17. Rész - Mindenre fény derül

A hónapban ez volt az utolsó bejegyzés. Bocsika, de gyakorlatom van, meg jönnek ismerősömék is haza. Aztán mondoconra kell készülnöm. De ígérem (ha a telefonom nem hal meg közben), hogy jövő hónapban jönnek a részek. 

Mindenkinek jó vakációt!! ❤

A reggelem szokásosan indult. Tegnaptól eltekintve, ma időben indultam, de mégsem korán. Ha jól számoltam, akkor becsengetés előtt 5-10 perccel fogok beérni.

***

Mikor beléptem az osztályba mindenki furcsán nézett rám, többen összesúgtak. Amber és a bandája pedig hangosan nevettek. Tudtam, hogy velem van valami, ezért idegesen oda szaladtam Roshoz.
- Wia, baj van. Ez a ribanc tegnap hallott mindent.
- Mi van?! - elnéztem feléjük. Már sírtak a nevetéstől nekem pedig teljesen elborult az agyam. Megindultam Amber felé.
- Wia hagyd. Nem éri meg. - lépett elém Armin.
- Az nem én lennék. - egy egyszerű mozdulattal kikerültem és Amber elé álltam.
- Te miért nem tudod befogni a pofád?! - közel voltam ahhoz, hogy megüssem, de még türtőztettem magam.
- Mondtam, hogy kiteregetem a titkaid. - felállt velem szemben.
- Én meg mondtam, hogy megbánod. - nem kispályás vagyok, egyből ökölbe szorítottam a kezem és megakartam ütni, de eltért előle.
- Gyorsabbnak kell lenned. - kezdett nevetni. Én elkaptam a haját és lejjebb húztam a fejét.
- Inkább mutasd meg nekünk, amit meséltem mindenkinek. - elkapta a felsőm alját és felhúzta. Mindenki ledermedt és a csendé lett az szerep. Hallottam a saját szív dobogásom. Hirtelen minden bátorságom oda lett és csak eltűnni akartam. Elengedtem, kiakartam szaladni, de ő velem ellentétben nem engedett el.
- Engedj el! - próbáltam szabadulni, de nem bírtam.
- Ú, mindjárt sír.
- Amber, most engedd el! - lépett közbe Armin, aki még mindig megvolt lepődve a helyzettől. Megszorította a kezét így elengedett. Amint megszabadultam tőle, sírva kiszaladtam.

- Engedj el, te bunkó paraszt! - ez volt az utolsó, amit hallottam.

Haza akartam menni, de a tanárok a bejáratnál álltak. Nem volt erőm magyarázkodni, inkább hátra mentem a kertbe és elvonultam a nagyobb virágok mögé. Lábam felhúztam és rádőlve sírni kezdtem.

Armin
- Engedj el te bunkó paraszt! - elengedtem a kezét.
- Mit képzelsz magadról? - lépett hozzá Castiel, még mielőtt bármit is mondhattam volna. - Azt hiszed ezzel lesz bármi esélyed is nálam? Nézz már magadra. Egy ilyen kényes picsa senkinek nem kell. - ezt ennél lekezelőbben nem is mondhatta volna.
- De Castiel, nem láttad milyen a bőre?
- És mégsem próbálja eltakarni. De te hiába próbálkozol.
- Mégis mire gondolsz? Én tökéletes vagyok.
- Mire gondolok? Erre itt. - mutogatott az arcára. - Hiába kensz magadra mindenféle szart, nem segít semmit. - mindenki nevetni kezdett. Amber arrébb lökte Castiel és az ajtó felé indult, de pont belépett Mr. Faraize.

Mi ez a nagy hangzavar? - lépett be, kissé idegesen.
- Amber... - kezdett bele Castiel.
- Ne kérlek Castiel. - Amberen eluralkodott a pánik, ilyen az, amikor valaki előbb beszél aztán gondolkodik.
- Amber olyat mondott el Wiáról, ami nem tartozott volna ránk. Teljesen megalázta az osztály előtt. - fejeztem be Castiel helyett, röviden és tömören.
- Ezt, hogy értik? - összenéztem Rossal és Castiellel. Mind egyre gondoltunk.

