Tökéletes jövő (+18)

Kedves olvasó! Sajnálom, hogy nem aznap, hoztam a részt, de hulla voltam... Viszont hosszúra írtam :) És bele adtam anyait-apait XD A történet az elején két nézőpont közt fog ugrálni ^_^ Remélem ez is tetszeni fog, ahogy a többi is :) Jó olvasást!

A mai nap sem különbözik számomra a többitől. Csak annyiban, hogy Valentin-nap van, itthon vagyok és van kit szeressek. De ezen kívül ugyan olyan halott fejjel keltem fel és ugyanúgy halotti járással indultam ki a konyhába. Mindenhol pici szívek borították a padlót, amik feltapadtak a talpamra és egészen a konyháig vezettek, ahol az asztalon egy hatalmas rózsa csokor és gőzölgő palacsinta fogadott. A palacsinta tetején vanília fagyi olvadozott és csoki sziruppal volt leöntve. Díszítésnek szívecske és eper volt.

- Oh, már azt hittem anyád jött le. - lépett ki apu a csokor mögül. Szokatlanul több parfümöt rakott magára, ami szerintem már túlzás volt.
- Szia neked is. - vakartam meg a kócos fejem, és elkezdtem valami kaja után kutatni.
- Armin mivel készül neked? - igazgatta a rózsákat a vázában.
- Belőle kiindulva, biztos valami szívatást tervez. Én is ehetek palacsintát? - tereltem el gyorsan a szót erről a giccses hülye napról.
- Igen, raktam félre neked is. - vett ki a szekrényből egy letakart tányért. - Tessék, és ha felmész lehívhatnád anyád is.
-  Persze, persze. A kezét ne kérjem meg? - mentem ki a konyhából. Apa újra elbújt a rózsák mögé. Bekopogtam anyához. - Hallod, apa bujkál, mint egy ötéves menj már le hozzá. - visszaraktam a számba a villát és úgy kiabáltam le apunak, hogy mindjárt megy. Végre hozzá láthatok a reggelimhez. A tegnap letöltött horrorfilmet kezdtem el nézni, mikor nem sokkal később megszólalt a telefonom.  Armin volt az.
- Szia! - vettem fel.
- Szia! Délutánra van programod.
- Ezt kérdezed vagy mondod?
- Mondom. - nevetett a vonal túlsó végén, Alexyvel és Rosával egyetemben.
- És ha azt mondom, hogy nem érek rá?
- Tudom, hogy semmit se fogsz csinálni.
- Fogadjunk? - és ezzel letettem a telefont, és folytattam a félbe hagyott filmemet.

Ugrunk Arminhoz ^_^
- Na, mit mondott? - kérdezősködött Rosalya, miután zsebre vágtam a telefonom.
- Fogadni akar, hogy lesz programja délutánra. De ezzel le is rakta.
- És ugyan mi?
- Semmi. Esetleg játszani fog.
- Szerintem látogassuk meg. - javasolta Rosalya a kezét dörzsölve, és hozzá ijesztő arcot vágott.
- Oké, de csak én megyek. Ti a távolban figyelhettek.
- Rendben! - mondták egyszerre és mögém sorakoztak.
- Javíthatatlanok vagytok ilyen téren.
- Ne butáskodj már! Csak segítünk neked. - ütött vállba a lány. 10 percnyire lakunk egymástól, de ezekkel egy örökké valóságnak fog tartani.

Vissza Wiához.
- Tudtam, hogy ez lesz, nem is nézem tovább - kapcsoltam ki a tévét, és levittem a konyhába a tányért, közben telefonról felmentem a facebookra. Mindenhol nyálas hülye posztok. De utálom őket.
- Mi a tervetek délutánra? - kérdezte anya, miközben apunak oda adtam a tányérom, hogy elmosogassa. Úgy látszik, ma apu dolgozik.
- Nekem semmi. - válaszoltam, miközben a tekintetem a telefon képernyőjén volt, majd megjelent Kim chat feje.

Arminék

- Akkor ti maradjatok itt. - parancsoltam rájuk, de biztos voltam benne, hogy hallótávolságon belülre fognak jönni.

- Rendben. De izgulok. - fogta meg Ros, Alexy kezét, aki a meglepettségtől zavarba jött. Én csak a fejem fogtam és elindultam, hogy becsengessek. Csengetés után nem sokkal Philip bá jött ki.

