kurvára de megbeszéltük. - csúsztam le zokogva a padlóig.
- Wia, kicsim nyisd ki. - a mérges hangnemből átváltott a lágy anyai hangra.
Én a földön feküdtem könnyek közt és nem adtam semmi választ. Többszöri próbálkozás után elment az ajtó elől. Én nem mozdultam. A fájdalom, amit érzek nem engedett felkelni csak sírni. Nem értem miért kellett apunak elfogadnia. Hisz eddig is nagyon jól meg voltunk. Én mindig megkaptam mindent, amit akartam, ahogy anyu is. Apu sem a legrosszabb ruhákban jár. Étel is mindig van az asztalon. Nyaralni is megyünk minden évben. Akkor miért?

Hiába gondolkodtam, nem találtam választ a kérdésemre. Végül a hasam csalt ki a szobából. Csendben kilopakodtam, ha esetleg anyu a közelben lenne, nehogy meghalljon. De nem volt szerencsém, ami a konyhát illeti. Apuval beszélgetett. Volt egy olyan érzésem, hogy rólam, ezért hallgatóztam. 
- Nem tudom mit csináljak vele.
- Mindent megpróbáltál?
- Persze. Az lenne a legjobb, ha visszaadnánk.
- De azt nem tehetjük.
- Miért? Kezelhetetlen, ennyi.
- Ti örökbe fogadtatok? - léptem ki az ajtó mellől rémült arckifejezéssel.
- Nem, dehogy. Honnan veszed? - lepődtek meg.
- Amit az előbb beszéltetek, hogy visszaadtok.
- Jaj, nem rólad volt szó. Apád egyik öltönye. Hiába vasalom, egyszerűen nem lehet vele mit kezdeni.
- Biztos? Mert elég nagy vagyok, ahhoz, hogy elmondjátok.
- Nem. Szó sincs adoptációról.
- Akkor jó. Már halálra ijedtem. - sétáltam be, mintha mi sem történt volna délben. Kivettem a müzlim a szekrényből és leültem enni. Anya kerek szemekkel nézett rám.
- És mikor költözünk?
- Már érdekel? Délben még nagyon ellenezted a dolgot.
- Hát, most mi a faszt csináljak?
- Kislányom, mondtam már neked, hogy csak olyanról beszélj, ami neked is van. - szólt rám apu teljes nyugodtsággal.
- Bocs. Tényleg. De, ha olyannal mondanám, ami nekem is van... Az valahogy nem hangzana jól.
- Igen, igazad van.
- Szívem! Ne támogasd már a káromkodásban.
- Ki kell adnia magából. 
- Pontosan. - mutattam apára, ezzel támogatva, hogy igaza van.
- Na, de akkor mikor megyünk? - közben a számba öntöttem a müzlit.
- Jövőhét vége.
- Mi?! Olyan korán?
- Nincs korán. - szólt bele anya is. - A bútorokat a hétvége felé elszállítják, ahogy a legtöbb holminkat is.
- Menjünk vasárnap, szombaton pedig berúgok, meg összefekszek mindenkivel.
- Mit csinálsz? - csapott apa az asztalra.
- Nem igaz. - kezdtem nevetni. - Persze, azért inni fogok.
- Azt még megengedem, de nem feküdhetsz le senkivel, amíg én élek.
- Tudom. Ahogy azt is mondtad már, hogy a sírból is visszajössz, ha elhagy a férjem.
- És azt se felejtsd el, hogy bármelyik fiúnak levágom, ha hozzád ér.
- Jaj, apa. Nyugodj meg. Tudod jól, hogy nem állok szóba, minden féle hülyével.
- Ajánlom is. Különben tudod mi lesz.
- Tudom. Nincs számítógép soha.
- Azért.
- De ne hidd azt, hogy ezzel megfogsz. Feltalálom magam gép nélkül is.
- Igen? És mégis mivel?
- Hát... Mondjuk olvasok.
- Persze. Még egy füzetet se fogsz meg.
- Az már mellékes. Na jól van. Megyek játszani. Jó éjt!
- Ne, maradj fent sokáig, mert holnap iskola. - parancsolt rám anya.
- Még járnom kell? - fordultam vissza.
- Persze. Mit képzeltél?
- Hát, hogy nem kell.
- Esetleg pénteken nem kell bemenned.
- Hát az nem sok, na mindegy. - bementem a szobámba és felmértem mennyi és milyen dobozok kellenek. Hát kell egy pár. Letettem a játékról és elkezdtem vissza pakolni a figuráim az eredeti dobozaikba. Le-föl járkáltam a székről és pakoltam őket mikor Rin felhívott.

