Szivatásra fel!

~ Összefogás ~

Kedves csoporttagok! Nagyon szeretlek titeket. ❤ És nagyon jót nevettem rajtatok 😂 Remélem azért nem bánjátok, hogy mégis csak folytatom a blogot. 

Április elseje van. Korán felkeltem és elrohantam a legközelebbi patikába, ami 6-kor nyit. Még hűvös volt, így a szokásos szettemhez, egy vékonyka felső is párosult. Rajzkészletemből kivettem egy piros filcet és már indultam is.
Az utcán senki nem volt, még túl korán van, mindenki alszik. Csendesen ballagtam végig az utcán egészen a gyógyszertárba.

- Jó reggelt! - köszöntem belépéskor a hölgynek, aki nagyon álmos hangon köszönt vissza.
- Mit adhatok?
- Egy terhességi tesztet kérnék. - végig nézett rajtam.
- Hány éves vagy?
- 17.
- Értem... Tessék, 780 lesz.
- Köszönöm. - nyújtottam át a pénzt, majd ki is bontottam és elővettem a filcet. - Megtudnád mondani, hogy kell bejelölni? - mosolyogtam el magam. Az eladó arcára is mosolyt kerül. Eddig végig azt hitte tényleg terhes vagyok.
- Persze!
Bejelöltük a két csíkot és örömmel hagytam el az üzletet. Útközben kigondoltam, hogy hogyan is fogom beadni Arminnak.
Mire hazaértem, már anyuék is felkeltek.

- Sziasztok! - mentem a konyhába a táskám ledobva a székre.
- Szia! Hol voltál ilyen korán?
- Boltban. Mit egyek?
- Mit vettél?
- Egy szivatási kelléket.
- Ugye nem pókokat vettél? - akadt ki anyu - Tudod, hogy utálom őket. És a tavalyi is elég volt.
- Nem, most nem titeket foglak megszívatni.
- Máris jobban érzem magam.
- Meg tudtok siratni? - döbbentek néztek rám, és nem értették miért akarják, hogy sírjak. - Naaa, gyerünk. Sírnom kell, mikor felhívom Armint.
- Mégis mit tervezel? - gyanakvóan nézett rám anyu.
- Vettem egy terhességi tesztet és bejelöltük, hogy pozitív legyen.
- Te aztán szemét tudsz lenni.
- És nem is vicces. - jelentette ki apu. Hát persze, hogy nem tetszik neki, a kislánya soha nem mehet férjhez és nem is lehet terhes.
- De jó lesz. Anya neked is szerepet szánok, hogy hitelesebb legyen. De majd reggeli közben elmesélem. Hova raktad a müzlim? - kérdeztem meg, mikor már minden szekrényt végig néztem.
- Ja kivittem a spájzba.
- Ah, minek? - nyitottam be. Levettem a polcról, a már félig üres dobozt és kivittem. Elővettem egy tányért és öntöttem magamnak. Ahogy kiestek az első magok anyuékból kitört a nevetés.
A szokásos csokis müzlim helyett, kukorica és búza volt a dobozban. Éreztem, hogy kicsit nehezebb a szokásosnál a doboz, de nem gyanakodtam.
- Ez jó ötlet volt. - pacsizott le anyu apuval.
- Még nincs vége a napnak. - keltem fel az asztaltól. - Ezt pedig nem kérem. Hol van a kajám?
- Tessék. - levett a szekrény tetejéről egy zacskót, amiben a müzlim volt.
- Köszönöm. Nélkületek fogom megenni.
- Csak óvatosan! Még be kell pótolnunk 3 évi szivatásod.
- Na, persze. - vonultam el a szobám. Bár félelemmel mentem be, de nem volt semmi vizes vödör kirakva. Mielőtt leültem volna, megvizsgáltam a székem. Nem találtam rajta semmit, ezért nyugodt szívvel ültem le és reggeliztem meg.
Reggeli után még volt egy órám, hogy anyuéknak elmeséljem a tervem, szóval leszaladtam a lépcsőn, és a konyhában puding várt.
- Haha, ennek nem dőlök be. Ismerem ezt a lufis trükköt.
- Ez sima puding.
- Persze.
- Tényleg.
- Na, persze. Egyébként se kell.
- Akkor elrakom későbbre.
- Nekem mindegy. De hadd mondjam el, mit gondoltam ki.
- Rendben.
- Szóval apu beengedi Armint, ő feljön hozzám. Akkor én beadom azt a full ideges arcot. Te pedig anyu kifigyeled, hogy mikor veszem elő a tesztet, és akkor belépsz és megkérdezed mi az.
- Nem félsz, hogy visszakapod a szivatást?
- És ti? - néztem kérdően rájuk, majd gonosz vigyor jelent meg az arcomon.
- Úgysem lesz időd, bármit is kigondolni.
- Persze, hogy nem. Már megvan.
- Pont úgy ismerlek téged.
- Jól van, mindegy, majd jövőre visszakapjátok. De akkor felhívom, addig ti készüljetek fel.
- Rendben.
Visszamentem a szobámba és rákoncentráltam a szerepemre. Úgy tíz perc után, úgy éreztem sikerülni fog. Még átgondoltam, hogy mit fogok mondani, és felhívtam.