- Jó reggelt! Wia itthon van?

- Szia! Jó, hogy jössz. Pont veled akartam beszélni. - csukta be maga mögött az ajtót.

- Velem? - lepődtem meg a kijelentésén. Általában kerülöm vele beszélgetést, de látszik rajta, hogy szívességet kér.

- Igen. Jó volna, ha elvinnéd valahova a lányomat, és holnap reggelig vissza se hoznád.

- Tessék? - most hülye vagyok, vagy tényleg ezt mondta. Eddig nem nagyon szerette, ha elraboltam a lányát.

- Szeretnék kicsit kettesben lenni a feleségemmel. Szóval, vidd el valahova. Bánom is én hova. Csak ne jöjjön haza.

- Oké...

- Olyan fél 6-ra gyere érte. Rendben?

- Oké.

- Kösz. - és ezzel bement a házba. Értetlen arckifejezéssel mentem vissza Rosalyához és Alexyhez.

- Úúú... Ezt az arcot le kéne fényképezni. - nevette el magát a lány.

- Na, mi volt? - kérdezte meg Alexy

- Hát, a lényeg az, hogy fél hatra itt kell lennem Wiáért, és holnap kell csak visszahoznom.

- Akkor lehet esti programotok is. - bökött oldalba a lány, persze én még azt se tudtam, hogy csináljam pontosan a délutánt, nemhogy az estét... Hacsak... Hacsak nem kérek segítséget!

- Segítsetek! - Rosalya szemei csillogni kezdtek az örömtől. De egyből bele egyeztek, s miután elmondtam, hogy mit gondoltam ki, mindenki szét oszlott, hogy beszerezze a szükséges kellékeket.

Wia programja

- Anya, apu elmentem! - szaladtam az ajtóhoz, nehogy kihallgatást tartsanak.

- Hova mész? - kérdezte apu. Arcáról olvasható volt, hogy valami terve volt.

- Barátnőmmel vásárolni.

- Rosalyával? - kapcsolódott be anya is a beszélgetésbe.

- Nem.

- Akkor?

- Kimmel. De most már mehetek? Így is késésben vagyok.

- És hányra jössz haza? 

- Majd sietek! Sziasztok! - szaladtam ki az ajtón. Miután becsaptam magam mögött a park felé vettem az irányt. Út közben viszont összefutottam Alexyvel.

- Szia!

- Szia! Bocs, de sietek.

- Hová? - kapta el a karom, és kérdően, de mosolyogva nézett rám.

- Kimmel talizok, na szia! - szaladtam tovább. A park bejáratánál, már ott volt Kim és egy másik lány, gondolom a nővére. Magas, hosszú fekete hajú lány, álldogált mellette a telefonját nyomkodva.

- Sziasztok! Bocs, hogy késtem.

- Szia! Nem baj. Wia hadd mutassam be a nővérem Missyt. Missy ő az osztálytársam és egyben a barátnőm Wia. 

- Szia! - köszönt a lány mosolyogva. Kim kiköpött mása volt, csak hosszú hajjal, le sem dagadhatná, hogy a testvérek.

- Szia!

- Akkor mehetünk is. És mit akartál mesélni? - kérdezett rá egyből a lényegre.

- Armin tervezett nekem délutáni programot.

- És itt vagy? - állt meg az út közepén.

- Jah! Utálom a Valentin-napot.

- Ezzel nem vagy egyedül. - jött el mellettem Missy és mondata után rágójából buborékot fújt majd az kisebb durranással kipukkant. - Jöttök, vagy megvárjátok míg jön egy autó? - egyből elindultunk a lány után. Ő ment elől, mi pedig hátul beszélgettünk.

- De egyébként mit tervezett Armin?

- Nem tudom. - vontam meg a vállam.

- Te aztán szemét tudsz lenni. - nevette el magát Kim.

- Hát most miért? Azt se mondta, hányra jönne értem. Bár, most, hogy így belegondolok, nem is adtam rá lehetőséget. 

- Hahó csajszi, feltalálták a telefont. Ha ott lesz nálatok, majd felhív.

- Igaz. És egyébként is csajos napot tartunk.