- Szia! - vettem fel a telefont.
- Hali, mégis hol voltál? Úgy volt 7-kor játszunk.
- Ja, hát közbe jött valami.
- Mégis mi jöhetett pont neked közbe?
- Van egy baromi rossz hírem a számodra.
- Hallgatlak.
- Elköltözünk és pakoltam, vagyis pakolok.
- Mi... Mit mondtál?
- Jövő hétvégén.
- Mi van? Te most szórakozol velem, ugye?
- Nem. Apámat áthelyezték.
- Baszki... Ez szívás.
- Ne is mond.
- De azért bulizunk még egyet utoljára?
- Persze, szombaton megyünk Tony-hoz.
- Király. Vagyis az nem, hogy elmész, csak a hely jó.
- Tudom. De fogunk még beszélni, meg állítólag vissza is fogunk járni.
- Oksi. De erre való az internet. Nem szabadulsz meg egykönnyen tőlem.
- Tudom, de most mennem kell. Még le kell pakolnom az ágyam.
- Oké. Akkor majd beszélünk még.
- Igen. Szia!
- Szia!

Lepakoltam az ágyam és ránéztem az üres polcokra. Egyszerűen kitört belőlem a sírás. 17 év után itt hagyom ezt a szobát. Ezt a szobát, ahol tulajdonképpen felnőttem. De remélem nagyobb szobát kapok. Akkor már megérné. De mégis csak legszívesebben maradnék. De nincs mit tenni. Összeszedtem magam és elmentem lefürödni, majd bebújtam az ágyba.

Másnap reggel kapkodva szedtem össze néhány füzetet, mert elaludtam és lekéstem az első két órám. Persze nem mintha számítana már, de ennyit még soha nem késtem. Mikor talán mindent összeszedtem, elindultam. Futva tettem meg a távot a buszig, majd a busztól az iskoláig. Tüdőm kiköpve rontottam be az osztályterembe.
- Elnézést a késésért! - hadartam el, gyorsan majd a helyemre siettem.
- Két igazolatlannal indítja a napját.
- Köszönöm! - ültem le Cathy mellé.
- Hol voltál? - kérdezte tőlem, közben megkínált rágóval is.
- Kösz nem kell. - ő kettőt is bekapott. - Elaludtam. Sokáig voltam fent, nem is inkább túl sok mindent csináltam.
- Mégis mit? - közben eldurrantotta a rágóját is, mire ránk nézett a tanár.
- Cathy köpje ki a rágóját!
- Már megint? - állt fel és elsétált a kukához, messziről köpte bele. - Jó lesz?
- A következőért az igazgatóiba küldöm.
- Úgyis rég láttam már. - vont vállat és mikor meggyőződött, hogy nem fog semmit mondani rá a tanár, akkor visszaült mellém. - Szóval? - vette be az utolsó rágóját.
- Elköltözünk...
- Mi van? Csak szivatsz, ugye? - kezdett kényszer nevetésbe.
- Nem, komolyan mondom. - ennél komolyabb hangnemben már nem is mondhattam volna ki ezt a mondatot.
- Neee! Nem csinálhatod ezt velem! - borult rám. - Nem hagyhatsz itt a sok nyomorék közt. Mit fogok nélküled csinálni?
- Cathy! Cathy mindenki minket néz. - próbáltam eltolni magamtól.
- Nem hagyhatsz itt! - fogta meg a vállam. - Nem hagyhatsz itt! - mondta még egyszer, ezúttal a szemembe.
- Hidd el, én se akarom ezt az egészet.
- Oké, akkor megbeszéltük. Hozzám költözöl.
- Sajnos nem lehet. Ha lennének ilyen lehetőségeim, akkor anya már mondta volna.
- De... De ez így hülyeség.
- Lányok!! - csapott a tanár az asztalunkra. Úgy megijedtünk, hogy mindketten megugrottunk.
- Már beszélgetni sem lehet? Azt mondta beszélgethetünk.
- De, tőletek hangos az egész osztály.
- Persze, mindig azt kell hibáztatni, aki fekete ruhát visel.
- Nem különböztetek meg senkit sem a ruha viselet alapján.
- Akkor jó. De elmenne épp fontos dolgokról beszélünk. Szóval... - mutatott a kezével, hogy elmehet innen.
- Csendesebben fogunk beszélni. - jegyeztem meg a mögöttem álló tanárnak, majd fej csóválva visszament az tanáriasztalhoz.