Külön vonultunk Amberrel és a tanárral. Elmeséltünk mindent. Ahogy végig néztünk Mr. Faraize-n, tudtuk, hogy mi lesz a következménye. Amber már zokogott.

- Na most ki sír? - vetette oda Castiel gúnyosan, de Ros hasba ütötte. Ő sem áll túl jól, ahhoz, hogy megszólaljon.

- Kérem keressék meg Wiát. - nézett ránk, utána Amberhez fordult. - Mi pedig elmegyünk az igazgatónőhöz.

Wia
Már jó ideje sírtam, egyszerűen nem tudtam abba hagyni, mikor valaki felemelte az arcom. Félve és értetlenül néztem az illetőre, Armin volt az. Amint kicsit is tudatosult bennem, hogy kis is van előttem, sírva a nyakába borultam, majdnem fellökve őt.

- Minden rendben. - súgta a fülembe és magához szorított. Nem tudtam, hogy is érti ezt, de elhittem neki. Akik itt voltak, azok mind a barátaim. Lehet valakivel csak köszönő viszonyban voltam, de itt volt. Itt volt, hogy támogasson. Armin felsegített és leültet a padra, de még mindig hozzábújtam. Mikor valamennyire megnyugodtam és már nem sírtam, akkor oda jöttek hozzám a többiek és Castiel ült le mellém
- Nyugi van, minket nem érdekelnek az ilyen dolgok.
- Igen. Nem kell titkolnod. - helyeselt vele Kim, bár ő tudta, de most úgy csinált mintha most hallotta volna először.
- Igen. - helyeseltek a többiek is. Valahogy nem érdekelt, hogy most elfogadnak így vagy sem. Engem az érdekelt, hogy tudják azt, amit én nem akarok.
- Wia, az egész az én hibám. - guggolt le hozzám Iris. - Ha nem kérdezek rá tegnap, akkor ma nincs ez.
- Ugyan, ne hibáztasd magad.
- De...
- Tényleg semmi. A lényeg, hogy ti mind mellettem álltok, a többi nem számít. - néztem végig rajtuk.
- De azért jól titkoltad. - vágott közbe Castiel. - Pedig hányszor végig néztelek. - erre elnevettem magam. - Na, ezt akartam látni.
- Olyan hülye vagy. - löktem meg gyengéden.
- Hogy fogsz visszavágni Ambernek? - kérdezte dühösen Ros.
- Nem tudom, de megbánja még ezt.
- Ez tényleg szükséges? - kérdezte Nataniel.
- Igen! Tudnia kell, hogy Wia nem az, akinek gondolta. - válaszolt helyettem Armin. Rámosolyogtam, ilyenkor örülök, hogy itt van velem.
- Most egy teljesen eltérő kérdés. - kezdett bele Ros. - Akkor együtt vagytok vagy sem? - mindenki rám nézett, persze a legtöbbjük azt se tudta, hogy szétmentünk. Bár nem ültünk egymás mellett, persze az nem jelentheti azt, hogy szakított az ember.
- Együtt. - csókoltam meg.

Az első óra nagy része elmaradt. Egy részben azért mert a többiek nyugtattak, hogy milyen menő a sebhely, más részben pedig az igazgatónő jelenlétében beszélgettünk Amberrel és az osztályfőnökkel.

- Wia, az osztályból tudja még valaki? - kérdezte meg miután elmeséltem mi fogadott reggel.

- Csak három személy tudott róla. Armin a barátom, Ros és Kim. De tegnap tesi után megfeledkeztem róla, és Iris meg Viola meglátták, így elmeséltem nekik is. De ezt mind tőlem tudják.

- Értem. - Amberhez fordult. - Hogy gondolta, hogy mindenki tudtára hozza, és így megalázza a saját osztálytársát? - Amber csak a földet nézte. Nem válaszolt a kérdésre. Az igazgatónő leült a gép elé.