- Ennyi. - Az út további részében már hárman beszélgettünk. Kim nővére nagyon jó fej, de nem sokat árult el magáról. Néha láttam az út túl oldalán Alexyt és Rosát sétálni, de ahogy én is, ők is figyelmen kívül hagytak. A plázába érve, minden csupa piros volt. Szívek lógtak mindenhonnan. Egyszerűen undorító volt.

- Pedig azt hittem, hogy majd itt elfelejtem milyen nap is van. - mondta Missy aki egy percre se rakta le a telefonját.

- Ezt így te se gondoltad nővérkém, igaz?

- De...

- Kim, kivel beszél a nővéred? - súgtam oda, nehogy meghallja Missy.

- A csávójával. 

- És utolja a Valentin-napot?

- Te se szereted.

- Igaz.

Elindultunk a körülnézni, de Missy gyorsan leszakadt rólunk, mert találkozott a barátnőivel. Kimmel butikról butikra jártunk, mikor SMS-t kaptam.

" Tűsarkút, és valami sexy rövid ruhát törpikém, köszi! <3 "

Armin és Alexy

- Bár láthatnánk azt az értetlen arcát.

- Szerintem tudja, hogy én küldtem neki. Csak én törpézem le.

- Nem hiszem, hogy lefog neki esni. Meg rejtettük a számod.

- Mert szerinted olyan hülye?

Wia és Kim

- Nézd. - mutattam a telefonom Kimnek. - Szerinted ki lehet?

- Most komolyan nem tudod? - nevette el magát.

- Nem. Armin száma megvan... Ja, igen törpe...

- Na, végre. Szóval rövid ruhát akar?

- Jah.

- Akkor megkapja. Gyere velem. - Kim elráncigált a legfelső szintre, ahol szebbnél szebb ruhák voltak, és amiket én soha nem vennék fel.

- De én ilyen ruhákat nem hordok.

- Most fogsz, szóval lássunk neki a keresgélésnek. - Neki estünk az első ruha sornak, Kim az egyik felét nézte én meg a másikat és egymásnak mutogattuk a ruhákat. Már az utolsó sornál tartottunk, mikor Kim felmutatott egy viszonylag tetszetős ruhát.

- Ez milyen? - mutatott egy fehér ruhát.

- Más színben nincs?

- Mint például?

- Sötétkék.

- Tessék. - adta oda a ruhát, a legkisebb méretben. Bementem az öltözőbe, és felvettem a ruhát.

- Na, milyen? - szólt be kintről Kim.

- Nem rossz...

- Mutasd. - Kimentem a ruhában. A boltban tartózkodók közül többen is megnéztek. Mindenki mosolygott. Kim pedig teljesen oda volt a ruháért.

- Meseszép vagy. De, ha még a cipzárt felhúznád hátul, jobb lenne.

- Így is látszik a lényeg. Akkor ez lesz.

- Armin oda lesz érted.

- Majd kiderül. - mentem vissza az öltözőbe, hogy levegyem a ruhát. Kifizettem és távoztunk az üzletből. Már csak a cipőt kell megvenni. Bementünk a legközelebbi cipő boltba. Több ezer cipő közül kellett egyet kiválasztani. Mi, akik tornacipőben élik az életüket, azt se tudtuk merre menjünk. De azt tudtuk, hogy magassarkú kell.

- Oh, téged ilyen üzletben is lehet látni? - ez a hang... Castiel...

- Te meg mit keresel itt? 

- Pont erre jártam. De inkább mit keres egy tornacipős csaj egy ilyen üzlet közelében? És mit vettél? - nézett bele a táskámba. - Te ilyen ruhákat is hordasz? - gúnyos vigyor kerekedett az arcára. 

- Nem mindenkinek veszek fel ilyen ruhát. - fordultam el tőle. Kim már a cipők közt járkált, de teljesen elvolt veszve. 

- És milyen cipőt veszel fel hozzá?

- Hát, magassarkút. 

- Te tudsz olyanba járni? - nevette el magát.

- Ez rohadtul nem volt vicces. - váltottam komoly hangnemre. És indulni készültem, hogy segítsek Kimnek, de Castiel nem engedett.

- Én segíthetek, ha gondolod.

- Mi bajod van? - nevettem el magam. - Jah, hogy te ezt komolyan gondoltad?

- Ha nem, hát nem.

- Várj! - szóltam utána. - Kérlek segíts.

- Nem is tudom, eléggé sietek. - nézte meg a telefonját.