- Szia! - köszönt a vonal másik végéről.
- Szia...
- Baj van?
- Hát, hogy mondjam... - kis szünetet tartottam, mert majdnem elnevettem magam, de nem szólt közbe - Terhes vagyok. - csend volt még mindig a vonal másik végén.
- Honnan gondolod?
- Reggelenként rosszul vagyok, bár erre nem is gyanakodtam, de most, hogy nem jött még meg, így csináltam egy tesztet.
- Ugye, most csak szivatsz? - nevette el magát.
- Miért nem tudsz most komolyan venni? - emeltem fel kicsit a hangom és próbáltam erőltetni, hogy elsírjam magam, ami kisebb-nagyobb sikerrel sikerült is. - Jó volna, ha átjönnél és megbeszélnénk...
- Rendben, mindjárt ott vagyok.
- Oké. Szia!
- Szia!
Letette és belőlem pedig kitört a nevetés. Még mindig potyogtam a könnyeim, amikor megszólalt a csengő. Felkaptam a fejem az ágyról és próbáltam újra komolyra váltani. Gyors lépteket hallottam a lépcsőn, majd Armin lépett be szobámba. Én az ágyon a lábam felhúzva ültem, és az fejem a térdemre hajtottam.
- Szia! - hangja komor volt, és látszott rajta mennyire ideges.
- Szia! - néztem rá, miután újra feltudtam venni a szerepem.
- Szüleid tudják? - ült le velem szembe az ágyra.
- Nem.
- De biztos?
- Itt van. - elővettem a párnám alól a tesztet és megmutattam neki. Anyunak most kell bejönni.
- De mégis...
- Wia! - szép időzítés. - Az micsoda? - lépett hozzánk és elvette a kezemből. Armin arcát látva egyből kitört belőlem a nevetés.
- Bocsi, ezt nem hagyhattam ki. - borultam a nyakába a nevetéstől, de ő még mindig nem tudta miről van szó.
- Tovább is bírhattad volna kicsit. - dobta az ágyamra a tesztet.
- Így is jó volt. Látnod kellett volna az arcod.
- Most tényleg ennyire kicsesztél velem? Tudod, hogy megijedtem? - nevetés visszafojtva ültem ott előtte. Majd újra kitört belőlem a nevetés. - Oh, cseszd meg. - felkelt az ágyról és kiment a szobámból. Azonnal abba hagytam a nevetést, és meglepetten néztem végig a jelenetet. Anyura néztem aki, mutogatott, hogy menjek már utána.
Felpattantam az ágyról és utána szaladtam, a lépcsőhöz érve épp az ajtót csukta be. Kiszaladtam az utcára, de sehol nem láttam. Nem tűnhetett el ilyen gyorsan.
Becsuktam a kaput és elindultam hozzájuk. Lehet túl komolyra sikeredett a tréfám. Magamba fordulva sétáltam végig az utcákon egészen hozzájuk. Becsengettem és Alexy nyitott ajtót.
- Szia! - nyitott vidáman ajtót.
- Szia! Armin itt van? - próbáltam némi vidámságot lehelni az arcomra.
- Nincs, nemrég ment el.
- Értem, köszi.
- Baj van?
- Nincs. - fordultam sarkon.
- Biztos?
- Igen, szia!
- Szia!