- Most mit lesz? - kérdezte Mr. Faraize.

- Megnézem, milyen fokozat jön. Nem ez az első alkalom, hogy itt áll. Ezzel a lánnyal csak a baj van. - egymásra néztünk. Némi félelmet véltem felfedezni a tekintetében. Úgy látszik elég nagy bajban van. Vártunk egymás mellett állva, hogy milyen következménye lesz ennek az ügynek. 

- Amber - nézett fel az igazgatónő - Első félévben, van már 4 figyelmeztetőd. Most ezt az ügyet szeretném így osztályon belül elintézni és nem kiterjeszteni. Persze, ha Wiának nincs ellenvetése.

- Mit kapna?

- Mivel már nincs egy hónap sem az iskolából, ezért, hát amolyan magántanulóként fejezné be ezt az évet. Jövőre pedig megfelelő magatartással újra veletek folytatná. De jelen helyzetben egy ülést is összehívhatunk. De akkor szinte a fél osztálynak be kellene jönni délután. - na, nekem erre nincs kedvem. Bármennyire is vissza akarom neki adni, nem fogok délután bemászni.

- Jó lesz az első.

- Rendben. Akkor Amber, megírom a papírokat, hogy otthon folytatod a tanulmányaid és persze az okát. Remélem elgondolkozol, hogy mihez van jogod és mihez nincs. Wia maga elmehet.

- Rendben. Viszlát! - mikor kiléptem az ajtón az osztálytársaimmal találtam szembe magam.

- Na mi volt? - fogtam meg a kezem Ros.

- Magántanuló lesz. Jövőre találkozunk vele újra.

- Hála az égnek, de valami nagyobb következményre számítottam.

- Én is, de legalább nem kell elviselnem.

- Igen.

A nap további részében, már nem találkoztunk Amberrel. Az, hogy otthon lehet, kész jutalom azok után, ami történt. De vajon a három barátnője mihez kezd nélküle? Közülük Amber volt az, aki valamilyen szinten okosnak mondható.

Az utolsó órán bejött a rajz tanárunk és azzal az indokkal ki is ment, hogy épp egy anime maraton közepén tart és menjünk haza. Nekem nem is kellett több, az, hogy egy órával hamarább szabadulok örömmel töltött el a mai nap után. Kiviharzottam az osztályból és elhagytam az iskolát.

- Wia várj már meg minket!! - kiabáltak utánam a többiek. Hátra néztem. Armin, Alexy és Ros sietettem utánam. Felsóhajtottam és megvártam őket.
- Nem akarsz elmenni vásárolni? - kérdezte Alexy.
- Nem, nem akar! - most valahogy Armin a számból vette ki a szót. Élni sem volt kedvem, nemhogy vásárolni.
- Nem téged kérdeztelek.
- De tudom, hogy nem akar.
- Te azt honnan veszed?
- Hagyjátok már abba!!!! - kiabáltam el magam. Mindenkire a döbbenet ült. - Most baromira nincs kedvem a hülye veszekedéseteket hallgatni, egy ilyen pitiáner dolgon. Nem, nincs kedvem vásárolni. Ahogy máshoz sincs kedvem. Csak haza akarok menni és nem csinálni semmit.
- Akkor gondolom játszani sincs kedved. - ezt most úgy mondta, mintha valami új játéka lenne.
- Most komolyan?! - néztem rá, teljes reményt vesztett arccal.
- Igen megvettem, baj?
- Mit? - nem ezt a választ vártam, de most már kíváncsi lettem.
- A Troll and I játékot.
- Nemár, tényleg? - ezt a játékot én is megakartam venni, de mivel lusta voltam bemászni érte a boltba, hanyagoltam. - Akkor most mehetünk játszani, legalább lesz valami jó is ebben a napban.
- Persze, még nem bontottam ki.
- Akkor mi elmegyünk vásárolni? - könyörgően fordult Alexy Rosához. Egy mély levegő vétel után igent mondott és a következő utcán különváltunk.