- Nem fogok könyörögni.

- Pedig azt kéne. - mért végig tekintetével. Benéztem a boltba, Kim már a tornacipőket nézte. Ez halott ügy. Most komolyan pont ő neki kell a segítségét kérnem?

- Jó... Kérlek Castiel! 

- Jobban nem megy? 

- Akkor most segítesz vagy sem?

- Oké, de csak azért mert rólad van szó.

- Köszönöm. - mentünk be az üzletbe, és Castiel egyenest a tűsarkúkhoz ment. Mégis honnan tudja, hogy mi hol van? Levett a polcról egy platformos, kék cipőt. És oda adta nekem, legalább 10 centis sarka volt. Én pedig tudtam, hogy nem tudok ilyenben járni. Leültem, hogy felpróbáljam. A méret jó volt, de nem mertem benne felállni.

- Castiel, gyere már ide egy percre. 

- Mi bajod van?

- Fogj már meg. 

- Mi van?

- Csak hadd kapaszkodjak beléd. - nyújtottam a kezem. Ő pedig elkezdett nevetni.

- Te tényleg nem tudsz magassarkúban járni?

- Helyedben én befognám. Aki ilyen jártas a női cipők terén.

- Persze, de csak azért, mert minden hülye csajom, végig vitt ezeken a jelentéktelen üzleteken.

- Jelentéktelen? Mert szerinted a férfiaknak szóló bolt nem jelentéktelen egy lánynak? - erre nem mondott semmit, csak elfordította fejét. - És most fogj meg. - kapaszkodtam Castiel karjába és felálltam. Majdnem akkora voltam, mint ő. 

- Ez igen. Ne, tanítsalak meg benne járni? - mondta gúnyosan.

- Meg tudsz?

- Rosalya barátnőd hol van?

- Arminnal van még mindig, vagyis gondolom... 

- Előbb futottam vele össze, mielőtt veled találkoztam volna.

- Tényleg? Akkor meg kell keresnem, majd ő segít. - lehuppantam a székre, majd visszavettem a cipőm. Összeszedtem Kimet, három cipő társaságában. Fizettünk és elhagytuk az üzletet.

- Köszönök mindent Castiel! Nagyon hálás vagyok.

- Lehetsz is. - mosolygott a fiú, majd elköszöntünk egymástól. Ha ma nem jön erre, akkor szerintem még mindig ott lennék, hogy sehol. Így is 4 óra.

- Akkor mehetünk is haza.

- Még meg kell keresnem Rost.

- Segíthetek, úgy se csinálok ma már semmit se. 

- Köszi. - elővettem a telefonom, hogy felhívjam, de kinyomott. Többszöri próbálkozás után, feladtam és keresgélni kezdtünk. Többször átjártuk a plázát, mikor egy gyertya üzletből lépett ki elénk.

- Szia!

- Sziasztok! - idegesen mosolygott és a kezében lévő táskákat a háta mögé rakta. - Mit kerestek itt?

- Ruhát vettünk, meg cipőket. Bár én nem tudok benne járni...

- Igen? Az jó... - idegesen pillantott oldalra.

- És te? - vetettem egy pillantást a háta mögé rejtett gyertyákra.

- Hát... Én csak... Anyának vettem pár gyertyát.

- Két szatyorral, szívecske alakúakat?

- Apát akarja meglepni. De most sietek, majd holnap beszélünk. Sziasz...

- Várj! Segítséged kéne. Nem tudok járni a magassarkúban.

- Minek a magassarkú? - vágott értetlen arcot.

- Armin azt írta, hogy tűsarkút vegyek. Gondolom, te mondtad neki, hogy vásárolni megyek.

- De, ha te magassarkút veszel... Nem értem... - motyogta maga elé.

- Mi?

- Semmi. De bocsi, most nem érek rá. 

- Akkor legalább tanácsot adj.

- Húzd ki magad és ne nézz a földre. De tényleg most már rohanok! Sziasztok!

- Szia...

- Hát ezzel sem lettünk okosabbak. - vágta csípőjére a kezét Kim. - De majd imádkozom érted, hogy ne törd ki a nyakad.

- Kösz... Akkor menjünk.

Arminék

- Na, minden megvan?

- Nálam igen.

- Gyertyák nálam, szóval igen.

- Akkor keressünk valami helyet.