Cathy-vel az egész napot elbeszéltük, hogy mit kellene csinálnom, ha már úgy is befejezem itt a tanulmányaim. Csak úgy kell kikészítenem a tanárokat, hogy ne rúgjanak ki, vagy kapjak fegyelmit. De az ő segítségével könnyedén a mérce alatt maradok. Órák után elmentünk megebédelni. Mindketten egy kis adag spagettit kértünk.
- Egyébként mit fogsz csinálni a másik iskoládban?
- Gondolom ugyanazt, mint itt.
- Nem úgy, tudod... - kezdett körkörösen mutogatni a villájával.
- Ja, hát nem tudom. Itt jó volt, mert a régi osztályom nagyja itt van. Meg ti is elfogadtatok így.
- Még szép. Legszívesebben megkeresném azt a csávót és beleállítanám neki ezt a villát oda. - nevetni kezdtem. Hihetetlen milyen arc mimikát levágott hozzá.
- De, így nem tudom. Ott az idegenek közt. Fhú, nem is merek belegondolni. Eleve itt is csak veled állok szóba.
- Ahogy én is, szóval nem tudom mihez kezdek, ha elmész.
- Gyere velünk.
- Ja, anyám így leszedi a fejem, mikor bulizni készülök. Nemhogy elmenjek veled. Persze szívesen elmennék félre, ne érts, de tudod milyen.
- Tudom, nem mintha az enyém különb lenne.
- Rossz helyre születtünk.
- Hát azért nem, én jól el vagyok, csak néha jó lenne, ha engednék azt, amit akarok.
- Igaz. Na, mindegy. Akkor mikor is mentek?
- Vasárnap, de szombaton bulizunk egyet Rinnel.
- Mond, hogy péntek este.
- Nem. Szombaton.
- Baszki. Akkor pénteken nálunk bulizunk. Lekoptatom anyámékat. 
- Oké. 
Megebédeltünk, majd mindketten haza vettük az irányt. Ma el kell kezdenem kartonozni. Túl sok cosplay-em van. Mire átnézem az összeset, meg összehajtom, ó soha nem leszek kész.

- Szia anya! - léptem be a szobájába, már ő is pakolászott.
- Szia! Raktam a szobádba pár dobozt, pakold ki és rakd bele a figuráid.
- Oké. - átmentem a szobámba és ledobtam a táskám a földre. Bekapcsoltam a gépem és elindítottam a kedvenc zenéim. Táncolás közben fogtam az első közepes dobozt és beleraktam a figuráim, egy kivételével mind belefért. Nem baj, majd ezt berakom a ruhákhoz. 
Kinyitottam a nagyobb dobozt, amiből Rin ugrott ki, én meg ijedtemben be estem a szekrénybe. Leállította a zenét és nevetni kezdett.
- Szia! - mosolygott rám, én pedig alig láttam ki a ruháktól.
- Te mit keresel itt? - másztam nagy nehezen ki a szekrényből, minden ruhát leverve.
- Beteget jelentettem a hétre. Ha elmész, akkor ezt a hetet veled kell, hogy töltsem.
- Annyira bírom, azt a hülye fejed. - öleltem meg.
- Én is. Főleg a mostanit. Látnod kellett volna magad milyen arcot vágtál. - tört ki megint nevetésben.
- Baszki nem tudom, te mit szólnál, ha így előugranék egy dobozból. 
- Valószínűleg összecsinálnám magam, ha nem szívrohamba halnék meg.
- Na, látod. Bár most én is közel voltam hozzá, de az mellékes. - kezdtem nevetésbe.
- Gondoltam, de azt hittem már soha nem nyitod ki ezt a dobozt.
- Ja, egyébként gondolkoztam rajta, hogy felmegyek játszani, miután elraktam a figurákat. De szerencséd volt, hogy nem fért bele mind.
- Egy idő után előjöttem volna, de így nagyot ütött.
- Az biztos. De, ha már itt vagy, segíthetnél.
- Azért jöttem. Na, mit rakjak hova?