- Kezdhetek majd?
- Legyen. - kicsit húzta a száját, de legalább én kezdek. Még egy jó dolog a napban. Gyorsan elértünk hozzájuk. Viktória nem volt itthon, ahogy Arnold sem. Ledobtam a cipőm és sietősen Armin szobája vettem az irányt. Leültem a gép elé és vártam, hogy jöjjön. Jelszó van a gépen, szóval felesleges is a próbálkozás, múltkor sem tudtam belépni most sem fog sikerülni. Mellesleg még telepíteni is kell a játékot. Amíg Arminra vártam, aki tulajdonképpen eltűnt, mert még mindig nem jött, kutakodtam a szobájában a játék után.
- Mit csinálsz? - kiugrottam a bőrömből úgy megijedtem. Elléptem a szekrényétől. Kezében rengeteg anyám által hulladéknak nevezett kaját tartott és két liter kólát, és ezt mind lepakolta az asztalra.
- Hol van a játék? - kérdeztem kíváncsian, és még mindig a szekrényt néztem hátha a rengeteg játék közt meglátom.
- Itt. - húzta ki az asztal fiókját.
- Túl egyszerű lett volna.
- Felkutattad a szobám?
- Igen, de a pornó magazinjaidat nem találtam meg.
- Még szerencse. - ült le a gép elé és bekapcsolta.
- Mert van? - elsétáltam az ágyához és alá néztem, de nem voltak ott. Pedig biztosra mentem, hogy ha van ott lesznek. De nincs, pedig én ott tartanám.
- Ha megtalálod őket, akkor kapsz valamit.
- Legyen. - egyeztem bele gyorsan. - Érdekel, hogy milyen csajokra buksz.
- Addig van időd, amíg fel nem rakom a játékot.
- Rendben.
Neki láttam a keresésnek, felforgattam az egész ágyát, de nem volt ott. Az előbb kihúzott fiókot is átnéztem. A ruhás szekrényét. Még a TV mögé is bevilágítottam a telefonommal, de nem volt semmi, pár pókhálótól eltekintve.