- De egyébként... Ha a tengerpartra viszed, akkor minek írtad neki a magassarkút?

- Semmi poén nem volt a mai napban...

- De szegény még járni se tud benne.

- Tudom.

- Nem lehetsz ennyire szemét vele. - Rosalya gonosz pillantást mért rám. Nem, tényleg nem lehetek ennyire szemét. De kíváncsi vagyok, hogy jár magassarkúban.

- Majd felemelem. De most menjünk. Még van egy óránk mire érte kell mennem. - elmentünk a tengerpartra, valami csendes, nyugodt helyet keresni. A homokban szinte bokáig süppedtünk olyan laza volt. Ennek tudtán elkapott a nevetés.

- Már előre sajnálom Wiát. - sóhajtozott Rosalya.

- Én is.

- Szerintem vicces lesz. 

- Bakker, én alig tudok benne járni, pedig mezítláb vagyok.

- Szerintem itt jó lesz. Távol van mindentől.

- Megölni akarod, hogy ilyen messzire hozod? - az értelem Alexyből csak úgy sugárzik, mint mindig.

- Nem, de így nincs semmi zavaró fény, csak a gyertyák. De a többit rátok bízom. Még van 1 órám, hogy rendbe hozzam magam.

- Mint egy lány. - nevette el magát Rosalya. 

Wia

- Sziasztok! Megjöttem. - léptem be házba.

- Szia! Barátnőd nem jött? - kérdezte anya.

- Nem sietnie kellett haza. De nézd milyen ruhát vettem. - húztam ki a táskából. Anya kivette a kezemből, hogy jobban szemügyre vegye.

- Ez igen. És milyen cipőt veszel hozzá? - rakta le a ruhát a székre.

- Az is van. Csak nem tudok benne járni.

- Akkor minek ilyet vettél?

- Mert, azt az üzenetet kaptam, hogy tűsarkú legyen.

- De még soha nem volt a lábadon magassarkú, nem, hogy tűsarkú. 

- De, mikor felpróbáltam. Bár majdnem kitörtem a nyakam... Viszont majd gyakorlok benne járni. Meg te is segítesz. Armin még nem volt itt?

- De, és fél hatra jön érted. - jött apa is elém. - Szóval van fél órád, hogy megtanulj rendesen járni benne.

- Az elég lesz. Gyerünk! - ragadtam meg anya karját és magammal ráncigáltam az emeletre. Felhúztam a cipőt és felálltam benne. Kezem széttártam, hogy egyensúlyban maradjak. A lábaim remegtek. 

- Húzd ki magad! 

- Próbálom, de mi lesz, ha elesek?

- Felállsz, ahogy máskor is tetted. - biztatott anya és megfogta a kezem. Mély levegőt vettem és kihúztam magam. Egyből nagyobb lettem anyánál. Állni már nagyjából tudok benne, már csak a járás van.

- Na gyerünk. - Apró léptekkel indultam el, néha a lábam kibicsaklott, de nem estem el. 10 perc sétálgatás után már segítség nélkül tudtam közlekedni. Bár néha még bizonytalanul léptem, de kezdtem megszokni a helyzetet. Szerintem menni fog. Miután anya kiment, levettem a cipőt. Gyors elszaladtam fürdeni és kisminkelni magam. Bár csak a szemem húztam ki, de már fél hat volt. A szobámban szaladgáltam, mert nem találtam a ruhám. Majd eszembe jutott, hogy lent hagytam. Épp a lépcső közepén voltam, mikor megszólalt a csengő. Apa nem vett észre és ajtót nyitott. Szerencsémre csak Armin volt. 

- Jó napot! - köszönt apának és belépett az ajtón. Én rákvörösen álltam egy szál törülközőben.

- Így jössz? - nevetett Armin.

- Nem, csak lent hagytam a ruhám, meg minden, és nem jó az idő se. Nem értem miért ilyen korán kellett jönnöd. - hadartam el az egész mondatot.

- Én mondtam neki, hogy ilyenkor jöjjön. - állt apu Armin jobbjára.

- Hát én meg nem vagyok kész. Szóval ennyi. - fordultam be a nappaliba, hogy megkeressem a ruhám.

- Ha nem mondod észre se veszem, hogy nem vagy kész.