Elmondtam neki, hogy amik jó állapotban lévő ruhákat a dobozba kell dobálni, amikben nem biztos azt dobja nekem, amik pedig egyértelműen kicsik, rakja félre. Így tettünk. Válogattuk a ruhákat és közben beszélgettünk. Anya néha bejött hozott egy kartont, de nem szólt semmit. Szerintem megsértődött, amiért tegnap lehülyéztem. Persze, nem mintha érdekelne, úgyis megbékél. Vacsoráig válogattuk a ruhákat, amivel persze semmit nem haladtunk, mert közben egymást felöltöztettük hülyébbnél-hülyébb összeállításokba. 6-kor lementünk és asztalhoz ültünk, kaja nem volt. Mindenki azt evett, amit talált. Mi Rinnel rendeltünk egy óriás pizzát és elvonultunk a szobámba.
- Ha egyszer lesz egy pasid. - kezdett bele teli szájjal. - Akkor mindenképp szeretnie kell a pizzát. A pizza romantikus.
- Szerintem nem romantikus, sőt inkább elcseszi az egész hangulatot.
- Most miért mondod ezt?
- Gondolj már bele. Meglepetés vacsora, az ágyban, majd eléd basz egy doboz pizzát.
- Én örülnék neki.
- Te a fiúnak örülnél, nem a pizzának.
- Jól van na. De ígérd meg, ha bepasizol, a testvérével összehozol. Így, ha összeházasodunk velük sógornők leszünk.
- Oké, megjegyeztem. De mi van akkor, ha nincs testvére?
- Akkor egyedül fogok meghalni.
- Dehogy, majd élsz velünk. De ne beszéljünk már úgy, mintha biztos lenne a jövő.
- Jó, igaz. Csak megemlítettem. A pizzáról, mindig ilyenek jutnak eszembe.
- Tudom, de valahogy nekem is. Meg a chipsről és az összes gyors kajáról.
- Gamerek vagyunk, minden nap szerelmi bánatban szenvedünk, mert ilyeneket zabálunk.
- Nekem nincs semmi bajom.
- Ne hazudj! Tudom, hogy jól esne esténként valakivel egy ágyba bújni, ha valaki ott lenne veled és fogná a kezed és minden reggel egy csókkal köszöntene.
- Rin, neked szerelem hiányod.
- Tudom... - nevetni kezdtünk. Szerintem hiába gondolja, azt, hogy jó lenne valaki mellém. Én nagyon jól megvagyok egyedül, de lehet azért mondom ezt, mert még nem volt senkim és így szoktam meg.  Még beszélgettünk kicsit és közben csináltam helyet, hogy Rin elférjen a matracával. Lefürödtünk és elmentünk aludni. Még emlékszem, hogy Rin beszélt hozzám, de arra már nem, hogy mit is válaszoltam neki pontosan.