- Kész vagyok. - fordult felém. - Na, megtaláltad?
- Nem. - szomorodtam el. - De azért elmondhatod, hogy hol vannak.
- Sehol.
- Ezt, hogy érted?
- Nincsenek ilyenjeim. - nevette el magát.
- És te hagytad, hogy keressem a semmit? - mentem vissza hozzá és kitessékeltem a székéből.
- Vicces volt.
- Utállak. - ültem le a helyére és elindítottam a játékot.
- Mindig ezt mondod. - elment és bekapcsolta a TV-t. Pár másodperc múlva a kép ott is megjelent és leült elé. - Aztán jó műsort csinálj.
- Rendben. - most fogok vele először játszani vele, ne gondolja, hogy profi leszek egy ismeretlen játékkal. Elkezdődött a játék vagyis inkább a kis film, amit Armin nem engedett átugrani. De olyan unalmas volt, hogy azt hittem leszakad a fejem mire vége lett. Aztán persze jött a másik egy kis zöld ruhás manó féleséggel.
- Ez igen! De ronda az a nő.
- Ugye nem fogsz mindent lereagálni?
- Nem tudom. Azta milyen segge van. - megfordult a nő, de vége is lett a kis beszélgetésnek. - Neked miért nincs ilyen?
- Mert sajnos engem nem rajzoltak. De akkor már én kérdezhetnék tőled valamit, viszont akkor nagyon megsértődnél.
- Mond nyugodtan.
- Mindenkinek jobb, ha nem mondom ki. - fordultam vissza a monitor elé és végre játszani is lehetett a játékkal. Maga a játék grafikája jó volt, de zavaró volt, hogy a nagyobb virágok átmentek a karakteren. Sétálgattam, hogy találjak valamit, mikor egy nagyobb sziklafaltól kiszaladt egy vaddisznó, azt, hogy én megijedtem semmi volt. De Armin is ugrott egyet. Ennek láttán belőlem úgy kitört a nevetést, hogy alig bírtam abba hagyni.
- Nem vicces ám.
- Oh, dehogy nem. De csak, hogy örülj, most kinyírom azt a disznót. - teljesen beleéltem magam a játékba. Ahogy a karakter, én is felvettem a csendes vadász üzemmódot. Az újaim hangtalanul váltogatták a billentyűzet felszínét. Már jó ideje sétáltam az erdőben, és egyre közelebb hajoltam a monitorhoz is, attól félve, hogy bármikor rám támadhat a troll. De persze nem történt semmi és én egyre jobban izgultam, hogy mi lesz. Minden szembe jövő disznót megöltem, mikor végre történt is valami. Rövidke film vette kezdetét, amiből rájöttem, hogy az elsőnek látott nő, tulajdonképpen a karakter anyukája. Viszont azt nem mondták, hogy miért gyújtották fel az erdőt. A kis film után, égő fatörzseken kellett átugrani vagy alatta át csúszni.
- De rohadt unalmas.
- Most kezd csak beindulni a játék.
- Hát jó volna, kezdenek ezek az ugrálás közben kiadott hangok az agyamra menni.
- Na, a híd után vége. - átszaladtam a hídon, de ez a szerencsétlen elesett, majd kitört a híd alól a troll, amit én elsőnek medvének néztem.
- Oh, igen! Erre vártam. De tuti, hogy az apja. Egyforma hajuk van. - jobban megnéztem és tényleg egyforma volt.
- Neked milyen hülyeségek eszedbe nem jutnak.
- Mert, nincs igazam?
- Nem voltam ott. De most, hagyj koncentrálni. - végig kellett siklani két sziklafal között, mindenfélét kerülgetve, a végén pedig kiestünk az erdőbe.
- Oh, bakker majdnem neki mentem a sziklának.
- Csak majdnem.
- Ja, de ebben a játékban alig lehet játszani.
- Várj még, ez csak az eleje. - feltápászkodott a TV elől és hozzám jött. Rá könyökölt a szék háttámlájára onnan folytatta tovább. - Meg van az a dög, most már csak ki kell nyírni.
- Igen. - figyelemmel kísértem végig, mit mondanak a játékban, de csak elmosott hangok voltak, amikből nem sokat értettem meg.
- Ááá! Mi a tököm ez?! - rám támadt valami dínó kinézetű kis kobold vagy troll. De úgy megijedtem, hogy még utána is sikoltoztam, de Armin befogta a számat.
- Mintha nyúznának. Inkább öld meg. - követtem az utasítást és megöltem a dögöt.
- Baszki, de megijedtem.
- Én meg megsüketültem.
- Bocs, de tényleg megijedtem. - csak nevettet és figyelmeztetett, hogy van még egy, amit persze én nem láttam. Szembe vezette a karakterem és végre én is kivettem. Megpróbáltam megölni, de úgy mozgott, hogy mindig mellé ment. Így inkább arrább álltam, hogy fegyvert kereshessek és közel harcban megtudjam ölni. Valami balta szerű cuccot választottam és elé álltam. Kiabálás közepette megöltem.