- De vicces kedvedben vagy. - nyomtam egy puszit az arcára és elindultam az emeletre a ruhámmal. - 10 percet kérek. - még szóltam le, majd bezártam a szobám. Felöltöztem és kivasaltam a hajam. Megfogtam a cipőm és lementem a lépcsőn. Mikor leértem felvettem és elindultam benne. Apa és Armin mosolyogva néztek.

- Nagyon csinos vagy kislányom. De azért vehettél volna hosszabb ruhát is. - szokásos hosszabb ruha, duma.

- Majd legközelebb.

- Engem meg se vártok? - jött le anya is, egy hosszabb szintén kék ruhában. Észre sem vettem, hogy mindenki ki van öltözve. Remélem nem csoportos randira készülünk, mert akkor nem megyek sehova.

- Hova megyünk? - néztem anyáékra. 

- Mi buliba, ti pedig oda, ahova akartok.

- Buliba? Ez ilyen felnőtt buli? - húztam oldalra a szám. Elképzeltem milyen lehet. Mindenki lassúzik, meg beszélgetnek. Semmi különös.

- Na, gyerünk. - terelt ki mindenkit apu.

Anya még odajött hozzám, mielőtt beszálltak volna azt autóba. - Legyetek jók. Ha bármi van hívj. Rendben?

- Rendben.

- Sziasztok! - köszöntünk el egymástól. Olyan érzésem van, mintha örökre elbúcsúztunk volna. De közben nem. Rég éreztem már ilyet.

- Mehetünk? - karolt át Armin. Csak most vettem jobban szemügyre miben is van. Egy fekete farmer volt rajta. Felül egy fehér póló és zakó kombináció. Még soha nem láttam így kiöltözve. De nagyon stílusos volt. Biztos vagyok benne, hogy Alexy és Rosa segített neki.

- És hova megyünk? - kérdeztem meg, miután elhaladtunk minden étterem mellett. 

- Majd meglátod, de siessünk, mert kezd lemenni a nap.

- De én nem tudok sietni. - néztem a cipőmre, majd felhúzott szemöldökkel Arminra. Ő csak mosolygott. Gondolkodhatott volna hamarább is mielőtt bármit is kér tőlem.

- Nem mondom, hogy vedd le, mert úgy fogsz kinézni mellettem, mint egy csöves. - nevette el magát.

- Igen? Mint egy csöves? Én nem tudom, te milyen hajléktalanokat láttál, de ilyen ruhát egyiken se láttam még. És egyébként, ha sietni akarsz akkor vegyél fel.

- Persze még cipeljelek is? Azért nehéz vagy ám, hogy utcákon keresztül vigyelek.

- Akkor lemaradunk, bármiről is legyen szó.

- Azt már nem! - kapott fel Armin, és elkezdett velem futni. Én végig nevettem az egész utat. 

- Ha elesünk akkor...

- Akkor?

- Nem tudom. - Armint magamhoz szorítottam, hogy még véletlen se ejtsen el. A nyakába borultam és úgy vártam, hogy megérkezzünk oda, ahova mentünk. Mikor megállt és letett, akkor láttam, hogy a tengerparton vagyunk. Vagyis a homokos rész szélén még a járdán. Armin elindult a homokban, én pedig ott álltam a járda szélén.

- Ezt így te sem gondoltad komolyan?

- Miért? Gyere!

- De ebben nem tudok.

- Csak próbáld meg. De siess. - megpróbáltam elindulni a cipőben, elég nehezen ment, de végül nagy nehezen elértem Arminhoz.

- Most, hogy senki nem lát leveszem. - kapaszkodtam meg Arminban és kibújtam a cipőmből.

- Újra az én kis törpém vagy. 

- De nem is vagyok kicsi. Te vagy ilyen nagy gyökér. - nevettem el magam. De tényleg így van, 170 vagyok, az szerintem normális magasság. Ő ilyen túlméretezett.

- Ezt most bóknak veszem.

- Vedd aminek akarod. És mit csinálunk itt? - néztem körül. A tengerpart önmagában nem elég romantikus számomra.

- Itt semmit. Gyere. - fogta meg a kezem. És elkezdtünk sétálni a part mentén. A lemenő nap mindent aranysárgára festett. Az éppen csak hullámzó víz mesésen csillogott.

- Hova megyünk? - kérdeztem kíváncsian. De ő nem felelt semmit, csak húzott magával. Majd megállt előttem és szembe fordult velem.