Reggel időben keltem, mert Rin rázott fel az ágyból. Megreggeliztem és elindultam. Nem vittem füzetet, csak reggelit és pénzt. Ha lesz kedvem suli után elmegyek vásárolni. Bár már most tudom, hogy nem lesz belőle semmi.
Az iskolában csak aludtam, persze ha nem a folyosón vagy az igazgatóiban töltöttem az óra nagy részét.
- Wia, veled eddig nem volt baj. Most mi történt? - kérdezte tőlem az igazgatónő, akin látszik, hogy rosszul indult a napja.
- Hát, költözünk... és tudja, nagyon sok mindenre kell oda figyelni, nagy a feszültség bennem. Tudom, hogy rossz formában engedem ki, sajnálom. - próbáltam valami szomorú fejet vágni.
- Értem, beszéltünk már erről anyukáddal. Elhiszem, hogy nehéz, de próbáld magad kicsit visszafogni, jó?
- Rendben és sajnálom.
- Remélem nem lesz több ilyen.
- Igyekszem, viszlát!
- Viszlát!
Kiléptem az ajtón és egy mély levegőt vettem majd kifújtam, Cathy terve tökéletesen sült el. De tényleg befejezem a tanárok idegelését. Vicces, de nem az én műfajom. Az utolsó órákat ellógtam és tényleg elmaradt a vásárlás.

- Te már itthon vagy? - kérdezte anya, ahogy betettem a lábam az ajtón.
- Ja, eljöttem az utolsó két óráról.
- És elárulnád, hogy kiengedte meg?
- Kiengedte meg? Hmm... Lássuk csak. Ja! - csettintettem egyet az ujjammal. - Persze, hát én voltam. - bementem a szobámba és folytattam a pakolást. Rin nem tudom hol lehet. Egész este volt már mikor Rin is haza ért.
- Te hol voltál?
- Sétáltam a parton. Annyi jó pasi volt kint, hogy azt se tudtam kire nézzek.
- Te hülye vagy. Gondolom nem mentél oda senkihez.
- Nem, nem mertem.
- Pedig úgy a legjobb, ha adsz egy konkrét jelet és kész.
- Oh, beszélsz te, aki...
- Aki? - vártam a válaszát, tudja jól, hogy én lazán oda megyek egy fiúhoz.
- Te túl jó vagy ebben, mert nem parázol be.
- Nekem sok kell, ahhoz, hogy megijedjek.
- Mi volna, ha nem néznél annyi horrort?
- Szerintem, nem élnék. De segítesz?
- Uh, anyukádnak fogok segíteni.
- Ja, oké. - átment anyuhoz, hogy ketten pakoljanak én meg egyedül szenvedtem a dolgaimmal. Próbáltam minden poszterem egyben levenni, a parókákat egyelőre zacskóba tettem és a ruha válogatással is végeztem. Végül egy ruhát sem dobtam ki. Mind jó lesz valamire, na meg nem nőttem semmit mellben a 3 év alatt. 11- kor lefürödtem, majd elmentem aludni. Rin nem tudom mikor jött be, mert az este nem beszéltünk már semmit.