- Még, hogy csak én kiabálok miközben játszok.
- Én rendszeresen ordibálok.
- Vettem észre. - rövid keresgélés után megtaláltam az utat, hogy merre kell mennem, ahol egy újabb kis troll fogadod. Annak legyőzése után felmásztam egy sziklafalon, amin fogódzkodói nevetségesen feltűnőre voltak kidolgozva, de fent valami egészen szokatlan dolog fogadott. Hatalmas fény szűrődött ki a sziklából, amit több patkány fejű dög is őrzött. Ezek a lények, valami mutánsok. Rá támadtam a dögökre és sikeresen ki is nyírtam őket, mikor a fényből, ami egy gödörből jött több nagyobb dög is elő mászott. Már teljesen beparáztam, hogy megölnek, de akkor a semmiből előjött a nagy troll és egy sziklát dobott közéjük ezzel megölve a legtöbbjüket, a maradék pedig elszaladt. Végül felém indult meg.
- Úristen! Gyerünk engedd, hogy elszaladjak. - elkezdtem ütni a billentyűzetet.
- Héé! Ne üsd már.
- De, megfog ölni.
- Ha szétvered a billentyűzetem, azzal nem leszel előrébb. Inkább figyelj.
- Nem merek. - takartam el a szemem. - Szólj, ha újra mozoghatok.
- De nem fogsz. Mondom, hogy figyelj.
- Figyelek, csak nem látok. De mi ez a zene? - nem az a tipikus gyilkolós zene volt, inkább az újra találkozásé. Nem történt semmi, a troll elindult, majd intett, hogy menjünk utána.
- Látod, most pedig elmennek és családot alapítanak.
- De mind a kettő fiú.
- Honnan veszed, hogy fiú? Hisz nem lógott a lába közt semmi.
- Te beteg vagy. De ennyi volt, nincs kedvem játszani. - léptem ki és átadtam a helyem.
- Nem mintha sokat játszottál volna, eddig több, mint a fele kis film volt.
- Nem is fogom megvenni, majd nálad játszok vele.
- Kimondta, hogy megengedem?
- Kimondta, hogy ellentmondhatsz nekem? - öleltem meg boldogan. Majd megszólalt a telefonom. - Fogadjunk, hogy anyu az. - elővettem és ő volt. Felvettem és mondta, hogy menjek haza, mert mennek apuval valami fontos megbeszélésre. De hiába mondtam neki, hogy van kulcsom, nem érdekelte, otthon akart tudni, mert későn jönnek haza.
Összeszedtem magam és Armin haza kísért. Mikor oda értünk, anyáék már kint voltak és csak rám vártak. Apa ijesztő tekintettel nézett Arminra, de nem volt ideje bármit is mondani. Köszöntek és indultak is.
- Remélem csinált valami vacsit, mert éhen fogok halni este.
- Vannak ám problémáid.
- Jól van. Gyorsan megfogok éhezni a sok chipstől.
- Ez már nem az én gondom. Viszont mennem kell, mert vár a csapat.
- Mivel játszol?
- Valami hülye neve van, majd elküldöm.
- Oké. Akkor szia.
- Szia! - kaptam egy gyors csókot majd el is viharzott.
Bementem a lakásba. Szerencsére anya főzött, így lesz vacsim. Felszaladtam Bogyóhoz, aki épp a tegnapi szennyest rágta. Hát egy zoknival kevesebb. Elszedtem tőle és levittem, hogy anya kitudja mosni. A zoknit pedig a párjával együtt a kukába dobtam. Vissza felé, fogtam egy sárgarépát, hogy a zokni helyett inkább azt rágja.
Ezután leültem a gép elé játszani. Már jó rég nem voltam fent, biztos hiányzok a többieknek. Mikor beléptem, egy üzenet fogadott Rintől. Videó chatelni akart. Hát a mai nap után nekem nincs kedvem. Majd hétvégén felhívom.
Megírtam a válaszom és felmentem az első szerverre. Több órát játszottam, mikor a hasam felkordult. Ennek hatására jöttem rá, hogy már nagyon éhes vagyok. Kiléptem és akkor láttam meg, hogy kilenc óra. Kiléptem a szobámból, szürkület volt a házban. Villanyt kapcsoltam a konyhába, amitől majdnem megvakultam. Könnyes szemmel melegítettem meg a görög rakott burgonyát. Egyik kedvenc kajám. Legalább nem éhes halok, esetleg megvakulok. Lekapcsoltam a villanyt és vártam, hogy megmelegedjen a vacsim. Mikor kész volt, leültem az asztalhoz és megvacsoráztam, ami már nem nevezhető annak. Elmostam a tányérom és elmentem lefürödni. Még 4 hét és végre vége ennek az egész iskolába járósdinak. Aztán 3 hónap múlva újra kezdődik az egész elölről.