- Takard el a szemed. - Még gondolkodtam, hogy mit is csináljak pontosan. De ő úgy nézett rám, mint egy kis gyerek, aki valami ajándékot kap. Hát becsuktam a szemem. Kezemnél fogva vezetett. Csak annyit tudtam, hogy homokon mentünk még mindig a tenger mellett. Kisebb fényt érzékeltem.

- Még ne nyisd ki! - parancsolt rám. - Várj itt. - majd itt hagyott. Pár másodperc múlva újra mellettem állt és kinyithattam a szemem.

- Boldog Valentin-napot! - hangzott a mondat. Nekem meg önkénytelenül potyogni kezdtek a könnyeim. - Nem tetszik?

- Nem... Gyönyörű. - törölgettem arcomról a könnyeket.

- Akkor? 

- Te olyan hülye vagy... - simítottam végig kezemmel az arcát, majd megcsókoltam.

- Örömödben sírsz? - nevetett

- Is-is.

- Mi a második is? 

- Valentin-napkor voltam kórházban. Ezért is utálom ezt a napot. - sírtam és közben nevettem. Armin furcsán nézett rám. Nem értette a helyzetet. Sírtam mert előjöttek a régi emlékek, nevettem mert boldog vagyok.

- Na, gyere. - húzott Armin közelebb a helyre. Egy pokróc volt leterítve, körben gyertyák égtek, melyek bevilágították a helyet. Mellettünk egy doboz pizza rondította a képet.

- A kedvencem. - vette elénk a dobozt, és felnyitotta. Szív alakúra volt vágva, így legalább elkönyvelhetem romantikusnak.

- Te aztán tudsz szervezni. - néztem körbe. - És végül elrontod ezzel. - mutattam a dobozra.

- Én ilyet akarok enni. És tudom, hogy te is szereted. - nyújtott át nekem egy szeletet. Meg vacsoráztunk, és utána csak hátra dőlve néztük a csillagos eget egy üveg bor társaságában és beszélgettünk. Már a hold magasan járt mikor valami elkezdte kaparni a kezem. Éles kis karmok voltak. Mikor oda néztem, hogy megnézzem mi az, ijedtemben szinte ráugrottam Arminra. Egy teknős nézett farkasszemet velem. Nem félek tőle, de ez így váratlan volt. 

- Mi az? - ült fel Armin is, hogy megnézze mitől tudtam így megijedni. Aztán elkezdett nevetni.

- Ne nevess! Nagyon megijedtem.

- Ettől? - mutatott a kis páncélos állatra, aki közben már elfoglalta a helyem, és nem úgy nézett ki, mint aki távozni készül.

- Új barátnőd van. - nevettem el magam. Mikor felállt mögülem Armin, én pedig majdnem hátra estem.

- Bocs kis haver, de te nem vagy meghívva.

- Ne! Ne bántsd szegényt. - kaptam a keze után. - Engem nem zavar, elég nagy a hely hármunknak is.

- De nem félsz tőle?

- Nem, csak kicsit váratlan volt.

- Ha nem zavar akkor maradjon. - ült vissza hozzám, és átkarolt. Együtt néztük a tengert. A hold csodásan ragyogott és fénye vissza tükröződött a nyugodt tengerről. Ezt a meghitt pillanatot, csak az zavarta meg, hogy kirázott a hideg. Rám adta kabátját, és felhúzott a földről. 

- Menjünk haza.

- Csá, kis haver! - indultunk el, a mostanra már kihűlt homokban. Hideg szél fújdogált, összefogtam Armin kabátját. Ő szorosan magához ölelt, és így sétáltunk a homokban. Miután kiértünk felvettem a cipőm és újra egy magas voltam vele. Elindultunk hozzá, az út csendesen telt. Én a gondolataimban elmerültem, hogy mi minden történt 3 éve. Akkor nem volt semmim és senkim. A mának éltem. De most itt van nekem Armin és rengeteg barát. És nem a mának élek. Reménykedem a holnapban, a jövőben. És soha nem engedem meg, hogy térdre kényszerítsen a múlt.

- Min gondolkodsz? - zökkentet ki Armin. Szemei ragyogtak. Én csak ránéztem, félre biccentettem a fejem és mosolyogva mondtam ki, hogy semmin. - Nem értelek. Egyszer sírsz, máskor nevetsz.