Az elkövetkező 3 nap iskolai szinten semmivel nem telt, azon kívül, hogy játszottam órán vagy aludtam. De rengeteg beszéltem Cathy-vel is. Megbeszéltük, hogy Rinnel 7-re megyünk hozzájuk.
Mikor haza értem pakoltam kicsit, addig Rin elment venni, pár üveg piát. Tőle nem szokták mindig elkérni a személyit, mivel a fekete hajától úgy néz ki, mint egy 20 éves. De ha mégis elkérik, megy a következő boltba. Valahol szerencséje lesz. 
Nem sokkal 7 előtt írt vissza.
- Azt hittem nem adják ki sehol a piát.
- De szereztél nem?
- Persze, de menjünk. 
- Oké. 
Átöltöztem, fogtam pár üveget és elmentünk. Kiabáltam anyának, hogy megyünk, de szerintem nem volt a házban. Mindegy, majd felhív, ha hiányzom neki. Időben elértük a buszt, de le is zavartak róla, mivel nem lehet alkoholt felvinni. Így gyalog indultunk meg a város másik felébe. Félig meghalva, leszakadt lábakkal és egy üres üveggel toppantunk be hozzá.
- Ti megittátok az ide úton? - kérdezte Cathy, amint meglátta az üres üveget.
- Ja. Lezavartak a buszról, így sétálni kellett.
- Ch... Nem ártott meg.
- Nem, de elfáradtam.
- Oh, menten megsajnállak titeket. - közben berakta a hűtőbe őket és leültünk a tévé elé rengeteg féle chipssel körülvéve magunkat. Chipsre lehet inni, mi pedig azért jöttünk. Fél zacskó chips után elő is vettük az üvegeket, mindenkinek egyet. A fél üveg Bakon után már mindenkinek jó kedve volt.
- Tudjátok mi a gáz? - kérdezte tőlünk Cathy
- Mi?
- Az, hogy Wia itt hagy minket, elfelejt és soha nem jön vissza.
- Nem is. Vissza fogok jönni.
- De mikor?
- Nyáron, minden nyáron visszajövök.
- Oké, de ha nem, ránk ne számíts.
- Megjegyeztem. 
Tulajdonképpen semmit nem csináltunk, azon kívül, hogy elsírtuk egymásnak a bánatunk. Gyorsan elfogytak a teli üvegek és ránk maradtak az üresek. Olyan éjjeli 3 körül, felhívtam anyut, hogy jöjjön értünk.
- Szia! Mi az?
- Szia! Eljössz értünk?
- Hol vagytok?
- Hol is vagyunk? - néztem körbe a házon. - Hol vagyunk...
- Cathy-nél vagyunk. - segített Rin.
- Ja, tényleg. Cathy. Tudod, az osztálytársam.
- Oké, 10 perc és ott vagyok.
- Oké. - letettem a telefont és vissza dülöngéltem a nappaliba.
- Bakker azt se tudtam hirtelen, hol vagyok.
- Gáz vagy csajszi, hogy nem bírod a piát. - jegyezte meg Cathy.
- Jól van, majd holnap.
- Ajánlom is, hogy jobban bírd.
- Fogom.
Már átváltottunk a józanodáshoz vezető útra, mikor anyu csengetett. Könnyek közt elbúcsúztam Cathy-től és még egyszer megjegyeztem, hogy nyáron újra találkozunk. Amint haza értük beestünk Rinnel együtt az ágyba.

Másnap délig fel sem keltünk.
- Uh, baszki de fáj a fejem. - keltem ki az ágyból.
- Rin, gyerünk ébredj. - tapostam végig a matracán.
- Fent vagyok. 
- Oké. Együnk valamit. Aztán én vissza fekszek aludni.
- Nem csak te. - megettünk egy-egy zacskó ráment és vissza feküdtünk az ágyba. Rég voltam már másnapos, el is felejtettem milyen szar érzés. Visz a fejem össze-vissza. Este Rin keltett, de ahogy felébredtem egyből a wc-re rohantam hányni.
- Jól vagy? - nézett rám aggódóan Rin.
- Nem, totál nem. - ültem le a wc mellé és fejem fogtam. Annyira fájt. Rin elment egy fájdalomcsillapítóért, de nem akart hatni.
- Gondolom nem megyünk sehova.
- Nem. De te elmehetsz.
- Áh, úgy is buliztunk múltkor.
- Igaz. De akkor nem ittam ennyit.
- Hát nem. Na jó pihenj. Szólj, ha valami kell. - kinyitott egy ablakot és magamra hagyott. Végül a kádnak dőlve aludtam el.
- Wia! Wia! - rázott fel Rin. - Nem volna kényelmesebb az ágyban? - mosolygott rám. Ránéztem az ajtóra. Azt se tudtam hol vagyok. Nagy nehezen Rin talpra állított és lefektetett az ágyba. Még bámultam egy ideig a palafont, majd elaludtam. 