Lehetetlen, hogy Rosához ment volna, azt láttam volna, és messze is lakik. Megpróbáltam felhívni, de nem vette fel. Egész haza úton hívogattam, de vége az lett, hogy bekapcsolt a hangposta. Még egy utolsó kísérletbe kezdtem mikor hazaértem. Kicsörgött, majd meghallottam, hogy a nappali felől szól a telefonja. Befordultam a helyiségbe, mindenki ott ült.
- Gyere beljebb. - szólt Armin. Léptem egyet előre, majd egy vödör hideg víz ömlött a nyakamba. Ijedtemben felsikoltottam és ugrálni kezdtem, olyan hideg volt a víz.
- Szép volt, letudtuk a 3 évet. - mondta örvendezve anya.
Ott álltam csuromvizesen ők pedig nevettek.
- Na, milyen kislányom mikor a fagyi visszanyal?
- Ti össze játszottatok?
- Oh, már vagy egy hete megbeszéltük és kiterveltük az egészet.
- Ja, és megettem a pudingot, ha már te nem merted.
- De ez nem ér. Hárman egy ellen.
- Sajnálom. - jött oda Armin, hogy megölel. - Az ölelést későbbre. Először öltözz át.
Hátat fordítottam és felballagtam a szobámba. Armin is jött utánam, de becsaptam előtte az ajtóm.
- Nagyon haragszol? - jött be, én pedig elbújtam az ajtó mögött. Mikor megfordult, hogy becsukja az ajtót megöleltem, mire ő is vizes lett.
- Hogy gondoltad, hogy összeállsz anyámékkal?
- Beszélsz te. De most már engedj el. -bújt ki a karjaim közül. - Látod mit csináltál? - tiszta víz volt a pólója.
- Ez a te hibád, nem az enyém. - mentem a szekrényhez és kerestem valami száraz ruhát. És elvonultam a fürdőszobába, Armin pedig kérdően nézett rám. - Nem gondolod, hogy ezek után mozizhatsz. - zártam be magam mögött az ajtót.
Egy nagyon rövid kis nadrágban léptem ki és egy szokásos trikóban.
- Még mindig nem tudom felfogni, hogy állhattál össze anyámékkal.
- Meg kértek rá. - vont vállat. - Meg így téged is könnyebb volt megszivatni.
- Te találtad ki a vödrös részt?
- Igen, és legalább nem nekem kellett felmosni.
- Ilyen nincs. - vágódtam le mellé az ágyra.
- A te húzásod se volt szép, velem szemben. Tudod, hogy megijedtem?
- Látnod kellett volna az arcod. - nevettem el magam.
- Nem tudom, te, hogy reagáltál volna a helyemben. Felhívsz sírva. Még szép, hogy kiborulok.
- Jó színész lennék. - dobtam hátra a hajam.
- Inkább maradj gamer. - vette elő a telefonját - Figyeld milyen játékot találtam.
- Most komolyan? Jobbat nem találtál?
- Nem, azt írták, hogy jó szóval gondoltam letöltöm.
- És?
- Az utolsó pályát nem tudom átvinni.
- Csináld, utána megpróbálom én. - végig szenvedte egy darabig a pályát, majd meghalt.
- Mindig itt halok meg.
- Add csak. - átnyújtotta a telefonját és neki láttam a pályának. Pár perc múlva én is elértem oda, ahol Armin mindig elbukott, csak, hogy én átjutottam rajta.
- Ennyi! Sikerült.
- Olyan vagy, mint Shiro. - furcsán néztem rá, nem tudtam, hogy kire gondol.
- Ki?
- Nem láttad még a No game No life-ot?
- Kimaradt az életemből, de majd bepótolom.
- Én is így gondoltam. Viszont most mennem kell.
- Igen, anyám mondta időben érjek haza, amit már elszúrtam félórával. De nem baj.
- Nagynénédhez mentek?
- Hova máshova. Oda mindig időpontra megyünk.
- Értem. - lekísértem Armint, majd egy csók kíséretében elköszöntünk egymástól és visszamentem a szobámba. Rákerestem az animére és elkezdtem nézni.

Tudom szép befejezés. :) De így is hosszúra sikeredett, pedig nem úgy terveztem. Na mindegy... 

Boldog Bolondok napját minden olvasómnak. ^_^ 

Ja, és ez is szintén egy külön rész, aminek köze sincs a jelenlegi történethez. ^^ Bár lehetne :D