Ilyenkor én sem értem magam. De nem is gondolkodtam ezen. Mivel itt voltunk. Armin kinyitotta nekem az ajtót. Bent csend és szürkület sötét volt. Csak az óra kattogása hallatszott; éjjel 1 órát mutatott. Armin nagy csattanással dobta le cipőit a földre.

- Nincs ám itthon senki. - kapcsolta fel a villanyt. - Már ennyi az idő? - pillantott az órára, de aztán ment is tovább. Én is levettem a cipőm. Meg könnyebülés volt végre kibújni a magassarkúból. Soha többé nem veszek fel ilyet. Armin után indultam, mikor megragadta valami a figyelmem. A folyosó falán képek lógtak, családi képek. Ahogy a szobája felé haladtam egyre régebbi képeket láttam. És úgy egyre több ismeretlen személyt. Mamák és papák álltak a két kis fekete hajú gyerek mellett. Az utolsó képnél a két kis gyerek épp egymást verte. Elnevettem magam, de közben jó volt Armint látni kisgyerekként. Armin is kijött a szobájából, hogy hol maradok már. 

- Miért nem engem nézegetsz? - ölelt át hátulról és megcsókolta a nyakam.

- 5 évesen is látom szeretted Alexyt.

- Nincs vele semmi bajom, de megvagyok nélküle is.

- Én néha eltudnék viselni egy tesót, de közben nem kéne. 

- Gyere, kezdesz hülyeségeket beszélni. - felvett és bevitt a szobába. Maga mögött zárta az ajtót és letett a szoba közepén. Felé fordulva átkaroltam a nyakát és mélyen a szemébe néztem.

- Ez volt a legszebb Valentin-napom. - csókoltam meg, ő hosszan és szenvedélyesen csókolt vissza. És kezei a derekamról lejjebb tévedtek. Oda húzott magához, csak a ruha állt köztünk. Hátra nyúltam, hogy leeresszem a ruha nyaki részét. Majd sejtelmes pillantással újra megcsókoltam. Lassan hátráltam az ágy felé, Armin pedig szépen jött utánam. Lassan végig simítottam kezem a hasán és levettem róla a felsőt, majd kigomboltam a nadrágját, mikor végeztem, akkor megfordultam, hogy lehúzhassa a ruhám cipzárját. Ahogy lehúzta nyakam csókolta, és lassan leeresztette a földre a ruhám. Hátra döntött az ágyon. Meleg keze lassan haladt a testemen, derekam vonalát követve. Egyszerre féltem, de akartam. Ajkaim kezdte mohón csókolni, és keze tovább haladt a combomra. Lassan haladt combomon befelé, én feljebb emelkedtem, hogy megszabadítsam magam a melltartótól. Végig csókolta testemet és lassan kezdte lehúzni rólam a tangát. Lassan csusszantotta belém egyik úját, mire én halkan felnyögtem. Lassan kezdte mozgatni, mire visszatért szájával a nyakamhoz. Majd minden hirtelen abba maradt. Pár másodperc múlva Armin újra fölöttem volt az alsónadrágja nélkül. Lassan hatolt belém és mikor bennem volt nem mozdult, szenvedélyesen megcsókolt. Várta, hogy megszokjam az érzést. Mikor úgy éreztem semmi fájdalmat nem fogok érezni, felé mozdítottam a csípőm. Átkulcsoltam kezem a nyakán és magamhoz húztam, hogy csókoljon. Lassan mozogtunk, nekem ez az első. Armin csak rám figyelt, hogy élvezzem, nem akart fájdalmat okozni. Lassan fokoztuk a tempót. 

- Armin... - sóhajtottam fel, mikor úgy éreztem, hogy közel járok a csúcshoz. Kicsit fokoztuk a tempót, de nekem nem is kellett több, nyögdécselve élveztem el. Nem sokkal Armin is követett.

Fáradtan hajtotta fejét mellkasomra. Hajával játszottam, mikor mellém feküdt és átölelt, még az órára pillantottam; 2 múlt nem sokkal. Nem sokkal később lehunytam a szemem és álomba merültem Armin karjai közt. 

/A rész "köthető a mostani helyzethez". Esetleg, ha valakinek gyors lenne a vége, akkor vegye ezt is külön résznek :) /