Reggel apu keltett minket. Még mindig hányingerem volt, de nem fájt már annyira a fejem. Még utoljára körül néztem a szobámba és az egész házban, majd véglegesen bezárult mögöttem az ajtó. Kivittük Rint a reptérre és bőgés, meg hosszú ölelés kíséretében nagy nehezen elváltunk egymástól. Mintha az egyik felem vele menne. Nagyon fog hiányozni.
Beültem az autóba és egy 5 órás út állt előttem. Meg néztem egy egész anime évadot, majd pedig zenét hallgattam. Unottan, de közben kíváncsian néztem ki az ablakon. Új helyek vártak rám. De egy ugyanaz maradt. A tenger. A hatalmas végtelen tengerem megmaradt, csak a móló változott. Lesz hova menekülnöm, ha kikészülök, ami elég sokszor fog megtörténni. Figyeltem mely utcákon fordulunk be, így talán visszatalálok majd a tengerhez. Végül megálltunk egy nagy kétemeletes kertes ház előtt.
- Megjöttünk végre. - állította le apu az autót.
- Ekkora?
- Igen. Remélem jól fogod érezni magad.
- Lehetséges... - egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. Ekkora ház, nagy szobát jelent. - Enyém a legnagyobb szoba.
- Ugyanakkora szobák vannak benne.
- Akkor jó.
Bementünk. Semmi nem volt bent. A folyosón csak néhány szög rondította a barackszínű falat. Beljebb haladva balra a nappali, mely vörös volt, jobbra pedig a konyha volt, amely zöld volt. Szembe a folyosóval egy lépcső vezetett fel. Négy szoba volt csak fent, amely már most el volt döntve. Az utcára néző két szoba, dolgozóként lesz kialakítva, a másik kettő, amik az udvarra néznek, azok lesznek a hálószobák. Benéztem mindkettőbe, ugyanakkorák voltak, kivéve a hozzájuk tartozó külön fürdőszoba. A nagyobbikat választottam. Nekem kell a nagy hely. Az én szobám tengerkék volt, anyuéké pedig rózsaszín. 
Kimentem az udvarra, az is nagy volt. De nem vonzott annyira, mint a szobám. Visszamentem és jobban körül néztem. Hatalmas volt a szobám, a külön fürdőről nem is beszélve. Volt benne kád és zuhanyzó is. Bár így több takarítani valóm van, de megéri. Hisz külön fürdőm van. Tök király. Visszamentem a szobámba és gondolatban elhelyeztem a cuccaim. Amin megérkeznek, lehet is pakolni.
Körülnéztem a környéken, de nem mentem messzire, nehogy eltévedjek. Mikor már visszafelé mentem, anyu hívott, hogy ott a kamion a bútorokkal. Visszasiettem a házhoz, de útközben többször is olyan érzésem volt, mintha eltévedtem volna, de végül visszataláltam.
Felszaladtam a szobámba. Elnavigáltam, hogy mit hova rakjanak. mikor a fontos dolgokkal végeztek rádőltem az ágyra.
- Akkor kezdődjék az új élet!



Boldog Szülinapot Magunknak! Köszönöm, hogy velem tartotok, jobban mondva Wiával! ❤
Ja és közben elértük a 13 ezer oldalmegjelenítést is, amiért külön köszönet! ❤

4 megjegyzés:

  1. Hála istennek Wia már nem ilyen... Kétlem, hogy el tudnám viselni.
    Nagyon jó rész lett :D Szegény Cathy... Még kb 10 részig tuti nem lesz nyár. xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig ez a stílus is jó lenne :D Csak nem illene Arminhoz. :(
      10 részig? Én inkább azt mondanám, hogy ebben az évben :') De majd igyekszem.

      Törlés
  2. Nos, én kíváncsian fogadnám, hogy költözünk ilyen messzi távra, és bár igaza volt Wiának, mégis a szülők felé a tiszteletet meg kell adni, és bármennyire idiotának látod anyád, vagy a döntéseit, akkor sem szabad ennyire nyíltan lehülyézni, szerintem. (Engem úgy vágnának képen, lekakilva, hogy nekem van e igazam, mint a sicc)

    Puszi: Rowena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én kikértem anyum tanácsát, hogy mit reagálna rá. :D Nem mentem sokra, mert azt mondta szájba vágna. xD De Wia kiakadt és mindent kiadott magából, még ha nem is kellett volna. ;)

      Törlés